A székelyudvarhelyiek által leginkább barátokként emlegetett ferencesek jelenléte a városban több évszázadra nyúlik vissza, de a hagyománnyal ellentétben nem a várban lévő egykori kolostortemplom volt ősi székhelyük, mivel végleges megtelepedésüket csak a 18. század elejétől számíthatjuk. Ennél sokkal régebbre tehető viszont az Assisi Szent Ferenc által 1209-ben alapított, a szegénységet életszabályuknak választó és a prédikálást fő feladatuknak tekintő szerzetesrend erdélyi megjelenése, hiszen első kolostoraikat még a 13. század végén és a 14. század elején alapították a szászok lakta városokban (Beszterce, Nagyszeben, Szászváros).

A kolostoralapítások a következő században is folytatódtak, a 15. század közepén Csíksomlyón is megjelentek a ferencesek, akiknek itteni építkezéseit nagy valószínűséggel Hunyadi János is segítette. Egy évszázad múltán, a hitújítás következtében azonban már nemhogy újabb terjeszkedésre nincs lehetőségük a barátoknak, hanem meglévő kolostoraikat is kénytelenek elhagyni, csupán Csíksomlyón maradhatott két-három ferences.

A székelyudvarhelyi kolostoralapításnak kedvezett a 18. századi katolikus visszarendeződés, amikor lehetőség nyílt a korábban már létező rendházak visszaszerzésére és újak építésére. A régen áhított megtelepedésnek Lakatos István udvarhelyi telekadományozása adta meg az elszalaszthatatlan lehetőséget. Lakatos István csíkkozmási főesperes 1705. október 25-én a csíksomlyói kolostorban kelt végrendeletében az udvarhelyi Piactér alsó, északnyugati részén alló házát és az ahhoz tartozó telket a ferenceseknek adományozta. A jegyzőkönyvből jól kivehető az adományozott telek helye, e szerint az akkori Piactér északi sarkától, a Szombatfalva irányába vezető országút mentén, a Küküllő hídjáig tarthatott az adományozott terület. Lakatos felsorolja a telken lévő épületeket is: „Az első a köház […], a másik előtte való Ó ház […]”, ezeken kívül még egy csűrt, és kis házat is megemlít. A Piactér (ma Városháza tér) alsó, északnyugati részén állhatott „a piaczra nyiló ablakával, kapujával az a kőház, amelyet még az adományozás előtt maga Lakatos javíttat ki és alakíttat át kápolnává (Szent Péter-kápolna). Ezt követően fából konyhát, csűrt és istállót állíttatott. Mielőtt a felajánlott lakóhelyet átadhatta volna a barátoknak, 1706 kezdetén az adományozó elhunyt. A rokonság a végrendeletet nem ismerte el, és Lakatos halála után pert indított, sikertelenül, mivel a helyi hatóságok közbelépésével ugyanazon év március 30-án a hagyomány átadása megtörtént. A custos a házak őrizetére és gondozására P. Csatári Kelemen missziós atyát rendeli Udvarhelyre. Rövidesen P. Moldovai Lajos kerül a ház élére, ő két szomszédos telek megvásárlásával növeli az örökséget, a kőházat oratóriummá alakíttatja át Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére, és azt székekkel, oltárokkal rendezte be. 1707-ben a kápolnához P. Szentmiklósi Gáspár kórust emeltet, P. Tőkés Benedek pedig orgonát készített saját kezűleg bele. 1709–1710 között P. Fábiáni Bernardin volt a házfőnök, aki fából, emeletesen új cellákat és refektóriumot  építtetett, amely 1730-ig állott. Ezen munkálatok során készül el tehát a korabeli kápolna és a barátok első kolostorának magva, néhány szobával, ebédlővel ellátva. A templomépítés ügye sokáig nehézkesen haladt, az építőanyagok beszerzése hosszú évekbe telt, közben az emberekben a lelkesedés is csökkenni látszott. A korábbi tíz évig tartó német beszállásolás, az 1709–1710 között dúló pestisjárvány után az 1710-es évek végén nagy szárazság sújtotta a várost. Nem csoda tehát, hogy az adakozási kedv jócskán megcsappant. Az építkezések elkezdése Istvánffi Kristóf udvarhelyi házfőnök nevéhez fűződik. A szükséges előkészületek után 1730. augusztus 10-én letették a majdani templom alapkövét, amely a mai Városháza tér északi sarkán, a Csonkavár felé vezető Vár utca és a Szombatfalva irányába tartó Tamási Áron utca találkozásánál áll. Kezdetben a munkálatok zavartalanul folytak, ugyanis már 1734-ben a templom építésével annyira jutottak, hogy az készen állt a szentmisék végzésére. Ezt igyekszik bizonyítani a Johann CConrad von Weiss gyűjteményéből fennmaradt Udvarhely-látkép is, amelyen az öt legfontosabb korabeli épület között találjuk a ferencesek épülő templomát. A városképen a Ferenc-rendi templom Piactér felőli (délkeleti) homlokzatait láthatjuk, amint a főtér házai közül kiemelkedik. Az impozáns épület ideiglenesen tető alá hozott tornyai alacsonyak, alig haladják túl a hajó magasságát. A metszeten jól kivehetők az épület részletei is: a két vaskos, négyszöghasáb alakú torony között van a főbejárat nagy félköríves nyílása, a hajó teste jól elkülönül a tőle alacsonyabb és keskenyebb szentélyétől, az oldalkápolnák nyílásai is csakhamar szemünkbe tűnnek. Az építkezés a következő években is hasonló lendülettel folyt, hiszen Boros Fortunát a templom elkészültét 1737-re keltezi, ekkor ugyanis a házfőnök a nyilvánosságnak átadta azt. A templom korabeli főhomlokzatát vehetjük szemügyre a székelyudvarhelyi Mária Társulat 18. századi emléklapján. A metszet jobb alsó regiszterében láthatjuk a félköríves nyílásokkal áttört tornyok közötti, karéjosan lekerekített templomoromzatot. Az oromzat félköríves középső nyílását két arányos körablak övezi. A főbejárat szintén félköríves lezárású. Valószínűleg ebben az időben még nem nyerte el a mai formáját a templom, hanem utólag még jelentős átalakításon ment át. Az udvarhelyi ferences templom főhomlokzata, térszervezése különös, a ferences templomokra korábban nem jellemző megoldások érhetők tetten rajta. Feltételezéseink szerint a kolozsvári jezsuita templom lehetett a ferencesek udvarhelyi templomának (egyik) előképe. Az udvarhelyi ferences templom alaprajzát tekintve észak–dél hosszirányú, dongaboltozatos hajójához kétoldalt három-három lapos kápolna, tengelyben továbbhaladva pedig a hajó terétől szélességében és magasságában alig kisebb, rövid szentély csatlakozik, egyenes záródással. A hajó és a szentély közötti határt két erőteljes, rézsűs kialakítású falpillérre támaszkodó diadalív jelzi, amelynek vonalától a szentély végéig van kialakítva a temetkezőhelyül használt kripta. A kápolnák tengelyét követve a szentélyt mindkét oldalon sekrestye határolja. A hajó déli oldalához építették a két négyszöghasáb alakú tornyot. A főhomlokzat zárt megjelenésű, egyszerűen tagozott, a Tamási Áron utcára néz. Valójában egyetlen nagy, mozgás nélküli sík felület, amelyet a párkányok és pilaszterek hálószerűen tagolnak. Az íves záródású igényes, kőből faragott főbejárat neoreneszánsz ihletésű, keretszárát kettőzött pilaszterek alkotják, amelyek négyszög alakú talplemezére támaszkodik a faragott rózsával képzett lábazati tag. A pillérek törzsét faragott tulipándíszek tagolják. A portálé bélletén gyöngysoros díszítés figyelhető meg, amely az archivolt keretelésén is végigfut. A kapu boltívének csúcsára kis trapéz alakú zárókő került, 1728-as felirattal. (Ez ellentmondani látszik a templom 1730-as alapkőletételével.) A főbejáratot három alacsony lizénára támaszkodó szemöldökpárkány koronázza, amely fölött a háromszögű orommezőben a ferencesek emblémája van kifaragva. A keleti oldalhomlokzat tagolásának rendszere és motívumkészlete egyszerű tervezésű. Az oldalkápolnák félköríves ablaknyílásai fölött, a hajó testét mint függőleges faltagoló elemek, a kápolnák között lévő erőteljes, lépcsős pillérek tagolják. A kápolnasor meredek félnyeregtetővel fedett vonala osztja két szintre a homlokzatot, a második szint egyetlen vízszintes tagolóeleme a főhomlokzat övpárkányán látott és az oldalhomlokzat alig észrevehető koronázópárkánya alatt is végigfutó tojásléc. A hajó és a szentély mély félköríves faltagozataiban öt lóhere alakú, belülről vitrókkal díszített ablak van. A nyugati oldalhomlokzaton is ugyanúgy megjelennek a támpillérek, ma azonban alig láthatunk valamicskét a templom ezen oldalából, mert 1908-ban a kolostor északi és déli szárnyát összekötötték egy emeletes folyosóval, ami szinte teljesen eltakarja azt. Az ablakokat valószínűleg ekkor befalazták (jelentősen gyengítve így a templom jó megvilágítását) és ezután kerülhettek a nyugati oldalfal meglévő ablakainak ívbéllettel koronázott lunettáiba azok a Szent Ferenc életéből vett jelenetek, amelyek ma is láthatók.

Kovács Árpád, Hargita Népe, 2012. április 12.