1. Kedden este fél hétkor a Mária Rádióban lesz Ferences félóra. A kedves hívek meghallgathatják Böjte Csaba atya prédikációját, amelyet iaz udvarhelyi templomunkban mondott el, az Apor Vilmos, vértanú püspök ereklyéjének a fogadásán.
2. Május 17-én, Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetele. Templomunkban a szentmisék reggel 9 és este 6 órakor lesznek, a plébánia templomban: reggel 8, délelőtt 11 és este 6 órakor.
3. Május 19-én, szombaton 16 és 20 óra között a Katolikus Magyar Bibliatársulat bibliás délutánt tart fiatalok és felnőttek számára : „A bizalom teret teremt” címmel. Helyszín a szent Miklós plébánia hátsó udvarában lévő hittanterem. A találkozást dr. Nagy József gyulafehérvári teológiai tanár vezeti.
4. Ebben az évben is indulnak autóbuszok a pünkösdi búcsúra. Az oda és visszautazás ára egy személy részére 12 lejbe kerül. Jelentkezni hétköznapokon, a plébánia titkárságán.

Felejthetetlen lelki vezetőnk volt!
Pontosan száz esztendeje, 1912. április 25-én Gyergyószárhegyen látta meg a napvilágot Gurzó György, ferences rendi nevén Páter Anaklét.
Teológiai tanulmányait Rómában, a Szent Ferenc rendi teológián fejezte be, ahol egyházjogból doktorált. Előbb Mikházán novíciusmesterként, majd Marosvásárhelyen hittanárként működött. Ezt követően a vajdahunyadi ferences teológián tanított.
Ma már kevesen tudnak arról, hogy Anaklét atya a békepapokkal ellentétben Désen megszervezte a hűségesek táborát. Hatalmas tudásával tisztázta a titkos Ordináriusság helyzetét, mind az erdélyi, mind más egyházmegyék esetében. Ezért 1955-ben börtönbüntetéssel sújtották, ahol elvesztette a fél szemét. Kiszabadulás után Csicsókeresztúron lelkész, 1969-től pedig Isten szolgája Márton Áron püspök úr felhívta Gyulafehérvárra teológiai spirituálisnak.
Április 30 - Május 6
|
|
N a p |
Dátum |
R e g g e l |
D é l e l ő t t |
E s t e |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hétfő |
Április 30 |
+ Ferenc, Áron, Zoltán, Juliánna |
|
|
|
|
|
Kedd |
Május 1 |
Szándék |
+ László, Margit, Béla, Rózália |
|
|
|
|
Szerda |
2 |
+ Géza, József, József |
|
Szándék |
|
|
|
Csütörtök |
3 |
Szándék |
|
|
|
|
|
Péntek |
4 |
+ Szándék |
|
Irma |
|
|
|
Szombat |
5 | Szándék |
|
+ Béla, Rózália | |
|
|
Vasárnap
|
6 | Szándék |
|
Szándék |
|
Aki szentmisét szeretne előjegyeztetni, SZÍVESKEDJÉK 2-3 HÓNAPPAL ELŐTTE IDŐPONTOT EGYEZTETNI. Köszönjük!
Hozzászólások
1 év 36 hét