November 16-án a Kaplony-i ferences templomban a 801 éve született Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztünk, a Ferences Világi Rend és a Szeretet Szolgálat védőszentjére – mindkettő működik egyházközségünkben. Egy képes előadás keretében Erzsébetre, a szerető feleségre, a három gyermekes édesanyára, aki fiatal özvegyi éveit, s anyagi örökségét a szegények és a betegek szolgálatára szentelte, jóllehet korának egyik leggazdagabb, leghatalmasabb uralkodójának, a magyar királynak volt a lánya, és aki már 24 évesen befejezte földi pályafutását. A nagy példaképre emlékeztünk, aki „kiváló mestereinek köszönhetően Assisi Szent Ferenc nyomába szegődött, személyes és végső életcélként saját életét hasonlóvá alakította Krisztuséhoz, aki az ember egyedüli Megváltója”(XVI. Benedek pápa), és akinek minden kor embere számára van mondanivalója.

 

Erzsébetre emlékeztünk, aki férje halála után, életét saját maga, tudatosan alakította. Törekedett a mindent meghaladó önfeláldozás és szolgáló szeretet megvalósítására. Ez a helyzete ellentétes a kitaszított özvegynek a mártírsorsával, mintha más választása nem lett volna. Valójában újabb házasságot köthetett volna, akár a császárral is, akinek ilyen irányú kérését visszautasította, vagy haza térhetet volna királyi atyjához, aki követeket küldött utána. Ő egyiket sem tette, hanem inkább a szegény Krisztust akarta követni és szolgálni a kisemmizettek között.

A Szent Erzsébet tiszteletére bemutatott szentmise keretében, a Ferences Világi Rend és a Szeretet Szolgálat tagjai mellett szép számmal voltak jelen a hívek és a gyerek kórus énekelt.

A Szentről szóló elmélkedésben elhangzott, hogy Erzsébet Isten szeretetében élve úgy tudta használni az evilági javakat, hogy általuk Istennél örök értékű kincseket gyűjtött. Pedig, ahogy körülöttünk, úgy körülötte is kavargott a világ, a családi viszályok, az ármánykodók, a hálátlanok, a földi boldogság, a királyi származás, a szülőföld, a vagyon, a hatalom, a férj korai halála – mind jött és ment, Erzsébet csak imádkozott és derűs maradt a szürke hétköznapok, a megpróbáltatások közepette is. Azon munkálkodott, hogy „vidámmá tegye az embereket”…

Szent Erzsébet minden szükségben lévőben, szeretetre váró emberben Jézus kopogtatására figyelt és magáévá tette a Jelenések könyvének mondását: „Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem”(3,20)…

Szent Erzsébettől megtanulhatjuk: „Aki ad, bőkezűbbé válik, amikor érzi, hogy a másiktól kegyelmet kap azáltal, hogy ajándékát elfogadja, és viszont aki tudja, hogy valamit kap, de annak is tudatában van, hogy a jótétemény elfogadásával jót tesz, a maga részéről megőrzi személyes méltóságát” (II. János Pál pápa az irgalmasságról szóló leveléből).

A szentmise szimbolikus cselekedettel zárult. Megáldottuk a feldíszített Szent Erzsébet festményhez kikészített kis „cipókat”, és utána kiosztottuk a jelenlévők között, azzal a meghagyással, hogy „amit benne – Erzsébetben – dicsérünk, cselekedjük”!

Fr. Szilveszter ofm

Kaplony, 2008. november 16.