Assisiben a fiataloké a nyár

 

Assisi csodálatos hely: ablak a világ szépségére és emberi arcára. Bazilikák és remetelakok fogadják a zarándokok ezreit, akik Szent Ferenc nyomdokain érkeznek az egyszerűséget és a valódi értékeket keresve.
Assisi konventuális ferencesei (minoriták) egész júliusban 13 és 17 év közötti kamaszok százait fogadták, akik Olaszország minden részéből érkeztek Assisibe az általuk meghirdetett „spirituális kalandra”. Volt akiket a plébániájuk, másokat az egyházmegye, megint másokat a világi ferences közösségek biztattak a részvételre.
A program: zarándoklat Szent Ferenc szellemi útjának fontos állomásaira (Rivortoto, Carceri remeteség, Saint-Damiano), közös beszélgetés és ima a Szent Illésről elnevezett apró, román stílusú kápolnában, elmélkedés a kolostor alagsorában vagy a bazilika altemplomában Isten szegénykéjének sírja körül, vagy éppen rendhagyó hittanóra Giotto freskóin keresztül. De az ünneplésre is adtak alkalmat a fiataloknak, hiszen nagy öröm egy ilyen emberi közösséghez tartozni, amely – a ferencesek hozzájuk intézett szavaival élve – olyannak fogadja el őket, amilyenek.
A napi spirituális töltekezés után a fiatalok esténként rövidnadrágban és pólóban, boldogan táncoltak az alsó bazilika reneszánsz bejárata előtt, miközben a XXIII. János pápa látogatásának emlékére elhelyezett tábla előtt, egy kis fa emelvényen fekete ruhába öltözött ferences verte a ritmust, mikrofonnal a kezében. A többi szerzetes a táncolók közé vegyült, míg egyikük egy hordozható számítógép előtt ülve képeket vetített ki egy képernyőre.
Éppen ez a felszabadultság vonzza ide a fiatalokat. A 15 éves Ariana másodszor járt itt, és nem is próbálta palástolni lelkesedését: „A testvérek között önmagam lehetek, álarcok nélkül. Szabadon lehet velük beszélni bármiről. És pontosan érzik, mikor van szükség szórakozásra, és mikor kell komolynak lenni.” Ezek a fiatalok zömmel már ismerik Szent Ferenc életét, akire „viszonyítási pontként”, példaképként, követendő példaként vagy egyszerűen jóbarátként tekintenek.
A 26 éves Alessandro, aki maga is diák, de itt a fiatalok egyik kísérőjeként volt jelen, el is mondta, hogy az assisi Poverello mivel tudta megszólítani: „Szent Ferenc alakja rávezet, hogy elgondolkodjunk a békén, a teremtés csodáinak megőrzésén, a vallások és kultúrák közötti párbeszéden, és a másik ember, a másság elfogadásán. Ezek a kérdések manapság rengeteg fialalt foglalkoztatnak. Ferenc példája abban is segít, hogy ma, amikor a világban az anyagi szükségletek dominálnak, felül tudjuk vizsgálni a bennünk élő fontossági sorrendet, és el tudjuk választani egymástól a lényegest a fölöslegestől.”
Az Assisiba érkező fiatalok száma meglepően magas. A júliusban idelátogató kamaszok után az augusztus a 17 és 30 év közötti fiatal felnőtteké, akik nem csak a félszigetről, hanem a világ négy sarkából érkeznek ide.
„Az, hogy az olasz ferencesek ennyi fiatalt tudnak összegyűjteni és Szent Ferenc nyomdokain vezetni, azt bizonyítja, hogy képesek a Poverello üzenetét a mai világra szabni, és karizmáját szüntelenül megújítani. – mondja Antonello atya, aki a fiatalok pasztorálásának és a novíciusok képzésének helyi felelőse. – Ferenc szót tudott érteni korának embereivel. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk azt a nyelvet, amelyen szót érthetünk a ma élőkkel. A mi dolgunk folyamatosan megújítani a vallásos élet azon példáját, amelyet Ferenc hagyott ránk.”
Teológiai képzések, egyetemi kutatások, fiatalok vezetése, vallások közötti párbeszéd, ökumenizmus – hogy csak néhányat említsünk az assisi ferencesek tevékenységei és prioritásai közül. „Assisi olyan hely, ahol tere van az új gondolatoknak. – hangsúlyozza Antonello atya. – Itt a forrás, amelyből merítve mi, ferencesek megoszthatjuk tapasztalataikat másokéval, és együtt elterjeszthetjük az evangélium üzenetét az egész világon.”
Ugyanebben a szellemben fogadják a testvérek a hozzájuk érkező turistákat és zarándokokat, akik a legkülönbözőbb társadalmi környezetből és a legkülönbözőbb életkorokban jönnek el Assisiba, hogy meglátogassák a város spirituális helyszíneit. „A templomok és a bennük látható freskók megérintik még a legmegrögzöttebb ateistákat is, így Ferenc üzenete mindenkihez eljut függetlenül attól, hogy hívő-e vagy sem.” – mondja Luciano atya, a bazilika recepciójának vezetője.
A látogatók többsége olasz, akik nagy rajongással fordulnak szent patrónusuk felé. De jönnek japánok, amerikaiak, lengyelek, németek is nagy számban. Elsősorban a bazilikára és a városra kíváncsiak, de akadnak, akik számára assisi csak egy állomás az úton. Miután megnézték a várost, indulnak is tovább, hogy meglátogassák a városon kívül található kisebb kolostorokat (Carceri, Saint-Damiano), melyek egyszerűsége, csupasz kövei a természet ölén talán még erősebben megtestesítik a ferencesek szellemiségét. A természetben csodálni Istent, rácsodálkozni az egyszerű dolgokra: sokakat ez visz igazán közel Szent Ferenchez.
Egy fiatal zarándok pár a következő szavakkal magyarázta jöttének okát: „az egyszerűség utáni vágy egyre több fiatalt érint meg, akár hívők, akár nem. Istennel vagy nélküle, de vágynak visszatérni a lényeghez. Ma ez nem egyszerű, mégis ez vonzott ide bennünket is.”
Forrás: La Croix
Kép: www.franciscanfriarstor.com

 

Sajat címkek: