Brassói ferences egyetemista kollégiumunk javítása

A Szent János Római Katolikus Templom közvetlen szomszédságában működtetjük a ferences fiú egyetemista kollégiumot.  A ’89-es rendszerváltás után visszakaptuk addigra már lelakott, romossá vált kolostorunkat, amit elkezdtük javítani, majd 2009-re többnyire önerőből lakhatóvá tettük, és egyik részében sikerült kollégiumot kialakítani. Diákjaink számára fontos a ferences lelkiség megélése, így számukra a kollégiumunkban való lakhatás anyagi segítség mellett lelki támogatást is. 2012 óta indítottuk azt a programot, miszerint a nálunk lakó diákok hozzájáruljanak a kolostor falain belül zajló javításokhoz, így kezük munkája segítségével a templomban és a kollégiumban a felújítási munkálatok folyamatosan zajlanak. Azóta is együttes munkával szépítjük és javítjuk a kolostort és a kollégiumot, így is igyekszünk egy összetartó családot alkotni, és életre nevelni egyetemistáinkat.

Az idén Magyarország Kormányának segítségével vásárolt három ajtó beszerelése lakhatóbb körülményeket teremtett a kollégisták számára, de még nagyon sok felújítási munkálatot igényel a kollégium épülete, hogy szerényebb körülmények között is a mai kor  emberének elvárásaihoz igazítsuk a bentlakási körülményeket. Most egy igen aktuális problémát sikerült orvosolni: kicseréltük a régi, tönkrement ajtókat, sőt olyan helységbe is sikerült ajtót szerelni, amely eddig nem rendelkezett megfelelő térelválasztással. Mivel minden szoba egyenesen egy nyitott folyosóra, kültérre nyílik, minőségi és jó hőszigetelő ajtókat kellett keresnünk, ezzel biztosítottuk a hőszigetelést is. Ezáltal javítottuk a kollégiumi lakhatási körülményeket, másrészt csökkenteni fogjuk a fűtés költségeinket. Ennek a legjobban diákjaink örvendnek, hiszen nemcsak szép de meleg szobák is várják majd őket az új rendhagyó tanévben.

 

 

 

Sajat címkek: