Kezdődik boldogságos Ferenc atyánk élete (Celanoi – ejtsd:Cselánói – Tamás testvér által írt életrajz szerint)

I. fejezet: Hogyan forgolódott a világi életben

1 A spoletói völgy felső végében fekvő Assisi városában élt egy Ferenc nevű ember, akit szülei, a világ hiú szokásának hódolva, kora fiatalságától kezdve szertelenségre neveltek, és aki az ő nyomorúságos életük és erkölcseik láttán még náluknál is hiúbbá és szertelenebbé fejlődött.

Ó, mert a névleges keresztények körében kiirthatatlanul mély gyökeret vert ez a rossz szokás; szinte törvénnyel szentesített előírásnak tekintik azt a veszedelmes elvet, hogy fiaikat születésüktől kezdve lehetőleg minél nagyobb puhaságban és fegyelmezetlenségben kell nevelniük. Még mielőtt beszélni, sőt gügyögni tudnának az éppen csak megszületett kisdedek, jelekkel és szavakkal máris csúf és utálatos dolgokra tanítják őket. Amint pedig elkövetkezik az elválasztás ideje, valósággal kényszerítik őket, hogy bizonyos illetlen dolgokat nemcsak mondjanak, hanem cselekedjenek is. És ők gyerekes félelemből nem merik a jót cselekedni, mert tudják, hogy ellenkező esetben szigorú büntetést vonnak magukra. Igaza van tehát a világi költőnek: "Mivel szüleink rossz példájának árnyékában növünk fel, a bűnök minden neme bölcsőnktől nyomon kísér bennünket". És ez csakugyan így van; a szülők kívánságai annál veszedelmesebbek gyermekeikre, minél könnyebben beteljesednek.

Amint lassan növekednek korban, szüleik ösztönzésére annál jobban belemerülnek a rosszaságba. Hiszen romlott gyökérről csak romlott fa hajthat, és ami egyszer elfajzott, azt vajmi nehéz - ha ugyan nem lehetetlen - eredeti állapotához visszatéríteni. S amikor átlépik az ifjúkor küszöbét, ugyan mi jót várhatunk tőlük? Menten beletemetkeznek a zabolátlanság minden nemébe, és mivel minden szabad nekik, ami kedvükre van, minden igyekezetükkel a bűnök szolgálatára vetik magukat. Így tehát teljes tudatossággal a bűn szolgáivá szegődnek, és tagjaikat a gonoszság fegyvereiül adják oda. Életvitelükben és magatartásukban semmit sem tükröznek vissza a szent kereszténységből, s a keresztény nevet legfeljebb takarónak használják. És a szerencsétlenek a legtöbb esetben még rosszabbaknak mutatják magukat, mint amilyenek a valóságban, nehogy annál megvetendőbb színben tűnjenek fel, minél ártatlanabbak.

2 Ilyen szomorú körülmények közt nevelkedett kora gyermekségétől az az ember is, akit ma szentként tisztelünk, mert csakugyan szent, és körülbelül huszonöt éves koráig szánalmasan eltékozolta minden idejét. Sőt, hiúság dolgában messze fölülmúlta valamennyi kortársát, s állandó bajkeverőjük és oktalanságra ösztönzőjük lett. De talán éppen ezért mindenki csodálattal adózott neki, és ő csak annál jobban igyekezett, hogy a világi hiúság csillogtatásában: játszi tréfákban, szellemeskedésekben, szórakoztató csevegésekben, éneklésekben, lágy és leomló ruhák viselésében valamennyi barátját megelőzze. Ugyanis fölötte igen gazdag volt; nem zsugori, hanem ellenkezőleg, pazarló; nem pénzhalmozó, hanem tékozló; gondos kereskedő, de hiúságokra minden pillanatban költeni kész sáfár. Egyébként nagyon udvarias, előzékeny és szeretetreméltó ember volt, de ez is a vesztére vált. Mert sokan éppen ezen tulajdonságai miatt csatlakoztak hozzá, s lettek bajszerzők és bűnokozók. Ő ugyanis bűntársai csapatától kísérve, mint valami előkelő nagyúr járt-kelt fel s alá, rótta Babilon tereit, mígnem letekintett rá az Úr a mennyből, nevéért messze elfordította tőle haragját, és dicséretével megfékezte száját, hogy egészen el ne vesszen.

Így hát fölötte volt az Úr keze és a Magasságbeli jobbjának változása, hogy láttára a bűnösök bizalomra gerjedjenek a kegyelem visszaszerzésére, és példája mindenki előtt megnyissa az Istenhez térés útját. 1Cel 1-8

Átgondolom:

1. Szent Ferencet, Celanoi (ejtsd Cselánói) Tamás testvér szerint, szülei szertelenségre nevelték.

Én milyen nevelésben részesültem? „Puhaságban és fegyelmezetlenségben”? Vagy olyanban amiért hálás lehetek szüleimnek? Ha van miért hálát adnom, hát tegyem meg mihamarább.

2. Merem tenni a jót, amire lelkiismeretem indít, vagy csak azt teszem, amire kedvem van?

3. A keresztény név illik rám, vagy én is csak „takarónak” használom, amint az idézett szöveg mondja?

4. Celanoi Tamás, Szent Ferenc életrajzírója azt is leírta, hogy vannak gyerekek, fiatalok, akik „ rosszabbaknak mutatják magukat, mint amilyenek a valóságban”.

Ez velem is megtörténik? Ha igen, miért? Mit akarok vele elérni?

5. Isten kedves barátja Szent Ferenc, „huszonöt éves koráig szánalmasan eltékozolta minden idejét. Sőt, hiúság dolgában messze fölülmúlta valamennyi kortársát, s állandó bajkeverőjük és oktalanságra ösztönzőjük lett.”

Én eddig mire használtam az ajándékba kapott időmet? És ezentúl mire szeretném használni?

6. Azt is tudjuk Szent Ferencről, hogy mielőtt még szent lett volna, „fölötte igen gazdag volt; nem zsugori, hanem ellenkezőleg, pazarló; nem pénzhalmozó, hanem tékozló; gondos kereskedő, de hiúságokra minden pillanatban költeni kész sáfár. Egyébként nagyon udvarias, előzékeny és szeretetreméltó ember volt...”

Nekem is vannak gyengeségeim, hibáim, bűneim. De látom azt a sok jót is, amit Isten berémültetett?

Keressek magamban három jó tulajdonságomat, köszönjem meg őket Istennek és a következő héten próbáljam ezeket örömmel megélni, gyarapítani, mások szolgálatára fordítani.

7. Sokan azért keresték az ifjú Ferenc társaságát mert igen költekező volt.

Velem miért barátkoznak a többiek? Mi az az „érték”, amit nálam (barátságomban) találnak?

8. Bár igen veszélyes úton indult el Ferenc élete, mégsem veszett el, hanem páratlan értékű ember lett belőle. Ő ma is sokak példaképe. Mindez Isten ajándékozó jóságának köszönhetően, mert ahogy Celanoi Tamás fogalmaz: „letekintett rá az Úr a mennyből... fölötte volt az Úr keze...”

Ne felejtsem el soha: bármilyen úton is indult is el az életem, vagy tart most,„Isten áldó keze fölöttem van, letekintett rám a mennyből” és kész minden segítséget megadni, hogy én is páratlan értékű életet élhessek, olyat mint Assisi Szent Ferenc.