A káptalan hatodik napja még magyarabbul kezdődött, ami annak volt köszönhető, hogy a Gergely atya vállalta a reggel zsolozsma-szentmise főcelebránsi teendőit: így most már nemcsak a kánon volt magyarul, de pl. néhány bevezető gondolatot is lehetett hallani magyarul is. A végén pedig „felcsendült” a Szentséges Szűz Mária ének is … úgyhogy egészen ráhangolódtunk a búcsúra ;-)

 

Persze a reggelinél már hamar elmúlt ez a magyarkodás, majd búcsú helyett egészen más „gyülekezetben” találtam magam. Ugyanis szombat ide, búcsú oda, de ma délelőtt még komoly káptalani munka folyt: az első ülésen a tegnap délutáni csoportevékenységek összegzése volt, majd azt követően a definitorokhoz kapcsolódó vita kezdődött el.

 

Ahogy a tegnap is jeleztem, a Generális beszámolójának záró része két nagyobb témakört foglalt magába: egyrészt a tíz pillért, amelyre alapulnia kell a jövőnek, másrészt a konkrét javaslatokat, amelyek a jövőre vonatkoznak. Az ezekhez kapcsolódó tegnap délután csoportmunkákból néhány gondolat, javaslat, ami előkerült: a következő káptalanra Afrikában vagy Ázsiában kerüljön sor; a következő káptalanra kapjanak meghívást fiatal testvérek, illetve világiak is, hogy személyesen tudjanak beszámolni álmaikról, terveikről, elképzeléseikről, ill. a közös evangelizálásról; át kell gondolni a káptalan időtartamát; a laikus hivatást/hivatástudatot erősíteni kellene; nagyobb figyelmet kellene szentelni az idősebb testvéreknek; nemcsak a szegényekkel kellene foglalkozni (minden kongregáció a gyerekkel és szegényekkel foglalkozik), hanem a gazdagok és hatalmasok pasztorációjának is figyelmet kellene szentelni stb. Azt hiszem, hogy ezekből is látható, hogy mennyire szétszórtak lehettek a tegnap délutáni csoportfoglalkozások. De amúgy ugyanez a szórás látszott a beszámolók után feltett kérdésekben, megvilágosító megjegyzésekben is … de végül is érthető, hisz itt már a jövőre való előretekintésről van szó, s ezt bizony eléggé sokféleképpen láthatjuk.

 

A második ülésszak a generális definitoroknak volt szentelve: először a káptalan titkára bemutatta azt az összegzést, amelyet a definitórium felkérésére készített, ami talán röviden abban a javaslatban foglalható össze, hogy a káptalan gondolkodjon ezen a kérdésen, a CPO majd döntsön, s a következő káptalan után (2015) már az új felállásban induljon a generális definitorium. Öszintén szólva előre nem értettem, hogy miért is kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, aztán kiderült, hogy: ez egy régi kérdés (legalábbis a múlt káptalanon is téma volt, sőt a mexikói CPO is foglalkozott vele stb.), másrészt meg tényleg érthető, hogy egyes vidékeket – a kulturális és fizikai távolság miatt – elég nehezen tud lefedni egy definitor. Mivel ebben a kérdésben most semmiféle döntést – még nem kellett hozni – ezért elég szerteágazóak voltak a hozzászólások, illetve egyes kérdések még a korábbi ülésszak témájához kapcsolódtak. De olyan kritika is elhangzott, hogy egy kicsit előre szaladtunk: még azt sem tudjuk pontosan, hogy hol vagyunk … de már előre akarunk menni.

 

Az ülés után hamar rohantam a számítógéphez abban a reményben, hogy hátha csoda történt, s azért a Duna tévé közvetítéséből valamit be lehet fogni a neten. Hát be is lehetett: kb. 5 perc gondolkodás után kb. 15 másodpercet ment, aztán ismét jött a gondolkodás … úgyhogy elég hamar feladtam ezt. Ennek ellenére az ebédről egy kicsit késtem, s így már a COTAF asztal tele volt, s néhány – szintén később érkező – afrikai testvérrel kerültem egy asztalhoz. Ez viszont jó volt arra, hogy megértsem, hogy számukra nagyon fontos az előrelépés, megtelepedés olyan afrikai helyeken ahol még nem vagyunk jelen (Nigéria, Ghána stb.), illetve, hogy nekik egyáltalán nem okoz problémát a „ristruturazione”, ami az elmúlt napokban előkerült, s ami gyakorlatilag – európai szemmel nézve – helyek feladását, provinciák összevonását stb. jelent. Ez viszont az afrikaiak számára, ahol nincs történelmi struktúra, terhelő örökség stb. ami bizonyos felelősséget követel … szóval ott könnyű az ilyenfajta mozgás. S kicsit úgy láttam, hogy nem tudják megérteni azt, hogy európai testvérek – hagyva csapot, kolostort, intézményeket sbt. – miért nem mennek Afrikába, ahol annyi lehetőség volna a misszióra.

 

Ebéd után szintén az interneten lógtam: lassan felkerültek a Duna tévé honlapjának a tárába a búcsús események, de sajnos onnan sem volt sokkal élvezhetőbb (na jó, annyival talán igen, hogy 30 másodperc gondolkodás után jött 15 másodperc, aztán ismét pufferelés). Úgyhogy hosszú idő alatt nagyon keveset sikerült csak megnéznem … s így – miután egy kicsit a hangulatba belekóstoltam, az esőt láttam stb., illetve megnéztem néhány tévéhíradó összefoglalóját (amit úgy ahogy le lehetett tölteni) – feladtam. Délután gondoltam, hogy felsétálok Assisibe, de aztán csak ide a közelbe a mezőre jutottam … innen viszont gyönyörű rálátás volt a városra).

 

Magyar vesperás után vacsora, majd azt követően pünkösdi virrasztás volt: tűzliturgiával, igeliturgiával és szentségimádással (ami egészen éfjélig tarthatott). Ennek a végét nem vártam ki (pontosan a Bazilika mellett egy kemény rockkonzert volt, s nem igazán segítette az elmélyülést, illetve tudtam, hogy még valamit írni is kéne a mai napról). Ami viszont – ismét leszűrődött bennem – itt a liturgia megszervezése, levezetése kapcsán, hogy azért az assisibeli testvérek tudnak valamit: nagy felhajtás nélkül nagyon szépen sikerült rendbe tartani a résztvevőket, nagyjából rendbe volt a térről való bevonulás is, bent a templomban is minden a sínen volt: akinek irányítani kellett (ez a káptalanhoz kapcsolódó liturgiákban legtöbbször V. Viola) az szinte észrevétlenül tette a dolgát, de mindig ott volt, amikor kellett a főcelebránsnak valamit mutatni, könyvet tartani stb. … Nem tudom, hogy ez tapasztalat kérdése-e, vagy nagyon érezni kell? De pl. ilyen apróságra is gondolok, hogy amikor bent a templomban a gyertyákat ki lehetett tenni az Oltáriszentség mellé, s szinte mindenki elindult – az ilyesmi az olaszoknál, de nemcsak általában beszélgetéssel jár együtt – itt csendben megszólalt az orgona, rögtön leállt mindenféle beszélgető inger … megmaradt az áhítat légköre … máshol már volt tapasztalatom abban, hogy egy ilyen, nem megfelelő módon kezelt mozgás mennyire meg tudja törni a liturgia menetét. Összességében az csapódott le bennem, hogy lehet, hogy erre is „születni kell”, s egy bizonyos érzék is kell hozzá, de mind mindent ezt is lehet valamennyire tanulni: s bizony fontos volna, hogy valahogy ilyenszerű tapasztalatokra is szert tegyünk, tegyenek a fiatalabb testvérek s egy kicsit célirányosabban is készülni a jövőre, ne csak „sodródva” … no de ez most messze vezetne, s talán Pünkösd éjjelén nem érdemes ebben nagyon belemélyedni. Főleg, hogy holnap sincs sokáig „döglés”, mert már kora reggeltől – s délelőttre – egy kis kirándulást terveztünk be, s így – ha még reggelizni is akarunk, akkor elég korán talpon kell(ene) lenni.

 

A mai nap képei itt (délelőtt) és itt (pünkösdi virrasztás).