Iskolanévadó Polyánban

 

 
Tegnap újabb felső-háromszéki iskola lépett ki a névtelenségből, és vette fel a falu egyik nagy szülöttjének, Trefán Leoárd (1873—1945) Ferenc-rendi szerzetesnek, írónak, a kolozsvári Szent Bonaventura Nyomda alapítójának, a Katolikus Világ és a Keresztény Hírnök szerkesztőjének nevét.

 

 

A névadó ünnepséget ünnepi szentmise előzte meg, melyet Orbán Szabolcs, az erdélyi Ferenc-rend tartományfőnöke celebrált, aki több rendtársával és kézdiszéki római katolikus lelkészekkel együtt vett részt a megemlékező szentmisén és az iskolakeresztelőn. Az iskola névtábláját ft. Orbán Szabolcs áldotta meg. Ezt követően az ünnepség a tornateremben folytatódott, ahol András Teréz iskolaigazgató köszöntötte a vendégeket, és méltatta a névadást, a megyei tanfelügyelőség üdvözletét Kőmíves Noémi magyar szakos szakfelügyelő tolmácsolta, Fekete Vince József Attila-díjas költő, az iskola volt tanulója pedig az általa szerkesztett és a vasárnapi adventi szentmise után bemutatott Kézdiszentkereszt című könyv előszavát olvasta fel. A hiánypótló helytörténeti kiadványt az iskola pedagógusai, Lénárt Piroska óvónő, Pál Adél óvónő és Gábor Judit tanítónő, valamint Pap Leonárd szerzetes és Vatány Gábor helybeli plébános jelentette meg. Az iskola tanulói az alkalomhoz illő verseket, furulyaszóval kísért énekeket adtak elő, részleteket olvastak fel a névadó írásaiból. Az ünnepi műsor után a résztvevők megtekintették a Trefán Leonárd Közösségi Házban létesített egyháztörténeti gyűjteményt, mely a neves Ferenc-rendi szerzetes életét és munkásságát mutatja be.
 
Iochom István

 

Sajat címkek: