A koldulórendek megértették az idők jeleit

 

A 2010. január 13-i általános kihallgatás során Benedek pápa a koldulórendekről, vagyis a ferencesekről és a domonkosokról beszélt a VI. Pál teremben összegyűlt nyolcezer ember előtt.
Minden nemzedékben születnek szentek, akik megújulást hoznak – mondta a pápa. Így volt ez a XIII. században is, amikor a koldulórendeket alapították: közülük a ferencesek és a domonkosok a leghíresebbek és legfontosabbak. Ők megértették az idők jeleit, és felismerték a kihívást, amellyel az egyház abban az időben szembesült.
Akkoriban hívők egy csoportja, akiket bár motivált a keresztény élet mély megélése, kritikusan szemlélték az egyházat, amely gazdag, vagyonos arcát mutatta. Szegénységi mozgalom indult útjára, amely azt hirdette, hogy Krisztus egyházának szegénynek kell lennie és a szegények egyházának kell lennie. Keserűen nyilatkoztak a papokról és szerzetesekről, akik szerintük elárulták az evangéliumot, és nem az őskeresztényekre jellemző szegénységet élik. Bírálták a püspököket is, később pedig már – saját igazolásukra – a katolikus hittel nem összeegyeztethető tanokat hirdettek.
Szent Ferenc és Szent Domonkos azonban megmutatta, hogy „az evangéliumi szegénységet meg lehet élni az egyháztól való elszakadás nélkül is" – folytatta a pápa. A koldulórendek tagjai nemcsak személyes vagyonukról mondtak le, hanem a közösség fenntartását biztosító földről vagy birtokról is. Ezzel az volt a szándékuk, hogy józan életről tegyenek tanúságot, kifejezzék a szegények iránti szolidaritásukat és a Gondviselésbe vetett bizalmukat. A pápák felismerték hangjukban a Szentlelket, s támogatásukról biztosították őket.
A ferencesek és a domonkosok nemcsak tanúk, hanem tanítók is voltak. Abban a korban nagy szükség volt a vallási képzésre, s ők meg tudtak felelni ennek az igénynek. Nagy lelkesedéssel szentelték magukat a prédikálásnak. Számos hívő, gyakran hatalmas tömegek gyűltek köréjük a templomokban vagy ahol éppen beszéltek. Az emberek életét érintő témákról beszéltek, különösen az erkölcsi és teológiai erények gyakorlásáról, egyszerű, konkrét példákkal alátámasztva – idézi a pápa az AsiaNews.
Hatásukra világi hívők csoportjai alakultak, akiket megérintett Ferenc és Domonkos lelkisége, s saját élethelyzetükben akarták megélni a tanítást. Azt hirdették, ahogyan a II. Vatikáni Zsinat is megfogalmazta, hogy az életszentségre való meghívás mindenkinek szól – mondta Benedek pápa.
A Szentatya végül a Szentlélek segítségét kérte, hogy mindenki megérezhesse, milyen szükség van az evangéliumról tett állhatatos és bátor tanúságra, s hogy a világban mindig legyen szent férfiak és nők, akik által az Egyház Krisztushoz, a megváltáshoz vonzza az egész világot.
Magyar Kurír
 

 

Sajat címkek: