Cserháti Ferenc püspök lelkipásztori látogatása Észak-Amerikában

Cserháti Ferenc, a külföldön élő katolikus magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök hosszabb látogatást látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban és Kanadában.

A látogatást a püspök észak-amerikai delegátusa, Kiss G. Barnabás OFM szervezte. Az alábbiakban a püspök útjának eddigi állomásairól és eseményeiről olvashatnak.

Cserháti Ferenc április 1-jén érkezett New Yorkba, majd Manhattanbe a Szent István plébániára, ahol a ferences testvérek közössége várta Angelus Gambatese OFM plébános és házfőnök, valamint Hesz Dénes OFM, a helyi magyarok lelkipásztora vezetésével.

Az első állomás, az ún. „Emmausz-járás” április 2-án és 3-án a New Jersey állambeli Matawanban volt, ahol a görög katolikus bazilita atyák Máriapócs-kegyhelye van. A házigazda Erdei József OSMB, helyi elöljáró volt. Az összegyűltek a Biblia évéről tartottak megemlékeztek, amelynek keretében előadást tartott Bagyinszki Ágoston OFM.

     

Április 4-én a püspök visszatérve New Yorkba a Szent István egyházközség Világi Bizottságával és egyházközségi tanácsával találkozott. Aznap délután a New Jersey államban lévő Passaic-ba ment, ahol a szintén Szent István királynak szentelt magyar templomban Vass László, az egyházközség adminisztrátora várta és üdvözölte. Másnap itt is találkozott a helyi egyházközségi tanáccsal.  Még délelőtt meglátogatta a hétvégi magyar iskolát és örömmel időzött az ottani magyar cserkészekkel. Kora délután Cserháti püspök az egyházmegye főpásztorával, Arthur J. Serratelli patersoni püspökkel folytatott megbeszélést. Az ünnepi szentmise a nemrégen felújított szép templomban az esti órákban volt. A helyi görög katolikus püspök, William Skurla is részt vett az ünnepi szentmisén.

Április 6-án, húsvét 3. vasárnapján visszatérve New York-ba, a főpapi szentmise a Szent István templomban negyed 11-kor kezdődött. A helyi plébános, Angelus Gambatese OFM köszöntötte a püspököt. Jelen volt Várnai Jakab OFM, definitor generális Rómából, aki éppen ezekben a napokban New York-ban tartózkodott, valamint Louis Pintye OFM, aki a Connecticut állambeli Fairfield Szent Imre templomának plébánosa és a templomhoz tartozó hívek. Szentmise után a templom Fehér termében találkozott a hívekkel. 

     

Délután a püspök New Brunswick-ba (New Jersey állam) a Szent László egyházközséghez érkezett, ahol Capistran Polgár OFM plébános fogadta. A szentmise előtt Cserháti püspök és Barnabás atya meglátogatták az egyik kórházban a new york-i Szent István templom volt egyházközségi elnökét, aki súlyos betegségben szenved.

Április 7-én Hesz Dénes OFM, a New York-i magyarok lelkésze a püspök és több ferences testvér részére különleges programról gondoskodott: az Egyesült Nemzetek Szervezete New York városbeli központját látogatták meg. Mindezt Czárán Lóránt szervezte, aki a Szent István templom tagja Manhattan-ben és egyben az ENSZ munkatársa. Délután Cserháti püspök Dennis W. Sullivan New York-i segédpüspökkel találkozott, aki egyben a főegyházmegye általános helynöke és a migránsok ügyeivel megbízott főpásztor. A megbeszélés után a Szent Patrik székesegyházba látogattak, majd a Központi Park és a Metropolitan Múzeum került sorra. Később a püspök az egyik helyi magyar televíziónak adott interjút, majd találkozott a New York-i magyar főkonzullal Polgár Viktorral, aki erre az estére a ferences rendházba látogatott.

     

Április 8-án Cserháti püspök Barnabás atyával a LaGuardia reptérről az Ohio állambeli Clevelandbe repült, hogy meglátogassa az ottani magyar egyházközségeket. Itt Antal András, a Szent Erzsébet adminisztrátora, Siklódi Sándor, a Szent Imre adminisztrátora és Roskó László, a Szent Margit plébánosa fogadta.

Április 9-én először Richard G. Lennon clevelandi megyéspüspökkel, majd Roger W. Gries OSB clevelandi segédpüspökkel találkozott. Itt is volt „Emmausz-járás” az ún. Közép-Nyugat magyar papjaival, amit este a Szent Imre templomban bemutatott főpapi szentmise követett. A püspök ismét húsvét öröméről beszélt és buzdította a híveket, különösen a magyar fiatalokat, cserkészeket. Kiemelte az evangéliumhoz való hűséget, felszólította őket, hogy igyekezzenek minél jobban átölelni a feltámadt Urat, hiszen életünk minden kérdésére csak Nála találunk választ. A szentmise után a templom nagytermében személyesen is köszöntötte az összegyűlteket.

Április 10-én a püspök újra együtt volt a magyar papokkal, a clevelandi magyar lelkészeken kívül az indianai East Chicago Szentháromság magyar templomának plébánosával, Skerl Alfonzzal, Ligeti Angelus ferencessel, aki a detroiti Szent Kereszt templom lelkésze, valamint Joseph E. Vámossal az indianai Merrillville-ből és Bóna Richarddal, aki az ohioi North Royalton egyik plébániáján segédlelkész. Itt a mai migráció feladatairól volt szó, leginkább az integrálás és az asszimiláció kérdéséről.

     

A püspök Clevelandból még aznap délután a New York állambeli Buffalóba érkezett, ahol a Szent Júdás Központban szentmisét celebrált az ottani magyar közösségnek. A szép liturgia és találkozás után a határon átkelve Kanadába érkeztek, ahol az első állomás az Ontario állambeli Welland, Magyarok Nagyasszonya egyházközsége.

Ligeti Angelus OFM/Magyar Kurír

Sajat címkek: