Élőbbé vált Szent Ferenc alakja
A
Kárpát-medencei Ferences Ifjúsági Találkozó egyik hozadéka, a szervezôk
szerint, hogy közelebbivé, élôbbé vált Szent Ferenc alakja. A rend
jövôben ünnepli megalakulásának 800. jubileumát, így a találkozó az
évfordulóra való készülôdés jegyében zajlott. Rédai Botond
„A négynapos tábor alatt azokat az értékeket szerettük volna
közelebb hozni magunkhoz, amelyek Szent Ferenc szellemiségéből
fakadóan, szerintünk, ferencesek szerint nagyon termékeny módon
megjelentek Erdélyben, a Kárpát-medencében” – fogalmazott lapunknak a
múlt hétvégén lezajlott eseménnyel kapcsolatban Orbán Szabolcs atya.
Mint mondta, az említett cél megvalósításában az első lépés a múltnak a
feltérképezése volt, azaz azt szerették volna számba venni,
tudatosítani, megismerni, hogy ez a lelkiség a Kárpát-medencében milyen
értékeket teremtett. Nemcsak lelki téren, hanem kulturális, társadalmi
szinten is. Az érdeklődők egyrészt az egyházzene kincseivel
ismerkedhettek meg, ugyanakkor a csíksomlyói nyomda gazdag örökségének
egy részét őrző Csíki Székely Múzeumot is meglátogathatták a fiatalok.
Második lépésként a jelenre fókuszáltak a találkozón résztvevők, ezzel
kapcsolatban a ferences lelkiségnek a jelenéről, aktualitásáról, a mai
ábrázolásairól hangzott el egy előadás, amelyet gyakorlatiasabb
tevékenység követett. Ennek során a ferences világi rendhez tartozó
csoport, két nővérközösség, illetve a férfi rend néhány tagja nyújtott
ízelítőt abból, hogyan élik meg a lelkiséget munkájukban, életükben.
A
találkozó során keresztutat is végeztek a fiatalok, emellett kézműves
foglalkozásra is sor került, faragva vagy éppen agyagba, üvegbe
formálva jelentek meg a ferences motívumok. „Hiszem, hogy akik részt
vettek a találkozón, azok számára közelebb került a ferences lelkiség.
Egyeseknek volt már előképzettségük ilyen szempontból, de voltak
olyanok, akik teljesen újként kerültek ebbe bele, és azt hiszem,
számukra is élőbbé vált Szent Ferenc alakja” – értékelt Orbán Szabolcs
atya.