Zsolozsma – az imádság útja, iskolája
Zsolozsma a csíksomlyói kegytemplomban
Elgondolkodtam azon, hogy mikor és hol láttam először zsolozsmáskönyvet. Aztán rájöttem, hogy gyerekkori plébánosom a szentmisére mindig hozta magával a fekete borítású zsolozsmáskönyvét. Őt láttam először zsolozsmázni. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen könyvből olvashat úgy, hogy az ajkai is mozognak. Egyszer fellapoztam a „titokzatos könyvet” a sekrestyében. Az igazat megvallva nem igazán értettem belőle sokat, mert latinul volt. Feltűnt, hogy vers is van benne, a sorok végén csillagok. Tetszett, hogy pirossal írt szövegek is voltak benne. Ezzel félre is tettem, talán azzal a gondolattal, hogy ez sose lesz az én imakönyvem. Mégis az lett. A kisszemináriumban újra felbukkant a zsolozsma, de most már barátságosabb formában. Az esti imát, a kompletóriumot a kis zsolozsmából végeztük, magyarul. A kórusban mondott, közösségi ima már tetszett. A teológián még nagyobb varázsa volt a reggeli és esti közös zsolozsmának, amely, úgy éreztem, keretet ad a napomnak, összefogja azt.
Amikor már azt hittem, hogy „mestere” vagyok a zsolozsmázásnak, hisz több év állt mögöttem ebben a műfajban, a noviciátusban rá kellett döbbennem arra, hogy alig tudok valamit. Itt kellett megtanulnom igazán közösségben zsolozsmázni, recitálni a sorokat, megállni a csillagnál, sőt énekelni. Bevallom, nagyon nehezen ment az énekes zsolozsma megtanulása, a tónusok elsajátítása. Ebben az időszakban talán még jobban értettem, amit Barsi Balázs atya, a novíciusmesterem valahogy úgy magyarázott, hogy akkor a legszebb a zsolozsma, amikor a közösségem zsolozsmázik, és én kintről hallgatom. Ekkor döbben rá a szerzetes, hogy ő odatartozik, hogy mennyire hiányozhat a zsolozsma, a közösségi ima. Azóta az egyház imájának, a zsolozsmának a sodrásában élek, és valóban jobban szeretem érezhetően és tapasztalhatóan is közösségben végezni, mint egyedül. Azzal együtt, hogy tudom, akkor is közösségi ima, amikor egyedül végzem. Közösségben, együtt mégis más. Így megfoghatóbb számomra az egyház közösségi volta. Tapasztalhatóbb, hogy a zsoltárok évezredeket fognak át. Olyanok, mint az ősi templomfalak, amelyeket őseink imája itatott át, és így az átimádkozott falak között könnyebb imára hangolódni. A zsoltárokat is sokan imádkozták, sokan szentelődtek meg ezeken a szent szövegeken. Assisi Szent Ferenc annyira kedvelte, hogy a kedvenc zsoltárszövegekből „új” zsoltárokat fogalmazott. Az egyház hivatalos imája saját imájává lett. Ez igazán szép ajándék, de egyben feladat is, hogy személyes imává legyen az, ami „hivatalos”! Azt hiszem, gyakorlás kérdése is, máskor találékonyságra van szükség, hogy lélekkel imádkozzam a zsolozsmát, és bennem és általam is életre keljen Isten igéje, az egyház közösségi imája, a zsolozsma.
