XVI. Benedek a szerdai kihallgatáson folytatta az Egyház nagy gondolkodóiról szóló sorozatát. Ez alkalommal a XIV. századi ferences Duns Scotus János életéről és krisztológiájáról beszélt. Éles elméjű gondolkodó volt, Doctor subtilisnek is nevezték. Sírfelirata jelzi élete egyes szakaszait: „Skóciában született, Anglia befogadta, Franciaország oktatta, a német Köln őrzi hamvait.” Egy Edinburgh melletti, Duns nevű faluban született 1266-ban, belépett a ferences rendbe, pappá szentelték. Filozófiát és teológiát a híres oxfordi és párizsi egyetemeken tanult. Tanulmányai befejeztével Oxfordban, Cambridge-ben, majd Párizsban tanított: Petrus Lombardus Szentenciáit magyarázta. Legfontosabb művei egyetemi tanításának gyümölcsei (Opus Oxoniense, Reportatio Cambrigensis, Reportata Parisiensis). Párizst akkor hagyta el, amikor Szép Fülöp király és VIII. Bonifác pápa között súlyos viszály tört ki. Duns Scotus inkább a száműzetést választotta, mintsem aláírt volna egy pápaellenes dokumentumot. Ez az eset arra emlékeztet bennünket, hogy az egyház történetében a hívők gyakran találkoztak ellenségeskedéssel, sőt üldöztetéssel Krisztus-hitük, az egyházhoz és a pápához való hűségük miatt. Mi valamennyien csodálattal tekintünk ezekre a keresztényekre.

Mivel a francia király és VIII. Bonifác utóda közö9tt helyreállt a béke, Duns Scotus 1305-ben visszatérhetett Párizsban, ahol mint rendes professzor taníthatott. Pár év múlva ferences elöljárói Kölnbe küldték, hogy a ferences teológiai főiskolán tanítson. 1308-ban, 43 éves korában halt meg, óriási teológiai művet hagyva maga után. A ferences rendben mindjárt szentként tisztelték. 1993-ban II. János Pál ünnepélyesen boldognak nyilvánította, „a megtestesült Ige énekesének és a Szeplőtelen Fogantatás védelmezőjének” nevezte.

XVI. Benedek ezután hosszan elemezte Duns Scotus krisztológiáját, pontosan hivatkozva műveire. Duns Scotus szerint a Logos (Ige) megtestesülése az egész üdvtörténet legnagyobb és legszebb műve: Isten örök szeretetének kinyilatkoztatása, amely megnyilatkozik az üdvözítő Szenvedés és az Oltáriszentség misztériumában is. Krisztus, a történelem és a Kozmosz (világmindenség) Középpontja ad értelmet, méltóságot és értéket életünknek. Duns Scotus, kora több keresztény gondolkodójától eltérően azt vallotta, hogy Isten Fia emberré lett volna akkor is, ha az emberiség nem vétkezett volna. A bűnbeesés tehát nem volt Krisztus predestinációjának oka, tehát Krisztus predestinációja Ádám vétke nélkül is megtörtént volna. Duns Scotus meglepő hipotézise szerint az Atyaisten örök szeretet-tervében ott volt a Fiú megtestesülése, amely lehetővé teszi minden teremtménynek, hogy Krisztusban és Krisztus által elhalmozza a kegyelem Isten dicsőségére az örökkévalóságban.

Ez a Krisztus-központú teológiai szemlélet – mondta még a pápa – megnyitja a kaput a szemlélődéshez, a csodálkozáshoz és a hálaadáshoz: Krisztus a történelem és a kozmosz középpontja, Ő ad értelmet, méltóságot és értéket életünknek. XVI. Benedek idézett VI. Pál pápa 1970-es manilai beszédéből: „Krisztus a láthatatlan Isten kinyilatkoztatója, minden teremtmény elsőszülöttje, minden létező alapja. Ő az emberiség Mestere, Megváltója, Ő értünk született, halt meg és támadt fel; ő a történelem és a világ középpontja; Ő ismer és szeret bennünket; Ő életünk útitársa és barátja…”

 

Forrás: Vatikáni Rádió