Az Assisiben sorrakerült I. Európai Ferences Ifjúsági Találkozóról elég sok beszámoló született. Ezeknek egy része megjelent a nyomtatott sajtóban is (Csíki Hírlap, Vasárnap). Az alábbiakban - ha id?d, türelmed stb. van - e beszámolók által betekintést nyerhetsz egy kicsit abba, ami a résztvev?kben lecsapódott a találkozó, az assisi út kapcsán. (Vigyázat: hosszú és veszélyes szöveg ;-))

Szent Ferenc szelleme tovább él Európában

Augusztus második hetében tartották az els? európai ferences ifjúsági találkozót, ahová több mint ezer fiatal zarándokolt Assisi városában, hogy felfedezze, és jobban megismerje Szent Ferenc gyökereit.

Az erdélyi Ferences Rendhez közel álló fiatalok közül, közel 40-nen vettek részt az egy hetes zarándoklaton, amely a középkor nagy szentjének korszellemét és életútjának f?bb állomáshelyeit mutatta be. A találkozó mottójául a szervez?k Ferenc Istent?l kapott küldetését aktualizálták. Amikor Ferenc az Assisiben található San Damiano-i templomban imádkozott, a kereszt ekképpen szólt hozzá: ,,Ferenc, menj és építsd fel újra egyházamat, mert mint látod, majdnem összed?l!” A találkozó programjai is ezt az üzenetet hangsúlyozták: „Menj Ferenc, építsd újjá Európámat”.

Felemel? érzés volt részt venni a szentmiséken, ahol különböz? nemzetiség? fiatalok egymás kezét megfogva, anyanyelvükön imádkoztak.

A Fiatalok Ferenc útján nev? zarándoklat résztvev?i végig látogatták azokat a szenthelyeket, kápolnákat, és barlangokat, amelyek hatással voltak a Ferenc életére: megcsodálhattuk a San Damiano-i templomot, – ahol Ferenc a kereszt el?tt térdelve megtért –, a híres Porciunkula kápolnát, amelyet a nagy szent saját kez?leg újított fel, és ahol Ferenc találkozott Klárával.

Zarándokutunk során megpihenhettünk a közel 800 méter magasban található remeteség sz?k kápolnáiban, hová Ferenc és társai a csendet és elmélyülést keresve húzódtak vissza a világ el?l. Itt megpillantottuk azt az évszázados tölgyfát is, ahol a Szent a madaraknak prédikált. Megnyugvásra és fohászra indító látvány volt megcsodálni Szent Ferenc és Szent Klára sírhelyeit, melyek a két nagy szent tiszteletére épült bazilika kriptájában vannak.

Kikapcsolódásnak számított végigsétálni Assisi középkori, sz?k utcáin, melyb?l harangtornyok törnek az ég felé. Az estéken dics?ít? koncertekkel, és musicalekkel biztosították a jó hangulatot a szervez?k. A találkozó külön színfoltja volt az a kulturális rendezvény, melynek keretében Európa különböz? országaiból jött fiatalok bemutatták országuk sajátosságait, és hagyományait, ezáltal is közelebb kerülve egymás kultúrájához.

Szent Ferenc lelkülete 800 év után is példaérték?, ezt bizonyítja ez az ifjúsági találkozó, ahová Európa fiataljai szép számmal zarándokoltak el, hogy közösen imádkozzanak és kérjék életükre Assisi Szegényének közbenjárását.

A következ? Európai ferences találkozó 2009-ben lesz Spanyolországban, Santiego de Compostella városában.

Köszönjük az Erdélyi Ferences Rendtartománynak és külön azoknak a ferences testvéreknek a közrem?ködését, akik megszervezték és elvezettek minket erre a hosszú, de emlékezetes zarándokútra. Külön köszönet a tolmács szerepét is betölt? Szabolcs testvérnek, aki által lelkileg sokat kaptunk.

Fürdeni a teremtett világban

Mottó: „Sem az utcákon, a fehér utakon,
Sem zsúfolt oszlopcsarnokokban
Szavainkkal meg nem ragadhatunk,
Nem zárhatunk kameránk lencséjébe,
Téged, aki az elmés Arisztotelész el?l elillant,
Bizonyosságod megvakít minket,
E túl éles mindenütt-való jelenlét.”
                                    (Thomas Merton)

Valójában nem a feltett kérdés késztetett arra, hogy megfogalmazzam ezt, els?sorban magam számára volt fontos összegezni ezzel a válaszadással a körülöttem és a bennem lezajlott eseményeket.

Kiváltságként éltem meg az utazás lehet?ségét, amely egyedülálló töltekezési lehet?séget kínált magában: bejárni azokat a helyeket, amelyek szent Ferenc életéhez kapcsolódnak, „Istenben gazdagodni”, ahogyan azt az induláskor Szabolcs testvér Déván megfogalmazta a szentmisén, együtt lenni 18 idegen ország ferences lelkiség? fiataljaival, akikkel együtt közel ezren vettünk részt ezen a találkozón.

Az Assisibe vezet? úton az els? huzamosabb pihen? alatt (mert a következ? már Zalaegerszegen volt a ferencesek tágas udvarán), míg néhányan a szegedi teológia épületét járták körül és a Tisza partján sétáltak, addig mások – nevezetesen Antal és Benjamin testvérék – egy alkoholos mámorban szenderg? hajléktalan iratait kapargatták össze egy magas vaskerítés mögül, ahová az utcagyerekek dobták azt be, miután osztozkodtak a hajléktalan forintjain és a fölösleges papírra már nem volt szükségük. Azt hiszem ez a mozzanat jól szemlélteti utazásunk átmenetét a profán világból a megszenteltbe, mintegy emlékeztet?ül szembesítve minket ezzel az átmenettel.

.....és hogy mit adhat Assisi? Pontosan azt a fajta id?n kívüliség élményét, amikor fürdünk az isteni jelenlétben, nem foglalkoztat az, ami elmúlt, és ami esetleg még vár ránk, amikor nincsen más életfeladat „csak” jelen lenni és betelni, lebegni a teremtett világ azon pólusán, amely a szentséget úgy hordozza évszázadok óta magában, hogy ezt a vonzást szinte kézzelfoghatóan érzik azok, akik ellátogatnak ide.

Más volt imádkozni Assisiben, nem volt egyhangú, esetleg vontatott, unalmas vagy fárasztó, nem lehetett nem bevonódni azokba a történésekbe, amelyek ott zajlottak; még a csend is valahogy értékesebb volt itt, mint máshol. A szentmisék liturgiája pedig úgy dobott az Ég felé, mint ahogyan a hintát meglendítjük a magasba.

Talán ezeken keresztül tudnám megragadni azoknak az útitársaimnak a szavait, akik úgy fogalmaztak, hogy „a mennyországban is ilyen lehet”.

A találkozóval kapcsolatosan három különösen meghatározó élményt emelnék ki, amely egyedülálló módon megérintett: els? belépésem a Porciunkula kápolnába, a szent Ferenc sírjánál tett látogatás, és amikor a találkozó záró szentmiséjén nyakunkba akasztották a megáldott Taukat. Ezzel az utóbbi mozzanattal személyessé vált a találkozó mottója, „Menj Ferenc és építsd újjá Európámat”; valóságos küldetéstudatot ébresztett bennem, egy ilyen élmény meger?síti az ember keresztény élethivatását.

Úgy képzelem, hasonló érzés lehetett ahhoz, amikor Ferenc küldte innen a Porciunkulától a testvéreket, hogy rávilágítsanak az isteni jelenvalóságra az adott kor különböz? emberei és különböz? kultúrák számára.

„Hic locus sanctus est”, ez a felírat áll belépéskor a Porciunkula küszöbén..........a legkedvesebb hely Ferenc számára, innen indult útjaira és ide tért vissza a testvérekkel együtt, itt fogadta be Klárát, megszerezte a helyhez kapcsolódó búcsú lehet?ségének kegyelmét, a kápolna, amelyet harmadikként épített újjá, és amelynek a közelében halt meg, vagy inkább költözött át abba a világba, amelybe vetett hite mindig ott lebegett el?tte; ennek az átköltözésnek az emlékét ?rzi a Tranzitus kápolna, nagyon közel a Porciunkulához, mindez az Angyalos Boldogasszony bazilikába zárva.

Aki pedig azt gondolta, hogy ezt az örömöt már nem lehetne tovább fokozni, akkor folytatódott az utunk San Damianóba és a Carcerire, a remeteségbe, szent Klára szül?házához és a mellette fekv? Szent Rufin székesegyházhoz, ahol láthattuk a keresztel?kutat, amely fölött a kis Ferencnek fejére öntötték a keresztvizet.

A találkozó programjának rugalmasságából adódóan b?ven volt id?nk elid?zni ezeken a helyeken, ráhangolódni mindarra, amit ezek a helyek üzenetként hordoznak magukban. Ezzel a lelkülettel látogattunk el a Szent Ferenc és Szent Klára bazilikákba.

A találkozó utolsó napján, a záró szentmisét követ?en tettünk egy kis kitér?t Greccioba, Ferenc Betlehemébe, ahol 1223 Karácsonyán szent Ferenc különleges módon idézte fel Jézus születését; és ha karácsonyi mise nem is volt, de a „Mennyb?l az angyal” eléneklése -Leánder testvér kezdeményezésére-, azt hiszem sokunkat hozzásegített ahhoz, hogy december 24-én érezhessük magunkat.

Greccioból Fonte Colomboba vezetett az utunk, ahol többek között szent Ferenc a regulát írta, és miután olasz pizzával megvacsoráztunk, kevéssel az új nap kezdete el?tt visszaértünk a szálláshelyünkre, ahol a vendégül látó n?vérek befogadtak minket még egy éjszakára és másnap még útravalóval is elláttak.

Augusztus 13.-án, hétf?n indultunk haza egy hálaadó szentmisét követ?en a Porciunkulában, ahol megérintettük a falakat (erre egyébként utasítva voltunk a prédikációban), és habár nem voltunk olyan tömegesen, hogy ki-ki ne érhette volna el önmagában a falat, a feladat üzenetét megértettük, hogy egymáson keresztül is megérinthetjük azt, a mellettünk állón keresztül, aki közelebb van a falhoz. Azt hiszem, Istent is így vagyunk képesek megérinteni, olyan embereken keresztül, mint szent Ferenc és Klára, akik közel álltak a falhoz, egészen közel Istenhez.

Végül pedig az Alvernán fejez?dött be zarándokutunk, a La Verna hegyén, ahol 1224. szeptember 14-én, a lelki élet mélységeinek és magasságainak megélését követ?en szent Ferenc megkapta Krisztus kínszenvedésének sebhelyeit, stigmáit.

Miután pedig lelkiekben fürd?ztünk, következett az Adriai tengerben való megmártózás, amelynek er?sen sós vize sok rekedt toroknak jót tett.

Triest környékét elhagyva, egy szusszanóval átszáguldottunk Szlovénián és a szegedi ferencesek vendéglátást élvezve megpihenhettünk, hogy ki-ki hazatérhessen oda ahonnan elindult....újjáépíteni Európát.

Befejezésként szent Ferenc szavait kölcsön kérve szeretnék hálát adni a Mindenhatónak, és megköszönni a sof?reinknek, Antal, Artúr, Benjamin, Leánder és Szabolcs testvéreknek, hogy a közel négyezer kilométer út alatt, ha olykor a kormány fölött is aludtak el, azt nem menet közben tették.

Szent vagy, egyetlen Úristen,
ki csodákat m?velsz.
Er?s vagy, nagy vagy, fölséges vagy,
te vagy a mindenható király,
Szentséges Atya, ég és föld királya.
Hármas és egy Úr vagy, istenek Istene,
te vagy a jó, minden jó, a legf?bb jó,
az Úr, az él? és igaz Isten.
Te vagy a szerelem, a szeretet;
te vagy a bölcsesség,
te vagy az alázat,
te vagy a türelem.
te vagy a szépség,
te vagy a kedvesség,
te vagy a biztonság,
te vagy a megnyugvás,
te vagy az öröm,
te vagy reményünk és vígasságunk,
te vagy az igazságosság,
te vagy a mértékletesség,
te vagy a minket egészen betölt? gazdagság.
Te vagy a szépség,
te vagy a kedvesség,
te vagy védelmez?nk,
?rállónk és oltalmazónk;
te vagy az er?sség, te vagy az enyhülés.
Te vagy a reményünk,
te vagy a hitünk,
te vagy a szeretetünk,
te vagy minden édességünk,
te vagy a mi örök életünk:
Nagy és csodálatos Úr,
mindenható Isten, irgalmas Üdvözít?.

(Assisi szent Ferenc: A fölséges Isten dicsérete)

A. Zsóka

"Boldog vagy Tamás mert láttál és hiszel, de még boldogabbak, akik nem látnak és mégis hisznek"

Ezel?tt egy évvel egy barátn?m Assisiben járt, és boldogan mutatta meg nekem a képeket, amelyeket ott készített. Örömmel, de ugyanakkor fájdalommal néztem ?ket, mert biztos voltam benne, hogy soha nem jutok el oda. Egy képnél megállt és nagy büszkén kijelentette, hogy ez a Porciunkulánál készült. Nagy szemeket meresztettem rá, és megkérdeztem, hogy az meg mi. Mintha kígyóra lépett volna úgy válaszolt vissza: "nem szégyelled magad, hogy nem tudod?! Olvass utána!" Nagyon elszégyelltem magam...

...egy évvel kés?bb pedig Isten kegyelméb?l nekem is sikerült eljutnom Assisibe.

Nem hittem el, hogy megyek egész az indulás pillanatáig. Olyan volt nekem, mintha álom kezd?dne, és most visszatekintve is olyan, mintha álmodtam volna. Kolozsvárról indultam, Leó testvér integetett nekünk, amikor a mikrobusszal kigördültünk a templom utcájából. Atyai áldásával küldött bennünket utunkra. Olyan volt számomra, mintha ? mindannyiunk atyja lenne és mi gyermekei. Számomra ez a Zarándoklat els?sorban egy közösségi élmény volt, és ez talán ebben gyökerezett, innen eredt, ebben a pillanatban kezdtem érezni igazán, hogy mindannyian testvérek vagyunk.

Dévára érkezve szorongtam egy kicsit "jövend?beli testvéreim" miatt. Sokukat nem ismertem még. Örömre szolgált viszont az, hogy sok ismer?ssel találkoztam, sokukat rég nem láttam, és eltöltött bennünket a viszontlátás öröme. A nyitó szentmisén Szabolcs testvér arra kért bennünket, hogy tudva azt, hogy fáradalmas út áll el?ttünk ajánljuk fel ezt az utat valamiért. Elgondolkodtam, hogy miért is tudnám én felajánlani. Aztán többek között a következ?k fogalmazódtak meg bennem, és jó volt ?ket tudatosítani már az utunk elején: egy állandó útkeresésben vagyok amióta az eszemet tudom. Isten el?ször az Egyházba, majd azon belül a ferences lelkiségbe vezérelt engem csodálatos módon. Lassan, lassan nevel, türelme végtelen. Lassan érleli meg bennem mindazt a jót amit végbe akar vinni. Most még sok mindent nem értek, nem tudok, de azt igen, hogy Szent Ferenc példájára az evangéliumot kell megélnem úgy, hogy életemet adom embertársaimért, állandóan nekik szolgálva. És el?ször életemben, ezek a szavak nem nagy fogadkozásoknak, cirkalmas megfogalmazásoknak t?ntek, hanem életnek. Ezért ajánlottam fel az utat, hogy Isten akarata megvalósulhasson bennem, hogy ? képessé tegyen embertársaim szolgálatára szentelni életemet.

Egész úton egy olyan mili?ben éltem, amelyben soha meg nem tapasztalt biztonságot éreztem. Kisgyermekként tudtam bízni a testvérekben, és megtapasztaltam mit tesz ráhagyatkozni. Amikor állandóan kérdésekkel ostromoltuk Szabolcs testvért, hogy milyen lesz a napi programunk, és ? soha nem akart válaszolni. Az elején rosszul esett, aztán rájöttem, hogy ez a ráhagyatkozás, megélni azt a pillanatot amelyet Isten épp most ajándékoz nekünk, merni érezni annak minden örömét, bánatát, fáradságát, nehézségét, kincsét, abban a pillanatban lenni teljesen. És ha minden pillanatot így élünk meg, nem átsíklodva a perc apró örömei felett, a múlton keseregve és a jöv?n rágódva, akkor valóban boldogok lehetünk. És ez már egy fontos összetev?je a valódi boldogságnak. Talán ezért nem volt hajlandó Szabolcs testvér megmondani, hogy mi lesz a következ? percben. Hogy megéljük ezt a percet, amiben vagyunk. És csodák csodájára sikerült is megélni.

Mindig bennem élt a kisebbségi érzés, hogy mi erdélyiek senkik vagyunk a nyugatiakkal szemben. Sohasem tudtam külföldinek a szemébe nézni, mindig lesütöttem a szememet. S ha keleteurópai voltomat nem is, de erdélyi magyar hontalanságomat mindig szégyelltem. Ez volt ami annak idején megkeserítette a kölni utamat is. Aztán Velencében egy olasz fiatal megszólított, hogy hovavalósi vagyok. Mondtam neki, hogy erdélyi. Nagyon meglep?dtem a válaszán, de f?leg azon, hogy az a válasz milyen lelki reakciót váltott ki bennem: "Ah! Transilvania! Romania! Dove c'é Dracula!" Nekifogtunk nevetni azokkal, akik hallottuk. De még miel?tt nevettünk volna, boldogan mondtam az olasznak, hogy igen, persze, odavalósiak vagyunk. El?ször életemben nem szégyelltem hovatartozásomat, hanem azt a testvériséget éreztem, amit indulásunk pillanatában. Mi mindannyian testvérek vagyunk, egy helyre tartozunk, és a mi hazánkat képviseljük Olaszországban, Assisiben b?neivel, gyarlóságaival, szegénységével és minden értékével együtt. Nekünk ez van, ezzel kell kezdenünk valamit, ez érték, és t?lünk függ, hogy mi lesz bel?le. Én nagyon boldog voltam, hogy ezt így éreztem, és nemcsak éreztem, hanem értelmemmel is beláttam.

Aztán ez határozta meg végig az utamat. Életemben el?ször úgy tudtam megcsodálni Olaszország minden szépségét, hogy nem viszonyítottam Erdélyhez, hanem megnyugodtam abban, hogy nincs olyan, hogy nemes vidék, mindenkinek az a nemes, ahol a szül?földje, és azon kívül pedig minden vidékben meg kell találni a szépet, és örvendeni neki.

Amikor pedig Szent Ferenc sírjánál voltam, s imádkoztam mindenkiért, akit ismerek, és mindenért, ami betölti az életemet, elgondolkodtam, hogy mit kérhetnék én Szent Ferenct?l erdélyi magyarságunk számára. Azt mondtam magamban: a szegénység nagy szentje el?tt nem politikai jogokat, vagy bármi ilyesmit kell kérni, hanem azt, hogy meg tudjuk élni azt a lelkületet, amit Ferenc élt. És ennél nagyobb ajándék nincs is, mert ebben minden más benne van, minden ami minket éltet, minden ami minket megtart, mint egyént és mint közösséget, nemzetet.

Assisibe érkezve, el?ször az az üresség töltött el, ami mostanában kínoz. Most örvendeni kellene, ujjongani, hiszen olyan élményben van részem, mint Szent Tamásnak, aki kételkedése eloszlatására megnyerte azt a kegyelmet, hogy láthassa Jézus sebhelyeit. Nekem is lehet?ségem van lelkileg feltölt?dni azon a helyen, ahol Szent Ferenc élt. Mekkora kiváltság ez, én pedig nem érzek semmi eufóriát. Talán még nem vagyok elég érett rá, talán túl korán jöttem. De mit is érezzek, na nehogy már lelkesedjek, hisz nevetséges mindaz, aki átszellemült, nevetséges aki annyira megittasodik egy eszmét?l. Hányszor nevettem én is a karizmatikusokon. Ezen gyötr?dtem, no meg azon, hogy olyan rég nem imádkoztam, hát itt most imádkozni kellene, beszélni Istennel és Ferenccel, hogy fog ez nekem menni. Aztán felmérgel?dtem magamra és azt mondtam, akárhogy is menni fog, csak megpróbálom.

Este bementem a bazilikába, és mellbevágott az öröm, hogy láthatom a Porciunkulát. Azt a Porciunkulát, amelyért bizony szégyenkeztem egy nagyot, azt Porciunkulát amely kicsinysége ellenére Szent Ferenc és a ferencesek kedvenc helye. És újból elszégyelltem magamat, miért is akarok én nagy lenni. Hisz a kicsinységben van az Út. Aki legnagyobb akar lenni legyen mindenki szolgája, és ezt bizony nagyon szépen elénk tárták/élték a testvérek az úton.

És életemben el?ször gyengeségem teljes tudatában ígéretet tudtam tenni: "Szent Ferenc, én nem mondom, hogy megvalósítom, én gyenge vagyok, de azt megígérem, hogy minden er?mb?l a testvéreim szolgálatára szentelem magamat!" és mindezt úgy, hogy tudom, hogy mennyire önz? vagyok....

Minden kegyhely, minden elmélkedés, minden találkozás ezt mélyítette el bennem. Nem tudnék semmit idézni az elhangzottakból, mert nem az értelmemnek, hanem a lényemnek volt üzenet: embertársaink szolgálatára szentelni magunkat, ez az élethivatásunk.

Most utólag érzem csak át, hogy mekkora kegyelem volt végigjárni azokat a helyeket, ahol Szent Ferenc megfordult. Egyre inkább azt érzem, hogy kötelesség számunkra emberi lehet?ségeink szerint megélni a ferenci életformát. Akinek sokat adnak attól sokat is várnak el. Nekünk pedig nagyon sokat adtak. Mindent megadtak, ami küls?leg megadható, ahhoz hogy élethivatásunkat a ferences eszményben megleljük. Igazán boldogok vagyunk. És valóban még boldogabbak azok, akiknek mindez nem adatott meg, mégis meg tudja élni a szegénységet és a testvériséget.

Szabolcs testvérrel együtt én is azt mondom, csodálkoztam azon, hogy nem volt lincselés. Hogy nem estünk egymásnak, hogy nem bosszantottuk egymást. Nem igaz, hogy nem voltak összezörrenések. Nem igaz, hogy nem voltak szívatások. De nem ez volt az általános csoporthangulat. És nem lett úrrá senkin az elégedetlenség, a zúgolódás, pedig talán akadt volna amiért...... Engem megdöbbentett, mennyire tudtunk uralkodni magunkon, mennyire el tudtunk viselni nemes szívvel mindent, örömöt és bánatot, gy?zelmet és kudarcot, sikeres megérkezést és elromlott alternátort, az Adriai tenger gyönyör? vizét és az éjszakát az autószerviz udvarán és a benzinkút gyepén. És talán ez is ferences lelkület, megélni azt amit ad a pillanat, minden érzelmével együtt, és szívb?l örvendeni neki, mert ez a mi életünk, és érték, mert van, mert a mienk, mert Isten adta!

Hazaérve Leó testvér fogadott minket, azokat akik Kolozsvárra jöttünk. Úgy éreztem, hogy hazajöttem, megérkeztem, és szintén életemben el?ször éreztem úgy, hogy nem bánom, hogy lejárt valami szép, hiszen minden pillanatnak megvan a maga szépsége, minden perc úgy érték ahogy van, nincsenek nemes és kevésbé nemes pillanatok.

Számomra a Zarándoklat Csíksomlyón kezd?dött a Ferizával. A Csíksomlyói Sz?zanyától indultam el, és néhány nappal hazatérésem után oda látogattam el ismét. A Porciunkulától, Szent Ferenc kedvelt helyét?l, a Csíksomlyói Sz?zanyához székelységünk szent zarándokhelyéhez.....

Isten áldása szálljon azokra, akik lehet?vé tették számunkra ezt a csodálatos élményt, amelyet megtapasztalva talán egy kicsit közelebb kerültünk Istenhez, Szent Ferenchez, a ferences életformához, és egymáshoz.

N. Lilla

Sokat gondolkodtam rajta, de meg most sem vagyok teljesen biztos abban, hogy lehet-e egyáltalán szavakban leírni azt, amit a szív legrejtettebb zugában éltem meg ott Assisiben....aztán találtam egy versrészletet...(a szerzoje ismeretlen)

„Olyan jó néha angyalt lesni,
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünnepl?ben elébe menni,
mesék tavában megfürödni,
s mesék tavában mélyen,
mélyen ezt a világot elfeledni.”

De meg ez sem adja teljesen vissza azt, amit ereztem, és amit most is érzek, ha arra a néhány napra gondolok(akár személyekre, akár mindarra mit láttam, megtapasztaltam, és hallottam), mert a szavak csak töredékét adják vissza annak az élmenynek (élmenyek sokaságának), meg az sem biztos, hogy ez a megfelel? szó rá...

Ott járni ahol 800 évvel el?tte Szent Ferenc élt számomra megrendít? és felemel? volt, és sokmindent csak most értettem meg igazán... Megérinteni azokat a falakat olyan volt, mintha visszakerültem volna az id?be, és nem csak azért mert a középkor a kedvenc történeti korszakom. Gyönyör? volt gyalog felmenni és ott járni Assisi sz?k utcáin, és az a csend, ami a remeteségben, San Damianoban, vagy Greccioban fogadott (itt most nem gondolok a többi látogatóra) számomra leírhatatlan. Mindez meg közelebb hozta hozzám Ferencet, jó volt látni, hogy szerte Európában ennyien ismerik és szeretik.

A legmegkapóbb azonban, San Damiano kertjében az a szobor, ahol Szent Ferenc egy olajfa alatt ült és Porciuncula fele nézett, akkor döbbentem rá, hogy ez maga valóság, hogy Szent Ferenc most is itt van és 800 év után is olyan elevenen él.

Semmit nem vennék el azokból a napokból, és nem tennék hozzá.

Igaz nem jöhettem vissza Déváig és emiatt kicsit a befejezetlenség érzete van bennem de azt hiszem ez így helyes és jó.

Végleg hazaj?ve talán jobban igyekszem majd másoknak is adni valamit abból, amit én ezerszeresen ott kaptam...nem csak egy mosolyt, kézfogast,...egy kis porszemet abból a falból amit megérintettem....

A végere csak annyi, hogy van egy Szent Ferenc imám, amit egyszer kaptam és csak most értettem és éltem meg igazan mindazt mi benne van...

„Uram, adj türelmet,hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet,és adj bölcsességet, hogy a kett? között különbséget tudjak tenni. ...”

L. Em?

Dicsértessek a Jézus Krisztus!

Beszámolókat nem nagyon szeretek írni, de most egy kicsit meger?ltetem magam.

Nem is tudom, hogy mivel kezdjem (pedig nagyon sok mindent lehet írni err?l a zarándoklatról)...bekerültem ebbe a zarándoklat csapatba, ezert hálát kell adjak az Istennek. Amikor elindultunk, sok gondolat megfordult bennem, de aztán rájöttem ahova készülünk menni az a világ Isten Szegénykéjének a szül?városa (Assisi). Meg az utazás során sem hittem hogy Assisibe megyünk...

Assisiben legnagyobb hatással rám a Porciunkula és a Szent Ferenc Bazilika volt.

A találkozón az volt a legnagyobb tapasztalat számomra, hogy mennyire is fontos a ferences szerzetesség a vallásban, és a világban.

Erre a találkozóra egész életemben fogok emlékezni, s legalább meg egyszer az életben elszeretnek jutni Assisibe.

Gy. Endre

Hat nem tudom, hogy mert gondoltam meg, hogy ennyit én is odabökök:

Nekem Assisi non-plus-ultraja a 10.-ei b?nbánati liturgia volt...

 
Ssssss meg az a sok dugi-zugi-kuckó-vacok hely, ahova Ferenc úgy érezte, hogy be kell kucorodjon, gombolyodjon, bújjon stb. Azokból a likakból nem bolond szél fújt, az biztos..

S ezen kívül számomra a "legfantörpikusabb" az a sok üveg-szalma-csuhé-gyufa-horgolt-villanykörtéberagasztott-agyag-faragott-skitudjamégmiféle (de pl. mézeskalácsból nem láttam) Betlehemes látványa volt ott, Greccioban.

Sz. Kati

Kedves bajtársak és testvérek Jézus Krisztusban!

Mindenekel?tt le az összes kalapokkal atyáink (testvéreink) elöljáróink el?tt mert kivalló vezet?k, sof?rök, miniszterek (itt nem tariceanu-ról beszélek), és jóbarátok voltak ezen út alkalmával.

Az Isten áldja meg ?ket érte!

Ami nehéz volt az az, hogy váltogassuk egymást a mikrobuszokban, mert hely....annyira jól esett néha hallgatni, néha pedig ""biztonságban""kényelemben lenni a megszokott környezetben:ott ahol elindultunk!

Sok "FERIZA"után tényleg jó volt elindulni és felkeresni azt a helyet, ahol Szent Ferenc született és meg is halt.

Mar egészen kíváncsi voltam:tényleg annyira szép ez a világ ahol Szent Ferenc élt, vagy egyáltalán Szent Ferenc teszi széppé ezt a világot.!?

Az mar eleve szép volt,biztosan!

De ha csak turistaként mentem volna oda, lehet kiábrándultam volna a látványból ,mulandó élmény lett volna ,mert Assisi varosa tele és tele van "souvenir,és shopping boltokkal".

Nem, én nem azért mentem oda. Egyszer megjártam de többet nem akarom!

Nagyon megragadott mert hittem benne,hogy valaminek kell lennie ottan.

Valami lelkiség!

Valami felemel?!

Valami, amit meg nem ismerünk!

De elkezdtem keresni, szemlél?dni és tényleg .(én is hitetlen Tamás vagyok ) volt valami kézzelfogható :Porcincola, Greccio, és Alverna és sok más hely, ami akarva akaratlanul belevitt engem a Szent Ferenc korába!

Gyerekek! Megérte!

Sokan nem jutottak el idáig és mégis sokan hisznek!

Én személyesen remélem, hogy változtat bennem egy kicsit ez a "kiruccanás"és hogy megpróbálok jobb lenni.........................törekszem.!!!

Jó volt látni, hogy az olaszországi fiatalok ugyanazzal a problémákkal küszködnek mint mi.(ez nem kárörvendés)

Hiába Assisi a város neve, ezért nem azt jelenti, hogy mindenki Szent és kegyelmekb?l kifogyhatatlan. Igenis ott is meg kell szenvedni a mindennapi "lelki kenyérért"!

Egyáltalán nem éreztem vágyat arra, hogy ottmaradjak,hanem s?t ..........késztetést éreztem arra, hogy itthon folytassam a törekvést egy szép és zsúfolt Kolozsváron, ahol igenis emberekkel találkozunk nap mint nap és nem mindenki énekel az utcán (vagyis legtöbben nem énekelnek).

És elt?röm a mellettem lév? ember izzadságszagát! (nem tudom, ha a mellettemlév? elt?ri-e az enyémet) de én keresek tovább, kutatok és szemlél?dök és próbálok segíteni bajtársaimon és a rászorultakon itten mesze Assisi-t?l, közösségben remélve hogy tehetünk egy kis jót azokkal a talentumokkal, amit ajándékba kaptunk Istent?l!

Pax et Bonum!

Sz. Zsolt - Anikó