Fél évszázad az Úr szolgálatában
Gyermekkori
gondolatként kezdôdött, majd a számtalan megpróbáltatás mellett fél
évszázados szolgálatban teljesedett ki. A legtöbbek által csak József
atyaként ismert P. Mark József ferences barát két társával, P. Nagy
Tarziciusz OFM és P. Stelli Benedek OFM szerzetesekkel pappá
szentelésük 50. évfordulóját ünnepelték szombaton. A Csíksomlyói
Kegytemplomban tartott aranymise mottójául az ünnepeltek egy Assisi
Szent Ferenc-idézetet választottak: „ Boldogok, akik kitartanak
mindabban, amit elkezdtek!” A Csíksomlyón 38 éve szolgáló nyolcvanéves
József atyával az ünnepi eseményt megelôzô napon beszélgettünk. Rédai Botond, Csíki Hírlap
A
ferences rendház meghitt környezetében fogadott interjúalanyunk.
Kellemes hangulatú, nyugalmat sugárzó szobájában boldogan elevenítette
fel az elmúlt fél évszázad történéseit, megpróbáltatásait. „Már
gyermekkorban ministránsok voltunk, így kerültünk szorosabb kapcsolatba
az egyházzal, ugyanakkor vallásos családból származom, szüleim
vallásukat gyakorló emberek voltak. Az 1945-ben indult somlyói
katolikus tanítóképzőben, ahol én is tanultam, szerzetesek is oktattak.
Mi rendszeresen bejártunk a templomba, imádkoztunk, énekeltünk. Szóval
ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy szoros kapcsolat alakuljon ki a
ferencesekkel. Később már arról kezdtünk érdeklődni, mi lenne a
sorsunk, ha mi is belépnénk a rendbe?” – elevenítette fel a kezdeteket
József atya. Elmondta, 1946 őszén bevonultak Mikházára újoncévre,
noviciátusra. Egy év után visszakerültek Somlyóra, ahol befejezték a
tanítóképzőt, tanítói és kántori képesítést szereztek. 1948 nyarán
Vajdahunyadra vitték ferences teológiára. Ettől a pillanattól kezdetét
vette a zaklatások sora. „Megkezdtük a másodévet, két hónap után,
november végén kidobtak az intézményből. 29-éről 30-ára virradó éjszaka
a karhatalom, pisztolyokkal, puskákkal felfegyverkezve tessékelt minket
ki az épületből, még egy lövés is eldördült. Kiszolgáltatott helyzetben
voltunk” – emlékezett vissza. A következő év szülőfalujában,
Szenttamáson találta, innen Szentdomokosra járt kántorkodni. 1950
áprilisában munkaszolgálatra vitték Brassóba a cementgyárba, ahol
három évet töltött, ezután folytathatta teológiai tanulmányait Désen.
Az állam elismerése nélkül tanultak, ők ezt klandesztin teológiának
hívták. „Elmentünk Márton Áron püspök úrhoz, és titokban, a
ministránsok, szülők és rokonok jelenlétében saját kápolnájában
felszentelt pappá – említette, majd hozzátette – 1967-ig folytattam
papi tevékenységet, Désről jártunk kisegíteni a környező plébániákra.
Ebben az évben erősödött a karhatalom nyomása, és nyilvánvaló volt,
hogy ez pszichésen megviseli a barátokat. Az a megegyezés született,
hogy engedni fogunk a nyomásnak, ezzel együtt mindenki próbáljon meg
elhelyezkedni az egyházban” – mesélte József atya, aki a zágoni
plébánián szolgált két évet. Ezt követően Lukács atya rendházfőnök
kérésére Csíksomlyóra került. „1970-től vagyok a somlyói rendháznál.
Annak idején a templom keretein belül tartottuk a pünkösdi és az őszi
Mária neve búcsút. Azokban az években még azt sem engedték meg, hogy
hangszórót tegyünk a templom udvarába. Lassan bátrabbak lettek az
emberek, a karhatalom is elnézőbb volt, így egyre nőtt a templombajárók
és a búcsúsok száma” – mondta. József atyát amúgy zeneszeretetéről is
sokan ismerik. Diákkorában kezdett hegedülni, a ferences rendbe lépése
után inkább orgonán játszott. „Boros Valér testvér volt a mesterem,
rengeteget tanultam tőle a Désen töltött 14 esztendő alatt” – mesélte.
1970–1985 között ünnepi miséken és búcsúkon orgonált a kegytemplomban,
ez idő alatt a hagyományokat is tanulmányozta, régi egyházi énekeket
gyűjtött. Legszívesebben az Écsi János egykori házfőnök irányítása
alatt eltöltött időszakra emlékszik. „Ő egy olyan ember volt, aki az
akkori városi és megyei vezetőket is megnyerte magának. Csak nem
mindenki mert vele szóba állni” – méltatta az egykori házfőnök emlékét
mosolygós arccal. Ugyancsak szívesen emlékszik a ’89 utáni időszakra,
amikor Bartók Albert atyával ketten voltak a somlyói ferencesek
elöljárói. Az aranymiséjét szombaton megünnepelt barát számára a
számítógép sem idegen. A kilencvenes évek elején kezdte tanulni a
számítástechnika csínjait, mostanra már az internet világában is
otthonosan mozog. Szakemberek segítségével egy önálló honlapot is
létrehoztak.
„Ez az évforduló hálaadás Istennek, hiszen csakis az ő segítségével
tudtam átvészelni a nehéz éveket. A Csíksomlyón eltöltött 38 év alatt
mintha összeolvadtam, eggyé váltam volna a kegyhellyel. A legnagyobb
öröm számomra azonban, hogy még mindig szolgálhatom az Urat. A
megnyugvás időszaka ez, amikor egyedül lehetek Istennel. Rendkívüli
lelkiállapotot kölcsönöz ez nekem” – fejezte be mondanivalóját P. Mark
József atya.
„Örvendezzünk testvéreim!”
„Aranymisére gyűltünk össze, de én legszívesebben örömmisének nevezném
ezt az ünnepet. Azért, mert három paptestvérem húszezredikszer mutat be
misét, húszezredikszer újítja meg Krisztus szent áldozatát,
húszezredikszer állítja és teszi jelenlévővé Krisztus nagy jóságát” –
mondta a szombati szertartáson Ferenc Ervin szárhegyi Ferenc-rendi
szerzetes. Felelevenítette az aranymisés barátok élettörténetét, majd a
papi hivatástól elforduló fiatalokról beszélt, a paphiány okait
firtatva. „Megrokkant a hitünk. Negyven éven keresztül legyőztük a
marxista, materialista ideológiát, de most, a gyakorlati materializmus
idején, az úgynevezett fogyasztói társadalomban lassanként alul
maradtunk” – fogalmazott. Ferenc Ervin atya szentbeszédében elmondta, a
hivatás nagy titok, de ennek a titoknak vannak feltételei. „Tudjátok
melyik az első? A szülők... azok, akiknek a családjukban az imádság nem
rendkívüli dolog, szigorúan nevelik a gyerekeket. Igenis, vallásos
szülők, ez az első feltétel. A második pedig a vallásos környezet” –
hangsúlyozta a ferences barát.