Ferences kalandozások a dési Farkastáborban (2024.09.05.- 2024.09.08.)
A kolozsvári ferencesek által megszervezett tábor több volt, mint egy egyszerű kirándulás – ez egy életre szóló kaland volt!
Abban a pillanatban, ahogy megérkeztünk a kis Dés városába, és a Ferences Kolostor kapuja tágra nyílt előttünk. A gyerekek olyan izgatottak voltak, mintha legalábbis egy csokigyárba érkeztek volna. Örömmel köszöntöttük az új társakat, de este gyorsan megtanultuk, hogy a szobaelosztás nem egyszerű feladat, végül mindenki talált egy ágyat, még akkor is, ha néhányan úgy érezték, hogy a padló is teljesen rendben lenne. Vacsora után pedig egy keresztény film hozott minket közelebb az égiekhez – és egymáshoz, mivel néhányan túl fáradtak voltak ahhoz, hogy ébren maradjanak.
A második nap reggelén a madarak csicseregtek, a nap sütött, és mindenki frissnek érezte magát – kivéve azokat, akik nem igazán tudtak aludni a "Ki horkol a leghangosabban?" verseny miatt. A reggeli torna csodákra képes, bár voltak, akik inkább maradtak volna az ágyban meditálni (legalábbis ők ezt mondták). A nap folytatásában belevetettük magunkat a természetbe, és olyan növényeket gyűjtöttünk, amikről azt hittük, hogy csak a tankönyvekben léteznek. Délutánra a gyerekek már több növényt ismertek, mint a legtöbb kiskertész.
A harmadik nap központjában a kreativitás állt, és a képzelőerő úgy szárnyalt, mint Szent Ferenc madárkái. Volt itt bábkészítés, festés, és olyan ötletek, amik még a ferenceseket is meglepték. A bábokat természetesen a résztvevők Szent Ferenc életéből merítettek, de néhány gyerek úgy gondolta, hogy egy kis szuperhősös csavarral sokkal izgalmasabb lesz a történet. Este újra összegyűltünk, hogy megnézzük a napközbeni alkotások csodálatos eredményeit, és egy újabb filmet, ami ezúttal nem csak a szíveket melengette, hanem néhány könnycseppet is kicsalt (de ezt persze nem vallanánk be).
Nagyon hamar elérkezett az utolsó nap is, és ezzel együtt az érzés, hogy valami különleges végéhez közeledünk. Reggel még egy utolsó tornával indítottunk (igen, még mindig fáradtak voltunk), majd részt vettünk egy közös szentmisén. Ebéd után mindenki elmondhatta, mit tanult a tábor alatt, és milyen kalandokban volt része. Volt itt nevetés, köszönetnyilvánítás, és persze egy kis szomorúság, hogy el kell válni egymástól. A hazautazás Kolozsvárra pedig csendesebb volt, mint az érkezés.
Ez a tábor közelebb hozott minket egymáshoz, és segített, hogy jobban megértsük a ferences szellemiséget – na meg persze megtudtuk, hogy a ferencesek sem mindig örvendenek, hogy korán kelők! Nagyon várjuk, hogy jövőre is együtt legyünk, és újabb felejthetetlen kalandokat éljünk át.
Áldás és békesség, Berecky Dorottya