Jelenlegi hely

Hirdetések

Udvarhelyi Barátok Temploma Hirdetései

Advent 1. vasárnapja

1. Ma advent első vasárnapja. Itt az adventi időszak. Jövő héttől megkezdődnek a hajnali szentmisék. Mint minden évben az idén is az első és harmadik héten a Szent Miklós templomban, második és negyedik héten pedig itt a Ferences templomunkban lesznek megtartva 6 órai kezdettel. A roráté szentmisék ideje alatt elmaradnak a reggel 7 órás szentmisék. A Szent Miklós templomban is elmaradnak a reggeli 7, 30 órás szentmisék. Hétfőnként azonban, a hajnali szentmisét követően, negyed kilenckor diákmisét mutatnak be.

2. Csütörtökön, december 6-án Szent Miklós ünnepe, egyházközségünk búcsúja. Az ünnepi szentmise este 6 órakor kezdődik. A szentmisét Ft. Msgr. Hajdu Gyula gyémántmisés atya, pápai prelátus, a Főegyházmegyei Hittudományi Főiskola volt rektora celebrálja. Prédikál Nt. Jenei János kadicsfalvi esperes. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves híveket az ünnepi alkalomra. Csütörtökön elmaradnak a plébániai hittanórák, a gyerekeket is várjuk a búcsúra.

3. Szombaton Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása, templomunkban ünnepi miserend lesz, reggel 9, és este 6 órakor mutatunk be szentmisét. A Szent Miklós templomban pedig reggel 8, délelőtt 11 és este 6 órakor lesznek a szentmisék.

4. Az Erdélyi Magyar Televízió karácsonyi gyűjtést szervez leukémiás és daganatos gyermekek marosvásárhelyi klinikájának felszerelésére, gyógyszerekre, a kórtermek otthonosabbá tételére. Adományaikat december 17-ig hozhatják be a Szent Miklós Plébániára.

5. Mint azt már hirdettük, a hit évében a Szent Miklós Plébánia, a főesperes vezetésével, négynapos zarándoklatot szervez a Szent Városba, „Minden út Rómába vezet” címmel. Érdeklődni lehet fent a plébánián.

6. Kedves Testvérek! Szent Miklós Plébániánk területén 13 rózsafüzér-társulat (koszorú) működik, ami azt jelenti, hogy híveink közül több mint 250-en imádkozzák szervezett formában, azaz csokorban, láncszerűen a szentolvasót. A társulatok vezetőivel való találkozáskor kiderült, hogy van néhány hiányos csokor, mert tagjaik közül elhunytak. Helyükbe szeretnénk új tagokat beiktatni. Éppen ezért kérjük kedves Híveinket, hogy aki hajlandóságot érez a rózsafüzér csoportban való imádkozása iránt – ti. a közös imának nagyobb ereje van – úgy szíveskedjék szándékát akár a főesperesnek, akár az alábbi csoportvezetőknek bejelenteni: Bálint Viktória, Bíró Erzsébet, Horváth Márta, Kelemen Teréz, Lukács Ilonka, Molnár Ilonka valamint a férfitársulat vezetője, Bálint Imre egyháztanácsos.

7. Főesperesi kerületünkben ismételten Ifjúsági adventi lelki napot szervezünk „Hit és megtérés” címmel, december 15-én, a Márton Áron Ifjúsági Házban. További információt a plakátokról kaphatnak. Minden ifjat szeretettel hívunk és várunk.

8. A Szent Erzsébet gyűjtés eredményeként, itt a Ferences templomunkban 1600 lej gyűlt, amit át is adtunk a Karitásznak. A jó Isten fizesse meg a kedves hívek önzetlen segítségét, segítőkészségét.

9. A Szent György plébánia kérésére hirdetjük, hogy Tamás László a Szombatfalvi kántor édesanyja, Tamás Lászlóné, december 1-én elhunyt, életének 56-ik évében. Temetése december 3-án lesz 15:00 órakor a Szent Miklós temető ravatalozójából. Koszorúmegváltásként adományt fogadnak el, amelyet az elhunyt lelki üdvösségéért az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására ajánlanak fel.

10. Kapható 2013-as falinaptár, Csiksomlyói forgatos naptár, valamint karácsonyi üdvözletek és más karácsonyi kegytárgyak. A kedves hívek figyelmébe ajánljuk azokat a karácsonyi köszöntőket, amelyeket azon gyerekek készítettek, akikkel a kedves nővérek foglalkoznak nap mint nap. Ezek is a kijáratnál az újságos asztalnál vásárolhatók meg.

Newsletter: 

Krisztus Király

1. Jövő vasárnappal, december 2-ával kezdetét veszi az adventi szent idő. A Szent Miklós plébánián ebben az időszakban a szombati, előesti szentmisék keretében, ünnepélyesen meggyújtják az adventi koszorún a gyertyákat. Az elsőt most szombaton, november 30-án. Itt a Ferences templomban pedig vasárnap a 9 órás szentmise keretében gyújtjuk meg.

2. A hit évében a Szent Miklós Plébánia, a főesperes vezetésével, négynapos zarándoklatot szervez a Szent Városba, „Minden út Rómába vezet” címmel. Részletes tájékoztatást a kifüggesztett plakátokról olvashatnak. A zarándoklatra jelentkezni, iratkozni bármikor lehet a főesperesnél vagy a plébánia titkárságán. Jelentkezési határidő 2012. december 15-e.

3. Kedves Testvérek! Szent Miklós Plébániánk területén 13 rózsafüzér-társulat (koszorú) működik, ami azt jelenti, hogy híveink közül több mint 250-en imádkozzák szervezett formában, azaz csokorban, láncszerűen a szentolvasót. A társulatok vezetőivel való találkozáskor kiderült, hogy van néhány hiányos csokor, mert tagjaik közül elhunytak. Helyükbe szeretnénk új tagokat beiktatni. Éppen ezért kérjük kedves Híveinket, hogy aki hajlandóságot érez a rózsafüzér csoportban való imádkozása iránt – ti. a közös imának nagyobb ereje van – úgy szíveskedjék szándékát akár a főesperesnek, akár az alábbi csoportvezetőknek bejelenteni: Bálint Viktória, Bíró Erzsébet, Horváth Márta, Kelemen Teréz, Lukács Ilonka, Molnár Ilonka valamint a férfitársulat vezetője, Bálint Imre egyháztanácsos.

4. Szombaton, dec.1-én 10 órakor ministránskört tartANAK A Szent Miklós plébánián, amelyre minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak továbbra is.

5. Megvásárolható a gyulafehérvári Főegyházmegye által forgalmazott falinaptár a 2013-as polgári évre. Egy falinaptár ára 2 lej. Megérkezett a Csiksomylói forgatós naptára, aminek ára 15 lej.

Newsletter: 

Évközi 19. vasárnap

  • Szerdán, augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepe. Templomunkban reggel 9 és este 6 órakor lesznek szentmisék.
  • A Szent Miklós templomban Nagyboldogasszony ünnepén reggel 8-kor, délelőtt 11-kor és este 6 órakor lesznek szentmisék.
  • A felsőboldogfalvi Nagyboldogasszony búcsút augusztus 15-én 12 órakor tartják.
Newsletter: 

16. évközi vasárnap

1. Kedden este fél héttől a Mária Rádióban a Ferences Félóra keretében Giuliani szent Veronikáról lesz szó, és meghallgathatnak egy interjút egy végzős kollégistával.

2. Jövő vasárnap, fél egykor tartják Kadicsfalván a szent Anna búcsút.

3. Augusztus 10 - 11-én a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház vendége lesz Exc. és Ft Tamás József, segédpüspök úr. A „Hogyan legyünk boldogok jelenlegi élethelyzetünkben” témájú lelki hétvége nyitott bármelyik korosztály számára. Érdeklődni, jelentkezni lehet a hazpio@gmail.com e-mail címen vagy a 0755-489-743-as telefonszámon augusztus 5-ig.

Newsletter: 

Oldalak

Subscribe to RSS - Hirdetések