Lapszemle - rólunk

A csíksomlyói búcsút a világörökség részévé tennék

 
A magyarok legnagyobb zarándokhelyét az UNESCO kulturális örökségeinek listájára javasolja Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter.

 

A Csíkszeredához tartozó Csíksomlyón a Szűzanya kiemelt tiszteletét már az 1440-es években, a ferencesek letelepedéséről és az első templom építéséről szóló pápai dokumentumok is említik. A jelenlegi kisbazilika főoltárán látható 2,27 méter magas, Napbaöltözött Asszonyt megjelenítő Mária- kegyszobor az 1510-es években hársfából készült. A pünkösdszombati fogadalmi zarándoklat 1567-ben, a nagyerdei csatában a hittérítők ellen katolikus hitüket védő csíkiak és gyergyóiak győzelme után kezdődött. A diktatúra után százezrek zarándokolnak a búcsúra.

Sajat címkek: 

Ferences földrajz

A ferencesek hatévente tartják tisztújító csúcstalálkozójukat, vagyis nagykáptalanjukat, mely az összegzés ideje. A világ harmadik legnépesebb szerzetesi közösségének, a ferenceseknek vagy hivatalos nevükön a Kisebb Testvétek Rendjének jelenleg 15 ezer tagja van, 1300-zal kevesebb, mint hat évvel korábban. Ugyanakkor jelenlétük a világban szépen fejlődött.

Sajat címkek: 

A generális álma

 

A 800 éves jubileumát ünneplő ferences rend közelmúltban Assisiben újraválasztott generálisa, José Rodriguez Carballo mer álmodni, és arra kéri tizenötezer rendtársát, hogy álmodják meg együtt, milyennek szeretnék látni szerzetesi közösségüket a jövőben.

Sajat címkek: 

Tudnivalók a búcsúsoknak

A ferences atyák idén is kiadták a csíksomlyói pünkösdi búcsúra szerkesztett füzetet. Megtalálható benne a búcsú programja, a liturgia szövege, búcsús énekek, valamint szervezési és magatartási útmutató a zarándokok számára.

Sajat címkek: 

A Kisebb Testvérek 187. általános káptalanja Assisiben

A világ minden részéről 181 ferences testvér érkezett Assisibe, az Angyalos Boldogasszony-bazilikához, ahol 800 évvel ezelőtt a ferences rend született, hogy részt vegyen a rend 187. általános káptalanján.
Az eseményt május 25-én ünnepélyes szentmisével nyitotta meg José Rodriguez Carballo, a ferences rend legfőbb elöljárója.
A káptalanon részt vesz mindkét magyar nyelvű rendtartomány elöljárója: Magyar Gergely, a Magyarok Nagyasszonyáról Nevezett Rendtartomány provinciálisa, valamint Orbán Szabolcs, a Szent István Királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány tartományfőnöke.

Sajat címkek: 

Káptalan a ferenceseknél


 


Az erdélyi ferencesek új elöljárói: a tartományfônök,
Orbán Szabolcs (az alsó sorban középen),
a helyettese, Böjte Mihály (az alsó sor jobb szélén)
és a definitorok testülete
 

Április 28–30. között az erdélyi, Szent István királyról nevezett ferences rendtartomány rendes, soron levő választó káptalanra gyűlt össze Csíksomlyón. A káptalan a ferences rend megalapításának, a szentatya által jóváhagyott regulájának 800. jubileumi évében gyűlt össze.

Sajat címkek: 

Oldalak