Programok

Köszönetnyilvánítás - Fitt2024

A Ferences Rendtartományfőnökség

köszönetét fejezi ki  

a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek és a Communitas Alapítványnak 

IFJ-24/3-0161 azonosítószámú

Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozó

című pályázat 

keretén belül megítélt 1000 lej támogatásáért.

Sajat címkek: 

A 21. Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozó - Dés, 2024. március 1-3.

 

 

Több mint 180 fiatal vett részt a 21. Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozón, azaz a FITT-en, amelyet március első hétvégéjén rendeztek meg a dési ferences kolostorban Assisi Szent Ferenc stigmatizációjának 800. évfordulója alkalmából. A találkozó jelmondata „Szeretettől megsebezve” volt, amely a rendezvény központi témáját, a sebeket, hivatott kifejezni.

Sajat címkek: 

Köszönetnyilvanítás - Feriza 2021

 

A Ferences Rendtartományfőnökség

 

köszönetét fejezi ki

 

a Magyar Kormánynak,

 

a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának

 

és a Bethlen Gábor Alapnak a

 

EKCP-KP-1-2021/1-000306

 

Egyházi közösségi célú programok támogatása tárgyában megítélt

 

 

400.000 forint támogatásáért.

Sajat címkek: 

FITT-Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozó - 2022. március 25-27.

Az idén 114 fiatal vett részt a Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozón, azaz a FITT-en, amelyet az erdélyi ferencesek szerveztek a dési ferences kolostorban 2022 március 25-27 között.

Többek között Kaplonyból, Csíksomlyóról és környékéről, Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről, de az ország számos településéről érkeztek fiatalok pénteken a dési ferences kolostorba. A FITT résztvevői a rendezvény első délutánján keresztúti ájtatosságon, szentmisén vettek részt a helyi hívekkel együtt, este pedig szentségimádáson vettek részt.

Sajat címkek: 

Ébresszétek fel a világot!

Ébresszétek fel a világot! mottóval március 24-én egész délutánt betöltő Mária-köszöntő ünnepséget tartottak az esztelneki ferences kolostor Szent Györgyről elnevezett templomában. Az eseményre a tavaly szeptember 14-én kezdődő és idén szeptember 15-ig tartó, jubileumi Mária-év keretében került sor, amelyet a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány kezdeményezésére, a Gyulafehérvári Érsekség jóváhagyásával hirdettek meg a Szűz Mária-szobor alkotásának ötszáz éves évfordulója alkalmából.

 

A jubileumi Mária-évet 2014. szeptember 14-én Jakubinyi György érsek nyitotta meg a csíksomlyói kegytemplomban, akkor született meg a gondolat, hogy a csíksomlyói Segítő Szűzanya kegyszobrának másolata Esztelnekre látogasson – tudtuk meg.

Sajat címkek: 

Kedvet kapnak-e az istenes életre?

Beszélgetés Orosz Lóránt mátraverebély-szentkúti ferencessel, egyházjogásszal 

Orosz András fr. Lóránt 1961-ben született Szentesen, Csongrád megyében. Okleveles gépészmérnök (Nehézipari Műszaki Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Miskolc, 1985), szociológus (ELTE, SZPI, Budapest, 1995), teológus (PPKE HTK, Budapest, 1994) és egyházjogász (PhD, Pontificio Ateneo Antonianum, Róma, 2001). 1994–1997 között a magyarországi ferences rendtartomány tanulmányi és nevelési titkára volt, 1996–1997-ben a Szentendrei Ferences Gimnáziumban filozófiát tanított, 2001-től pedig az egyházjog tanára a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, 2004–2007 között a Szegedi Hittudományi Főiskolán is előadott. 2008–2012 között a Sapientia rektori funkcióját töltötte be. 2012-től Kálmán Peregrin OFM kegyhelyigazgató mellett a mátraverebély-szentkúti nemzeti Mária-kegyhely egyik gyóntatója.

Sajat címkek: 

Légy Jézus barátja, miként Szent Ferenc

 

A ferences lelkiséget bárhol meg lehet élni – talán ez az egyik legfontosabb üzenet, amelyet az Assisi Szent Ferenc iskola csíksomlyói táborában részt vett gyerekek vihettek magukkal. Mintegy hetven, közeli és távoli településről egyaránt érkező 4–8. osztályos diák ismerkedhetett négy napon át a ferences szerzetesrend alapítójának életével. Tették mindezt játékosan, közösségben dolgozva.

 

Sajat címkek: 

Oldalak