Beszámoló - 10. Feriza - Cs. JuditH

„Elég volt, Uram, vedd el életemet, mert én sem vagyok jobb, mint atyáim.” Majd lefeküdt és elaludt a borókafenyő árnyában. Ekkor íme, az Úr angyala megérintette és azt mondta neki: „Kelj fel, s egyél.” Odatekintett, s íme, egy hamuban sült lepény és egy edény víz volt a fejénél; evett tehát és ivott, s ismét elaludt. Ekkor másodszor is eljött az Úr angyala, s megérintette és azt mondta neki: „Kelj fel, egyél, mert nagy út vár rád.” (1Kir 19,4-8)

Eme rész motoszkált az utóbbi időben fejemben és ezzel indultam neki az idéni zarándoklatnak.

X. zarándoklat. Elgondolkoztam azon vajon mi is lesz a témája? Nem volt előre meghirdetve, mint más években.

10 lépés Ferenccel volt olvasható a pólón, a füzeten...de én azt hiszem a templomban hallottam először.

Első – a keresztség. ’Én megkeresztelek téged az Atya, Fiú, SzentLélek nevében’. „.. a keresztség, amely titeket most megment, nem a test szennyének lemosása által, hanem mint a jó lelkiismeret kérése Istentől Jézus Krisztus feltámadása alapján”. (1 Pét 3,21)

Első megállásunk a zetelaki templom, ahol a keresztség kegyelmére, lelki életünk indulópontjára gondoltunk.

A vasárnapi est ismerkedési játékkal, póló próbálással, vacsorával telt, minekutána mindenki elindult pihenőhelyet keresni. Ki bent, ki kint, széles volt a választási lehetőség.

2. lépés – hétfő délelőtt: Assisi városa és Rocca vára. Közösség és nemes, e két szót jegyzeteltem le a témához fűződő beszédből. Én abban a jóságban részesültem, hogy láttam Assisit és egy pár olyan helyet, ahol Szent Ferenc is megfordult. E zarándoklaton újra ‚ellátogattam’. Emlékszem, hogy amikor Assisi városában elbarangoltam, hogy megérezzem egy kicsit az ottani életet a Rocca vára kapujához értem. Nem azért mentem, hogy meglátogassam a várat, hanem hogy fentről szemléljem a várost.

Nem azért indultunk most neki a hegynek, hogy fentről megnézzük Zetelakát, hanem hogy eltávolodva a közösségtől, de valahogy mégis magunkba hordva, fentről átfogóbban szemléljük eme közösséget.

3. lépés - hétfő délután: Peruggio és Spoletto: Vágyak. Szent Ferencnél nemességi vágyak. Nálunk? Valószínűleg ugyanilyen, a társadalmi ranglétra ‚fenti’ fokozatai utáni vágyak.

„Ó, Ferenc, ki tehet több jót vele, az Úr-e vagy a szolga?” „Az Úr”-felelte ő. „Az Úr” – mondta ki-ki a maga módján az elmélkedésekben, ami a keresztúti állomásoknál hangzott el.

E két lépést összegezte az esti szentmise is.

„Szép a világ, gyönyörű a világ és nincs hiba benne!” írja a költő, amikor beszámol a kutyájával tett esti sétájáról. E napon újra tapasztalhattam ezt a hegyi tájban, a málna, áfonya izében, a lemenő nap színeiben. Hm, sajnos a megszokottban sokszor válók hibakeresővé.

4. lépés –kedd délelőtt: San Damiano. Amikor ott jártunk meglepett a hely csendessége, hisz ott volt Assisi tőszomszédságában, ahol elég nagy volt a járás.

Az erős szél, a földindulás, a tűz után „egy halk és szelíd hang hallatszék...és ímé szózat lőn ő hozzá, a mely ezt mondá: Mit csinálsz itt Illés? ...És monda az Úr néki: Menj el, térj vissza a te utadon” (1 Kir 19,12-13.15)

„Mire Ferenc kérdezte:„Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” „Térj vissza szülőföldedre – hangzott a válasz –, ott majd megmondják, mit kell cselekedned.”

Sok ilyen visszatérés van a Szentírásban, sok ilyen visszatérés van az életben. Nem szívesen veszem, de időnként, ahhoz, hogy továbblépjek vissza kell térjek.

Mi is visszatértünk. Már nem emlékszem a IV. vagy V. zarándoklat útvonalra? Hisz most is mint akkor a madarasi hegycsúcson tartottuk a reggeli dicséretet. Hát egy mondatot szerettem volna lejegyzetelni az ehhez a lépéshez fűződő beszédből, de elfelejtettem. Csak így marad meg bennem: élő kövekként épüljünk be az Úr templomában.

„Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban. De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 18, 19-21).

A reggeli eső ‚elősegített’, hogy eléggé eggyé legyünk, hogy annak akinek maradt szárazruha megossza azzal aki elázott.

5. lépés – kedd délután. Roma és Fonte Colombo. Egyházzal való találkozás és életszabály.

Egyház – „mindnyájan egy legyenek”.

Egy másik csendes hely Fonte Colombo. Elsétálva az erdei ösvényen arra gondoltam „Mi lenne ha találkoznék Szent Ferenccel?”

Életszabály – egy kicsit ironikus vagyok amikor azt mondom, hogy a fogyasztói társadalomban hiánycikk.

A legfontosabb életszabály: szeretni.

„A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben. Szeressünk tehát, mert Isten előbb szeretett minket.” (1 Jn 4,18-19)

Én tele vagyok félelemmel, és még mindig elképesztő számomra, hogy Ő előbb szeretet és szeret.

E mai nap szentmisével és lámpafényes ( a gyertyát otthon felejtettük) vacsorával végződött nekem, mert volt aki még elnézte a tűzet, megénekelte az éjszakát.

6. lépés – szerda délelőtt. Gubbio. Lepratelep és farkas.

Többször is volt az az érzésem, hogy e zarándoklat érinti az ezelőttiek témáit. Újra ismételjük, hogy jól az emlékezetünkbe véssük.

„Nem félünk a farkasoktól...!” ma délelőtt a bennünk lévő fenevadra és lepratelepre néztünk, ezt próbáltuk csendben megszelídíteni/újraszelídíteni, elfogadni.

Miután leszálltunk a hegyről, hűsöltünk a kútvízzel, ebédeltünk Árpi testvér gyerekkori játszóterén nekiindultunk megtenni a 7. lépést: Greccio – betlehemes.

„El tudnék itt élni” – gondoltam magamba, míg reggeli közben felnéztem Grecciora.

Először a Megfeszítettel találkozik az ember és azután jut el a megtestesülés titkáig. Ezt akarta ’szemlélni’ Szent Ferenc, amikor megépítette az első betlehemet – hangzott a prédikációban.

„Az Ige testté lett, és köztünk lakott...aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. 

Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.” (Jn 1,14.16)

A ....templomtól elindultunk, hogy lassan megérkezzünk a Kegytemplomhoz. Talán a bágyadtság, talán a fenti csend, talán valami más, de mindig különös visszhangra talál bennem a Te Deum.

8.lépés – csütörtök délelőtt: Carceri, Alverna – imádság.

Isten szavának elmélkedő olvasása....életünkben – Mk 6,7-12 igerész volt a kiscsoportos beszélgetés témája amihez az Isten szavának elmélkedő olvasása a ferences életben prospektus segített hozzá.

9. lépés – Porziuncola. Vajon milyen lehetett Szent Ferenc idejében? Már-már hallani véltem a természet hangját, az emberi zsongást a mezőkön.

Porziuncola – teljes búcsú. Tiszta lappal újrakezdeni, valahogy így fordítottam le magamba.

Beszélgetés, elmélkedés, szentmise után jól jött egy kis mozgás a Nyeregben, de volt akinek jól jött egy kis pihenés.

Este tábortűz mellett néztük a zarándoklatok képeit, énekszóból sem volt hijja és egy-egy kívánsággal, majdnem azt irtam fohásszal, de tán az is volt, ‚drukkoltunk’ a lampionoknak, hogy magasba szálljanak.

10. lépés – csütörtök délelőtt:....?

Először egy kis összegezés amiből nem lett volna rossz, ha az ember le is jegyzetel valamit, így nem készülne el ily nehezen a beszámoló. Azután hozzászolások.

Ja...az először előtt volt napkeltés. Oly soknak sikerült nekivágni a kilátónak, hogy volt aki nem fért fel rá...

Igen, a 10.lépésre egy kicsit kellett várni a szentmiséig...öregszik a memoriám és már nem emlékezik pontosan mi is volt, ezért én most reményteljesen ( hogy tán mégis eltalálom) a missziót teszem. Misszió a modern, technikai világ nyelvére fordítva Isten hangszórói..., de a lakat és a kulcs, a shakespeari dilemma, hogy eldobjam vagy nem a kulcsot ami szabaddá tesz az Úrban, mert tan-tan másra vágyódnék ...e rész a prédikációból megmaradt bennem.

Ezen lépések megérősítőjeként jött az áldás: „Áldás és béke költözzék a te szívedbe és Szent Ferenc közbenjárására áldjon meg téged a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú és Szentlélek” és az erre emlékeztető karkötő.

Két idézettel szeretném végezni.

„Nehéz lépés, amikor az ember a saját útját választja. Azt, amelyet úgy érez, hogy Isten adott neki. Átalakítja az életedet, megváltoztatja az értékrendedet, személyiségedet. Amíg ez a folyamat zajlik, addig szenvedünk. Látjuk és érezzük, hogy mennyire esendők és kiszolgáltatottak vagyunk. De az következik, hogy az új isteni rend új megbízásokat, örömöket hoz. Amikor az ember megpróbál úgy élni, hogy „élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”(Gal 2,20)

akkor teljesedik ki az ember. Ezt kivárni édes vajúdás. De megéri.” (jó barát)

„Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.”(2 Kor 12,9)