Jelenlegi hely

Beszámoló - Krisztussal, Krisztusban, Szent Ferenccel (Bea)

Amikor megérkeztünk, nem tudtam, mire számíthatok, mert most voltam először. Mindenfelé mosolygós fiatal arcokkal találkoztam, és zengett a dézsi ferences kolostor folyosója. Gondoltam, ez amolyan előkészületi hangulat. Tévedtem. A hangzavar egész hétvégén át tartott. Nem meglepő, hiszen több mint száznegyven lelkes fiatal gyűlt össze, hogy a ferences lelkiséget kóstolgassa tizedik éve a FITT-en. Mivel a hit évében vagyunk, értelemszerűen a téma a hit volt. A pénteki ismerkedés hevét a zsolozsmával ötvözött szentségimádás csillapította. Szombaton reggel kábultan ébredtünk, hiszen mi lehetne jobb az éjszakai beszélgetéseknél? A fáradtságot Szabolcs testvér előadása orvosolta, majd az azt követő csoportbeszélgetés, melynek csúcspontja a játék volt, na meg a hitünk kötele, amelyről bebizonyosodott, hogy közösségben nagyon erős tud lenni. Délután pedig színészi és rendezői képességeinket egy-egy ötperces jelenetben villanthattuk fel. Az esti szentmise pedig megkoronázta a napunkat.

(szövegrész hiányzik) A következő két programról lemaradtam, de a hit útja mindent kárpótolt. Fantasztikus érzés átélni azokat az állomásokat, amelyek meghatározzák hitünket. Milyen furcsa, másfél nap és számokban kifejezhetetlen érzések összesűrítése néhány sor lett, ugyanis már a vasárnapnál tartunk, amikor a búcsú gondolatával a szívünkben mentünk a hálaadó szentmisére, majd a könnyes búcsú előtt még volt lehetőségünk csoportbeszélgetésre, a hit köveit is zsebre vághattuk, majd jól megebédeltünk. És mivel kerek évfordulót ünnepelt a FITT, ezért nagyon finom torta követte az ebédet.

Mindent egybevetve, fantasztikus élmény volt, és nem akartam eljönni. Jó volt látni annyi fiatalt, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, és ami a legszebb az egészben, hogy mindannyian Krisztus miatt, az Ő nevében gyűltünk össze, és Ő közöttünk volt.

 

Csíki Beáta

Sajat címkek: 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer