Beszámoló - Lilla

„Adjunk vissza mindent az Úrnak szóval és tettel”...hogyan …például megírva a beszámolót, még akkor is ha úgy érzem a lényeg nehezen akar testet ölteni.

Az előző évektől eltérően az idén nem mondhatom azt, hogy vártam a zarándoklatot. Lebilincselt a mindennapi, közte az a félelem is, hogy talán nem sikerül elmenni. Csak egy vékony remény pislákolt bennem.

Így az indulás napján egy kicsit megkönnyebbülve vettem fel a nehéz hátizsákot.

„Adjunk vissza mindent az Úrnak szóval és tettel” vagyis köszönetet mondani, hogy az idén is szép számban összegyűltünk. Az esős előest után derűs napra ébredtem és egész zarándoklat alatt úgy esett az eső, hogy az nem hangolt le, sőt az utána megjelenő szivárvány(ok) megnyugtatott (megnyugtattak). Legeltettem szemeimet az Úr egyik csodáján, a természeten, és érezhettem, másokkal együtt, annak hatását a vízen, a gyümölcsön (áfonya, szamóca, málna), az illatokon keresztül. A megszokottnál több figyelmet fordítottam Rá a zsolozsmán, bevezető gondolatokon, csendes elmélkedéseken, keresztúton és szentmiséken keresztül. Köszönetet mondani, hogy sikerült másokkal elbeszélgetni, és hogy a testvérek, akikre csomagjainkat bíztuk, azon igyekeztek, hogy minél több sátrat húzzanak fel; hogy a megérkezéskor énekelhettem a Te Deum-ot. És végül köszönetet azért, hogy bár úgy terveztem, hogy nem veszek részt a kiscsoportos beszélgetésen, mégis „kénytelen” voltam, mert „vezetőnek” neveztek ki.

„Te vagy Uram, én reményem,
ne hagy soha szégyent érnem!”

Remény, hogy a mindennapokban nem felejtkezem meg Rólad és Általad képes vagyok köszönetet mondani Neked, és a Tőled kapott hittel úgy cselekszem, hogy szégyen nem ér.

Cs. Judith, Déva