VII. Feriza - beszámoló I. (B. Győző)

Kedves testvéreim az Úrban és szent Ferencben!

 

Az idei FerIZa számomra egyrészt kaland volt, a szó nem pejoratív értelmében, ugyanakkor egy igazi isteni ajándék. Legutóbb először és eddig utoljára kettőezernégyben voltam ilyen jellegű zarándoklaton. Azóta -bizonyos személyes okokból kifolyólag- kimaradtam. Már hiányérzetem volt. Ezek után már érthető, hogy nagyon megörvendtem, amikor megtudtam, hogy a FerIZa nem esik egyidőbe a hitoktatóknak tartott továbbképzővel, mint, pl. a tavaly.

 

És elindultam. Majd együtt indultunk el Újtusnádról. Együtt vágtunk neki a természet meghódításának, felkutatásának, mindenki a maga szándékától hajtva. Engem a természet lágy ölén való barangolás, új emberek megismerésének, és egy csipetnyi lelki felüdülés vágya hajtott. Kellett nekem: csőstől megkaptam mindent, amit vártam! A -még meglévő- természet különféle megnyilvánulási formáitól beleszédültem Isten csodálatos, ingyenes, személyreszóló szeretetébe.

Lelkileg a téma (élet, „Élni...”) kapcsán elhangzott tanítások, elmélkedések üdítettek föl, a közösen végzett imádságokon (rózsafüzér, keresztút) és szentmiséken kívül. Kiderült, hogy az élet minden oldalával foglalkozni kell, úgy a lelki, mint a testi és a szellemi oldallal is. Különben a három lábú szék, az életünk, felborul.... Persze, mindent mértékkel, az örök célt tartva szem előtt.

Szándékosan hagytam utoljára az új emberek megismerését. Ugyanis azon túl, hogy találkoztam régi ismerősökkel, barátokkal, és megismerkedtem új emberkékkel, Isten megajándékozott egy kedves, szelíd, aranyos, gyerekiesen -de nem gyerekesen!- egyszerű, nyitott, közvetlen, barátságos, de komoly, értelmes, művelt Lánnyal. A Vele való beszélgetések, együttlét több volt, mint baráti társalgás, „pletyó”. Megértettem, hogy egy Lány és egy fiú együtt tudnak lenni anélkül, hogy mindjárt fejest ugranának a kapcsolat testi dimenziójába, hogy egy egészséges beszélgetés többet számít egy élvezetektől, hormonoktól hajtott „enyeglés”. Hogy lehet valakit úgy is szeretni, hogy nem biztos, hogy a másik ezt viszonozni tudja és lehet időt és szabadságot adni egymásnak a végső, de határozott „igen” vagy „nem” kimondásához. És végül, de nem utolsó sorban megértettem, hogy nem kell foggal-körömmel ragaszkodni egy bizonyos életformához, hanem szabadon, nyitottan, Istenben bízva kell élni az életet, Tőle várva életünk nagy kérdéseinek megválaszolását, döntéseinkben pedig az útmutatást, világosságot.

Istennek és a szervező ferences testvéreknek legyen hála mindenért! Remélem, még lesz FerIZa!!!!!!!!