VII. Feriza - beszámoló V. (Kaplonyiak)

Egész nyáron ezt vártuk, de megérte!!!

El kell mondjam, hogy egy kis félelemmel és nagy izgalommal indultunk útnak juliús 29-én reggel 8 órakor a hetedik alkalommal megrendezett FerIZa-ra. Az út nem volt zökkenőmentes, de mind a 14-en szerencsésen megérkeztünk 18 órára az új-tusnádi templom udvarára. Mindenekelőtt felállítottuk a sátrakat, majd kis játékok segítségével megismerkedtünk a többi zarándokkal, végül megvacsoráztunk a bográcsosból, amit közösen készítettünk. Este egy kicsit énekeltünk majd eltettük magunkat másnapra.

 

Reggel a templom harangja már 5 órakor felébresztett, így volt időnk felkészülni az „első napra”. Elvégeztük a reggeli dicséretet, mindenki kapott egy zarándok pólót majd útnak indultunk. Először kicsit furcsa volt nekünk az a dombos vidék, de nagyon sokat segítettek azok a szavak, a pillantások amiket kaptunk és nem utolsó sorban az, hogy egyesek mennyi áldozatra képesek: egész nap vitték a csomagjukat magukkal :-o Útközben voltak elmélkedések, amelyek után csendben gyalogoltunk. Aznap Zoltán testvér beszélt nekünk a testi életről és kifejtette, hogy „szamár testvérünkkel” is törődnünk kell, ő is ugyanolyan fontos, mint a lelkünk és a szellemünk. Bár csütörtökön tettük meg a leghosszabb utat (kb. 25 km), nap végére mégis alig látszott rajtunk a fáradtság. Legalább is az arcokon csak mosolyt lehetett látni:) A szabadban tartott misén egy kicsit megáztunk, de ahogy Szabolcs testvér is mondta: legalább nem voltak szúnyogok;))

Péntek reggel a szokásos reggeli dicséret és reggeli után meghallgattuk a napi elmélkedést, majd csendben útnak indultunk. Akkor Szabolcs testvér tartotta az elmélkedést, amelyben az életet egy háromlábú székhez hasonlította, ami csak akkor lesz tökéletes, ha megvan mind a három lába. Elképesztő mennyi új dolgot fedezhetünk fel, ha egy kicsit elgondolkozunk az életünkről – legyen az testi, szellemi vagy lelki élet – és közben nézzük a természet csodáit, hogy Istennek mennyi képzelőereje volt, amikor megalkotta a hegyeket, vizeket, dombokat, fákat, madarakat. Aznap már nem várt ránk annyi km így még több lelki programot terveztek nekünk. Többek között keresztutat. Ez számomra egyik kiemelkedő pontja volt a zarándoklatnak. Talán azért mert mi magunk írtuk az állomásokhoz az elmélkedéseket. Érdekes volt hallani, hogy a fiatalok mit gondolnak egy-egy állomásról. A sátorozó helyhez való megérkezésünk után ismét misén vettünk részt, de az estébe még belefért egy kis éneklés, kártyázás, szalonnasütés...

Nekem úgy tűnt, ahogy egyre jobban telik az idő egyre több erőnk van:) Így szombaton tele energiával indultunk el hiszen: „Ma már Csíksomlyón leszünk!” A napi elmélkedést Tibor testvér tartotta. A lelki élet három szintjéről beszélt. Elmondta, hogy vannak olyan időszakok, amikor minden „happy” és azt hisszük mindenre képesek vagyunk; vannak olyan idők is, amikor lelkesedésünk megcsökken és úgy érezzük, hogy nincs velünk Isten. Ilyenkor „szívós akarat”-ra van szükségünk;) Végül a harmadik szint, az Istennel való egyesülés, ami nem azt jelenti, hogy már nem fogunk szenvedni, hanem azt, hogy Isten velünk van és ezt tudjuk és ez elég. Hálát adhatunk a Jó Istennek, hogy megérkezésünk előtt néhány órával áztatott el minket esővel, mert így már nem kellett a vizes sátrakban aludni. „Isten házába akárhogy bemehetünk.” Ezt sokszor hallottam de ilyen példát még nem tapasztaltam, mert amikor odaértünk Somlyóra lucskoson, sároson, elázva, megfázva, mégis bementünk a kegytemplomba és megköszöntük Máriának, hogy vigyázott ránk az elmúlt három napban. És ami még nagyon érdekes volt, hogy senki nem panaszkodott. Nem lehetett hallani, hogy „Mikor érünk már oda?” Sőt ilyenkor még jobban segítettük egymást. Átöltöztünk és részt vettünk az esti szentmisén majd az azt követő gyertyás körmeneten. 10 óra fele egy kis ennivalóhoz is hozzá jutottunk, amire már nagyon vártunk, hisz reggel óta nem ettünk. Csak csipegettünk útközben ezt-azt;)

A vasárnapot reggeli tornával kezdtük, majd reggeli, reggeli dicséret – ahogy már megszoktuk – és utána szentmise. Délután kimentünk a nyeregbe métázni és focizni. Bár sokan hamar kibuktak, mert feltörte a cipő a lábukat, nem tudták kipihenni magukat rendesen.....de azért nagyon jól szórakoztunk. Az utolsó vacsora után megnéztük a Hét élet című filmet, ami mély nyomot hagyott mindenkiben. A film arról szólt, hogy egy férfi szó szerint szétosztotta magát bűntudata miatt, amiért hét ember életét kioltotta. Mivel ez volt az utolsó esténk Csíksomlyón így nem maradhatott el a szórakozás sem, azaz gitározás, activity, pletyózás, kártyázás...

Hétfő délelőtt kis csoportokban megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett a zarándoklatban – vagy mi nem – és megosztottuk tapasztalatainkat az életünkről. Ha már itt járunk elmondom, hogy többek között nekem a zarándoklat hangulata nagyon tetszett. Mert nem volt olyan komoly, látszott, hogy ifjúsági zarándoklaton járunk. Eszünkbe juttatták, hogy mindenki a saját „nyelvén” beszélhet, kerülhet közel Istenhez. Valamint a filmről is szó volt, aminek üzenete az volt, hogy mennyire fontosak a barátaink, akikkel megbeszélhetjük problémáinkat és hogy vajon szabad-e Isten szerepét játszani saját életünkkel? Misén útravalóul azt a tanácsot kaptuk, hogy higgyünk Istenben, figyeljünk oda hívására és ha Isten velünk van akkor.....nagy baj nem lehet :) Ebéd után elbúcsúztunk az „új ismerősöktől”, majd elindultunk hazafele. Nagyon tetszettek az első szavak az autóbuszban: „Nem bántam meg, hogy eljöttem”, „Jövőre is jövök” , „Remélem a téli találkozóra is el tudok menni”. Ezekkel a szavakkal én egyet értek és örülök, hogy Tibor testvér bevezetett minket ebbe a „világba” hiszen nagyon sokkal gazdagodtunk.

Mi az amit tanultunk? Az egyik legfontosabb az, hogy mennyire fontosak társaink, akiknek bátorító szavaik és jelenlétük feltöltenek minket annyi erővel, hogy bármire képesek leszünk. Másik „észrevétel”, hogy sokkal könnyebb úgy járni utunkat, ha előttünk már valaki kitaposta az utat; hogy mennyivel nyugodtabbak és mennyivel figyelmesebbek egymásra az emberek, ha nincs olyan nagy zaj: értem ezt a mobiltelefonokra, internetre... Milyen jó egy-egy domb után megpillantani a felállított sátrakat, vagyis érdemes kitartani azért a célért, amit tudjuk, hogy biztos elérünk csak nem tudjuk mikor. Na és az áldozat … azt tanácsolták nekünk, hogy a zarándoklatot minden örömével és nehézségeivel együtt ajánljuk fel valamiért. Ez sokat segített, hiszen így visszagondolva már nem is voltak olyan nagyok azok a hegyek, nem is volt olyan hideg éjjel a sátrakban, nem is esett annyira az eső, nem volt olyan nehéz a hátizsákunk, nem is voltunk annyira éhesek ... Jó volt a zarándoklat, mert felmértük saját korlátainkat, gyengeségeinket és szembe tudtunk velük szállni. Kicsit jobban megismertük magunkat és környezetünket. Így szépen-lassan megtanulunk ÉLNIII!

Kicsit hosszúra nyúlt a beszámoló, de remélem sikerült átadni azokat az érzéseket, amelyek bennem vannak és mindazt, amit kaptam a zarándoklaton.

 

2009 július 29.-én, szerdán reggel 8 órakor indultunk el Új-Tusnád felé. Az út hosszú volt és kicsit fárasztó, de ennek ellenére nagyon jól szórakoztunk:) Délután 5-6 óra körül érkeztünk meg, felállítottuk a sátrakat, kényelmesen elhelyezkedtünk, ismerkedtünk, játszottunk. Játék után közösen zsolozsmáztunk, aztán vacsoráztunk. Vacsi után énekeltünk, ami mindenkit felvidított, s jókedvre derített:)

 

Csütörtökön reggel 7-kor keltünk, volt aki korábban … volt aki később … reggeliztünk, elvégeztük a reggeli zsolozsmát, s mindenki kapott egy klassz pólót...:)... Ima után lebontottuk a sátrakat, s elindultunk a hosszú útnak. Útközben többször megálltunk pihenni, közben elmélkedtünk, rózsafüzért imádkoztunk. Miután megérkeztünk a táborhelyre, vacsoráztunk s szabadtéri misét tartottunk. Mise közben picit csepergett az eső, de ez senkit nem zavart. Mise után még beszélgettünk és azután alvááááááááááás :)

 

A második zarándoklati napon vagyis péntek délelőtt Szabolcs testvér tartott elmélkedést a szellemi életről. Ezután elkezdődött a csendes időszak, ami az első megállónál véget is ért:) Ekkor Szabolcs testvér körbejárta a társaságot és jelentkezőket keresett a délutáni keresztút állomásainak elmélkedéseire. A második megállónál ebédeltünk. Aztán tovább folytattuk a gyaloglást. A délutáni órákban pedig elvégeztük a keresztutat. Fél 7 fele megérkeztünk a szálláshelyre ahol a sátrak már fel voltak állítva. 7-kor a szabadban szentmisét tartottunk. A mise után szabad program volt. Volt aki sétált, volt aki beszélgetett, ismerkedett, volt olyan is aki énekelt.

 

Szombaton már könnyebben vágtunk neki az útnak, mert tudtuk, hogy estére megérkezünk a végállomásra, Csíksomlyóra. A délelőtt folyamán Tibor testvér tartott elmélkedést a lelki életről. Ezzel elkezdődött a csendes időszak, amit végül zivatar zárt. Ezért nem is volt alkalmunk ebédelni. További eső kísért minket egészen Somlyóig. 6 óra fele megérkeztünk Somlyóra. Mindenki elfoglalta a szálláshelyét, ha tudott le is zuhanyozhatott. 7 órakor ünnepélyes Szentmisén vettünk részt a kegytemplomban, ami körmenettel zárult. A mise után vacsoráztunk és végül mindenki lepihent.

 

A vasárnap reggeli tornával kezdődött. Azután zsolozsmáztunk és reggeliztünk. 11 órakor Szentmisén vettünk részt. A mise után finom háromfogásos ebédet kaptunk. 3 óráig szabad program volt. 3 órakor felmentünk a nyeregbe és közösen fociztunk, métáztunk. 7 órára visszamentünk vacsorázni. A vacsora után egy filmet néztünk meg, amelynek címe: 7 élet. Az este folyamán még volt lehetőség közösen énekelgetni. Azután pedig mindenki lepihent.

 

Hétfő hajnalban 5 órakor alkalmunk volt Imre testvérrel a lelátóról megnézni a napfelkeltét. A továbbiakban, úgyszintén mint vasárnap reggeli torna, zsolozsma, aztán reggeli és végül szentmise. A mise után összepakoltunk és utoljára közösen ebédeltünk. Ebéd után elbúcsúztunk a többiektől és fél 3 fele útnak indultunk. Éjjel 1 órakor érkeztünk haza, Kaplonyba.

 

Forrás: www.kaplonyibaratok.ro, képek megtekinthetőek itt.