Jelenlegi hely

Élménybeszámoló a Fiúcsapat táborról

 

 

Fiú_csapat_tábor.fr! Eddig még nem találkoztam ezzel a gondolattal. Teljesen újszerűként hatott rám. Egy hely, ahol csak fiúk/férfiak vannak jelen. Nincs nő! Ez kicsit olyan, mint egy másik bolygó, ahova azért megyünk, hogy magunk között lehessünk.

Fényképek: itt.

De, és ez egy nagybetűs „de”, mindezt a lányokért/nőkért is tesszük. Is, mert elsősorban magunkért! Szükségünk van erre. Az ott szerzett élmények nehezen adhatóak át szavakban. Igazából nem csináltunk a táborban semmi rendkívülit. Játszottunk, dolgoztunk, beszélgettünk. Ennyi. Ami fontos, hogy mindezt férfiakként, keresztény férfiakként, ferences szellemben tettük. Ennek titka van. Varázsa. Jézus a tökéletes férfi, akire mi mind hasonlítani akarunk. Akit utánozni akarunk. A tökéletes férfi tulajdonságai, úgy mint bátorság, megbízhatóság, kedvesség, stb. szét vannak szórva az egyes férfiak lelkében. Egyikünk sem egyesíti önmagában az összes pozitív tulajdonságot. Ezért találkozunk a táborban: ami belőlem hiányzik, azt igyekszem megtanulni egy társamtól, akiben megvan.
Benne élek, de nem vettem észre! Már annyira megszoktam, hogy szinte bárhová megyek vannak nők is, hogy észre sem vettem, hogy hiányzik valami. Igen, nekem hiányzik, nekem szükségem van arra, hogy együtt lehessek férfitársaimmal. A tábor ébresztett rá, hogy ez milyen fontos. Fontos magunk között lenni, hogy az identitástudatunkat erősítsük. Hogy lebontsuk magunkról és egymásról a címkéket, melyek szerint egy férfi mindig kemény, sohasem sír, nem mutatja ki az érzelmeit, nem ismeri be ha téved.
A táborból én megerősödve tértem vissza. Megerősödve abban a hitemben, hogy férfinak lenni jó, férfinak lenni csodálatos ajándék! Hivatás ez, melyre Isten hívott minket. Szerintem minden férfinak újra és újra el kellene vonulnia férfitársaival egy ilyen lelki töltekezésre, mely során csak és kizárólag Istenre, egymásra és magunkra figyelünk.
Számomra ez a lényeg. Ezt tapasztaltam, és ezt szeretném jövőre is, amikor újra részt veszek a táborban, mert ott leszek. Amit ott kaptam, azt máshol nem árulják. Amit ott kaptam, az így szól: férfinak lenni jó!

B. Gabor

 

Sajat címkek: 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer