I. A Ferences Világi Rend kialakulása

 

 

I.1. Az evangéliumi élet utáni vágy az emberekben

Annak érdekében, hogy megértsük a Ferences Világi Rend kialakulását – amely az evangéliumi élet eszméjéből született – szükséges magunk előtt látnunk, hogy annak a kornak az emberében egyre erősödött az evangéliumi élet utáni vágy. Tudnunk kell azonban, hogy ez a vágy különböző erőviszonyok és hatások között bontakozott ki. A következőkben röviden bemutatjuk az akkori társadalmat, az akkori Egyházat és az akkori vallásos életet, egyszóval azokat a tényezők, amelyek leginkább előkészítették a Ferences Világi Rend kialakulását.

 

I.1.1.A XII-XIII. század társadalma megérett a változásra

A feudalizmus meghatározta az adott korszakot, és egy változhatatlan rendet sugallt, annál is inkább, mivel mindenkinek meg volt benne a szinte felcserélhetetlennek látszó helye: a jobbágynak, a parasztnak és a földesúrnak. A jobbágy nem hagyhatta el a földet, a földesúr pedig nem adhatta el.¹

Ennek ellenére a városok új tavasza elevenséget csempészett ebbe a földhöz kötött társadalomba. A kereskedők bejárták egész Európát és nemcsak a portékáikat, hanem különböző eszméket is magukkal vittek. Ők azok, akik egy egészen újfajta emberi közösséget teremtettek. Az ő életformájuk elvetette a hűbéres és a hűbérúr kapcsolatát. Megalapították a „kommunákat” – városközösségeket. ²

 

I.1.2. A kereskedők és a városok világa

A városok és a kereskedők világa ezért fontos a témánk szempontjából, mert a ferences lelkiség, amelyet a világi ferencesek is követnek, ebben az érdekes miliőben született meg. Szent Ferenc a Ferences Világi Rend alapítója, maga is kereskedő, maga is polgár volt. Őt és kialakuló lelkiségét, valamint a számára oly fontos testvériség-eszmét, és kétségtelenül az Evangélium iránti rajongását, sokkal könnyebben megértjük, ha előbb betekintünk ebbe a forrongó világban. Annál is inkább, mivel Szent Ferenc és az ő eszméjét követők lesznek azok, akik nem csak hangoztatják, hanem meg is valósítják, az akkori városokban megjelent evangéliumi és testvéri élet eszméjét.

A kereskedők azok a bátor emberek, akik folyton úton vannak.³ Újabb és újabb kötelékeket hoztak létre. Annak érdekében, hogy megvédjék magukat az útonállóktól és vámkedvezményt élvezhessenek, amikor áthaladnak egy földesúr birtokán, karavánokba tömörültek. Majd egyre fontosabb társulásokat hoznak létre maguk között, és így lassan kialakult a városok világa.⁴

A kereskedők és a kézművesek egyre több munkalehetőséget biztosítottak, ezért a városokba kezdtek özönleni az emberek. Így a városok fontos központokká nőtték ki magukat. Ebben az új világban a vagyont már nem annyira a föld jelentette, hanem az ezüst és arany-pénz valamint az ingatlanok. Mivel pedig a városok a hűbérurak (gróf, apát, püspök) tulajdonai voltak, ezek fejlődése és szerepük megnövekedése miatt, az ott lakó polgárok egyre kényelmetlenebbnek érezték a hűbérurak hatalmát. A kereskedők, kézművesek, bankárok teljes szabadságra vágytak.⁵ Céljaik elérése érdekében a polgárok közösségbe – kommunákba – tömörültek és kivívták az önkormányzatot.

„Valójában a felszabadult városok helyzete elég változatos volt. Egyesek megőrizték hűbérúr képviselőjüket, másokat királyi biztosok igazgattak, végül voltak városok, amelyeknek saját tanácsuk is volt: polgármesterrel, bírákkal, tanácsokkal vagy... konzulokkal.” ⁶

„Kezdetben a kommuna lényegében egy város összes lakóinak szövetsége (társulása) volt, hogy jobban ellenállhassanak a hűbéri hatalomnak, és végül is felszabadulásuk a feudális gyámság alól. Egy egész város összes polgára esküvel szövetkezett a kölcsönös segélynyújtásra.”⁷

Ezen eskü és a hűbérúrnak tett eskü között az volt a hatalmas különbség, hogy itt két teljesen egyenlő fél kötelezte el magát valaminek megtartására. Ez nagyban elősegítette a testvériség eszméjének kialakulását.⁸ De vajon a földet elhagyó parasztok is megtalálták a testvériséget a városokban?

 

I.1.3.A hatalom kísértése

A városokban a pénz lett a legfőbb úr. A kommunák között megjelentek az érdekellentétek, a versengés. A városállamok magas kőfalakkal vették körül magukat, hiszen közöttük néha összecsapásokra is sor került.⁹ Ezen falakon belül pedig tovább folytatódik az elnyomás, a megkülönböztetés. A kialakult gazdag réteg magához ragadta a hatalmat, az irányítást, egyre inkább csak a maga érdekeit kereste. Mindez arra késztette az aránytalan adóktól, a munkától megtört szegény népréteget, hogy sztrájkokkal és felkelésekkel fejezzék ki elégedetlenségüket. Láthatjuk, hogy a városközösségek – kommunák¹⁰ – szépen indult testvéries eszméjét hamar megrontotta a nyereség és a hatalomvágy.¹¹

 

I.1.4. Az Egyház és a vallásos élet ebben az időben

A XIII. század elején az Egyház, első látásra, teljes ragyogásban pompázik. A VII. Gergely által megvalósított reform egyre szabadabbá tette az Egyházat a világi hatalmakkal szemben. Sőt, III. Ince pápasága alatt, a világ igazi döntőbírója lett. A nagy pápa bátran kiállt a keresztény igazság mellett, még akkor is, ha ezért szembe kellett nézzen a világ hatalmasságaival. Ám mindez nem volt elegendő. Hatalma és tekintélye ellenére pápasága alatt még mindig voltak árnyoldalak az Egyházban.¹² Így ír erről Eloi Leclerc:

„Báróskodtak”, anyagi és politikai kérdésekkel foglalkoztak. Adóbehajtás, vámszedés, perek, világi pompa, csaták töltötték ki tevékenységét egy hatalomnak, mely végzetesen összekeveri a lelki küldetést az evilági feladatokkal.”¹³

Ennek ellenére nem szabad csak az árnyoldalaknál leragadnunk. Hiszen, ha közelebbről megnézzük, az akkori Egyházban találunk sok értéket is. Itt meg kell említenünk a cluny-i reformot, az aszketikus gyakorlatok újraéledését, a pápaság öntudatra ébredését az egyházi élet tisztaságáért és a világi hatalmakkal szembeni függetlenségéért.

Mindezen okok hatására a vallásosság és az erkölcsi élet teljesen átjárta az akkori társadalmat.

A hitélet egyre komolyabb megélését bizonyította az újabb és újabb vallásos társulások megjelenése. Voltak vegyes, egyházi és világi felépítésű, de teljesen laikusokból állóak is. Ezen csoportok nemegyszer szoros kapcsolatba kerültek a hitüket komolyan gyakorló vándorkereskedőkkel, és együtt fölöttébb hozzájárultak a tömegek vallásos igényeinek és erkölcseinek magasabbra emeléséhez.¹⁴

Láthatjuk, még mindig ott élt az életszentségre való vágy az emberekben, de kezdtek egyre inkább elhidegülni attól az Egyháztól, amely a feudális rendszer egyik megtestesítője volt. A Keresztes hadjáratok pedig egyre fokozták ezt a helyzetet. Tudniillik a Szentföldről visszatértek, egyre nagyobb elszántságot merítettek az ott látott szent helyek sugallatára, egy fokozottan mély és hiteles evangéliumkövetésre.¹⁵

„A krisztusi élet egyszerűségéről és igénytelenségéről tanúskodó emlékek szemlélete után különösen fájdalmasan érezték azt a kiáltó ellentétet, mely az apostolok és dúsgazdag urakká, fejedelmekké lett utódaik életmódja között mutatkozott s ezért valamennyi követelésük élére az első idők igénytelen egyszerűségéhez való visszatérést állították.”¹⁶

Ezt az ellenszenvet nagyban táplálta a városok függetlenségi eszméje. Nem csoda tehát, hogy a klérus még beszédeiben is világosan kifejti a kommunákkal szembeni nemtetszését.

Ebben az egyenlőségre épülő új társadalmi törekvésben, az Egyház gyámkodása sokak számára egyre terhesebb lett.

 

I.1.5. Vissza az evangélium egyszerűségéhez

Ezen körülmények között olyan csoportok és közösségek láttak napvilágot, amelyek az egyházi hierarchia gazdagságára egyszerű evangéliumi élettel válaszoltak. A mozgalmak között akadt elég sok, amelyek radikális útjukon odáig jutottak, hogy szembeszálltak az Egyházzal, sőt megkérdőjelezték intézményes voltát is. Természetesen e mozgalmak nem a vezető klérusból indulnak ki, hanem az egyszerű munkások és kereskedők köréből. Mindegyik csoportosulás valahol azon igényét fejezte ki, hogy egy olyan közösséget keresnek, ahol hűen felmutatják nekik az első keresztények életét. Ahol a Szentírás és a testvériség áll a középpontban.¹⁷

Jól látható tehát, hogy nemcsak a gazdaság kötötte le az emberek érdeklődését és életét, hanem a vallás is. VII. Gergely reformjának köszönhetően megszilárdult a papság fegyelme, a szerzetesi élet és amint mondtuk, egy mély vallásosság hatotta át egész nyugat Európát.¹⁸ A polgárok pedig nem csak a klérustól, hanem önmaguktól is egy tökéletesebb életmódot kívántak az erkölcs és a vallásosság terén. A vándorprédikátorok, legyenek azok klerikusok, vagy laikusok, hintették a legbuzgóbban a nép körében ezeket a eszméket. Mindenekelőtt Isten engesztelésére, valamint a szegény és szenvedő Krisztus követésére hívták meg a nyitott szívű embereket.

A XII. században felmerült társadalmi és vallási problémák megoldására az Egyháznak igen nagy segítséget nyújtottak a ciszterciták és a premontreiek. Ezen reformrendek példás szegénysége, önmegtagadása, és tevékeny lelkipásztorkodása, nagy hatást gyakorolt a keresztény életre.

Azt lehet mondani, hogy egy élő hidat képeztek a Gergely-féle reformmozgalom és a koldulórendek között.¹⁹ A koldulórendek lesznek azok – jelen esetünkben a ferencesek –, akik újból felragyogtatják az evangélium örök világosságát, klerikusoknak és laikusoknak egyaránt vonzó módon.²⁰ Mindezt az Egyházon belül, annak hűséges tagjaként.

 

 

I.2. A Ferences Világi Rend a történelem folyamán

A F.V.R.²¹ egy bűnbánó rend, amelyik az Egyházban a kezdetektől jelenlévő bűnbánó mozgalom gyümölcséből született. A kereszténység hajnalán már megtalálható azon tanítás, hogy a keresztséget követő bűnök, bűnbánattartással és megtéréssel nyernek bocsánatot. Aki tehát meg akarta változtatni életét, belépett a Bűnbánók Rendjébe, letöltve azt a kirótt elégtételt, melyet a püspök megszabott. Ebben az időben a „köteles” bűnbánók mellett megjelennek az „önkéntes” bűnbánók, akik egy tökéletesebb életet kívántak élni.²²

A F.V.R. egyben világi rend, mivel „...testvérei és nővérei a Szentlélektől indíttatva saját világi állapotukban akarják megvalósítani a szeretet tökéletességét...”²³

A F.V.R. ugyanakkor ferences rend. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a világi bűnbánók egy része²⁴ Szent Ferenc és társainak útmutatását kérve, elkezdik követni az általuk felmutatott életszabályt, és magukba fogadva a ferences karizmát a nagy Ferences Család részeivé váltak.²⁵

 

 

I.2.1. A Szent Ferenc előtti kor

Nehéz feladat rekonstruálni a Bűnbánók Rendjének helyzetét a Szt. Ferenc előtti időkben. Annyit tudunk, hogy voltak püspökök, de mások is, akik nagy hatással terjesztették a hívek körében a Bűnbánók Mozgalmát. Ők azok, aki megismertették a gregorián reformot, prédikációikban pedig az apostoli szegénységet valamint az evangéliumi élet tökéletességét magasztalták.

A következő pár szabályban foglalható össze a bűnbánók kötelezettségei:

-egyszerű sötét színű gyapjúruha, gyakran a Tau jelével ellátva,²⁶ egy vándorbot, tarisznya és saru.

-fogadalmuk: a ruha felöltésével történt és írásos okmányba foglalták.

-tonzúrát viseltek: a nyilvános bűnbánó jelképe; az asszonyok felett egy különleges áldást mondtak.

-tilalmak: nyilvános előadások, bankettek, kereskedelemben dolgozni, jogi tisztviselőként vagy köztisztviselőként dolgozni; katonai szolgálatot végezni.

-böjt és lemondás, hetente két-három köznapon.

-járuljanak szentáldozáshoz, különösképpen Karácsonykor, Húsvétkor és Pünkösdkor.

-végezzenek karitatív szolgálatot kórházakban, zarándokházakban és lepratelepeken.

-javítsanak ki templomokat és bérmentesen segítsenek a katedrálisok építésénél.²⁷

E világi csoportosulások igen gyakran a már meglévő szerzetesrendek – bencések, premontreiek – mellett is fellelhetők voltak. Az ő szellemiségüket terjesztették és igen gyakran anyagi támogatásban is részesítették őket.

Abban az időben az eretnek mozgalmak is jelen voltak, és különböző társulásokat hoztak létre. Ugyanakkor nem ritka az sem, hogy az evangéliumi eszmén kívül politikai és gazdasági érdek is hajtotta őket. Így igen könnyen élő táptalajra találtak a városi munkások között.²⁸

De vannak olyanok csoportosulások is, amelyek, ha az elején szélsőségessé váltak is, idővel visszataláltak az Egyházba. Így az Umiliati-k, akik a munkának és az imádságnak éltek, népnyelven olvasták a Bibliát és prédikáltak. III. Ince pápa 1196-ban életszabályt adva nekik, három rendbe sorolta őket.²⁹ A Szentlélek Testvérei pedig, 1195-ben mindenüket közösbe téve radikálisan kezdték követni Krisztust és az ő apostolait.

 

I.2.2. Szent Ferenc kapcsolata a Bűnbánók Mozgalmával

A XII. század végén és XIII. század elején a laikus mozgalmak általános fellendüléséről beszélhetünk. Ezt nagyban segítette a IV. lateráni zsinat, hisz ez volt az első zsinat, amelyik különös módon foglalkozott a laikusok helyzetével. Első kánonjában beszél arról, hogy aki a keresztség után bűnbe esett, mindig megmenekülhet bűnbánattartás által. Ugyanakkor nem csak a szüzek és a megtartóztatók hivatottak az örök életre, hanem a házasok is, amennyiben igaz hittel és jótettekkel szolgálják Istent.

Létrejöttek falusi és városi testvérületek, sőt remetéket is találunk a bűnbánó mozgalom soraiban. De sajnos imitt-amott érződött rajtuk az eretnek behatás. Egyszóval, Ferenc korában a bűnbánó csoportok krízisen mentek át. Hiszen ott találták magukat egyrészt az evangélium és az Egyház kritériumai, másrészt a katharok és a valdiak alternatívái között. Ezen utóbbiak élték ugyan az evangéliumi szegénységet, de folytonos lázadásban a püspökök és a papok ellen. Hiányzott a kiegyensúlyozottság az evangéliumi élet, az egyházi vezetőség, és a szentségi élet között. Ez pedig azért történhetett meg, mert nem voltak soraikban hiteles lelkivezetők.³⁰

E fontos feladatot Szent Ferenc és testvéreinek az élete, valamint prédikációik kezdték betölteni. Ezért ők lettek azok, akik igen hathatósan előmozdították a Bűnbánó Rend újraéledését, azaz visszatérésüket az Evangélium tisztaságához, mindezt hűséges ragaszkodás közepette Krisztus Misztikus Teste, az Egyház iránt. Egyre többönkéntes bűnbánó azzal a kéréssel fordult Szent Ferenchez és társaihoz, hogy adjanak a számukra egy olyan életszabályt, amelyik magába foglalja a ferences lelkiséget. Így tanúskodik erről Celanói Tamás, a szent első életrajzírója:

„Érthető tehát, hogy a nép köréből nemesek és nem nemesek, klerikusok és laikusok mintegy isteni sugallatra egyre többen járultak Szent Ferenc elé azzal a vággyal, hogy véges-végig az ő fegyelme és vezérlete alatt vitézkedhessenek. Isten szentje pedig, mint az égi kegyelem bőven csörgedező patakja, valamennyiüket megöntözte a kegyelem harmatával, és szívük talaját gazdagon felékesítette az erények virágaival. Mert ő volt az a kiváló mester, kinek nyomában s regulája és tanítása szerint mindkét nemben megújult Krisztus Egyháza, és az üdvözülésre kiszemelteknek hármas hadsora diadalmaskodott.”³¹

A ferencességgel való összefonódásuk után, egy ideig még használatban maradt az ősi Bűnbánó Testvérek és Nővérek szóhasználat, de a XIII. század vége felé kezd általánossá lenni a Ferences Harmadik Rendmegnevezés.³²

Szent Ferenc viszont nem csak prédikációival és életpéldájával tanította a hozzá forduló világi bűnbánókat, hanem még levelet is ír a számukra. Erről főleg A levél a hívőkhöz³³ első és második változata árulkodik. A levél, mely 1221-nél korábbi³⁴, azt mutatja, hogy Ferenc nem csak 1221-től – a Harmadik Rend, hivatalos alapításától – kezd törődni a bűnbánókkal, hanem jóval előbb is. Ebből világosan következik, hogy Ferenc mély érdeklődéssel követte a Bűnbánó Testvérek és Nővérek fejlődését, sőt sokkal nagyobb rokonszenvvel, mint ahogy azt manapság némely történész megemlíti.³⁵ A legújabb kutatások pedig bebizonyították, hogy a levél elsősorban a bűnbánóknak íródott (amint azt az alábbi idézet is mutatja, azoknak szól „akik bűnbánatot tartanak”), és valójában ez az első életszabály, amelyet Ferenc a bűnbánóknak adott.³⁶ A levél két változata olyan keresztény életideálra hív, melyet az evangélium ösztönzésére az Istenszeretet és a konkrét tettekben megmutatkozó felebaráti szeretet jellemez:

 „Akik bűnbánatot tartanak: Mindazok, akik szeretik az Urat teljes szívből, teljes lélekkel és elmével és minden erővel és úgy szeretik felebarátjukat mint önmagukat; és gyűlölik testüket bűneikkel és vétkeikkel együtt; és magukhoz veszik a mi Urunk Jézus Krisztus testét és vérét; és a bűnbánat méltó gyümölcseit termik: ó, milyen boldogok és áldottak azok a férfiak és nők, amíg így cselekszenek és ezekben kitartanak, mert megnyugszik rajtuk az Úr lelke s lakóhelyet és szállást készít náluk magának. És fiai lesznek a mennyei Atyának, akinek cselekedeteit megteszik, jegyesei, testvérei és anyja a mi Urunk Jézus Krisztusnak. [...] Teremjük továbbá a bűnbánat méltó gyümölcseit. És szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat. Ha pedig valaki nem akarja őket úgy szeretni, mint önmagát, legalább ne okozzon nekik rosszat, hanem tegyen jót.”³⁷

Emellett az Egyház iránti hűségre és az aszketikus életre is találunk benne felhívást:

„...és katolikusoknak kell lennünk. Ezenkívül gyakran be kell térnünk a templomokba s tisztelnünk és becsülnünk kell a klerikusokat [...]. És legyünk mindannyian szentül meggyőződve arról, hogy senki sem üdvözülhet, csak a mi Urunk Jézus Krisztus szent igéi és vére által. Ezeket pedig a klerikusok ejtik ki, hirdetik, illetve szolgáltatják ki; és egyedül nekik kötelességük kiszolgáltatni, és senki másnak. [...] Kötelességünk továbbá böjtölni, és tartózkodni a hibáktól és bűnöktől, és az ételben és italban való dőzsöléstől. [...] Legyünk tehát szeretettel és alázatossággal, és alamizsnálkodjunk, mert az alamizsna megmossa a lelkeket a bűnök szennyétől. Mert mindent elveszít az ember, amit a világon hagy; a szeretet bérét ellenben és az alamizsnát, amit életében osztott, magával viszi, s jutalmat és méltó viszonzást nyer érte az Úrtól.”³⁸

Ferencnek és testvéreinek a bűnbánók közötti sikere abban állott, hogy alázatos életük valamint prédikációjuk teljes összhangban volt az Evangéliummal, „a világi emberek nem tudtak betelni tetteik csodálatával. Az ő alázatosságuk láttán sokan példás életre és bűneik megbánására buzdultak.”³⁹ Szent Ferenc és társai nem léptek fel kritikával az eretnekek ellen, sőt ugyanazt az evangéliumi életet élték, de azzal a hatalmas különbséggel, hogy tisztelték a papokat, a teológusokat,⁴⁰ és buzdítottak a szentségek vételére, különösen is a gyónásra és a szentáldozásra. Ferenc az az egészen evangéliumi ember, aki nem hangoztatott és nem követelt reformot a klérustól vagy a társadalomtól, de életével mégis valósággá vált az olyannyira áhított megújulás. És ezt mindig az Egyházban, azzal teljes összhangban tette. Továbbá Ferenc állítja, hogy a laikusoknak fontos szerepük van az Egyház életében, és megvan a lehetőségük a szentté válásra a maguk állapotában, amennyiben szentül megélik az Evangéliumot.⁴¹

A szó szoros értelmében tehát nem mondhatjuk Szent Ferencet a Bűnbánó Rend alapítójának, mivel az eddigiekből is világosan látszik, hogy ez a mozgalom létezett már jóval előtte is. Viszont Ferenc és társai voltak azok, akik életpéldájukkal, tanításukkal, lelkiségükkel új lendületet és hitelességet kölcsönöztek neki.

Nem lehet pontos dátummal meghatározni – noha a hagyomány 1221-ről beszél –, hogy mikortól lesznek a világban élő bűnbánók ferences bűnbánókká. De a ferencessé válásuk folyamata világos: a bűnbánók azáltal váltak ferencessé, hogy önként elkezdték járni annak az örömhírnek az ösvényét, amelyen Ferenc haladt.Ugyanazt tették amit Ferenc első társai is, csak megmaradva világi állapotukban. Ennek a ténynek birtokában, már IX. Gergely és IV. Miklós pápa is Szent Ferencet nevezte ezen Rend alapítójának.⁴² Végezetül, az eddig mondottak alátámasztására lássunk egy részt a Fioretti című könyvből, mely Szent Ferenc Cannario városában mondott prédikációjának hatásáról tudósít:

„...így jutottak el Cannario városkájához. Szent Ferenc itt mindjárt prédikálni kezdett a népnek, de előbb megparancsolta a fecskéknek, hogy hallgassanak, míg el nem mondja beszédét. Azok azonnal engedelmeskedtek, ő meg olyan hévvel beszélt, hogy a férfiak és az asszonyok mindnyájan ott akarták hagyni otthonukat, hogy kövessék őt. Szent Ferenc erre így szólt hozzájuk: - Ne hamarkodjátok el a dolgot, maradjatok csak itt; én majd előírom nektek, mit kell tennetek lelketek üdvéért. - Akkor határozta el, hogy minden ember üdvösségére megalapítja a harmadik rendet. Nagy lelki békében és megtérésre készen maradt ott a városka népe.”⁴³