Kicsit másképp

További képek: itt.

Nagyszerda estétől nagyszombat délelőttig abban a különleges kegyelmi ajándékban lehetett részem, hogy hét fiatallal együtt a kolozsvári ferences kolostorban készülhettünk fel Urunk Feltámadásának Ünnepére.

Az együttlétünk elején a testvérek figyelmeztettek bennünket: ne a különleges érzelmeket, élményeket keressük. Ezek Isten ajándékai, s ha mindenáron ezeket akarjuk kipréselni, könnyen figyelmen kívül hagyhatjuk azokat az apró kegyelmeket, amelyekkel ő gazdagon elhalmoz ebben a készületi időben. Ferences testvéreink tanácsait követve azt tűztük ki célul, hogy Isten mellett döntsünk az imában, akkor is, ha éppen fáradtak vagyunk, elkalandozik a figyelmünk, vagy lankad a kedvünk; és hogy egymást szerető figyelmességünkkel ajándékozzuk meg.

Ezek gyakorlására megfelelő teret kaptunk a Szent Három Nap zsúfoltságában. Sokszor éreztük magunkat fáradtnak, terheltek le életünk gondjai, nehéz volt elvonatkoztatni a közeljövőben megoldandó feladatok miatti aggodalomtól, de minduntalan eszünkbe jutott, hogy az ima értéke nem abban rejlik, hogy mennyire érezzük kellemesen magunkat, hanem abban, hogy Istenre szánjuk az időt, az ő kezébe tesszük le életünket.

Aktívan bekapcsolódva a Szent Három Nap liturgikus cselekedeteibe, zsolozsmázva, csendben imádkozva keményen kellett evezni az Isten fele vezető hullámhányta úton. De néha, kegyelmi pillanatokban, azt is megtapasztalhattuk, hogy hajónkba könnyed szél kap, és előre repít. Az ilyen pillanatokat készítették elő ferences testvéreink elmélkedései a Szent Három Nap lelkiségéről és liturgiájáról. A testvérek felhívták a figyelmünket a liturgia fontosabb szimbólumaira, gesztusaira, megtanulhattuk, hogy a liturgia egy játék, de mindvégig figyeltünk arra, hogy meghagyjuk a szabadságot Istennek, ott érintsen meg ez alatt az idő alatt, ahol ő szeretne, ahol nekünk igazán szükségünk van rá.

Megtapasztalhattuk a ferences testvériséget és életörömet is. Családias hangulatban, vidáman, rácsodálkozva a testvéreink közvetlenségére és vendégszeretetére próbáltunk elmélyedni Húsvét titkában. Néhány gondolatot szeretnék megosztani abból, ami bennem érlelődött ez idő alatt:

A pap in persona Christi van jelen a szentségek kiszolgáltatásánál. Rácsodálkoztam Istennek az Egyházrend által adott hatalmas ajándékára. Mennyire a feladatom ezért az ajándékért hálás lenni, és lehetőségem szerint – imáimban, vagy akár szolgálatom által – segíteni papjainkat. Az Oltáriszentség válasz az ember azon égető vágyára, hogy Istent saját szemével lássa, kezével tapintsa. Nincs szükségünk faragott bálványokra, mert Isten a kenyér és a bor színe alatt az idők végéig jelen van anyagi világunkban.

Nem kell mindig kompromisszumot kötnöm azokkal, akik számára a szentpáli értelemben botrány és balgaság a kereszténységem. Pont ebből a botrányból és balgaságból származó feszültség adhat lehetőséget a kegyelemnek, hogy munkálkodjon a másik ember életében. Pont ez dolgozhatja meg őt, mint ahogy Krisztus keresztje is megrázta az emberiséget. Talán Heródesnek tett csodával, Pilátusnak mondott szép szavakkal Jézus is elkerülhette volna a kereszthalált. De nem tette.

Az én keresztem a gyengeségeim. Lényem része ez a kereszt. Felfoghatom ezt Isten ajándékaként, hogy az üdvözítő kereszt bennem van megtagadhatatlanul, és felvéve Krisztus követővé válhatok. Feltehetem a kérdést, hogyha életem a keresztút, és a keresztem a lényem része, az emberekkel való találkozásaim tudnak-e nem a saját keresztem központúak lenni, hanem teközpontúak? Tudok-e úgy jelen lenni akár Istennel akár embertársaimmal való találkozásaimban, hogy a másik személyére irányuljon a figyelmem, ne a saját szenvedésemre?

Hazatérve saját plébániámra újból megtapasztalhattam a testvérek körében eltöltött készületnek gyümölcseit. Lelkem megnyílt arra, hogy befogadja és felismerje az életemben jelen levő Nagyszombat csendjének misztériumát, a világ elől sírba zárt Krisztus utáni sóvárgást. Ezt a hiányt pótolta a vigília misében a kenyér és a bor színe alatt közénk jött Feltámadt Üdvözítő, akinek eljövetelére a liturgia folyamán egyre növekedő fényesség figyelmeztetett. A szentségi körmenetben kezemben égő fáklyával tele torokból énekelhettem Jézus dicsőségére a szentségi énekeket, tanúságot téve a Feltámadás hitéről.

Köszönöm ferences testvéreimnek, hogy lehetőséget adtak, hogy érlelődjenek bennünk a Szent Három Nap készületének gyümölcsei. Hogy a közösen eltöltött minőségi idő alatt átadták nekünk a vágyakozást a Feltámadott Krisztussal való találkozásra.

N. Lilla