Szent Ferenc Alverna hegyéről visszatér az Angyalos Boldogasszony klastromába,

és elköltözik e világból

Fényképek a templomi ünnepségről 2010: itt  

   Szent Ferenc pár nappal halála előtt betegen feküdt az assisi püspöki palotában. Vele volt néhány társa is. Betegsége ellenére gyakran énekelt Krisztus dicséretére szent énekeket. Egyik nap valamelyik társa azt mondta neki: - Atyám, tudod, hogy a polgárok nagy bizalommal vannak irántad, és szent embernek tartanak. Ezért úgy vélekedhetnek, hogy ha te valóban az vagy, aminek hisznek, betegségedben halálodra kellene gondolnod, s amilyen súlyos állapotban vagy, inkább sírnod illenék, mint énekelned. Azt is tudnod kell, hogy az éneket, amit parancsodra veled együtt zengünk, sokan hallják a palotában és az utcán is, mert miattad fegyveresek őrzik az épületet[43] S így megbotránkozhatnak rajtunk. Ezért azt hiszem, jobban tennéd, ha innen távoznál, s együtt visszamennénk az Angyalos Boldogasszony kolostorába, annál is inkább, mert nem jó nekünk itt a világiak között lennünk. - Szent Ferenc így válaszolt: - Drága testvérem, emlékszel, most két esztendeje, amikor Folignóban voltunk, Isten kinyilvánította nekem életem végét, nekem pedig kinyilatkoztatta, hogy néhány nap múlva ebben a betegségemben meghalok. Isten ugyanakkor arról is biztosított, hogy elnyerem bűneim bocsánatát és a paradicsom boldogságát. Addig halálomon és bűneimen sírtam, de mióta megkaptam ezt a kinyilatkoztatást, annyira eltöltött az öröm, hogy nem tudok többé sírni, hanem énekelek és énekelni fogok Istennek, amiért megajándékozott kegyelmével, és biztosított a paradicsom örömeiről. Innen pedig szívesen távozok, csak találjatok rá módot, hogy elvigyetek, mert gyöngeségem miatt nem tudok járni. - Akkor a testvérek karjukra emelték, és úgy vitték el. Számos polgár is elkísérte őket. Ahogy az úton lévő ispotályhoz értek, megállította őket: - Tegyetek le, és fordítsatok a város felé. - Letették, Assisi felé fordították, s akkor ő ezekkel a szavakkal áldotta meg a várost: - Áldjon meg az Úr, szent város, mert általad sok lélek üdvözül, Istennek sok szolgája fog lakni falaid között, és sokan lesznek benned az örök élet országának választottjai!

Amint az Angyalos Boldogasszony kolostorába értek, a betegszobába vitték, hogy ott pihenjen. A Szent magához hívta egyik társát, és így szólt hozzá: - Drága testvérem, Isten kinyilatkoztatta nekem, hogy ebben a betegségben néhány napon belül meghalok. Tudod, hogy Settesoli Jacopa asszony mennyire tiszteli és szereti rendünket, s nagyon fájna neki, ha nem lehetne jelen halálomnál. Értesítsük tehát, ha életben akar még látni, jöjjön azonnal. - A testvér megerősítette szavait: - Nagyon jól mondod, Atyám, mert hűséges tisztelőd ő, nem volna hát rendjén, ha nem lehetne jelen halálos ágyadnál. - Menj tehát - folytatta Szent Ferenc - hozz tintát, tollat, papírost, és írd, amit mondok. - A testvér elhozta az írószerszámokat, Szent Ferenc pedig ezt a levelet diktálta neki:

"Jacopa Asszonynak, Isten szolgálóleányának, fráter Ferenc, Krisztus szegénye, a mi Urunk Jézus Krisztusban üdvöt és a Szentlélek közösségét kívánja! Tudd meg, kedvesem, az áldott Krisztus az ő végtelen kegyelmében kinyilatkoztatta nekem, hogy rövidesen itt lesz életem vége. Ha tehát még élve akarsz látni, e levelem vétele után azonnal indulj el, és jöjj az Angyalos Boldogasszony klastromába, mert ha néhány napon belül nem érkezel ide, már nem találsz életben. Hozz magaddal darócot, amelybe majd testemet belecsavarják, valamint viaszgyertyát, amennyi a temetésemhez szükséges. Kérlek arra is, hozzál abból a süteményből, amit készíteni szoktál, amikor Rómában beteg voltam."

Ám a levélírás közben Isten tudtára adta Szent Ferencnek, hogy Jacopa asszony már útban van, sőt közeledik a kolostorhoz, és magával hozza mindazt, amit a levélben kért tőle. Erre Szent Ferenc odaszólt a testvérnek, hogy hagyja abba az írást, mert nincs már szükség rá, a papírt meg tegye félre. Nagyon meglepődtek a testvérek, vajon miért nem fejezi be, és miért nem akarja elküldeni a levelet. Némi idő elteltével aztán erősen zörögnek, Szent Ferenc küldi a kapust, s amikor az kaput nyit, ott áll Jacopa, római nemes asszony két szenátor fiával és nagy lovas kísérettel. Jacopa asszony egyenest Szent Ferenchez ment a betegszobába. Jöttén Szent Ferenc lelkét nagy öröm és vigasztalás töltötte el, s Jacopa asszony is boldog volt, hogy életben találta, és beszélgethet vele. Akkor aztán elmondta, hogy Rómában imádság közben Isten értésére adta, hogy Szent Ferenc halálán van, érte akar küldeni, és kérni akarja azokat a dolgokat, amiket, mint mondta, magával hozott. Be is hozatta mindjárt Szent Ferenchez, és enni adott neki. Szent Ferenc evett, és ettől megerősödött. Jacopa asszony pedig eléje térdelt, átfogta Krisztus sebeivel ékesített szent lábait, és oly nagy áhítattal csókolta, és öntözte könnyeivel, hogy a körülöttük álló frátereknek úgy tűnt, mintha Magdolnát látnák Krisztus lábainál, és semmi módon nem tudták elszakítani onnan. Hosszú idő után végül mégis fölemelték, félrevonták, és megkérdezték tőle, hogyan jött éppen még idejében és fölszerelve mindazokkal a dolgokkal, amiket Szent Ferenc kérni akart tőle. Elmondta Jacopa asszony, hogy Rómában, amint egyik éjjel imádkozott, hangot hallott az égből, amely ezt mondta neki: "Ha még életben akarod látni Szent Ferencet, késedelem nélkül indulj Assisibe, s vidd magaddal azokat a dolgokat, amiket betegségében szoktál neki adni, és amire a teremtésnél szükség lesz." Én pedig - fejezte be -, így cselekedtem.

Ott maradt Jacopa asszony mindaddig, mígnem Szent Ferenc elköltözött e világból, és eltemették. A temetésen kíséretével együtt nagy tisztelettel adózott neki, és az összes költségeket vállalta. Azután visszatért Rómába, és rövid idő múlva maga is szentül halt meg. Szent Ferenc iránt való tiszteletből úgy végrendelkezett, hogy az Angyalos Boldogasszony templomába vigyék, és ott temessék el. Így is történt.

Szent Ferenc halála alkalmával nemcsak Jacopa asszony, fiai és kísérete, hanem számos assisi polgár is látta és megcsókolta a dicsőséges sebhelyeket. Köztük egy Jeromos nevű, híres és tekintélyes lovag, aki, mint Szent Tamás Krisztus sebeiben, kételkedett és hitetlenkedett. Jeromos úr, hogy meggyőződjék és másokat is meggyőzzön, a testvérek és a világiak szeme láttára nagy merészen megmozgatta Szent Ferenc kezén és lábán a szögeket, és megtapintotta az oldalsebet is. Ennélfogva később állhatatos tanúja lett az igazságnak, megesküdött a Bibliára is, hogy ő a sebeket látta, és kezével érintette. A dicsőséges sebhelyeket Szent Klára is látta és megcsókolta apácáival, akik vele együtt Szent Ferenc temetésén jelen voltak.

Krisztus dicsőséges hitvallója, Szent Ferenc Atyánk az Úr 1226. esztendejében október 4-én, szombaton költözött el e világból, és másnap, vasárnap volt a temetése.[44] Ez volt huszadik esztendeje megtérésének, vagyis amióta megkezdte a vezeklő életet. A szent sebhelyek elnyerése óta két év, születése óta pedig negyvenöt esztendő telt el. Szent Ferencet IX. Gergely pápa 1228-ban iktatta be a szentek sorába, és személyesen ment Assisibe, hogy szentté avassa.

Jézus Krisztus dicséretére. Amen.

(Szent Ferenc valójában október 3-án, mégpedig naplemente után halt meg. Mivel a régiek a naplementétől számították a következő napot, számukra ez október 4-e volt. Fráter Éliás 1230-ban durva vaspántokba foglalt masszív kőszarkofágba helyezte Szent Ferenc földi maradványait. A sír holléte a századok folyamán feledésbe merült, s csak 1818-ban találták meg mélyen a Szent Ferenc bazilika alatt, s ez után építették ki a sír körül a kápolnát. A minoriták egyetemes főnökének, P. Vitale Bommarconak kérésére és VI. Pál pápa hozzájárulásával, 1978. január 24-én, a ferences rendek egyetemes főnökeinek jelenlétében felnyitották a sírt és a holttest urnáját. A cél: a sírfalat megújítani s megtudni, milyen állapotban van Szent Ferenc holtteste. A csontváz az 1818-as állapothoz viszonyítva csak kis mértékben porladt tovább. A szakértők a csontváz méretei alapján megállapították, hogy Szent Ferenc kistermetű és törékeny alkatú volt, ahogy ezt már első életrajzírójától, Celanói Tamástól tudtuk. 1978. március 4-én a csontvázat átlátszó plexi üveg urnába helyezték, ezt pedig beletették abba a rézurnába, amelyben 1818 óta pihent. A rézurna visszakerült eredeti helyére, vagyis a kőszarkofágba.)      

A Tranzitus liturgiájának „Salve Sancte Pater” című éneke: