Erdélyi ferences gyerektáborok

Öröm számunkra, hogy az idén újra megszervezhettük két igen jelentős táborunkat: a csíksomlyói Assisi Szent Ferenc iskolája gyerektábort és a dési Farkastábort. A sok vidám arc a képekről elárul mindent, de emellett kis beszámolót is közlünk új segítőnk tollából, aki még a tavaly iskolás volt, az idén segítőként jött el hozzánk:

Assisi Szent Ferenc iskolája gyerektábor

Egy élménydús, különös tábor! Idén is részt vettem rajta, mint ahogy az elmúlt pár év során is, de most első alkalom volt, hogy segítőként voltam jelen. Tartalmas négy nap volt, sokat tanultam ez idő alatt, segített Istenhez közelebb kerülnöm, és sok élménnyel gazdagodhattam. Érdekes volt, hogy ugyanaz a tábor, melyben már többször is részt vettem, most is tudott még sok újat hozni.

Segítőként részt venni nagyon más volt, de nekem tetszett, ha tudok, jövök jövőre is! Segítőként olyan dolgokat tapasztalhattam meg, amiket még addig nem, sok élménnyel gyarapodtam. Így nekem is részem volt az esti tervezgetésekbe, a gyerekek jókedvre derítésében és a jóra való tanításukban. Jó volt látni a sok mosolygó arcot, és hallani a csapatomban a résztvevőktől érkező sok pozitív visszajelzést, és hogy ők is nagyon vagánynak találták a csapatunk. És, hogy ne felejtsem ezt se ki, a segítőtársaim és a szervezők is vagányak voltak! A tábor végére már kicsit ki voltam merülve, de a vasárnapi szentmise végén énekelt dalt hallgatva éreztem, hogy megérte.

 

Farkastábor

 

Kellemes meglepetés volt számomra, hogy idén is ennyi gyerek és fiatal eljött ebbe a táborba. Ez persze, mivel különböző korosztályokból vagyunk, még nagyobb kihívássá tehette a tábor megszervezését és lebonyolítását a szervezőknek, hálás vagyok nekik, hogy ennyire kitartóak és türelmesek voltak. Nagyfarkasként idén is mi szerveztük az új nagyfarkasok beavatását, jó volt az ötletelés is, a beavatás is. Persze a tábor során nem maradt el az Istenhez való közeledés lehetősége sem, a program része volt az Vele töltött idő, a hozzá való közeledés is. Kíváncsi vagyok, milyen lesz jövőre.”