11. Ferences levél

XI. fejezet
Szent Ferenc prófétai lelkületéről és intelmeiről

26 Boldogságos Ferenc atyánk tehát napról napra jobban eltelt a Szentlélek vigasztalásával és kegyelmével, és egy pillanatra sem szűnt meg szorgoskodva és teljes odaadással újjáformálni új fiainak lelkét: különösen arra tanította őket, hogy biztos léptekkel haladjanak a szent szegénység és a boldog egyszerűség ösvényén.

Egy napon, miközben az Úr irgalmasságán és vett jótéteményein álmélkodott, és egyben jelet kért az Úrtól annak megmutatására, hogyan kell neki és övéinek a tökéletesség útján előrehaladniuk, rendes szokásához híven imádkozóhelye felé tartott. Sokáig időzött ott, s félelemmel és rettegéssel kérlelte az egész föld urát, s miközben lelkének keserűségében gonoszul eltöltött éveire gondolt, mindegyre csak ezt hajtogatta: „Istenem, irgalmazz nekem, bűnösnek!” És íme, abban a pillanatban kimondhatatlan öröm és megfoghatatlan édesség öntötte el szívét-lelkét. Mintha csak kicserélték volna, kezdett magára eszmélni; azok a kínzó érzések és azok a nehéz felhők, melyek a bűntől való félelem következményeként nehezedtek szívére, egyszerre felszakadtak, s helyükön összes bűnei megbocsátásának bizonyossága és a kegyelemben való élés biztonsága áradt el. Mindjárt utána elragadtatásba esett, és mintegy isteni fényárba öltözve és az emberi tudás határait messze túllépve világosan látta mindazt, ami a jövőben rá várt. Miután pedig az isteni fénnyel az édesség is elenyészett, lélekben egészen megújult, és mintegy kicserélt embernek látszott.
27 Azonnal visszatért tehát a testvérekhez, és örvendezve így szólott hozzájuk: „Erősödjetek meg, kedveseim, és örvendjetek az Úrban! Ne szomorkodjatok azon, hogy keveseknek látszotok, és ne csüggesszen el benneteket se az én, se a ti egyszerűségtek. Mert íme, az Úr szentigazul megmutatta nekem, hogy töméntelen nagyra növeli számunkat, és a föld szélső határáig elterjeszt bennünket. Vigasztalástokra vagyok kénytelen elmondani látomásomat; ha rajtam állna, szívesebben hallgatnék róla, de a szeretet beszédre késztet. Úgy láttam, mintha az emberek megszámlálhatatlan nagy tömege özönlött volna felénk, hogy osztozzanak velünk a tökéletes életben és a szent szerzet regulájának követésében. Fülemben még most is itt cseng a szent engedelmesség parancsa szerint induló és érkező testvérek dobogásának zaja. Láttam, hogy az utak egészen megteltek velük, amint minden nemzetből errefelé igyekeztek. Jöttek franciák, sietve lépkedtek spanyolok, rohanvást igyekeztek németek és angolok és a legkülönbözőbb nemzetek megszámlálhatatlan tömegei.” Mikor a testvérek ezt hallották, nagy örömmel teltek el, egyrészt a kegyelem miatt, melyben az Úristen az ő szentjét részesítette, másrészt amiatt, mert mohón szomjúhozták felebarátaik lelki hasznát, és kívánták, hogy napról napra növekedjék az üdvözülendők száma.
28 Azután így beszélt tovább a szent a testvérekhez: „Hogy hűségesen és alázatosan hálát adjunk a mi Urunknak és Istenünknek minden ajándékáért és hogy megtanuljátok, hogyan kell élniük a testvéreknek, a jelenvalóknak és az eljövendőknek, mindenekelőtt értsétek meg az elkövetkezendő események igazságát. Úgy lesz, hogy megtérésünk kezdetén édes és evésre fölöttébb kívánatos gyümölcsöket fogunk találni; később azonban már kevésbé édesek és kívánatosak kerülnek elénk. Végül olyanokat kínálnak majd, melyek keserűséggel teljesek, s melyek keserűségük miatt teljességgel élvezhetetlenek, jóllehet külsőleg mutatósak és jó illatot árasztanak. És valóban, miként már mondottam, nagy nemzetté tesz bennünket az Úr. A végén aztán úgy lesz, mint a halászemberrel: kiveti hálóját a tengeren vagy valamelyik tavon, és a halak nagy sokaságát gyűjti be. De miután valamennyit csónakjába vonta, mivel az egész sokaságot magával vinni restelli, a nagyokat és tetszetőseket edényekbe rakja, a többieket pedig kidobja.” Hogy minden, amit Isten szentje megjövendölt, mennyire beteljesedett és milyen nyilvánvalóan megvalósult, világos mindenki előtt, aki az igazság lelkével tekinti a dolgokat. Íme, így nyugodott Szent Ferencen a prófétálás lelke.
1Cel 26-28

Átgondolom:

1. E XI. fejezet elején bepillantást nyertünk Szent Ferenc lelki életébe. Megtudtuk, hogy: „napról napra jobban eltelt a Szentlélek vigasztalásával és kegyelmével”. Ez hatalmas ajándék. Minden olyan ember keresi, aki valóban lépten-nyomon ott próbál lenni Isten közelében és szent akarata szerint törekszik beállítania életét. Celánoi még azt is elárulta nekünk, hogy minek köszönhető Ferenc növekedése a Szentlélekben, így ír: „az Úr irgalmasságán és vett jótéteményein álmélkodott”. Mindezt egy imádkozó helyén tette, sokat időzve ott. Tehát mindenek előtt kell egy imádkozóhely, ahol sokat időzünk és Istenen elmélkedünk.

Nekem van-e egy imádkozó helyem, otthon, egy kedves templomban, vagy egy szívemhez közel álló helyen? Ott menyit szoktam időzni? Sokat, mint Ferenc, vagy csak pár sovány percet? És, mikor ott vagyok, a találkozás helyén, mit szoktam csinálni? Miről elmélkedek? Menyire szól ez az Istennel való találkozás rólam és menyire Róla? Tudtam eddig, hogy aki Isten irgalmasságán és jótéteményein elmélkedik az eltelik a Szentlélek vigasztalásával és kegyelmével?

2. Szent Ferenctől azt is megtudjuk, mi a helyes magatartása az embernek Isten előtt. Pontosan úgy, mint a Szentmise bűnbánati részében, Ferenc imádságának elején, ismerve gyarló voltát, egy számára oly kedves mondatot ismételgetve, alázattal kéri az ő Jóságos Urát: „Istenem, irgalmazz nekem, bűnösnek!”
„És íme, abban a pillanatban kimondhatatlan öröm és megfoghatatlan édesség öntötte el szívét-lelkét. Mintha csak kicserélték volna, kezdett magára eszmélni...” Bár lehet, hogy első hallásra furcsának tűnik, hogy egy önmagát vádló és bűnösnek beismerő embert mégis az öröm és az édesség árasztja el. De ez máris érthetővé válik, ha tudatosul bennünk, hogy ezen mondatattal az evangéliumban találkoztunk először. A templomban imádkozó vámos szavai ezek, akiről Jézus az mondja, hogy „megigazultan ment haza...” (Lukács18,13-14), mert megnyílt Isten irgalma előtt.

Én, hogy szoktam megállni Isten előtt és mivel kezdem imáimat? Úgy mint a farizeus (Lukács18,9-14) csak magamról beszélek és várom, hogy Isten megdicsérjen, tapsoljon nekem? Vagy felfedeztem már a vámossal és Szent Ferenccel, hogy amikor kerülve a magam és tetteim szépítgetését, úgy állok Isten elé ahogy vagyok – sokszor bűnöktől terhelve – kérve irgalmát, Ő minderre ráborítja szeretetének fátylát? Tudom, hogy csak ezen mozzanatok után eszmélhetek rá igazán, hogy kicsoda Isten és ki vagyok én a számára?

3. Ebben a fejezetben egy másik igen érdekes dologra is felfigyelhetünk. Szent Ferenc Isten kinyilatkoztatásában részesült. Megtudott egy jövőre vonatkozó dolgot, pontosabban, hogy a ferences rend létszáma megnő és elterjed az egész világon. Ez egy üzenet, egy ismeret, egy tudás, amit szíve szerint nem árult volna el, de mégis elmondja rendtársainak, mivel, ahogy ő fogalmazott: „a szeretet beszédre késztet.”

Tisztában vagyok azzal, hogy nem helyes, ha mindig világgá kürtölöm a jót, amit Isten tett bennem, tesz általam, vagy megértett velem? (Erről Szent Ferenc 21. intelmében olvashatunk) Ennek fényében szoktam-e figyelni arra, hogy mégis mi az, amit meg kell osztanom, amit el kell mondanom – függetlenül attól, hogy ezt hosszú vagy rövid távon ki hogy fogadja el – egyszerűen azért, mert a: „Szeretet-Isten beszédre késztet”?

4. Szent Ferencnek és társainak az élete, akkor is – de ma is – lenyűgözte és mély hatással volt mindazokra, akik személyesen megismerték őket, vagy egyszerűen csak hallottak róluk. Ennek egyik igen fontos okát, fentebb, így fogalmazta meg Celánoi: „mert mohón szomjúhozták felebarátaik lelki hasznát, és kívánták, hogy napról napra növekedjék az üdvözülendők száma.”

Az én életemben, milyen szerepet töltenek be felebarátaim? Észreveszem őket? Látom rajtuk a változást; azt ha valami örömmel, esetleg bánattal tölti el őket? Kerestem-e már megfeszülten egy másik ember lelki javát, csak vele törődve, érdek nélkül? Én is azt akarom, azon munkálkodom, hogy „napról napra növekedjék az üdvözülendők száma?” Tudom azt, hogy ha ezeket tartom szemelőtt, mint Szent Ferenc és társai, az én életem is mély hatással lesz másokra – akkor lesz igazi életem?

Feladat:

1. Annak érdekében, hogy növekedhessek a Szentlélekben, úgy mint Szent Ferenc, felkeresem imahelyemet – ha még nincs, akkor most keresek egyet – és ott megpróbálok a szokottnál is többet időzni Istennel, elmélkedve, felelevenítve jótéteményeit és irgalmát.

2. Szent Ferenc így kezdte imáját: „Istenem, irgalmazz nekem, bűnösnek!” A legelső alkalommal, amikor el tudok csendesedni és megszólíthatom Istent, a keresztvetés után így fogok fohászkodni: „Istenem, irgalmazz nekem, bűnösnek!” Ezt az evangéliumi mondatot sokszor elismétlem, azzal hittel és meggyőződéssel, hogy miközben megvallom: bűnös vagyok, ezen mondat arról árulkodik, hogy „Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent”(1János 3,20; János 21,15-17). Éppen ezért, így szólva, valójában Isten-dicséretet végzek.

3. A következő Vasárnap egyedül, vagy, ha tehetem másokkal együtt, elolvasom és és átelmélkedem Lukács evangéliuma 18. fejezetének 9-14 verseit figyelve arra, hogy a Jó Isten ezen evangéliumi rész által mit üzen nekem, mire hívja fel a figyelmem, mire ösztönöz, minek a megtételére bátorít, vagy esetleg milyen kérdéseket ébreszt bennem, melyik szó-mondat által akar megvigasztalni.

4. Hallva Szent Ferencnek és társainak buzgóságáról, akik „mohón szomjúhozták felebarátaik lelki hasznát, és kívánták, hogy napról napra növekedjék az üdvözülendők száma,” keresek két embert, aki a környezetemben él, vagy akit a Jó Isten segít megismernem-felfedeznem és megpróbálom a lelki hasznukat keresni. Például: leírom és odaadom nekik a kedvenc imámat, zsoltáromat, vagy megpróbálok velük együtt elolvasni egy szentírási részt, meghívom egy egyházi rendezvényre (mise, ájtatosság, csoportba). Együtt elmegyünk és felkínáljuk a segítségünket egy idős, beteg embernek, akinél jól jönne egy kis takarítás, bevásárlás...stb. Vagy akár egy alapítványnál is tevékenykedhetünk együtt.

Szent Ferenc és testvérei „mohón szomjúhozták felebarátaik lelki hasznát, és kívánták, hogy napról napra növekedjék az üdvözülendők száma.”