9. Ferences levél

IX. fejezet
Életmódjának megváltoztatása után hogyan állította helyre a Porciunkulának nevezett Boldogasszony templomát, és az evangéliumi szózat hallatára hogyan hagyott el mindent, és öltötte magára azt a habitust, melyet azóta is viselnek a testvérek

21 Isten szentje, miután egészen új életmódot alakított ki magának, és az említett templom restaurálását befejezte, Assisi környékének más tájára húzódott át, és ott megint egy elhagyatott, félig-meddig romokban heverő templom helyreállításába kezdett. Most is megingathatatlan kitartással dolgozott, és nem nyugodott addig, amíg ezt a munkáját is szerencsésen be nem fejezte.

Utána megint továbbment. Ezúttal a Portiunculának nevezett helyen állapodott meg, ahol Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletére emeltek templomot a régiek, de most teljesen elhagyottan és gondozatlanul állott. Isten szentje, aki egyébként is nagy tisztelettel viseltetett a minden Jóság Anyja iránt, mély megindulással szemlélte a pusztulást, és habozás nélkül oda tette át lakását. Mire ezt a templomot is rendbe hozta, megtérésének már harmadik esztendejében járt.
Ebben az időben még remeteruhát viselt, derekát bőrövvel kötötte át, kezében botot hordott, s lábára sarut húzott.
22 Történt azonban egy napon, hogy az említett templomban éppen azt az evangéliumi szakaszt olvasták fel, melyben az Úr szétküldötte tanítványait prédikálni. Isten szentje, aki szintén jelen volt a szentmisén, megértette ugyan az evangélium szavait, a mise végeztével mégis odajárult a pap elé, és könyörögve kérte, magyarázza meg neki részletesebben a hallottakat. Ez készséggel hajlott kérésére. Szent Ferenc pedig, mikor meghallotta, hogy Krisztus tan

ítványainak sem aranyat, sem ezüstöt, sem pénzt nem szabad maguknál tartaniuk; az útra sem erszényt, sem tarisznyát, sem kenyeret, sem botot nem szabad magukkal vinniük; sem sarut, sem két köntöst, nem szabad viselniük, hanem szüntelenül az Isten országát és bűnbánatot kell hirdetniük, tüstént felujjongott a Szentlélekben: „Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívemből tenni kívánok!”
A szent atya túláradó örömmel mindjárt hozzálátott a hallottak megvalósításához. Egy percnyi késedelmet nem tűrt, csakhogy minél előbb tettel is megvalósítsa azt, amit az imént füllel hallott. Ezért lábáról haladéktalanul leoldotta a sarut, kezéből eldobta a botot, és beérte egyetlen köntössel, melyet bőröv helyett kötéllel szorított össze. Ettől az időtől kezdve a kereszt képével jelölte meg köntösét, hogy annak erejével a sátán minden kísértését messze űzze magától; ezenfelül a lehető legdurvább anyagból készíttette, hogy benne megfeszítse testét a vétkekkel és kívánságokkal, s végül a legszegényesebb kivitelben, olyanban, melyet a világnak eszébe sem jut megkívánni.
Egyébként minden mást is, amit csak hallott, nagy gondossággal és áhítatos odaadással igyekezett megvalósítani.
Mert ő nem süket hallgatója volt az Evangéliumnak, hanem, amit csak hallott, mindent pontosan az emlékezetébe vésett, és lehetőleg betű szerint meg is valósított.
                                                                                                                                                                      1Cel 21-22

Átgondolom:

1. E kilencedik fejezetből megtudhattuk, hogy Szent Ferenc megtérése után több romos állapotban lévő templomot is kijavított. Minden egyes alkalommal „megingathatatlan kitartással dolgozott, és nem nyugodott addig, amíg ezt a munkáját is szerencsésen be nem fejezte.”

Menyire tudatos bennem, hogy én Isten Temploma vagyok? Szoktam-e „megingathatatlan kitartással” dolgozni lelkem templomán, keresve azt, hogy abban Isten otthon érezze magát? Mi az az első teendő, amit haladéktalanul el kell végeznem lelkem templomán?

2. Isten Szegénykéje (Szent Ferenc), utolsónak, a Szűz Anya tiszteletére épített Porciunkula templomocskát javította ki. Ezen a szent helyen történt az, hogy miközben a Szentmisén olvasták az evangéliumot annak szavai mélységesen átjárták Ferenc egész énjét. Majd, amikor a pap részletesen is kifejtette azok mondanivalóját, az ifjú Ferenc felkiáltott: „Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívemből tenni kívánok!” 
Az Evangéliumot, Isten Szavát, sok helyen szoktuk olvasni, de tudom-e, hogy az Egyházban, Isten Népe körében és a Templom szent falai között lehet legbiztosabban meghallani és megérteni hozzánk intézett üzenetét? Milyen figyelemmel olvasom, hallgatom az Örömhír (Evangélium) szavait? Szoktam felidézni magamban a vasárnapi evangéliumot, vagy az utolsó alkalommal olvasottat-hallottat?
Hiszem, hogy Isten Szavából megtudhatom úgy mint Ferenc mi is az én utam, mit akarok, mit keresek és mit is kívánok teljes szívemből?

3. Mekkora lelkesedés élt Szent Ferencben, ha megértve az Evangélium szavait, azt írja Celanói: „túláradó örömmel mindjárt hozzálátott a hallottak megvalósításához. Egy percnyi késedelmet nem tűrt, csakhogy minél előbb tettel is megvalósítsa azt, amit az imént füllel hallott... Egyébként minden mást is, amit csak hallott, nagy gondossággal és áhítatos odaadással igyekezett megvalósítani. Mert ő nem süket hallgatója volt az Evangéliumnak, hanem, amit csak hallott, mindent pontosan az emlékezetébe vésett, és lehetőleg betű szerint meg is valósított.”

Milyen hatással szokott rám lenni az Evangélium? Volt már olyan élményem, hogy túláradó öröm töltött el, amikor olvastam-hallgattam az Örömhírt? Igen? Miért? (Miért nem?) Hogy szoktam olvasni az Evangéliumokat: méricskélve próbálom megérteni, hogy mi az a jó amiben részesülök, ha megteszem Jézus tanítását? Vagy feltétel nélkül, mint Ferenc, amit olvasok, annak hitelt adok, mert Jézus mondta és keresem az alkalmat, hogy mielőbb megtegyem? Hiszen az Evangélium igen gyakran, akkor válik kristálytisztává és a megújult élet erőforrásává, miután azt maradéktalanul gyakorlatba-életbe ültettem.

Feladat:

1. Szent Ferenc, miközben kereste életének célját-hivatását, a Jó Isten és Szűz Anya iránti tiszteletből több romos templomot is kijavított.
Keressem fel a plébániatemplomot, ahová tartozom – ha ezt nem tehetem, akkor egy másik templomot – és vegyem jól szemügyre úgy külsejét, mint belsejét és nézzem meg én mit tehetnék azért, hogy még szebb legyen. Már az is dicsérendő, ha viszek virágot a templomba, segítek a következő nagytakarításban, vagy minden kürtöltetést mellőzve gyomlálunk egy kicsit a templom körül.

2. Miután jól megnéztem a templom állapotát, próbáljam összehasonlítani lelkem templomával. Lássam meg mi szép benne, örüljek neki. Majd próbáljam meglátni azt is, hogy lelkem temploma hol szokott beázni, hol kezd lehullani a vakolat, illetve merre nem járt már rég a seprű és a nagy pókhálók ott éktelenkednek.

3. Figyelmesen, nyitott szívvel elolvasom a Mt10,5-15-ot, azt az evangéliumi részt, aminek hatására Szent Ferenc felfedezte élethivatását. Megnézem nekem mit üzen és maradéktalanul, Isten erejére és gondviselésére támaszkodva, nekilátok annak megvalósításához.

4. Mától minden egyes nap imádságos figyelemmel elolvasok egy szentírási részt és megteszem élem iránytűjévé.

„Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívemből tenni kívánok!”