4. Ferences levél Április 2011

IV. fejezet
Hogyan adott el a szent mindent, és milyen kevésbe vette a kapott pénzt

8 A Magasságbeli boldogságos szolgája, miután ily módon felövezte magát és erőt merített a Szentlélekből, mivel a kiszabott idő sürgette, habozás nélkül követte lelkének boldogságot árasztó ihletét, és a földi javak semmibevételével a legfőbb javak felé indult. Az elindulással annál kevésbé volt szabad várnia, mivel a halálos fertőzés már annyira eláradt a világon, és sokaknak tagjait már annyira megbénította, hogy az orvos legkisebb késlekedése okvetlenül életükbe került volna.Ezért rögtön felkerekedett: megjelölte magát a szent

kereszt jelével, felkantározta lovát, nyeregbe szállott, és néhány vég eladásra kikészített skarlátposztóval a legrövidebb úton Folignóba ment. Itt a szokásos módon eladta minden portékáját, s mivel ügyes kereskedő volt, még lovát is, melyen addig ült, a kapott ár fejében otthagyta.
Miután így minden tehertől megszabadult, visszatérő útjában egyre azon törte a fejét, milyen vallásos célra fordíthatná a pénzt. És íme, miközben csodálatos módon egészen Isten ügyének adta át magát, csak egy órára is elviselhetetlen tehernek kezdte érezni a pénzt; az egész summát olybá vette, mint a tengerpart fövenyét, és igyekezett minél előbb túladni rajta. Amint így Assisi felé baktatott, az út mentén egy templomocskára bukkant, melyet valamikor San Damiano tiszteletére építettek. De a templom, mivel már nagyon omladozott, minden pillanatban összedőléssel fenyegetett.
9 Krisztus új katonája, mikor odaérkezett, megindult ekkora szegénység láttán, s félelemmel vegyes tisztelettel lépett be a kis templomba. Később egy szegény pap került eléje, akinek mély tisztelettel kezet csókolt, átadta neki a magánál levő egész összeget, és egyúttal eléje tárta jövőt illető terveit. A pap a váratlan megtérés láttán egészen magán kívül volt a csodálkozástól, és nem akart hinni tulajdon fülének. Mivel azt gondolta, gúnyt űznek belőle, kereken visszautasította a felajánlott pénzt. Hiszen még előtte való napon is látta, milyen - hogy úgy mondjam - különc módon élt Ferenc rokonai és barátai körében, és hogyan igyekezett balgaság tekintetében mindenki mást felülmúlni. De az ifjú makacsul kitartott, váltig igyekezett bizalmat kelteni maga iránt, és esengve kérte a papot, hogy az Úr szerelméért legalább annyit engedjen meg neki, hogy vele maradhasson.
A pap végre megengedte az ottmaradást, a pénzt azonban Ferenc szüleitől való félelmében, nem akarta elfogadni. Erre ő, mint a pénz igazi megvetője, egy ablakba dobta a tekintélyes összeget, és azontúl annyit sem gondolt vele, mint a porral.
Mert bölcsességet akart szerezni, mely jobb az aranynál, és okosságot, mely becsesebb az ezüstnél.
1Cel 8-9

Átgondolom:

1. Ebben a fejezetben is tanúi lehetünk annak, hogy az ifjú Ferencre, továbbra is milyen mély benyomást tett az a Mennyei Hang a spolettói éjszakában. Fáradhatatlanul kereste mik azok a „nagy és nemes tettek, amiket véghez kell vinnie.”
És ehhez egyetlen iránytűje volt: „követte lelkének boldogságot árasztó ihletét, és a földi javak semmibevételével a legfőbb javak felé indult.” Erőt pedig Szentlélekből merített.

Én mennyire tartók ki azon felismerések mellett, amiket lelkem, Istentől sugalltaknak ismert fel? Úgy mint Szent Ferenc, minden erőmből ragaszkodom a „nagy és nemes tettekhez”, amire Isten ösztönöz, vagy mihelyt tettekre kerülne sok, már nem is hiszek bennük? Engedem, hogy elrabolják tőlem ezt a kincset, vagy „lyukas lelkemből” kiszóródnak?

2. Kedves szentünk, minden tervét, feladatát Istennel közösen szándékozott megtenni. Ennek nagyon szép példája, hogy Folignóba indulása előtt „megjelölte magát a szent kereszt jelével”.

Az én életemből látszik, hogy munkámat, terveimet, feladataimat Istennel együtt, az Ő segítségében bízva próbálom megtenni? Vannak ennek külső jelei is? A keresztvetés mit jelent számomra?

3. Ferenc az eladott posztók és a lova árát egy Istennek kedves célra akarta fordítani. Ekkor haladt el az omladozó San Damiano templomocska mellett és döntött úgy, hogy annak kijavítására fordítja a szerzett pénzt.

Nekem milyen a pénzhez való viszonyom? Ő irányít engem, vagy én vagyok az, aki bölcsen eldönti milyen jó célra használom? Mertem-e már nemes dologra a pénzemből adományozni?

4. SzentFerenc már fiatalságában is mély tiszteltet tanúsított a római egyház papjai iránt. A történetben hallottuk, hogy a San Damianoi templom papjának, „mély tisztelettel kezet csókolt, átadta neki a magánál levő egész összeget, és egyúttal eléje tárta jövőt illető terveit.” Majd azt kérte tőle, engedje meg neki, hogy ott maradhasson a templomnál. „Mert bölcsességet akart szerezni, mely jobb az aranynál, és okosságot, mely becsesebb az ezüstnél.” Ismerve az ifjú Ferenc múltját a papban erős előítéletek voltak vele szemben, ezért elutasította segítő készségét. Ez a visszautasítás viszont Ferences nem tántorította el korábbi jó elhatározásától.

Bennem van-e helyes tisztelet az egyház papjai iránt? Ez hogyan nyilvánul meg? Az utcán, akkor is merek nekik köszönni, amikor nem vallásos emberek társaságában vagyok? Szoktam-e megvédeni őket, amikor az emberek a hátuk mögött rosszat beszélnek róluk?
Tudom-e azt, amit Szent Ferenc tudott: még ha bűnös is egy pap, akkor is csak rajta keresztül adja nekünk Önmagát Krisztus Urunk a kenyér és a bór szent színében? Szoktam-e imádkozni a papokért és kérek-e új, szentéltű papi hivatásokat? Én hogyan fogadom az előítéletekből fakadó visszautasítást? Van-e bennem kitartás többször is nekilendülni a „nagy és nemes tettek” valóra váltására?

Feladat:

1. Isten mindenkire nagy és nemes feladatokat bíz. Elcsendesedve, személyes imámban kutassam fel emlékeim legrejtettebb zugaiban is, mikor és milyen, nagy és nemes tettekre hívott meg engem az Úr? Ezeket tegyem a Jó Isten elé és bátor szívvel fejezzem ki készségemet, amennyiben továbbra is Számít rám e feladatok elvégzésében, a Szentlélekből erőt merítve kész vagyok megtenni azokat.

2. Szent Ferenc nagy áhítattal rajzolta magára Megváltón keresztjét. Mélységesen tisztelte e Szent Jelet. Ezentúl nem kapkodom el a keresztvetést, hanem tudatosan rajzolom én is magamra, hogy imává váljék bennem és ezentúl e jel lesz első kedves, dicsérő „szavam” Istenhez.

3. Saját pénzemből – bármilyen kicsi összeggel – támogatok egy templom felújítását, vagy az első adandó alkalommal vállalok valamilyen önkéntes munkát egy templom szebbé tétele érdekében. De már az is nagyon értékes cselekedet, ha ezentúl felveszem és a legközelebbi szemetesbe teszem a templom mellett elszórt papírdarabokat, zacskókat stb.

4. Ezentúl imádkozom a papokért, hogy egyre lelkesebben kövessék Krisztus példáját, legyenek olyan pásztorok, akik mellett meg lehet pihenni és új erőre kapni. Kérni fogok Isten szíve szerinti papi hivatásokat. Keresni fogom az alkalmat, hogy barátságosan elbeszélgessek plébánosunkkal, hogy egyszerűen megkérdezzem, hogy van, megköszönjem neki egy prédikációját, egy gondolatát, amiből megerősítést nyertem. Megpróbálok segíteni lelkipásztorunknak a plébániai munkában, egy program megszervezésében, vagy egy ájtatosságon.

„A pap végre megengedte az ottmaradást, a pénzt azonban Ferenc szüleitől való félelmében, nem akarta elfogadni.”