ÉVKÖZI 7. VASÁRNAP

A Kolozsvári Ferences Templom 
hirdetései

2017. február 19. évközi VII. vasárnap A év

 

 

1. Ma 9, illetve 12 órától a Házasság Hetét lezáró Szentmiséket mutatjuk be, és a záróáldás után megáldjuk a jelenlévő házaspárokat. 

2. A Téli Ferences Ifjúsági Találkozó az idén Désen lesz megtartva, március 3–5. között. Várjuk a fiatalok jelentkezését!

3. A szíriai áldozatok megsegítésére országos gyűjtést szervez  a Romániai Caritas Konföderáció a Nemzeti Caritas Katasztrófavédelmi Programon keresztül. A Nemzetközi Caritas Hálózat partnereivel együtt segítséget szeretne nyújtani a szíriai szenvedő lakosságnak, valamint a szomszédos országokban (Törökország, Libanon, Jordánia) élő menekülteknek. Erre a kórus alatti külön perselybe gyűjtjük az adományokat.

4. A hét ünnepei:
Szerda: Szent Péter apostol székfoglalása. Ünnep
Csütörtök: Szent Polikárp püspök, vértanú. Emléknap
Péntek: Szent Mátyás apostol. Ünnep