ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP

A Kolozsvári Ferences Templom
hirdetései
2017. november 12. évközi 32. vasárnap A év

 

1. Ma van a hónap második Vasárnapja, ezért 13–14 és 15–16 óra között Szentségimádást tartunk. Szeretettel várunk mindenkit!

2. Észrevenni másokban az Isten arcát nem kötelesség, hanem lehetőség. Isten nem kötelez minket, csak megadja a lehetőséget a Vele való találkozásra – különösen azon gyerekeken keresztül, akiknek nem adatott meg a lehetőség a tudás megszerzésére, amely által kijutnának a kilátástalan nyomorból egy jobb élet reményében.

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén ez évben azokra a gyerekekre irányul figyelmünk, akiknek nincs lehetőségük a tudás megszerzésére. A hátrányos helyzetű gyerekek nevelését és oktatását szeretné segíteni ez évi főegyházmegyei gyűjtésünk.

A Gondviselő Isten minket hív meg arra, hogy segítő kezek legyünk rájuk figyelésünk és akár a legcsekélyebb pénzbeli adományaink által.

A kedves Híveket szeretettel kérem, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék Főegyházmegyei Caritas szervezetünk idei kezdeményezését is. A gyűjtésre november 19-én, jövő vasárnap fog sor kerülni. Isten fizesse!

sajat: