Fr. Pantea Tibor OFM

Az öröm és a remény hírnökei

A Ferences Világi Rend

Fr. Pantea Tibor OFM

Az öröm és a remény hírnökei

A Ferences Világi Rend

Szerkesztette:

Borsodi L. László

Kiadja:

a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány

Tartalom

Előszó

I. A Ferences Világi Rend kialakulása

I. 1. Az evangéliumi élet utáni vágy az emberekben

I. 1. 1. A XII–XIII. század társadalma megérett a változásra

I. 1. 2. A városok és a kereskedők világa

I. 1. 3. A hatalom kísértése

I. 1. 4. Az egyház és a vallásos élet

I. 1. 5. Vissza az evangélium egyszerűségéhez

I. 2. Szent Ferenc, az evangéliumi élet tökéletes megvalósítója

I. 2. 1. Szent Ferenc mint korának embere

I. 2. 2. Az irányváltás: egy mennyei hang

I. 2. 3. A rendalapítás

I. 3. A Ferences Világi Rend a történelem folyamán

I. 3. 1. A Szent Ferenc előtti kor

I. 3. 2. Szent Ferenc kapcsolata a Bűnbánók Mozgalmával

I. 3. 3. A Ferences Harmadik Rend regulái

I. 3. 4. A FVR kiemelkedő tettei a XIII. és XVI. század között

I. 3. 5. A FVR a XVII. századtól a XXI. századig

II. A Ferences Világi Rend Lelkisége

II. 1. Az életterv

II. 2. A ferences lelkiség

II. 2. 1. Élni a szent Evangélium szerint

II. 2. 2. Jézus Krisztus nyomába lépve

II. 2. 3. Az Eucharisztia

II. 2. 4. Az egyházban élve

II. 2. 5. „Ti pedig mind testvérek vagytok”

II. 2. 6. „A világban, de nem a világból”

Befejezés

Szakirodalom

Előszó

Amikor először találkoztam Assisi Szent Ferenccel és szellemiségével, egyre inkább arra vágyódtam, hogy az ő nyomdokaiba léphessek. Isten mérhetetlen jóságának köszönhetően szívem óhaja mára kézzelfogható valóság lett. Lenyűgözött, és még ma is lenyűgöz evangéliumi élete, mert rajongóan tudta szeretni Istent, az embereket, a teremtett világot pedig saját testvérének tekintette.

Rendi éveim alatt nagy örömömre szolgált hallanom és látnom, hogy nemcsak szerzetesek és szerzetesnők tették magukévá ezt a számomra oly kedves és fontos lelkiséget, hanem igen nagy számban olyanok is, akik világi állapotukban fogadalmak által csatlakoztak a nagy ferences családhoz, amely három részből áll: az Első Rend¹ a Kisebb Testvérek Rendje, amelynek tagjai férfi szerzetesek, a Második Rend a Szegény Úrnők Rendje vagy más néven klarisszák, akik kontemplatív szerzetesnők, és a Harmadik Rend, amelyből a Reguláris Harmadik Rend (tagjai különböző férfi és női ferences lelkiségű kongregációkba tömörülő szerzetesek), valamint a továbbiakban tárgyalandó Ferences Világi Rend született, amelynek tagjai világi állapotban élő laikusok és klerikusok.

Tanulmányi éveim alatt többször is erős késztetést fedeztem fel magamban arra, hogy jobban megismerkedjem a világi ferencesekkel. Ezen a lelkiségen belül ők voltak azok, akikről a legkevesebbet tudtam, és mégis igen közelinek éreztem testvériségüket magamhoz. Ezért is foglalkozom jelen munkámban a Ferences Világi Renddel. Teszem ezt annál is inkább, mert azt látom, hogy a jó Isten ma is hív számos férfit és nőt, fiatalt, felnőttet és időst, hogy világi állapotukban Szent Ferenc példájára Jézus Krisztust kövessék. Ez az összeállítás számukra és mindazok számára segítség lehet, akik közelebbről meg akarják ismerni a Ferences Világi Rend lelkiségét.

Írásomban nem törekedtem egy minden szempontból átfogó képre, csupán azokat az általam legfontosabbnak ítélt szempontokat próbáltam összegyűjteni, amelyeknek a segítségével szemléltetni tudom, és könnyen megismerhetővé tehetem a világban élő ferencesek történelmének alakulását és lelkiségüket, amelynek köszönhetően bátran nevezhetjük őket az öröm és a remény hírnökeinek.

I. A Ferences Világi Rend kialakulása

I. 1. Az evangéliumi élet utáni vágy az emberekben

Annak érdekében, hogy megértsük a Ferences Világi Rend kialakulását – amely az evangéliumi élet eszméjéből született –, szükséges magunk előtt látnunk, hogy annak a kornak az emberében egyre erősödött az evangéliumi élet utáni vágy. Tudnunk kell azonban, hogy ez a vágy különböző erőviszonyok és hatások között bontakozott ki. Ezért a következőkben röviden azt a társadalmat, egyházat és vallásos életet, vagyis azokat a tényezők, amelyek leginkább előkészítették a Ferences Világi Rend kialakulását.

I. 1. 1. A XII–XIII. század társadalma megérett a változásra

A feudalizmus meghatározta a korszakot, és egy változhatatlan rendet sugallt, annál is inkább, mivel mindenkinek megvolt benne a szinte felcserélhetetlennek látszó helye: a jobbágynak, a parasztnak és a földesúrnak. A jobbágy nem hagyhatta el a földet, a földesúr pedig nem adhatta el.² Ennek ellenére a városok új tavasza elevenséget csempészett ebbe a földhöz kötött társadalomba. A kereskedők bejárták egész Európát, és nemcsak a portékáikat, hanem különböző eszméket is magukkal vittek. Ők azok, akik egy egészen újfajta emberi közösséget teremtettek. Az ő életformájuk elvetette a hűbéres és a hűbérúr kapcsolatát, megalapították a kommunákat, vagyis a városközösségeket.³

I. 1. 2. A városok és a kereskedők világa

A városok és a kereskedők világa azért fontos a témánk szempontjából, mert a ferences lelkiség, amelyet a világi ferencesek is követnek, ebben az érdekes miliőben született meg. Szent Ferenc a Ferences Világi Rend alapítója maga is kereskedő, maga is polgár volt. Őt és kialakuló lelkiségét, valamint a számára oly fontos testvériségnek az eszméjét, az Evangélium iránti rajongását sokkal könnyebben megértjük, ha előbb betekintünk ebbe a forrongó világba, annál is inkább, mivel Szent Ferenc és követői lesznek azok, akik nemcsak hangoztatják, hanem meg is valósítják az akkori városokban megjelent evangéliumi és testvéri élet eszméjét.

A kereskedők azok a bátor emberek, akik folyton úton voltak,⁴ akik újabb és újabb kötelékeket hoztak létre annak érdekében, hogy megvédjék magukat az útonállóktól, és ahhoz, hogy vámkedvezményt élvezhessenek, amikor áthaladnak egy-egy földesúr birtokán, karavánokba tömörültek. Majd egyre fontosabb társulásokat hoztak létre maguk között, és így lassan kialakult a városok világa.⁵

A kereskedők és a kézművesek egyre több munkalehetőséget biztosítottak, ezért a városokba kezdtek özönleni az emberek. Így a városok fontos központokká nőtték ki magukat. Ebben az új világban a vagyont már nem annyira a föld jelentette, hanem az ezüst- és aranypénz, valamint az ingatlanok. Mivel a városok a hűbérurak (gróf, apát, püspök) tulajdonai voltak, ezek fejlődése és szerepüknek megnövekedése miatt az ott lakó polgárok egyre kényelmetlenebbnek érezték a hűbérurak hatalmát. A kereskedők, kézművesek, bankárok teljes szabadságra vágytak.⁶ Céljaik elérése érdekében a polgárok közösségbe – kommunákba – tömörültek, és kivívták az önkormányzatot. „Valójában a felszabadult városok helyzete elég változatos volt. Egyesek megőrizték hűbérúr képviselőjüket, másokat királyi biztosok igazgattak, végül voltak városok, amelyeknek saját tanácsuk is volt: polgármesterrel, bírákkal, tanácsokkal vagy (...) konzulokkal.”⁷ „Kezdetben a kommuna lényegében egy város összes lakóinak szövetsége (társulása) volt, hogy jobban ellenállhassanak a hűbéri hatalomnak, és végül is felszabadulhassanak a feudális gyámság alól. Egy egész város összes polgára esküvel szövetkezett a kölcsönös segélynyújtásra.”⁸ Ezen eskü és a hűbérúrnak tett eskü között az volt a hatalmas különbség, hogy itt két teljesen egyenlő fél kötötte azt meg. Mindez pedig nagyban elősegítette a testvériség eszméjének kialakulását.⁹ De vajon a földet elhagyó parasztok is megtalálták a testvériséget a városokban?

I. 1. 3. A hatalom kísértése

A városokban a pénz lett a legfőbb úr. A kommunák között megjelentek az érdekellentétek, a versengés. A városállamok magas kőfalakkal vették körül magukat, hiszen közöttük néha összecsapásokra is sor került.¹⁰ Ezeken a falakon belül pedig tovább folytatódott az elnyomás, a megkülönböztetés. A kialakult gazdag réteg magához ragadta a hatalmat, egyre inkább csak a maga érdekeit kereste. Mindez arra késztette az aránytalan adóktól, a munkától megtört szegény népréteget, hogy sztrájkokkal és felkelésekkel fejezzék ki elégedetlenségüket. A városközösségek, a kommunák¹¹ szépen indult testvéries eszméjét tehát hamar megrontotta a nyereség és a hatalomvágy.¹²

I. 1. 4. Az egyház és a vallásos élet

A XIII. század elején az egyház első látásra úgy tűnik, pompázik. A VII. Gergely pápa által megvalósított reform egyre szabadabbá tette az egyházat a világi hatalmakkal szemben, sőt III. Ince pápasága alatt a világ igazi döntőbírója lett. A nagy pápa bátran kiállt a keresztény igazság mellett, még akkor is, ha ezért szembe kellett néznie a világ hatalmasságaival. Ám mindez nem volt elegendő. Hatalma és tekintélye ellenére pápasága alatt még mindig voltak árnyoldalak az egyházban.¹³ Így ír erről Eloi Leclerc: „»Báróskodtak«, anyagi és politikai kérdésekkel foglalkoztak. Adóbehajtás, vámszedés, perek, világi pompa, csaták töltötték ki tevékenységét egy hatalomnak, mely végzetesen összekeveri a lelki küldetést az evilági feladatokkal.”¹⁴ Ennek ellenére nem szabad csak az árnyoldalaknál maradnunk, hiszen ha közelebbről megnézzük, a század egyházában sok értéket is találunk. Itt meg kell említenünk a cluny-i reformot, az aszketikus gyakorlatok újraéledését, a pápaság öntudatra ébredését az egyházi élet tisztaságáért és a világi hatalmakkal szembeni függetlenségéért. Ezeknek hatására a vallásosság és az erkölcsi élet teljesen átjárta az akkori társadalmat.

A hitélet egyre komolyabb megélését bizonyította az újabb és újabb vallásos társulások megjelenése. Voltak vegyes, egyházi és világi felépítésű, de teljesen laikusokból állóak is. Ezek a csoportok nemegyszer szoros kapcsolatba kerültek a hitüket komolyan gyakorló vándorkereskedőkkel, és együtt fölöttébb hozzájárultak a tömegek vallásos igényeinek és erkölcseinek magasabbra emeléséhez.¹⁵

Láthatjuk tehát, hogy még mindig ott élt az életszentségre való vágy az emberekben, de kezdtek egyre inkább elhidegülni attól az egyháztól, amely a feudális rendszer egyik megtestesítője volt. A keresztes hadjáratok pedig még inkább rontották helyzetét. Tudniillik a Szentföldről visszatértek egyre nagyobb elszántságot merítettek az ott látott szent helyek sugallatára egy fokozottan mély és hiteles evangéliumkövetésre.¹⁶ „A krisztusi élet egyszerűségéről és igénytelenségéről tanúskodó emlékek szemlélete után különösen fájdalmasan érezték azt a kiáltó ellentétet, mely az apostolok és dúsgazdag urakká, fejedelmekké lett utódaik életmódja között mutatkozott s ezért valamennyi követelésük élére az első idők igénytelen egyszerűségéhez való visszatérést állították.”¹⁷ Ezt az ellenszenvet nagyban táplálta a városok függetlenségi eszméje. Nem csoda tehát, hogy a klérus még beszédeiben is világosan kifejtette a kommunákkal szembeni nemtetszését. Ebben az egyenlőségre épülő új társadalmi törekvésben az egyház gyámkodása sokak számára egyre terhesebb lett.

I. 1. 5. Vissza az evangélium egyszerűségéhez

Ezek között a körülmények között olyan csoportok és közösségek láttak napvilágot, amelyek az egyházi hierarchia gazdagságára egyszerű evangéliumi élettel válaszoltak. A mozgalmak között akadt elég sok, amelyek radikális útjukon odáig jutottak, hogy szembeszálltak az egyházzal, sőt megkérdőjelezték intézményes voltát is. Természetesen ezek a mozgalmak nem a vezető klérusból indultak ki, hanem az egyszerű munkások és kereskedők köréből. Mindegyik csoportosulás valahol azt az igényét fejezte ki, hogy egy olyan közösséget keres, amelyben hűen felmutathatja az első keresztények életét, amelynek a Szentírás és a testvériség áll a középpontjában.¹⁸

Jól látható tehát, hogy nemcsak a gazdaság kötötte le az emberek érdeklődését és életét, hanem a vallás is. VII. Gergely reformjának köszönhetően megszilárdult a papság fegyelme, a szerzetesi élet, és mély vallásosság hatotta át egész Nyugat-Európát.¹⁹ A polgárok pedig nemcsak a klérustól, hanem önmaguktól is egy tökéletesebb életmódot kívántak az erkölcs és a vallásosság terén. A vándorprédikátorok, legyenek azok klerikusok vagy laikusok, a legbuzgóbban hintették a nép körében ezeket a eszméket: mindenekelőtt Isten engesztelésére, valamint a szegény és szenvedő Krisztus követésére hívták meg a nyitott szívű embereket.

A XII. században felmerült társadalmi és vallási problémák megoldására az egyháznak igen nagy segítséget nyújtottak a ciszterciták és a premontreiek. Ezeknek a reformrendeknek a példás szegénysége, önmegtagadása és tevékeny lelkipásztorkodása nagy hatást gyakorolt a keresztény életre. Azt lehet mondani, hogy élő hidat képeztek a Gergely-féle reformmozgalom és a koldulórendek között.²⁰ A koldulórendek lesznek azok –esetünkben a ferencesek –, akik újból felragyogtatják az evangélium örök világosságát, klerikusoknak és laikusoknak egyaránt vonzó módon.²¹ Mindezt az egyházon belül, annak hűséges tagjaként.

I. 2. Szent Ferenc, az evangéliumi élet tökéletes megvalósítója

Miután megismerkedtünk a korral, és láttuk annak emberében az élő evangéliumi élet utáni vágyat, most ismerkedjünk meg Szent Ferenccel, aki egészen evangéliumi emberré nőtte ki magát, Ferenccel, aki megmutatta kortársainak, hogy igenis lehetséges tökéletesen követni Krisztust, megélve annak szent evangéliumát.

Ismerkedjünk meg vele, mivel ez a Ferenc nemcsak példakép lett azok számára, akik őszintén keresték Istent és szent akaratának teljesítését, hanem testvérük, barátjuk, sőt rendalapítójuk, hiszen három rend alapítása is az ő nevéhez fűződik, többek között a vizsgálatunk középpontjában álló Ferences Világi Rendé is.

I. 2. 1. Szent Ferenc mint korának embere

Szent Ferenc 1181-ben/1182-ben Assisi városában született. A történelem egy forrongó korszakában látta meg a napvilágot. Családja szerves része volt ennek az új világnak, hiszen édesapja, Pietro Bernardone mint posztókereskedő és jelentős földbirtokok tulajdonosa bár nem rendelkezett nemesi címmel, mégis Assisi egyik legtehetősebb emberének számított.

„Kilencévesen (1190–91) Ferenc nagy kitüntetésben részesül. Nagyravágyó apja a San Giorgio-i plébániai iskolába küldi. Korának legtöbb embere, még a papok is, írástudatlanok maradnak. Ő azonban tanulhat írni, olvasni, számolni, legalább a műveltség alapelemeire szert tehet. A tankönyv a zsoltároskönyv. Később Ferenc könnyedén szerkeszt majd új zsoltárokat különböző zsoltárokból és elmélkedéseket Jézus kínszenvedéséről. Éppígy képes lesz leveleinek megírására és a költői stílus használatára is. Képzettsége ellenére sem fogja azonban soha elfelejteni, honnan jött. Mindig úgy tekint magára, mint »tudatlanra és tanulatlanra«, és követelni fogja, hogy rendje is maradjon közel az egyszerű néphez.”²²

Tizennégy évesen, 1196-ban nagykorú lett, vagyis felvételt nyert a kereskedőcéhbe, ahol apja nevében, akár más városokban is, gyakorolhatta a posztókereskedést. Még ebben az évben letette első hűbéresküjét, amit ezentúl tízévenként köteles volt megújítani a város aktuális urának. Ferenc igen nagylelkűen szórta apja pénzét, aki még büszke is volt fiára, hisz ezáltal mindenki láthatta, milyen tehetős ez a Bernardone család.²³ Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a fiatal Ferencet megérintette a világ pompája. Társaihoz hasonlóan idejét játékkal, fecsegéssel, dalolással, divatos öltözködéssel, vagyis szórakozással töltötte ki. Lassacskán az „Assisi aranyifjúságának”²⁴ nevezett társaság középpontja lett, hiszen különösen jó érzéke volt az ünnepségek, játékok minél pazarabb megszervezéséhez. Természetesen mindehhez édesapja pénze biztosította az anyagi hátteret. Már ebben az időben kitűnt vonzódása a lovagi és nemesi életmód iránt. Arról álmodozott, hogy a harcmezőn, a fegyverek világán keresztül hírnevet és dicsőséget fog szerezni önmaga és családja számára. Ennek megvalósítását igen korán meg is kezdte.²⁵

16 éves volt mindössze, amikor a város feletti, a német császár uralmát jelképező Rocca várát a városlakók lerombolták, a nemeseket pedig elűzték. Ferenc sem hagyta ki az eseményt, lázasan tevékenykedett polgártársai oldalán. A lerombolt vár köveiből építették Assisinek a biztonságot és erőt jelentő városfalat.

20 évesen 1202-ben ott volt ő is abban a háborúban, amelyet Assisi az elűzött nemeseket befogadó Perugiával vívott. A háború Assisi számára véres veszteséggel végződött, Ferenc pedig több mint egy éven át raboskodott az ellenséges város börtönében. Ez hatalmas sokk volt számára, a betegség és a kétségbeesés időszaka. A fogságból apja csak tetemes összeg fejében tudta kiváltani fiát. Mindezek ellenére felépülése után még mindig égett benne a vágy, hogy harc által szerezzen dicsőséget magának és családjának. 1205-ben csatlakozott egy nemesemberhez, Brienni Walterhez, aki Pugliában a pápai sereg oldalán a császár ellen szándékozott harcba szállni.

I. 2. 2. Az irányváltás: egy mennyei hang

Minden adott volt a lovagi siker eléréséhez: fegyverek, páncél, ló, fegyverhordozó és hatalmas elszántság, de Spoletóban egy éjszaka Ferencnek látomása volt, és egy mennyei hang mindent megváltoztatott. Azt látta, hogy egy fegyverekkel díszített teremben áll, amely neki és hadseregének adatik: „A hang beszélgetni kezd vele: megkérdezi tőle, vajon kitől vár többet és jobbat, a szolgától-e vagy az úrtól. Természetesen az úrtól – válaszolja Ferenc. Akkor miért tartja Brienni Waltert úrnak, hiszen ő valójában csak szolga. És a pápa is, akit Walter szolgál, végeredményben szintén csak szolga. Ferenc szemében a világról lehull a lepel: minden ember csak szolga, nincsenek urak. Csak egyvalaki úr, és ő minden teremtmény felett áll. Csak ő tarthat igényt szolgálataira.”²⁶ Ettől kezdve Ferenc egyre buzgóbban kereste azt a mennyi hangot, és a hang újból szólt hozzá, megmutatván neki, mit kell tennie. Mikor ugyanis a San Damiano templomában a kereszt előtt imádkozott, megszólalt a Megfeszített, felruházva Ferencet azzal a feladattal, hogy állítsa helyre omladozó hajlékát. A munkának késedelem nélkül nekilátott, jóllehet az isteni hang az egyházra vonatkozott. Ferenc nem azonnal, hanem fokozatosan jutott el ennek felismerésére.²⁷ Miután mindenét visszaadta a földi javakhoz tapadt apjának, remeteruhában, bűnbánóként,²⁸ Isten valódi fiaként kezdett élni: ápolta a leprásokat, és romos templomokat javított ki.

Egy alkalommal, amikor az általa felújított Porciunkula templomban szentmisén vett részt, az evangéliumnak épp azt a részét olvasták fel, amelyben az Úr Jézus szétküldi apostolait. Meghagyta nekik, hogy ne vigyenek magukkal semmit az útra, azaz egyedül Isten gondviselésében bízzanak, hirdessék szüntelenül Isten országát és a bűnbánatot. Abban a pillanatban Ferenc megtalálta élete értelmét, világossá lett számára hivatása: életbe ültetni az evangéliumot. Lecserélte remeteruháját, durva anyagból köntöst készített, és kitörő örömmel hirdette az evangéliumot, a békét és a bűnbánatot. Egészen új ember lett.²⁹

Az emberek eleinte igen vegyes fogadtatásban részesítették Ferencet. Ennek ellenére türelmének, kedvességének, vidámságának és természetesen az evangélium szoros követésének köszönhetően lassacskán mindenki Isten hiteles követét fedezte fel benne. Egyre többen csatlakoztak hozzá, követni akarták életpéldáját.³⁰

I. 2. 3. A rendalapítás

Ferenc első társaival nemcsak Assisit, hanem annak környékét is bejárta, hirdetve minden teremtménynek az örömhírt. Igehirdetését ekkor még nem annyira a prédikálás jellemezte, mint inkább a bizalmas beszélgetés, a rövid buzdítás és életpéldája. Igen gyakran odaszegődött a mezőn dolgozó emberekhez, „segített nekik szénát gyűjteni, a learatott gabonát betakarítani, a veteményes földet megmunkálni, és eközben szorgalmasan hintegette a szívek megporhanyított talajába az evangéliumi magvakat.”³¹ Mivel az emberek igen vegyes fogadtatásban részesítették az assisi bűnbánókat,³² nem egyszer számolniuk kellett a kudarccal is, mégis állhatatosságuk és az Úrba vetett rendíthetetlen bizalmuk új társakat szült számukra.

Ferenc, amikor látta, hogy az Úristen napról napra megsokasítotja a testvérek számát, 1209-ben az evangélium szavaiból életszabályt állított össze, majd tizenkét társával felzarándokolt Rómában, hogy azt III. Ince pápával jóváhagyassa. A pápa miután megismerte „Isten emberét”, annak evangéliumi buzgóságát és az egyház iránti rendíthetetlen hűségét,³³ áldását adta, és jóváhagyta regulájukat.³⁴ Attól a pillanattól a ferences szellem szárnyakat kapott. A pápai elismerésnek köszönhetően növekedni kezdett a testvérek száma, ugyanakkor mivel radikális szegénységben éltek, és nem voltak helyhez kötve, mint az addig ismert monasztikus rendek, általuk megújult az apostolkodás. Ők saját környezetükben keresték fel az embereket, így lehetővé tették, hogy mindenki találkozhasson az evangélium jó hírével, és ahhoz szabhassa éltét.

Ferencnek nem csak a férfiak soraiból támadtak követői, hanem a nők köréből is. A legelső Favarone Klára, a későbbi Assisi Szent Klára volt, aki az 1212-es év egyik éjszakáján elhagyta a szülői házat, hogy egyedül Istennek élhessen úgy, mint Ferenc és testvérei. A Klára példáját rövid időn belül követő édesanyja meg húgai a San Damiano kolostorban telepedtek le. Ezzel elindult a második rend élete.³⁵

Assisi szentjét húsz esztendővel azután, hogy az apostolok példájára elkezdte követni a szegény és alázatos Krisztust, 1226. október 3-án Isten hazahívta országába. Szent Ferenc igen sokat munkálkodott az Úr szőlőjében. Lankadatlan volt az imában, a böjtben, a virrasztásban, a lelkek üdvén való fáradozásban, de leginkább Isten dicsőítésében és imádásában.³⁶ Nyugodtan mondhatjuk, rajongóan szerette Istent. Mindezért a „Fölséges és Dicsőséges Úr”³⁷ bőségesen megjutalmazta az ő kedves szentjét, Ferencet.

A fent említett jutalmak mellett még meg kell említeni a szent sebhelyek adományát, amelyekkel maga Krisztus éksítette fel Szent Ferencet az Alverna hegyén 1224-ben, valamint azt a másik igen ritka ajándékot, hogy három rend alapítójának mondhatja magát.

I. 3. A Ferences Világi Rend a történelem folyamán

A FVR³⁸ bűnbánó rend, amelyik az egyházban a kezdetektől jelenlevő bűnbánó mozgalom gyümölcséből született. A kereszténység hajnalán már megtalálható az a tanítás, hogy a keresztséget követő bűnök bűnbánat tartásával és megtéréssel nyernek bocsánatot. Aki tehát meg akarta változtatni életét, belépett a bűnbánók rendjébe, letöltve azt a kirótt elégtételt, amelyet a püspök megszabott. Ebben az időben a köteles bűnbánók mellett megjelentek az önkéntes bűnbánók, akik egy tökéletesebb életet kívántak élni.³⁹

A FVR egyben világi rend, amivel „...testvérei és nővérei a Szentlélektől indíttatva saját világi állapotukban akarják megvalósítani a szeretet tökéletességét”,⁴⁰ ugyanakkor ferences rend. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a világi bűnbánók egy része⁴¹ Szent Ferenc és társainak útmutatását kérve elkezdik követni az általuk felmutatott életszabályt, és magukba fogadva a ferences karizmát a nagy ferences család részévé váltak.⁴²

I. 3. 1. A Szent Ferenc előtti kor

Nehéz feladat rekonstruálni a Bűnbánók Rendjének helyzetét a Szent Ferenc előtti időkből. Annyit tudunk, hogy voltak püspökök, de mások is, akik nagy hatással terjesztették a hívek körében a Bűnbánók Mozgalmát. Ők azok, aki megismertették a gregorián reformot, prédikációikban pedig az apostoli szegénységet és az evangéliumi élet tökéletességét magasztalták.

A következő szabályokban foglalhatók össze a bűnbánók kötelezettségei:

• egyszerű sötét színű gyapjúruha, gyakran a Tau jelével ellátva,⁴³ egy vándorbot, tarisznya és saru

• fogadalmuk a ruha felöltésével történt és írásos okmányba foglalták.

• tonzúrát viseltek: a nyilvános bűnbánó jelképe; az asszonyok fölött egy különleges áldást mondtak

• tilalmak: nyilvános előadások, bankettek, kereskedelemben dolgozni, jogi tisztviselőként vagy köztisztviselőként dolgozni, katonai szolgálatot végezni

• böjt és lemondás hetente két-három köznapon

• járuljanak szentáldozáshoz, különösen karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor

• végezzenek karitatív szolgálatot kórházakban, zarándokházakban és lepratelepeken

• javítsanak ki templomokat, és bérmentesen segítsenek a katedrálisok építésénél.⁴⁴

Ezek a világi csoportosulások gyakran a már meglevő szerzetesrendek – bencések, premontreiek – mellett is fellelhetők voltak. Az ő szellemiségüket terjesztették, és igen gyakran anyagi támogatásban is részesítették őket.

Abban az időben az eretnek mozgalmak is jelen voltak, és különböző társulásokat hoztak létre, ugyanakkor nem ritka az sem, hogy az evangéliumi eszmén kívül politikai és gazdasági érdek is hajtotta őket. Így igen könnyen élő táptalajra találtak a városi munkások között.⁴⁵ Vannak olyan csoportosulások is, amelyek ha az elején szélsőségessé váltak is, idővel visszataláltak az egyházba. Így az Umiliatik, akik a munkának és az imádságnak éltek, népnyelven olvasták a Bibliát, és prédikáltak. III. Ince pápa 1196-ban életszabályt adva nekik, három rendbe sorolta őket.⁴⁶ A Szentlélek Testvérei pedig 1195-ben mindenüket közösbe téve radikálisan kezdték követni Krisztust és az ő apostolait.

I. 3. 2. Szent Ferenc kapcsolata a Bűnbánók Mozgalmával

A XII. század végén és XIII. század elején a laikus mozgalmak általános fellendüléséről beszélhetünk. Ezt nagyban segítette a IV. lateráni zsinat, hiszen ez volt az első zsinat, amelyik különös módon foglalkozott a laikusok helyzetével. Első kánonjában beszél arról, hogy aki a keresztség után bűnbe esett, mindig megmenekülhet bűnbánattartás által, ugyanakkor nemcsak a szüzek és a megtartóztatók hivatottak az örök életre, hanem a házasok is, amennyiben igaz hittel és jótettekkel szolgálják Istent.

Létrejöttek falusi és városi testvérületek, sőt remetéket is találunk a bűnbánó mozgalom soraiban, de sajnos imitt-amott érződött rajtuk az eretnek behatás, vagyis Ferenc korában a bűnbánó csoportok krízisen mentek át, hiszen ott találták magukat egyrészt az evangélium és az egyház kritériumai, másrészt a katharok és a valdiak alternatívái között. Utóbbiak élték ugyan az evangéliumi szegénységet, de folytonos lázadásban a püspökök és a papok ellen. Hiányzott a kiegyensúlyozottság az evangéliumi élet, az egyházi vezetőség és a szentségi élet között. Ez pedig azért történhetett meg, mert nem voltak soraikban hiteles lelki vezetők.⁴⁷

Ezt a fontos feladatot Szent Ferencnek és testvéreinek az élete, valamint prédikációik kezdték betölteni. Ezért ők lettek azok, akik igen hathatósan előmozdították a Bűnbánó Rend újraéledését, azaz visszatérésüket az evangélium tisztaságához, mindezt hűséges ragaszkodás közepette Krisztus misztikus teste, az egyház iránt. Egyre több önkéntes bűnbánó azzal a kéréssel fordult Szent Ferenchez és társaihoz, hogy adjanak számukra egy olyan életszabályt, amelyik magába foglalja a ferences lelkiséget. Így tanúskodik erről Celanói Tamás, a szent első életrajzírója: „Érthető tehát, hogy a nép köréből nemesek és nem nemesek, klerikusok és laikusok mintegy isteni sugallatra egyre többen járultak Szent Ferenc elé azzal a vággyal, hogy véges-végig az ő fegyelme és vezérlete alatt vitézkedhessenek. Isten szentje pedig, mint az égi kegyelem bőven csörgedező patakja, valamennyiüket megöntözte a kegyelem harmatával, és szívük talaját gazdagon felékesítette az erények virágaival. Mert ő volt az a kiváló mester, kinek nyomában s regulája és tanítása szerint mindkét nemben megújult Krisztus Egyháza, és az üdvözülésre kiszemelteknek hármas hadsora diadalmaskodott.”⁴⁸

A ferencességgel való összefonódásuk után egy ideig még használatban maradt az ősi Bűnbánó Testvérek és Nővérek szóhasználat, de a XIII. század vége felé kezd általánossá lenni a Ferences Harmadik Rend megnevezés.⁴⁹

Szent Ferenc viszont nemcsak prédikációival és életpéldájával tanította a hozzá forduló világi bűnbánókat, hanem még levelet is írt a számukra. Erről főleg A levél a hívőkhöz⁵⁰ első és második változata árulkodik. A levél, amely 1221-nél korábbi,⁵¹ azt mutatja, hogy Ferenc nem csak 1221-től – a Harmadik Rend, hivatalos alapításától – kezd törődni a bűnbánókkal, hanem jóval előbb is. Ebből világosan következik, hogy Ferenc mély érdeklődéssel követte a Bűnbánó Testvérek és Nővérek fejlődését, sőt sokkal nagyobb rokonszenvvel, mint ahogy azt manapság némely történész állítja.⁵² A legújabb kutatások pedig bebizonyították, hogy a levél elsősorban a bűnbánóknak íródott (amint azt az alábbi idézet is mutatja, azoknak szól, „akik bűnbánatot tartanak”), és valójában ez az első életszabály, amelyet Ferenc a bűnbánóknak adott.⁵³ A levél két változata olyan keresztény életideálra hív, amelyet az evangélium ösztönzésére az istenszeretet és a konkrét tettekben megmutatkozó felebaráti szeretet jellemez: „Akik bűnbánatot tartanak: Mindazok, akik szeretik az Urat teljes szívből, teljes lélekkel és elmével és minden erővel, és úgy szeretik felebarátjukat, mint önmagukat; és gyűlölik testüket bűneikkel és vétkeikkel együtt; és magukhoz veszik a mi Urunk Jézus Krisztus testét és vérét; és a bűnbánat méltó gyümölcseit termik: ó, milyen boldogok és áldottak azok a férfiak és nők, amíg így cselekszenek és ezekben kitartanak, mert megnyugszik rajtuk az Úr lelke, s lakóhelyet és szállást készít náluk magának. És fiai lesznek a mennyei Atyának, akinek cselekedeteit megteszik, jegyesei, testvérei és anyja a mi Urunk Jézus Krisztusnak. (...) Teremjük továbbá a bűnbánat méltó gyümölcseit. És szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat. Ha pedig valaki nem akarja őket úgy szeretni, mint önmagát, legalább ne okozzon nekik rosszat, hanem tegyen jót.”⁵⁴ Emellett az egyház iránti hűségre és az aszketikus életre is találunk benne felhívást: „és katolikusoknak kell lennünk. Ezenkívül gyakran be kell térnünk a templomokba, s tisztelnünk és becsülnünk kell a klerikusokat (...). És legyünk mindannyian szentül meggyőződve arról, hogy senki sem üdvözülhet, csak a mi Urunk Jézus Krisztus szent igéi és vére által. Ezeket pedig a klerikusok ejtik ki, hirdetik, illetve szolgáltatják ki; és egyedül nekik kötelességük kiszolgáltatni, és senki másnak. (...) Kötelességünk továbbá böjtölni, és tartózkodni a hibáktól és bűnöktől, és az ételben és italban való dőzsöléstől. (...) Legyünk tehát szeretettel és alázatossággal, és alamizsnálkodjunk, mert az alamizsna megmossa a lelkeket a bűnök szennyétől. Mert mindent elveszít az ember, amit a világon hagy; a szeretet bérét ellenben és az alamizsnát, amit életében osztott, magával viszi, s jutalmat és méltó viszonzást nyer érte az Úrtól.”⁵⁵

Ferencnek és testvéreinek a bűnbánók közötti sikere abban állt, hogy alázatos életük valamint prédikációjuk teljes összhangban volt az evangéliummal, „a világi emberek nem tudtak betelni tetteik csodálatával. Az ő alázatosságuk láttán sokan példás életre és bűneik megbánására buzdultak.”⁵⁶ Szent Ferenc és társai nem léptek fel kritikával az eretnekek ellen, sőt ugyanazt az evangéliumi életet élték, de azzal a hatalmas különbséggel, hogy tisztelték a papokat, a teológusokat,⁵⁷ és buzdítottak a szentségek vételére, különösen is a gyónásra és a szentáldozásra. Ferenc az az egészen evangéliumi ember volt, aki nem hangoztatott és nem követelt reformot a klérustól vagy a társadalomtól, de életével mégis valósággá vált az olyannyira áhított megújulás. És ezt mindig az egyházban, azzal teljes összhangban tette. Továbbá Ferenc állítja, hogy a laikusoknak fontos szerepük van az egyház életében, és megvan a lehetőségük a szentté válásra a maguk állapotában, amennyiben szentül megélik az evangéliumot.⁵⁸

A szó szoros értelmében tehát nem mondhatjuk Szent Ferencet a Bűnbánó Rend alapítójának, mivel az eddigiekből is világosan látszik, hogy ez a mozgalom létezett már jóval előtte is, viszont Ferenc és társai voltak azok, akik életpéldájukkal, tanításukkal, lelkiségükkel új lendületet és hitelességet adtak neki.

Nem lehet pontosan meghatározni – noha a hagyomány 1221-ről beszél –, hogy mikortól lesznek a világban élő bűnbánók ferences bűnbánókká, de a ferencessé válásuk folyamata világos: a bűnbánók azáltal váltak ferencessé, hogy önként elkezdték járni annak az örömhírnek az ösvényét, amelyen Ferenc haladt. Ugyanazt tettét, amit Ferenc első társai is, csak megmaradva világi állapotukban. Ennek a ténynek birtokában már IX. Gergely és IV. Miklós pápa is Szent Ferencet nevezte ezen rend alapítójának.⁵⁹ A fentiek alátámasztására lássunk egy részt a Fioretti című könyvből, amely Szent Ferenc Cannario városában mondott prédikációjának hatásáról tudósít: „így jutottak el Cannario városkájához. Szent Ferenc itt mindjárt prédikálni kezdett a népnek, de előbb megparancsolta a fecskéknek, hogy hallgassanak, míg el nem mondja beszédét. Azok azonnal engedelmeskedtek, ő meg olyan hévvel beszélt, hogy a férfiak és az asszonyok mindnyájan ott akarták hagyni otthonukat, hogy kövessék őt. Szent Ferenc erre így szólt hozzájuk: – Ne hamarkodjátok el a dolgot, maradjatok csak itt; én majd előírom nektek, mit kell tennetek lelketek üdvéért. – Akkor határozta el, hogy minden ember üdvösségére megalapítja a harmadik rendet. Nagy lelki békében és megtérésre készen maradt ott a városka népe.”⁶⁰

I. 3. 3. A Ferences Harmadik Rend regulái

Az első jogilag értelmezett életszabály elkészítésénél ott találjuk Ugolino bíborost, a későbbi IX. Gergely pápát.⁶¹ Így lát napvilágot 1221-ben a Memoriale propositi,⁶² más néven A Bűnbánó Testvérek és Nővérek Regulája. Bár jogi dokumentum, mégis hűen őrzi Ferenc bűnbánó és evangéliumi lelkületét.⁶³

1228-ban egy átdolgozott Memoriale propositi lát napvilágot. Ezt IX. Gergely hagyta jóvá. Tartalmát tekintve főleg Ferenc leveleiben adott tanításait őrzi⁶⁴, kibővítve a III. Ince pápa által jóváhagyott Umiliatik 1201-es Propositumának egyes elmeivel. Ez a regula, sőt IV. Miklós és XIII. Leó regulája is részletezi a testvéri élet mibenlétét, kihangsúlyozva főleg az új testvérek befogadását, az öltözködés módját, a fogadalomtételt, az önmegtartóztató életet, a böjtöt, az imát és a szentségekhez való járulást. Ezen regulák által közvetített ferences lelkületet röviden így foglalhatjuk össze:

• bűnbánó élet: bűnbánattartás – böjt, önmegtartóztatás, irgalmasság cselekedetei

• imaélet: napi hét imaóra (zsoltározás), az olvasni nem tudók helyettük Miatyánkokat mondjanak, hozzátoldva a Hiszekegyet és az 50. zsoltárt

• testvéri élet: megélni az emberi értékeket, figyelni az emberekre; elvinni a testvériségbe, a családba és a testvéreknek a békét és a jót.⁶⁵

A Memoriale születésétől 1284-ig igen változatos a Kisebb Testvérek – Első Rend – és a Bűnbánók Rendje közötti kapcsolat. Ezért a pápák hol a Kisebb Testvérek, hol pedig a püspökök joghatósága alá helyezik a bűnbánókat.⁶⁶ 1284-ben viszont helyreáll a Kisebb Testvérek és a Bűnbánók Rendje közötti kapcsolat. Abban az évben a Bűnbánók Rendjének apostoli vizitátora, a firenzei Caro testvér, aki összeállít egy új regulát.⁶⁷

IV. Miklós pápa regulája – 1289. augusztus 18.: a Supra Montem kezdetű bullával lép hatályba. Ez a fentebb elmlített Caro testvér által összeállított regula, amely tartalmazza a Memoriale összes szempontját, de emellett bevezeti a vizitátor és a képzésfelelős fogalmát. Előírja többek között, hogy a Bűnbánók Rendje összes vizitátorai és a képzéssel megbízott felelősei Kisebb Testvérek legyenek. Addig ugyanis ezek kinevezése a püspökök joghatósága volt, akik sokszor egyházmegyés papokat, sőt laikusokat bíztak meg ezzel a feladattal. Ez a regula igen hosszú életű volt, hiszen hét évszázadon keresztül mutatta a tökéletességre vezető utat, de az is jól nyomon követhető, hogy ez idő alatt a Harmadik Rend egyre inkább elveszítette függetlenségét az Első Rend, a Kisebb Testvérek Rendjével szemben.⁶⁸

I. 3. 4. A FVR kiemelkedő tettei a XIII. és XVI. század között

Ferenc a Hívőkhöz írt levelében nem beszél rendalapításról, a FVR felépítéséről vagy akár annak vezetéséről, ő a bűnbánó életforma lelki ösvényét foglalta szavakba. A Memoriale propositi az, amely jogi keretet ad a FVR bűnbánóinak. Hogy miért volt szükség regulára? A pápai dokumentumok elősegítették a FVR kibontakozását, védelmük alá véve azt, hiszen a rend egy olyan időben kezdte meg életét, amikor még igen sokan szembefordultak a katolikus hierarchiával. Többször előfordult, hogy összetévesztették őket az egyház ellen lázadó beginákkal, beguardokkal és fraticellikkel.

Bűnbánó életmódjuknak köszönhetően az emberek igen nagy tisztelettel voltak irántuk. Megbízható embereknek tartották őket, és ezért polgártársaik rájuk bízták javaik kezelését. Sok városban, főleg Romagnában és Umbriában pedig őket kérték meg, hogy felügyeljék a választásokat, a piacokat és a közösség érdekeit.⁶⁹ Különböző privilégiumokat is élveztek:

• Fel voltak mentve a civil hatóság alól, így a világi ferences nem volt köteles hűségesküt tenni a várúrnak, a podesztának, ugyanakkor fel volt mentve a katonai szolgálat alól is.

• Az egyházi joghatóság alá voltak rendelve, így senki más nem ítélkezhetett fölöttük, hiszen nem egy társulat tagjai voltak, hanem egy rendé.

• Mentesek voltak az egyházi átoktól, vagyis részt vehettek az istentiszteleteken, szentségekhez járulhattak, egyházi temetésben részesültek még akkor is, ha a város, amelyben laktak, kiközösítés alá esett.⁷⁰

A civil hatóság különböző módon lépett fel a ferences világiak ellen. Megnövelték földjeik és különböző tulajdonaik adóját, vagy megtiltották, hogy javaikat a szegényekre hagyják. Ilyen körülmények között is a pápák mellettük álltak, és igyekeztek megvédeni őket, annál is inkább, mivel a ferences és a domonkos világi rendiek hathatós erőt képviseltek az egyház és a társadalom lelki megújulásában. Másrészről a pápák igazi lelki hadserege voltak a világi és politikai hatalmasságokkal szemben.⁷¹

A XIV. század eseményeit összefoglalva elmondhatjuk: a „fekete pestis”, az eretnekség gyanúja, valamint a nyugati egyházszakadás következtében igen megcsappant a világi ferencesek száma. Ezzel szemben a XV. században a FVR újjáéledéséről lehet beszélni. Ez nagyban köszönhető a híres prédikátoroknak: Sienai Szent Bernardinnak, Kapisztrán Szent Jánosnak, Bustói Bernardinnak, akik prédikációikkal népszerűsítették a Harmadik Rendet. Firenzei Szent Antal (1389–1459) a Summa theologicában többek között beszámol arról, hogy a korabeli teológiai tanárok nem beszélnek annyit a Domonkos Harmad Rendről, mint amennyit a ferencesről. Az okok között felsorolja, hogy azon a környéken kevesen vannak, és szinte teljesen hiányoznak közülük a férfiak. A Ferences Harmadik Rendhez viszont sokan tartoznak mind a két nemből, sőt olyanok is, akik remeteségben, kórházban vagy kongregációban élnek.

A kiteljesedés egy másik bizonyítéka a szociális és karitatív tevékenységek megnövekedése volt: az eddigiekhez képest nagyobb méreteket öltött az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása: betegek gondozása – legyen az akár lepra, pestis vagy tífusz – és a szegényekről való gondoskodás.⁷² Szegény diákok számára egész Európában ingyen iskolákat működtettek. Gyakran előfordult, hogy egy közösség székhelye mellett kórház állt, vagy az irgalmasság más intézménye. Ezeket a világi ferencesek, valamint a többi városlakó adományából tartották fenn.

A XVI. században, a reneszánsz korában a FVR nagy kihívása volt szembenézni a kultúra, a társadalom és a politika fejlődésével, valamint a protestantizmussal és az Első Rend három ágra való szétválásával,⁷³ ellenben a FVR ez idő alatt is egységes tudott maradni, még akkor is, ha egy-egy közösség lelki asszisztense az Első Rend más-más ágához tartozott.⁷⁴

A protestantizmus által feldúlt országokban sok ferences harmadrendi, még ha élete árán is, de megőrizte hűségét az egyház iránt,⁷⁵ mégis a reneszánsz és a protestantizmus létszám- és minőségcsökkenést eredményezett, főleg Nyugat-Európában. Viszont Spanyolországban, Portugáliában és gyarmataikban tovább terjedt a világi rend. 1500-tól pedig az Első Rend, a pápák, a püspökök és a civil hatóság segítségével megsokszorozták karitatív tevékenységeiket.

A trentói zsinat után a világi ferencesek felhagynak a szociális tevékenységekkel meg az apostolkodással egy jótékonykodó és ájtatos életmód javára. Azt is lehetne mondani, hogy szerzetesibb lett az életük, hiszen egyre több időt töltenek a templomok falai között, és ezzel lassan elveszítik identitásukat, a ferences karizmának a világban való megélését.

Volt azonban ellenpélda is, hiszen Olaszországban olyan kórházakat működtettek, amelyeket még Luther is a tisztaság, a rend, és az ápolás mintaképének nevezett, vagy akár a nápolyi zenekonzervatóriumot is ide sorolhatjuk, hiszen ez a világi ferences Marcello Foscarato di Nicotera tevékenysége által keletkezett.⁷⁶ Ebben az időben új lendületet kapott a lelki élet, különösen az Oltáriszentség tisztelete által. A világi ferencesség feléledése tapasztalható meg főleg a vallásos buzgóság terén, nem az evangéliumi élet erejében, ami egyaránt meg tudja változtatni az egyházat és a társadalmat. A XVI. századot a szentek századának is lehet nevezni, hiszen sokakat szentté avattak azok közül, akik Szent Ferenc szellemében éltek ebben a korszakban.⁷⁷

I. 3. 5. A FVR a XVII. századtól a XXI. századig

Amint a XVI. században, úgy a XVII. században is az ájtatosságok gyakorlása jellemezte a Harmadik Rendet, nem pedig a bűnbánat. Abban az időben megváltozott a viseletük, amely korábban a bűnbánat jeleit hordozta, és egyre több előkelőség lépett be a rendbe: királyok, királynék, nemesek, egyháziak és politikusok egyaránt,⁷⁸ de míg létszámban növekedés mutatkozott, addig csökkent az evangéliumi élet minősége.

A XVII. század pápái tovább szorgalmazták a FVR elterjedését, annál is inkább, mivel általa a társadalom tehetősebb rétege megtanult krisztusi módon odafigyelni a szegényekre, és segítségükre siettet. Ők lettek azok, akik a rászorulók részére kórházakat, magtárakat, szegénykonyhákat és patikákat tartottak fenn. Ezenkívül orvosokat, ügyvédeket és jegyzőket is állítottak a szolgálatukba.⁷⁹ Bár a XVII. században a FVR elveszítette bűnbánó jellegét, ennek ellenére tagjaiból több férfi és nő újabb és újabb szerzetesi intézményt alapított, és ezek hathatósan vitték tovább a rend regulájának evangéliumi üzenetét.⁸⁰

A XVIII. század második felében nehéz időszak elé nézett a FVR Mária Terézia például megtiltotta új tagok felvételét (1776). Fia, II József, továbbvíve a folyamatot, betiltotta (1782) a rend bárminemű működését. Ugyanabban az évben Franciaországban is betiltották a világi rendet, és rövid idő leforgása alatt elkobozták javait. Ezenkívül a francia forradalom alatt sok, az egyházhoz hű világi ferences börtönt szenvedett, és nem ritkán halálbüntetést kapott.

A XIX. században Olaszország, Spanyolország és más országok területén is megtiltották a szerzetesrendek működését. Ennek következtében FVR is sokat szenvedett. Előfordult, hogy csak magántársulatként működhetett, nem pedig mint jogi személy.⁸¹

A világi ferencesek rendjének újraéledését nagyban előmozdította IX. Piusz, akinek pápasága alatt igen hatásosan jelentek meg a társadalmi életben. A ferences világi rendi Leone Harmel (1829–1915) nagyiparos és társadalmi újító megalapította a munkások számára az első takarék- és segélypénztárt. Harmel szociális programját a következő pontokban lehet megfogalmazni: megóvni a munkások egészségét, szigorú igazságossággal jogos fizetést adni nekik, meg kell óvni őket attól, hogy elveszítsék életkedvüket, szükséges biztosítani számukra a mindennapi kenyeret és a napi lelki táplálékot.

XIII. Leó pápa maga is világi rendi ferences volt, ezt a lelkiséget találta megfelelőnek arra, hogy a munka értékét, a szegények szeretetét, a magántulajdon tiszteletét, az őszinte testvériséget és a béke harmóniáját meggyökereztesse a társadalom minden rétegében. A pápa meg volt győződve arról, hogy ha elterjeszti a ferences lelkületet, meg tudja menteni a világot a kereszténység két nagy ellenségétől: a szabadkőművességtől és a marxizmustól. Ehhez arra volt szükség, hogy a rend megfiatalodjék, újból tevékeny és engedelmes legyen. Ezért 1883-ban XIII. Leó pápa a „Misericors Dei Filius” kezdetű bullájával megreformálta a regulát, leegyszerűsítve a IV. Miklós pápa húsz fejezetből álló szabályzatát.⁸²

A megújulás érdekében a fiatalok már tizennégy évesen beléphettek a rendbe. Nem volt kötelező az egész habitus viselése, csak a skapuláréé meg a kordáé, ezeket is ruha alatt, amelyben egyszerűségre kellett törekedniük. Továbbra is tilos volt bizonyos előadásokon való részvétel. Csökkent a böjt és az aszketikus gyakorlat, valamint a mondott napi imák száma, viszont megnövekedett a szentgyónás és a szentáldozás száma. Emellett a regula igen nagy számú búcsút is tartalmazott azzal a szándékkal, hogy minél vonzóbbá tegye a rendbe való belépést. A FVR vizitátorainak az Első Rend és a Reguláris Harmadik Rend tagjait nevezte ki.⁸³ Annak köszönhetően, hogy a világi rend egyre hatékonyabban jelen volt a társadalmi élet megújításában, lényegesen megugrott a férfi tagok létszáma.

Leó pápa reformja mégsem hozta meg a várt eredményt. Bár a tagok száma hatalmas méreteket öltött, a társadalomra mégsem tudott elég hatást gyakorolni. A pápa nagy álmának megvalósulása még túl korainak bizonyult. Mindez csak első látásra tűnt bizonyos kudarcnak, hiszen a nyitott szívű emberek megértették, hogy a Harmadik Rend nem csak egy búcsúkat begyűjtő kongregáció.⁸⁴ Ennek köszönhetően nagyon sok ferences szerzetes kongregáció létesült. Agostino Gemelli OFM A Franciskanizmus című könyvében például tizenkét ilyen kongregációt sorol fel. Ugyancsak ő jegyzi meg: „A ferencesség soha úgy nem foglalkozik a neveléssel, mint a XIX. században. Egyrészt e célból szervezi fegyelmezetten a harmadik rendet, másrészről pedig talán azért, mert egy század sem találja meg a ferences lelkiségben a társadalmi vágyódásaihoz és erőkifejtéséhez a legalkalmasabb nevelői elveket, mint éppen a XIX. század.”⁸⁵

Ez időben olyan neves személyiségeket találunk a FVR zászlaja alatt, mint: Ozaman, Guasti, Salvadori; szenteket is: az arsi plébánost, Cotlolengót és Ferrinit.⁸⁶

A XX. század elején visszalépés érzékelhető. A FVR-et újból az ájtatosság jellemzi, és már nem nevezhető az evangéliumi élet iskolájának. Ez viszont nem gátolja XV. Benedek pápát abban, hogy a Sacra Propediem (1921) elnevezésű enciklikájában sürgesse a püspököket, hogy szorgalmazzák és támogassák a FVR elterjedését, új közösségek alapítását. Ezt teszi XI. Piusz pápa is Rite Expiatis (1938) kezdetű enciklikájában, tevékeny életre buzdítva a világi ferenceseket. Figyelemreméltó, hogy ez idő alatt újabb ferences világi testvériségek születtek, példaként megemlítjük a Pia fratellanzát, amelynek tagjai és vezetői között találjuk Giacomo della Chiesát (XV. Benedek) és Eugenio Pacellit (XII. Piusz). Sok ehhez hasonló papi közösség működött Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban is.⁸⁷

A második világháború után a FVR-ben is érzékelhetőbb az az új tavasz, amely az egyházat is egyre jobban átjárta. A renden belül ennek első hivatalos jelei a III. Rend Nemzetközi Konferenciájának megalapításával jelentkeznek (1946).⁸⁸ A konferencia szükségét látja annak, hogy a XIII. Leó-féle regulát és alkotmányt újrafogalmazzák. Egy másik, megújulásra való világos felhívás magától a világi rendi XII. Piusz pápától érkezett, aki 1956-ban megfogalmazta azt, hogy a testvériségnek a keresztény tökéletesség iskolájává kell válnia, mert az eredeti ferences szellem jellemzője a merész és gyors cselekvés, amely felépíti Krisztus Testét. Úgy a konferencia, mint a pápa buzdítása hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy 1957 augusztusában megjelenjen az FVR új alkotmánya.⁸⁹ Ez az alkotmány nagyon jól és pontosan megfogalmazza a FVR lényegét: életprogramját, lelkiségét és fegyelmi szabályait. Ez az alkotmány egyben előkészítette az új regulát, amely már a II. Vatikáni Zsinat szellemiségét hordozza.⁹⁰

Tizenkét év előkészítő munka után VI. Pál pápa 1978. június 24-én kelt Seraphicus Patriarcha apostoli levelével kihirdette és jóváhagyta a FVR megújított reguláját. Fontos és örömteli pillanat volt ez a világi ferencesek számára. Elkezdték lefordítani és eljuttatni minden nyelvterületre. Már csak egy új konstitúciót (alkotmányt) kellett melléje rendelni, de ezzel még várniuk kellett, hiszen ehhez az új Egyházi Törvénykönyv útmutatásait kellett figyelembe venniük, amely csak 1983-ban jelent meg.

Az új konstitúciót végül is 1999 októberében hagyta jóvá a FVR Általános Káptalanja, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságának Kongregációja pedig 2000. december 8-án.⁹¹ Az alkotmány feladatát és értékét, a Ferences Család Négy Miniszter Generálisa FVR-nek írt levele világítja meg a legjobban, amelyben többek között ez áll: „A Konstitúciók szövege egy minden eddiginél fontosabb segítséget jelent a számotokra abban, hogy megtestesítsétek ezt az egyetlen hivatást a sokféle kifejezésmód gazdag változatosságában, ott és akkor, ahová és amikor az Úr küld bennünket. Ez nem csupán »még egy dokumentum« vagy egy út utolsó állomása, hanem egy alapvető és dinamikus eszköz, amely abban segít bennünket, hogy mint ferencesek, jól körvonalazódjék számunkra a hivatásunk, és életünket és hivatásunkat progresszíven strukturáljuk. Szerte a világon sok testvér dolgozott észrevételek megtételével és a szöveg felülvizsgálásával, az Anyaszentegyház jóváhagyta, mindez pedig arra kötelez bennünket, hogy az Általános Konstitúcióknak ezt a szövegét az evangéliumi élettervünk központi tengelyévé tegyük.”⁹²

II. A Ferences Világi Rend Lelkisége

Miután az első fejezetben megismerkedtünk a világi ferenceseket megelőző társadalmi helyzettel, az adott kor emberével, vágyainak hajtóerejével, az akkori Egyházzal, Assisi Szent Ferenccel, a Rend alapítójával és a F.V.R. történelmének fontosabb mozzanataival, a második fejezetben a világi ferencesek lelkiségét mutatjuk be.

II. 1. Az életterv

A világi ferencesek hivatása abból a mindenkire érvényes életszentségre való meghívásból születik, amit katekizmusunk így fogalmaz meg: „A laikusok részesednek Krisztus papságában: vele egyre jobban egyesülve, kibontakoztatják a keresztség és a bérmálás kegyelmét a személyes, családi, közösségi és egyházi élet minden területén, és így valósítják meg a minden megkereszteltnek szóló felhívást a szentségre.”⁹³

A világi ferencesek, Szent Ferenc ösztönzésére, bűnbánattartásra törekszenek, ami elsősorban a szív megtérését jelenti, hiszen ezáltal maga Isten fogja betölteni őket. A bűnbánó élet annak a keresztény embernek az ösvénye, aki megteszi az Atya akaratát és műveit.⁹⁴ Szent Ferenc pedig végrendeletében pontosan megfogalmazta ennek az ösvénynek a lépéseit: „Az Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére.”⁹⁵

A ferences bűnbánó életben tehát a következő lépéseket kell követni:

• Isten a kezdeményező: „Az Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást.” Ez a bűnbánó életre való meghívás.

• Isten olyan helyekre vezet, ahová nem akarunk menni, de mindez alkalmat ad arra, hogy növekedjék Istenbe vetett bizalmunk.

• A bűnbánó mindezt elfogadja, és elkezd szolgálni másoknak, elfogadva őket, és végül önmagát is: „és én irgalmasságot cselekedtem velük.”

• Ennek eredménye a boldogság elérése: „ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére.”⁹⁶

Tehát a bűnbánók azok az emberek, aki megnyitják a szívüket az Istennek. Mindezt saját világi környezetükben teszik meg, olyan emberek mellett, akik erre nem éreznek igényt. Ennek következtében a világi ferencesek élete tanúságtétel arról is, hogy a bűnbánat (metanoia) az önmegvalósítás pozitív tette, szívünk megnyitása a szentháromságos egy Isten bennünk való működésére.

Sajnos igen gyakran előfordul, hogy összetévesztjük ezt a bűnbánatot magával a bűnbánattartással,⁹⁷ hiszen a hagyományos bűnbánati cselekedetek, a böjt és az alamizsna csak következményei annak, hogy megnyíltunk Isten előtt. Bár a megtérés fontos eszközei tudnak lenni, önmagukban ezek mégsem tudnak minket Istenhez vagy akár a megtérésre vezetni. Mert mit használ a böjt, ha azt nem az Isten működésére való megnyílás szándékával tesszük? Hasonlóképpen áll a dolog az alamizsnával vagy a szegények megsegítésével is. Csak a fentebb említett megnyílt szív tud Isten erejében bízva élő segítség lenni a rászorulók számára. Másképp csak személyválogató, aki önkényesen eldönti, ki is a szükséget szenvedő.⁹⁸

A ferences világi rendiek Szent Ferenc karizmáját követik. Katekizmusunk 2684. pontja leírja, hogy az egyházban, eddigi élete során, sok különböző lelkiség látott napvilágot. Ezeknek a lelkiségeknek a hordozói Isten emberei voltak, akik személyes karizmájukat mindig átadták másoknak, úgy, ahogyan ezt Illés próféta is tette Elizeussal. A FVR regulájának első pontja pedig megfogalmazza: „A lelki családok között, amelyeket az Egyházban a Szentlélek keltett életre, a Ferences Család magába foglalja Isten népének azon világi, szerzetes és papi tagjait, akik felismerik magukban a Krisztus követésére szóló hívatást Assisi Szent Ferenc nyomdokain. Különböző formákban és módokon, de egymásra ható életközösségben óhajtják megtestesíteni ma a közös Szeráfi Atya karizmáját az Egyház életében és küldetésében.”⁹⁹

Szent Ferenc példájára akarják követni Krisztust, aki igaz Isten és igaz Ember. Ebben a követésben Szent Ferenc annál is inkább segítségükre van, mivel ő Krisztus tükörmása volt, és mindenki más feladata is az, hogy Jézust tükrözze vissza. Ugyanakkor amilyen mértékben meg fogják tudni jeleníteni a kezdetek ferences lelkiségét, olyan mértékben az egész világ számára az igazi öröm példaképei lesznek. Ehhez szükséges, hogy a mindennapokban engedelmeskedjenek a Szentléleknek, imádságos bizalommal hagyatkozzanak a Gondviselésre, hálás és egyszerű lelkülettel használják a világ javait, örvendezzenek azoknak az alkotásoknak, amelyekkel Isten körülölel minket, örvendezzenek, hogy keresztényekként élhetnek az egyházban, hálaadással legyenek a munka lehetőségéért – mely ajándék –, és szerető gondoskodással segítsenek másokon.¹⁰⁰

A világi ferencesek egy másik fontos feladata – mely valójában minden megkeresztelt emberé is – hirdetni a megtestesülésnek és Isten országának misztériumát. A megtestesülését, hiszen ezáltal került igazán közel egymáshoz az isteni és az emberi lét. A megtestesülést, amit Szent Ferenc Jézus szegénységének nevez, fölséges szegénységnek, mivel általa „a mennyek országának örököseivé és királyaivá, földi kincsekben szegénnyé tett, s erényekben magasra emelt.”¹⁰¹

A világi ferencesek „a Szentlélektől indíttatva, saját világi állapotukban akarják megvalósítani a szeretet tökéletességet...”,¹⁰² vagyis hivatásukat a világban élik meg, nem megvetve azt, hanem sokkal inkább megmutatva, hogy a világ, a társadalom az Istennel való találkozás és a megszentelődés helye is tud lenni egyazon időben. Tömören így fogalmazhatjuk meg a FVR élettervét: Krisztus-követés Szent Ferenc példájára, világban élő bűnbánókként.

II. 2. A ferences lelkiség

Miután megfogalmaztam a FVR élettervét, ami Krisztus-követés Szent Ferenc példájára, világban élő bűnbánókként, a következőkben bemutatom a lelkiséget, amelyből él a FVR. Maga a lelkiség Szent Ferenccel vette kezdetét a XIII. század hajnalán. Tehát Ferenc a forrás, az ő istentapasztalatára épül a lelkiség, és az ő követőin keresztül jutott el ez az életmód egészen napjainkig. Nehéz feladat pár oldalban átfogóan ismertetni azt a karizmát, amiből szerzetesek, papok és laikusok oly nagy száma nap mint nap új lendületet merít személyes és közösségi Krisztus-követéséhez. Ezért az alábbiakban a ferences lelkiségnek csak a főbb jellemzőit mutatom be, külön kiemelve azt, ami sajátosan a világi ferenceseké.

II. 2. 1. Élni a szent Evangélium szerint

Aki szívébe fogadja és átelmélkedi a Szentírást, az előbb Krisztus-ismeretre tesz szert, majd pedig egyre inkább hasonló lesz hozzá.¹⁰³ Ez történt Szent Ferenccel attól a pillanattól, hogy az általa felújított Porciunkula templomban szentmisén vett részt,¹⁰⁴ és meghallotta az Evangéliumnak azt a részét, amelyben az Úr Jézus szétküldi apostolait (Mt 10, 7–10). Örömében felkiáltott, és kijelentette: „Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívemből tenni akarok.”¹⁰⁵

Szent Ferenc életében nagyon sok példát találunk arra, hogy biztatja rendi testvéreit és mindazokat, akikhez eljutnak szavai, akár élőszóban, akár írásban, hogy kövessék Jézus Krisztus evangéliumát. Az az életmód, amit Szent Ferenc felmutat, és mindenkinek ajánl, nem más, mint az Evangélium életbe ültetése. Számára az Evangélium magát Jézus Krisztust tartalmazza: „Számára szeretni az Evangéliumot azt jelenti, szeretni Jézust; hallgatni az Evangéliumot annyi, mint hallgatni Jézust. Élni az evangélium szerint, azt jelenti: Jézus példája szerint élni, élni az életet, ahogy azt Jézus Krisztus megélte.”¹⁰⁶ Tehát Szent Ferenc számára az Evangélium mindig is az élő Krisztussal való találkozást jelentette. Ily módon élve, Isten Szegénykéje egy gyönyörű példát hagyott ránk, megmutatva, hogy maga az Evangélium képes átalakítani minket és hasonlóvá tenni Krisztushoz.

Az Evangéliumban Szent Ferenc felfedezi a fölséges Isten mérhetetlen nagy szeretetét, amelyet egyszülött Fia által nyilatkoztatott ki a világnak, és Isten azzal mutatta meg szeretetét, hogy nekünk ajándékozta legnagyobb kincsét, Jézus Krisztust (vö. Jn 3, 16). Szemlélve Jézus példáját, aki megmentésünkért szegénnyé és kicsinnyé lett, Ferenc is szegény és kicsiny lesz.

Szent Ferenc úgy válaszolt erre a nagy szeretetre, hogy Krisztushoz kezdett hasonulni, és példájára mindenkinek a szolgája lett. Ebből érthető, hogy a ferences lelkiség mindig is fő feladatának tartotta, teljes szívvel és teljes lélekkel szeretni Istent, felebarátunkat pedig úgy, mint önmagunkat. Ezzel egyidejűleg a minket szerető Isten tenyerébe helyezve életünket egyszerűekké és szabadokká válunk, Isten nagy irgalmának boldog hirdetőivé minden teremtmény számára. Ez az a jó hír, amit Szent Ferenc és követői terjesztenek.¹⁰⁷ A világi ferencesek életében az Evangélium fontosságát regulájuk is mutatja, midőn így fogalmaz: „A világi ferencesek mindent megtesznek, hogy az Evangéliumot gyakran olvassák, és hogy az Evangélium igazságait az életbe ültessék át, mindennapi életüket pedig újra meg újra az Evangéliumhoz mérjék.”¹⁰⁸ Továbbá Konstitúciójuk is leszögezi: „Annak a világi ferencesnek, aki elkötelezte magát Krisztus példájának és tanításának követésére, feladata, hogy az Evangéliumot és a Szentírást személyesen és állhatatosan tanulmányozza. A testvéri közösség és annak felelősei erősítsék az evangéliumi Ige iránti szeretetet, és segítsék a testvéreket abban, hogy azt megismerjék és megértsék úgy, amint azt az Egyház a Szentlélek közreműködésével hirdeti.”¹⁰⁹

II. 2. 2. Jézus Krisztus nyomába lépve

Jézus Krisztus az egyedüli közvetítő Isten és az emberek között. Ez a tanítás megtalálható a legtöbb lelkiségben, viszont a ferences lelkiségben kiemelkedő helyet foglal el, mivel egyedülállóan középpontba helyezi Jézus Krisztus személyét. Ugyanis amikor azt mondjuk, hogy „Jézus Krisztus által”, akkor azt a mély valóságot akarjuk megfogalmazni, hogy Jézus Krisztus nélkül, rajta kívül nem érthető meg az Isten és az ember közötti – emberi szavakkal tökéletesen soha ki nem fejezhető – atya-fiúi kapcsolat. Ezért Jézus Krisztus személye létszükséglet a ferences lelkiségben.

Ferenc számára Jézus Krisztus mindenekelőtt az Atya Fia, aki által minden lett, és minden megújult. Isten a világba küldte, hogy az emberek és minden teremtmény megváltója legyen. Ezt az igazságot éli és hirdeti Szent Ferenc, ez készteti, hogy minden emberrel és minden létezővel megossza az örömhírt. Felfedezve Jézusban az egyedüli Mestert, Ferenc egyszerűen nem tudja nem követni őt. Fáradhatatlan istenkeresésében megérti, hogy Jézus követésének gondolata a kegyelem ajándéka. Ez a felismerés arra ösztönzi Ferencet, hogy mindent levessen,¹¹⁰ és válassza az alázatos szegénységet, hogy ezáltal is egyre jobban Krisztushoz hasonuljon.¹¹¹

Mindig Krisztusra tekintett, őrá gondolt, benne élt. Így látjuk őt az Isteni Gyermek megtestesülését ünnepelve Geccióban: „Isten szentje megállott a jászol előtt, nagyokat sóhajtott, s közben a fájó részvét és túláradó öröm csatáztak szívében.”¹¹² Hasonlóképpen cselekszik, amikor gyakran Krisztus szenvedéseit szemléli: „Valóban, Ferenc szívében állandóan ott pihent a mirhacsokor, szeme szüntelenül az ő Fölkentjének orcájára tekintett, és egy pillanatra sem szűnt meg a fájdalmak férfiát nézni, aki ismeri minden betegségünket.”¹¹³

Az előbbi két idézet is világosan mutatja, hogy Ferencet nem a hatalmas, a rettenetes Isten ragadja meg, hanem az alázatos, aki mindent vállal az emberért és az emberrel; ezt leginkább Jézusban fedezte fel.¹¹⁴ Ebből pedig megszületett életének mozgatórugója és egyben célja, amelyet saját szavaival így fogalmaz meg testvéreinek: „Nagyon kell szeretnünk – mondta – annak szeretetét,¹¹⁵ aki olyannyira szeret bennünket.”¹¹⁶

Krisztus követése egyszerűen válasz az Ő szeretetére, és ez olyan valóság lett Ferenc számára, amely megmutatta a belső szabadság felé vezető utat. Ez az út három mozzanatot foglal magában: a rossztól való elfordulást, a jó felé való irányulást és az Isten akaratához való teljes odatapadást.¹¹⁷

Mivelhogy Jézus Krisztus a mi mintaképünk, szükséges visszatükröznünk vonásait: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Jézus Krisztusban is megvolt...” (Fil 2, 5) Mivelhogy Jézus Krisztus az egyedüli közvetítőnk az Atyánál, csak Jézus Krisztus által állhatunk meg. és lehetünk kedvesek az Atya előtt. Mivelhogy Jézus Krisztus egyben a mi Megváltónk, kötelesek vagyunk részt vállalni szenvedéséből, nem vonakodva saját keresztünktől, vállalva a halált, iránta érzett szeretetből. Végül mivel Jézus Krisztus számunkra egyben a mennyei dicsőség közvetítője is, csak általa dicsőülhetünk meg, ezért minden képességünket, adományunkat és kiválóságunkat tőle kapott ajándékként ismerjük fel.¹¹⁸

II. 2. 3. Az Eucharisztia

A szentségek a ferences lelkiség másik fontos eleme, hiszen bennük a feltámadt Jézust szemléljük, de ugyancsak ezekben valóságosan találkozunk is vele.

Az Eucharisztia szentsége, mint Isten szeretetének legnagyobb ajándéka, kiemelkedő helyet foglalt el a Poverello¹¹⁹ életében. Az Eucharisztia segít megértenünk, az Úr Jézus Krisztus nem hagyott magunkra, velünk van minden nap a világ végéig (vö. Mt 28, 20) szent emberségében és szent istenségében.

„Íme, nap nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után közénk jön alázatos külsőben; nap nap után leszáll Atyja öléről az oltárra, és a pap kezébe adja magát. És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. És miként az apostolok testi szemeikkel csak testét látták, de lelki szemeikkel szemlélve Istennek hitték őt, akként mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, fontoljuk meg, és higgyük szilárdan, hogy ez az ő élő és valóságos teste és vére. Így marad az Úr mindenkoron híveivel, amint maga mondja: „Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig.”¹²⁰

Az eucharisztikus Jézus szemlélésében Isten Fiának leereszkedése, lealacsonyodása érinti meg leginkább Szent Ferencet, és arra készteti, hogy egészen benne éljen, neki éljen,¹²¹ másokat pedig buzdít: „Lássátok meg, testvéreim, Isten alázatosságát, és öntsétek ki szívetek előtte... Semmit se tartsatok tehát vissza magatokból, hogy egészen magához fogadjon benneteket az, aki egészen odaadja magát értetek!”¹²²

Szent Ferencnek az Eucharisztia iránti igazán bensőséges tiszteletéről árulkodnak levelei is, mivelhogy nyolc leveléből öt központi szerepet tulajdonít e szentségnek. Ezeket írja például rendi testvéreinek: „Lábatokat csókolva és a tőlem telhető legnagyobb szeretettel kérlek mindnyájatokat, testvéreim, hogy amennyire csak tőletek telik, a legteljesebb tisztelettel és hódolattal legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges teste és vére iránt, melyben minden, ami a mennyben és a földön van, megbékélt és kiengesztelődött a mindenható Istennel. Kérem az Úrban valamennyi paptestvéremet, akik a Magasságbeli papjai, vagy ezután lesznek azok, illetve lenni óhajtanak, hogy mikor miséhez készülnek, maguk tisztán és tiszta szándékkal, tisztelettel, szent és szeplőtelen eltökéléssel mutassák be a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges testének és vérének valódi áldozatát...”¹²³

Az Eucharisztia lakomája számunkra sokkal több kell, hogy legyen, mint egyéni ájtatosság, ahol megértjük, hogy szolidárisak kell lennünk felebarátainkkal. Szent Ferenc megtanítja nekünk, hogy megélni az Eucharisztiát azt jelenti, hogy belépünk a szeretetnek abba a dinamikájába, amely tökéletesen odaajándékozta önmagát: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, mely értetek adatik. Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, mely értetek kiontatik.” És ez számunkra azt is jelenti, hogy igent mondunk a szeretet logikájára, vagyis nap-nap után odaadjuk magunkat Istennek és embertársainknak. Továbbá feladatunk az Eucharisztia hirdetőivé válni, hogy az egész világ egyetlen hálaadássá alakuljon Jézus Krisztus ezen új jelenléte iránt:¹²⁴ „És amikor a pap az oltáron bemutatja az áldozatot, vagy valahova viszi a szentséget, minden nemzet térdre borulva zengje az élő és igaz Úristen dicséretét, dicsőségét és tiszteletét. És úgy hirdessétek és prédikáljátok az ő dicséretét minden népnek, hogy minden órában és a harangok szavának minden megcsendülésére az egész földkerekségen minden nép dicséretes hálaadást zengjen a mindenható Istennek.”¹²⁵

Maga a bűnbánó élet is az Eucharisztia áldozatából részesedik, amely egyszerre Isten műve és az ember tevékenysége. Így a bűnbánat a teremtmény szeretetének hálaadó válasza arra a Szeretetre, amelyet az Atya ad Jézus Krisztusban.¹²⁶ Mivel pedig az Eucharisztia az egyház életének csúcsa és forrása, a FVR Regulája arra ösztönözi tagjait, hogy tevékenyen kapcsolódjanak bele a szentségi életbe, főleg az Eucharisztiába.¹²⁷ A Konstitúciókban is hasonló gondolatokat találunk, de még bővebben kifejtve az Eucharisztia értékét és hatását: „Az Eucharisztia az egyház életének a középpontja. Benne Krisztus egyetlen testként egyesít minket önmagával és egymással. Legyen tehát az Eucharisztia a testvéri közösség életének középpontja! A testvérek a lehető leggyakrabban vegyenek részt szentmisén, emlékezvén Szent Ferencnek arra a tiszteletére és szeretetére, amellyel az Eucharisztiában élte meg Krisztus életének valamennyi titkát.”¹²⁸

Az Eucharisztiáról szóló részünket Szent Ferenc A Miatyánk kifejtése című imádságának egy részletével zárjuk. Ebből a pár sorból kiviláglik, hogy a Poverello a Krisztus-esemény teljességét fedezete fel és élte át az Eucharisztiában. Ezen páratlan értékű jelenlétben megújulnak Jézus tettei, szavai, szenvedése, halála és feltámadása – megváltásunk.¹²⁹ Ezért szívének bensőséges vágyával így kéri az Atyától eucharisztikus Fiát: „Mindennapi kenyerünket, a te szerelmes Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust, add meg nekünk ma: annak a szeretetnek az emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket értünk mondott, tett és szenvedett.”¹³⁰

II. 2. 4. Az egyházban élve

A ferences lelkiségben egy másik fontos téma az egyház, az egyházhoz tartozás, a benne való tevékeny élet. A FVR egyházias jellegét szintén Szent Ferenctől örökölte, aki már hivatása kezdetén megtanulta szeretni Krisztus „misztikus testét.” Erre a mély tiszteletre és szeretetre maga az Úr vezette, még attól pillanattól, hogy a San Daminano-i templomban így szólt hozzá: „Ferenc – mondta –, menj, és állítsd helyre hajlékomat, mert mint látod, romokban hever!”¹³¹ És késedelem nélkül neki is látott e feladatnak.

Nagyon sok olyan eseményt ismerünk, amelyben újból és újból megmutatkozik Szent Ferencnek az egyház iránti ragaszkodása, szeretete és bizalma. Mikor például növekedni kezdett testvéreinek a száma, életformájuk jóváhagyása érdekében, Rómába készülve, így lelkesítette társait: „Menjünk azért anyánkhoz, a római szentegyházhoz...”¹³² Milyen szép megfogalmazás: számára az egyház édesanya.¹³³ Ferenc azért is ragaszkodik az egyházhoz, mert hitét nem egyedül akarja megélni, hanem sokkal inkább megosztva annak tagjaival.

Megtérése óta pedig feltűnő az egyházi személyek iránti mély tisztelete. Erre nemcsak rendi testvéreit biztatta, hanem prédikációiban minden keresztény embernek átadta ezt az üzenetet.¹³⁴ Talán végrendeletében fogalmazta meg legtökéletesebben ezzel kapcsolatos tanítását: „Azután egyházi rendjükre való tekintettel olyan határtalan bizalmat adott nekem az Úr, és ad szüntelenül papjai iránt, kik a római Szentegyház szabályai szerint élnek, hogy még ha üldöznének, akkor is csak hozzájuk menekülnék. És ha akkora bölcsességgel rendelkeznék is, mint Salamon, és szegényes papokkal találkoznék a világban, akaratuk ellenére semmiképpen sem akarnék plébániájuk területén prédikálni. És úgy akarom tisztelni, szeretni és becsülni őket és a többieket, mint uraimat. És nem akarom észrevenni rajtuk a bűnt, mivel Isten Fiát szemlélem bennük, s ezért uraim ők. És ezt azért teszem, mert Isten magasságbeli Fiából testi szemeimmel itt e földön semmi mást nem látok, mint szentséges testét és szentséges vérét; ezt pedig ők érintik kezükkel és másoknak is ők szolgáltatják ki.”¹³⁵

Szent Ferenc életében azt is felfedezhetjük, hogy mekkora bizalommal volt a püspökök iránt. Már az apjával való nyilvános per alkalmával ott találjuk Guido püspököt, aki védelmére kel, és oltalmába fogadja.¹³⁶ Ferenc azonban nemcsak Assisi püspöke iránt viseltetett bizalommal, hanem minden apostolutód iránt. Mikor megérkezett egy városba, először annak püspökét kereste fel, akitől áldását kérte, majd ezt követően felajánlotta neki szolgálatát. Ha pedig nem látták szívesen, akkor nem erőszakoskodott, hanem elment egy másik városba. Ezzel a ragaszkodással élt a pápák iránt is. III. Incétől kéri életformájuk jóváhagyását, a megerősített regulában pedig jogi megfogalmazást nyer a ferencesek mindenkori hűsége az egyház iránt: „Ferenc testvér engedelmességet és hódolatot ígér Honoriusz pápa úrnak és törvényes utódainak, valamint a római Szentegyháznak.”¹³⁷ Szent Ferenc és követői mindig közösségben akartak lenni a római szentegyházzal.

Bár annak ellenére, hogy a Poverello látta az egyház gyengeségeit, és biztos, szenvedett is miattuk, mégsem állta meg a helyét azok véleménye, akik szerint az egyház hierarchiája megakadályozta Szent Ferenc művének kibontakozását. Aki figyelemmel végigolvassa írásait, valamint első életrajzírói beszámolóját, az megérti, hogy Szent Ferenc nem mutogat senkire, nem követeli senkitől, hogy újítsa meg az egyházat vagy annak tagjait. Igaz, hogy Szent Ferenc forradalmár volt, de az a hatalmas különbség közte és egy társadalmi forradalmár között, hogy ez utóbbi a hatalom minden eszközét latba veti ahhoz, hogy nézeteit, terveit és elveit sikerre vigye. Szent Ferenc viszont egyszerűen csak saját magát akarja megújítani, és azokat, akik önként követik őt, az ő evangéliumi forradalmát. Soha nem szűnt meg alázatos, hűséges és vidám katolikusnak lenni. Tudta, hogy az egyház gyenge, a hierarchiája pedig olyan emberekből áll, akiknek megvannak saját korlátaik, viszont azt is tudta, hogy épp ezért meg kell értenie, és segítségére kell lennie, nem pedig elfordulnia tőle, kilépve belőle.¹³⁸

Láthatjuk, a ferences lelkiség egyháziassága nemcsak egy, az egyházi tekintéllyel szembeni köteles és szoros engedelmességen alapszik, hanem az egyház iránti mélységes szereteten. Ebből fakad szolgálatába és a lelkek megmentéséért folytatott missziójába való bekapcsolódás vágya. Mindenekelőtt azonban azon a meggyőződésen alapszik, hogy Isten jelen van az egyházban, és ettől az egy természetfölötti valóság.¹³⁹ Sőt Isten az üdvösség egyetemes szentségévé tette egyházát, és benne egyetlen néppé formál minket önmagával és egymással. Ennek tudatában a világi ferenceseknek tevékenyen részt kell venniük életében. Ezért a plébániákon vállaljanak különböző feladatokat, mint: a szentségek tudatos megünneplésének előkészítését, az egyház liturgiájába való bekapcsolódást, különösen a zsolozsma végzését. Segítsék testvéreik felkészülését az örömhírnek a mindennapokban való megélésére, segítsenek a hitoktatásban és más közösségi munkákban!¹⁴⁰ Mindig tartsák szem előtt a FVR Konstitúciói által rögzített fontossági sorrendet: „A testvérek mindenekelőtt a saját családjukban, majd pedig a testvéri közösségben, és végül – tevékeny jelenlétökkel – a helyi egyházban és a társadalomban gyakorolják részvételüket abban a megszentelő szolgálatban, amelyet az egyház, a liturgia, az imádság, a bűnbánat és az irgalmas szeretet művei által gyakorol.”¹⁴¹

II. 2. 5. „Ti pedig mind testvérek vagytok”

A jó hír, amit Szent Ferenc felfedez Jézus Krisztus evangéliumban, az, hogy a mi Istenünk Atya-Isten, és minden ember az ő gyermeke. Szent Ferenc ebből megérti, hogy ha mindnyájunknak, akik az ő képmására vagyunk teremtve, egyazon Atyánk van, akkor mi egymásnak mind testvérei vagyunk. Közös Atyánk van, és a mi testvérünk, Jézus által egyazon családnak vagyunk a tagjai.

A testvériség az a család, amelyik Jézus jelenlétéből és jelenlétében, a fenti hitigazságban találja meg forrását.¹⁴² Olyan élő családi kapcsolatról van szó, amit a Szentlélek egységesítő és egyesítő műve testvériséggé formál.¹⁴³ Természetesen a testvériség ily módon való megértésében Szent Ferenc számára fontos szerepe van az egyháznak. A keresztség által először az egyházban válunk egymás testvéreivé, majd pedig ennek a valóságnak személyi és közösségi élmélyítésére születik meg Isten akaratából a ferences testvériség, amelyről most tárgyalunk, és amelynek kezdeteiről Szent Ferenc végrendeletében így ír: „És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem.”¹⁴⁴

Testvérekként és nővérekként élni, hűen az Úr örömhíréhez, ez a világi ferencesek összetartó ereje. Mert ahol így élnek, ott megszűnik minden diszkrimináció: szociális, szexuális, kulturális, faji és nemzeti egyaránt. A másik ember feltétel nélküli és örömmel való elfogadására maga Szent Ferenc tanít bennünket. Első életrajzában olvassuk: „Szent Ferencnek és társainak mondhatatlan örömére és vigasságára szolgált, ha valaki – hívő, gazdag, szegény, nemes, nem nemes, szolgasorsú, megnyerő külsejű, okos, együgyű, klerikus, írástudatlan avagy laikus a keresztény nép köréből – Isten szellemétől vezéreltetve a szent szerzet ruhájának felvételére jelentkezett.¹⁴⁵ Mindez azért, mert a testvériség sokkal többet jelent egy érzésnél, bármilyen nemes legyen is az.¹⁴⁶ A ferences világi rendi hivatás tulajdonképpen, az Evangélium közösségi megélésére való meghívás: „a Ferences Világi Rendnek, amely úgy mutatkozik be, mint az egész világon elterjedt, szervezett katolikus testvéri közösség, amely nyitva áll minden keresztény előtt, és amelynek a testvérei és nővérei a Szentlélektől indíttatva saját világi állapotukban akarják megvalósítani a szeretet tökéletességét, és fogadalommal kötelezik el magukat arra, hogy az Evangélium szerint éljenek Szent Ferenc példájára és az egyház által elismert Regula segítségével.”¹⁴⁷

A FVR célkitűzése megvalósítani ezt az ideált egy konkrét helyen való jelenléte és missziója által. Evangéliumi testvériségének alapját pedig Jézus Krisztusban találja meg, mert ez a testvériség akkor tud igazán felépülni és megerősödni, ha vállalja a megtestesülésben és a húsvétban rejlő kiüresedést, és követi a szolga Jézust.¹⁴⁸ És addig nem nevezhető senki testvérnek vagy nővérnek, amíg nem tud szegénnyé, alázatossá és szolgává lenni. Ezért, amikor egy herceg vagy egy egyetemi tanár le tud ülni egy szegény vagy egy írástudatlan mellé, akkor már ezen apró kis tette által is elkezd testvérnek bizonyulni.¹⁴⁹ Attól a pillanattól kezdve, hogy Jézusnak ezek a szavai beteljesedtek: „az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20, 28), és meghalt értünk, a testvériséget a szolgálat, a lemondás, a megalázkodás és a fájdalomban való együttérzés jellemzi, nem pedig a jutalom vagy az elismerés.

Ezért a ferences testvériséget, mely Szent Ferenc példájára mindenben követni akarja Krisztust, leginkább a szolgálatnak kell jellemeznie, annak a szolgálatnak, amely odaajándékozottság, áldozatvállalás és ingyenesség. Odaajándékozottság, mert arról szól, hogy másnak szolgál, és nem arról, hogy mással kiszolgáltatja magát. Áldozatvállalás pedig azért, mert hiteles szolgálat csak ott van, ahol áldozatot hoznak, és csak az nevezhető szolgálatnak, aminek ára van. És ez a szolgálat ingyenes is, nem kíván jutalmat, mert nem egy megrögzött szolgálat hajtja, hanem a szeretet megtapasztalt ereje.

És még milyen ez a szolgálat? Olyan, amely egymás terhét hordozza. Erre tanít minket Szent Pál a galatáknak írt levelében: „Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét” (Gal 6, 2). A testvéri szolgálatnak ez az első és legfontosabb formája, mert a testvér nem tárgy, akin uralkodunk, vagy aki szolgál minket, hanem egy teher, akit hordozunk, akit elviselünk, és testvér valaki éppen azért, mert mások vállára nehezedik.¹⁵⁰ Ezt a lelkületet tárja elénk Szent Ferenc is a 18. intelemben: „Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amiben – hasonló körülmények közt – maga is kívánná, hogy elviseljék őt.”¹⁵¹ A testvéri közösség az elviselésben valósul meg, úgy, ahogyan az Isten és az emberek közötti kapcsolat is. Isten Jézus Krisztusban hordozott és viselt el minket: „a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebei által gyógyultunk meg.” (Iz 53, 4–5).

A testvéri közösség valójában a kereszt közössége, mert benne mindig ott érezzük vállainkon a másik terhét. Viszont ha ezt a lényeges elemet ki próbálnánk hagyni belőle, már nem lehetne testvéri közösségnek nevezni, és nem is tudna megvalósulni Jézus parancsa: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13, 34) Az ő irántunk való szeretete pedig abban állt, hogy: „amikor még bűnökben voltunk, Krisztus meghalt értünk.” (Rom 5, 8–9)

A testvériséget nem a szavak építik fel, hanem a jó példa, annak az életpéldája, aki kész áldozatot hozni, aki felülemelkedik gyengeségein, és kész olyan tetteket végbevinni, melyekben benne rejlik a másokért való lemondás és szenvedés is. Továbbá az építi a testvériséget, aki nem köt szövetséget a középszerűséggel vagy a megalkuvással, és nem engedi, hogy letörjék lelkesedését, mert tudja, hogy egy hétköznapias hősiességgel nem lehet igazi közösséget alkotni.¹⁵²

A testvériségben fontos szerepe van a párbeszédnek. A párbeszéd abból a szeretetből születik meg, amely képessé tesz megnyílni mások előtt, másokat pedig befogadni. A párbeszéd nem felületes beszélgetés, nem erőfitogtatás, nem a másik minden áron való meggyőzése, hanem tett; olyan belső magatartás, amit az az őszinte vágy táplál, hogy másokat megértsek, és magamat megértessem, eljutva a szeretetben való kölcsönös elfogadásra és az igazság megtalálására.

A testvériség további fontos elemei közül röviden még megemlítjük a tiszteletet, a bizalmat, az őszinteséget és a megbízhatóságot. A másik testvér tisztelete mindenekelőtt abból a titokból származik, hogy ő Krisztus szakramentuma: „Amint az Atya minden emberben Fia vonásait látja, aki elsőszülött a sok testvér között, ugyanúgy a világi ferencesek is alázatos szívvel és emberségesen fogadjanak minden embert, mint az Úr ajándékát és Krisztus képe mását.”¹⁵³

A testvéri bizalom arra a felismerésre épül, hogy egymástól függünk, szükségünk van egymásra, nem vagyunk elegendők önmagunknak. Ezért szükséges, hogy a testvériség tagjai megosszák egymással tapasztalataikat és szükségleteiket. Az őszinteség és a megbízhatóság pedig nem választható el egymástól, mert az őszinteséget a megbízhatóság igazolja, a megbízhatóság, amely mindig szeretet közvetít.

Ezeknek a szempontoknak a fényében megértjük, hogy aki a FVR tagja lesz, az a rendbe lépése és fogadalma által ajándékba kap egy testvériséget. Egy testvériséget, amely számára a személyes megszentelődésnek és az Isten szeretete megvallásának lesz a helye. Ebből következik, hogy missziójuk éltető helye is. Ezt a valóságot fogalmazza meg a világi ferencesek regulájának 22. pontja: „A helyi testvéri közösséget hivatalosan kell megalapítani, amely az egész rend alapsejtje lesz, és látható jele az egyháznak, amely szeretetközösség. Legyen ez a tagok számára az egyházias érzület elmélyítésének és a ferences hivatás kibontakoztatásának kiváltságos helye, és a világban való apostolkodásuk éltetője.”¹⁵⁴

II. 2. 6. „A világban, de nem a világból”

A világi ferencesek lelkiségéről szóló utolsó alfejezetben arról a sajátosságukról tárgyalok, amelyet világi állapotnak nevezünk, és ugyanitt mutatom be apostolkodásuk mibenlétét is. Már a rend megnevezéséből is kiviláglik, hogy tagjai: „fogadalommal arra kötelezik magukat, hogy az Evangéliumot világi állapotukban a ferences lelkiség szerint élik.^”155 És hogy ez a világi állapot valóban sajátságos a ferences családon belül, erről a világi ferencesek regulájának 1. pontja is tanúskodik: „A lelki családok között, amelyeket az egyházban a Szentlélek keltett életre, a ferences család magában foglalja Isten népének azon világi, szerzetes és papi tagjait, akik felismerik magukban a Krisztus követésére szóló hivatást Assisi Szent Ferenc nyomdokain... E családon belül sajátos helye van a Ferences Világi Rendnek...”¹⁵⁶

A világi ferencesek abból a meggyőződésből élik hivatásukat a világban, hogy a világ Isten teremtménye, amelyet jónak alkotott: „És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott nagyon jó volt” (Ter 1, 31). És bár a bűn megrontotta, Jézus Krisztus mégis azért jött, hogy megváltsa, nem pedig azért, hogy elítélje. Erre a pozitív látásmódra Szent Ferenc is tanít minket.¹⁵⁷ Híres költeménye, a Naphimnusz mutatja be a legszebben ezt az egész világgal kiengesztelődött és Isten imádásában örvendező, hálás lelkületet:

„Mindenható, fölséges és jóságos Úr,

Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás,

És minden áldás.

Minden egyedül téged illet, Fölség,

És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,

Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,

Aki a nappalt adja

és aki reánk deríti a te világosságod.

És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:

A te képed, Fölséges.

Áldjon, Uram, téged Hold nénénkért

és minden csillagáért az égnek;

Őket az égen alkotta kezed fényesnek, Drága Szépnek!

(...)

Áldott légy, Uram, minden emberért,

ki szerelmedért másnak megbocsát.

És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.

Boldogok, kik tűrnek békességgel,

Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.”¹⁵⁸

Szent Ferenc azonban nem egyik napról a másikra jutott el erre a megtisztult látásmódra, hanem fokozatosan, sőt szenvedések árán értette meg, hogy a teremtményekben Isten bölcsességét, hatalmát és jóságát lehet szemlélni. És minden létező, mint Isten jóságának tükre, a Teremtő valamely tulajdonságát ragyogtatja fel a nyitott és megtisztult szívű ember előtt.¹⁵⁹

A világi ferencesek magukévá téve Szent Ferencnek ezt a teremtett világhoz való pozitív viszonyulását, és követve az egyháznak a II. vatikáni zsinaton megfogalmazott tanítását, ebben a mulandó világban keresik és építik az Isten országát: „A világban élnek, vagyis a világnak mindenféle feladatában és munkakörében, a családi és a társadalmi élet megszokott körülményei között: mintegy ezekből a szálakból van szőve életük. Itt hívja őket az Isten, hogy szerepük a kovászé legyen: mintegy belülről szenteljék meg a világot az Evangélium szelleme szerint helytállva a maguk feladatában, és így elsősorban életük tanúságával, hitük, reményük és szeretetük ragyogásával mutassák meg másoknak Krisztust.”¹⁶⁰

A FVR tagjai mindig szemük előtt akarják tartani, hogy ők Isten népének szerves része, ezért az egyházzal együttműködve akarják hirdetni Krisztust és az ő Evangéliumát mindenki üdvére.¹⁶¹ Ezt a hivatásukat és feladatukat Konstitúciójuk 17. cikkelye így fogalmazza meg: „A világi ferencesek, akiknek az a hivatása, hogy közreműködjenek az egész emberiség üdvözítő szentségét megjelenítő egyháznak az építésében, és akik a keresztség és a fogadalmuk réven »az egyház küldetésének tanúivá és eszközeivé« váltak, életükkel és szavukkal hirdetik Krisztust.”¹⁶²

A világi testvérek és nővérek evangelizáló hivatásuk betöltéséhez igen széleskörű útmutatást kapnak – a II. vatikáni zsinat szellemével tökéletes összhangban megírt¹⁶³ – Regulájuk és Konstitúcióik által. Azok között a területek között, ahová hivatottak, hogy betöltsék a „világ világossága és a föld sója” szerepét, a rend hivatalos dokumentumaiban a következő rangsor fedezhető fel: család, egyháztestvéri közösség, társadalom.¹⁶⁴

A világi ferenceseknek a családjuk van az első helyen, vagyis: „legelsősorban saját családjukat tekintsék annak a helynek, ahol keresztény elkötelezettségüket és ferences hivatásukat meg kell élniük”.¹⁶⁵ Ugyanakkor számukra a család az imádság, a szentírásolvasás és a hit elmélyítésének a helye. Itt tanulják meg, és itt tesznek tanúságot először az élet tiszteletéről, annak fogantatásától egészen a halálig.¹⁶⁶ Családi életükről továbbá a Regula 17. pontja is szól: „Családjukban a békesség, a hűség és az élet tiszteletének ferences szelleme szerint éljenek, arra törekedve, hogy mindezekben a Krisztusban már megújult világ jele legyenek. Különösen a hitvesek, akik a házasság szentségének kegyelmeiből élnek, tegyenek tanúságot a világban Krisztusnak egyháza iránti szeretetéről. Minden gyermekük egyéni hivatására figyelve, nyitottan, egyszerű keresztény nevelés által, örvendezve járják végig velük együtt az emberi és lelki fejlődésük útjait.”¹⁶⁷

Apostolkodásuk következő helye az egyház. A világi ferencesek Krisztus misztikus testének élő tagjai, és annak missziójában munkatársai, ugyanakkor a Szentlélek meghívta őket, és felruházta mindegyiküket azzal a feladattal, amit Szent Ferenc magától a megfeszített Üdvözítőtől kapott¹⁶⁸ hivatása hajnalán a San Damiano-templomban: „menj, állítsd helyre hajlékomat”¹⁶⁹ (azaz egyházamat). A világi ferenceseknek az egyházzal való szoros kapcsolatáról és a benne betöltendő hivatásukról a Regula 6. pontja ezeket írja: „A keresztség által, melyben Krisztussal együtt eltemetkeztek és feltámadtak, az egyház élő tagjaivá lesznek, és fogadalmuk révén most még szorosabban kapcsolódnak hozzá. Krisztust életükkel és szavukkal hirdetve úgy járjanak az emberek között, mint küldetésének tanúi és eszközei. Szent Ferenctől indíttatva és vele együtt az egyház újjáépítésére kaptak meghívást. Ezért elkötelezik magukat, hogy teljes egységben élnek a pápával, a püspökökkel, a papokkal, a bizalom szellemétől áthatott olyan dialógusban, amely nyitva áll apostoli kezdeményezésekre.”¹⁷⁰

Hogyan tehetnek eleget a világi ferencesek az egyház újjáépítésére kapott feladatuknak? Úgy, hogy „élő tagként az egyház növekedésére és folytonos megszentelésére fordítják egész erejüket, ahogyan azt a Teremtő jótéteményéből és a Megváltó kegyelméből kapták.”¹⁷¹ Ezért a FVR arra ösztönzi tagjait, hogy Isten népe körében felelősségteljesen vegyenek részt az egyház szentségi életében, annak liturgikus imáiban, és különös tisztelettel viseltessenek a Szűzanya iránt, követve készséges és imádságos lelkületét. Továbbá a világi ferencesek töltsék be állapotbeli kötelességeiket, szabaddá téve magukat Isten és testvéreik szeretetére, elfogadva az egyház minden tagját, építve és erősítve ezzel benne a testvériséget, a párbeszédet és a békét. Sajátos feladataik közé tartozik újból és újból felmutatni, valamint elmélyíteni a Szentírás szeretetét, az evangéliumi élet és szegénység szellemét, továbbá a bűnbánattartásnak (azaz a szívnek az Istenhez való állandó odafordulását) a lelki élet szempontjából kibeszélhetetlen fontosságát.¹⁷² Ferences lelkiségükből kifolyólag tettekben megnyilvánuló testvéri szeretettel legyenek az özvegyek, az egyedülálló szülők, az elváltak, a betegek, egyszóval mindazon kicsinyek¹⁷³ iránt, akikre ránehezedik az élet keresztje!¹⁷⁴ Támogassák a családos csoportok megalakulását és elterjedését! Nem utolsó sorban mutassák be „nővérünknek”, a halálnak¹⁷⁵ igazi értelmét azzal, hogy „mint a Feltámadott tagjai, derűs lélekkel várják az Atyával való végső találkozást.”¹⁷⁶

A világi ferencesek életének és evangelizáló tevékenységének másik igen fontos helye a társadalom. Mint minden keresztény, ők is arra hivatottak, hogy az egyházzal együtt a megtestesülés megcáfolhatatlan bizonyítékai legyenek, előmozdítva a társadalomban Isten országának kiteljesedését. A FVR tagjai ennek a missziónak az érdekében az Istentől kapott személyes karizmáikat Szent Ferenc példájára ennek a világnak a javára fordítják. Nem támasztva igényeket, megpróbálnak mindent megtenni, hogy magukra ölthessék a remény és az öröm szellemét, hogy így mindenhová követhessék Krisztus hangját és lépteit.¹⁷⁷ Isten országának az élet valóságában való konkrét kibontakozásának munkálására a világi ferencesek Konstitúciójának 18. cikkelye pontos útbaigazítást ad: „A világi ferencesek hivatásához tartozik, hogy Assisi Szent Ferenc személyéből és üzenetéből táplálkozva járuljanak hozzá egy olyan civilizáció kialakulásához, amelyben az emberi személy méltósága, a kölcsönös felelősség és a szeretet élő valóságok lesznek. El kell mélyíteniük az egyetemes testvériség igazi alapjait, és mindenhol meg kell teremteniük a befogadás lelkületét és a testvéri kapcsolat légkörét. Szilárdan kötelezzék el magukat a kizsákmányolás, a hátrányos jellegű megkülönböztetés és a társadalom peremére szorítás minden formája, valamint a mások iránti közömbösség minden magatartása ellen.”¹⁷⁸

A fentebb megfogalmazott civilizáció kialakításához a FVR testvérei és nővérei a nyolc boldogság szellemében hivatottak élni a társadalomban, kezdve azzal, hogy megbecsülik, és szeretettel vannak minden teremtmény iránt, kerülve kizsákmányolásukat. Ezért támogatják és együttműködnek a környezetvédőkkel, valamint azokkal, akik a természet rombolásának megelőzésén dolgoznak. Továbbá a munkát Isten ajándékának tekintik, amellyel belekapcsolódnak a teremtés művébe. Javaikat az evangéliumi szegénység szellemében kezelve, családjuk és embertársaik szolgálatára használják. Ezzel is határozott állást foglalnak a fogyasztói társadalommal szemben, valamint azokkal az eszmékkel szemben, amelyekben a gazdasági érdek megelőzi az ember értékét. A világi ferencesek mint olyan emberek, akik meg vannak győződve arról, hogy mindenkiben ott él az isteni mag, keresik a béke, a párbeszéd és a testvériség megteremtésének lehetőségét minden ember és minden nép között.¹⁷⁹ Végül – bár nem kimerítve ezzel a ferences világi rendiek hivatalos dokumentumaiban található, társadalmi életükre vonatkozó feladatokat és tanításokat – arra törekszenek, hogy konkrét válaszokat adjanak a világban fellelhető életuntságra és szorongásra, de minden más kérdésre és problémára is. A társadalomból „érkező kérdésekre nyitottan, az Evangéliumból az élet felé és az életből az Evangélium felé haladva”¹⁸⁰ próbálnak mindenekelőtt személyes életükkel azokra válaszolni. Ennek érdekében: „A világi ferencesek mindent megtesznek, hogy az Evangéliumot gyakran olvassák, és hogy az Evangélium igazságait az életbe ültessék át, mindennapi életüket pedig újra meg újra az Evangéliumhoz mérjék.”¹⁸¹

Befejezés

„Az Öröm és a Remény Hírnökei” – ezt a megnevezést a FVR Konstitúciójának 26. cikkelyében¹⁸² fedeztem fel, és megértve üzenetét, elhatároztam, hogy ezt választom tanulmányom címének. Ebben a választásban az is befolyásolt, hogy úgy láttam, ez a cím igen jól jellemzi azokat az általam is ismert fiatalokat, akik a közelmúltban nagy lelkesedéssel, elszántsággal és örömmel lettek a FVR tagjaivá.

Arra törekedtem, hogy bemutassam a Ferences Világi Rendet, azt a testvériséget, amely arra kötelezte el magát – közösségileg és tagjaiban egyenként –, hogy az Evangélium örömének és reményének¹⁸³ hírnöke legyen e világ valóságai közepette. A világi ferencesek azért hírnökök, mert – amint az utolsó alfejezetében láttuk – „az Evangéliumból az élet felé, és az életből az Evangélium felé haladva”¹⁸⁴ szavaikkal, tetteikkel, vagyis egész életükkel magukkal viszik a társadalom minden zugába az evangéliumi örömet és reményt. Így hírnökei annak az örömnek, hogy van Mennyei Atyánk. Olyan Atyánk, aki soha nem hagy árván minket. Olyan Atyánk, aki megmentésünkre elküldte hozzánk szent Fiát. Hírnökei annak az örömnek, hogy Jézus Krisztusban jegyesünk, testvérünk és barátunk van, aki üdvösségünkért feláldozta önmagát. Hírnökei annak az örömnek, hogy a Szentlélek templomai vagyunk, annak templomai, aki szüntelenül eláraszt minket éltető erejével és megszámlálhatatlan ajándékaival. És hírnökei annak a reményének, hogy el fogunk jutni Isten országába, ha megvalósítjuk életünkben a szeretet parancsát, hiszen Jézus Krisztus halálával és feltámadásával a halál már nem rémisztő végzet, hanem nővérünk,¹⁸⁵ akin keresztül Istenhez jutunk, haza.¹⁸⁶

Az volt a szándékom, hogy bemutassam, mekkora kincs és lehetőség rejlett és rejlik továbbra is a FVR-ben. Kincsük a mindenki számára felkínált és megvalósítható evangéliumi életformájuk. A lehetőség pedig abban áll, hogy ahol elkezdik élni ezt a lelkiséget, ott az egyedüli uralkodónak felmutatott életuntság, közömbösség, individualizmus, önzés, az anyagiak hajhászása és a kilátástalanság csúfos vereséget szenved, hiszen a második fejezetben bemutatott lelkiségükkel – amint az eddigi történelmük is mutatja – az Evangélium kovászaként tudták megújítani az egyházat és a társadalmat, és ez három tényezőnek köszönhető: először is a mindenható Isten végtelen kegyelmének, másodszor Szent Ferencnek, aki egy egészen evangéliumi és egészen egyházi utat hagyományozott rájuk; harmadszor pedig azoknak, akik ráléptek erre az ösvényre, és azon hűségesen kitartottak.

A könyv második részében a FVR evangéliumi lelkiségével foglalkozva kiviláglik, hogy e lelkiség legfontosabb elemeinek nagy része a ferences család közös kincse. Mindazonáltal a világi állapotról szóló utolsó alfejezet segítségével megérthetjük, azért lehet mégis világi ferences lelkiségről beszélnünk, mert ők sajátosan, a világban élik meg karizmájukat.

Ezen az íráson keresztül a katolikus egyházban működő számos lelki mozgalom közül megismerkedtünk a FVR-vel, azzal a renddel, amely közel nyolc évszázados múltra tekint vissza. Láttuk történelmének kimagasló szakaszait, de a néha előbukkanó hanyatlásait is. Majd pedig jó néhány rendi dokumentum és lelki író gondolatain keresztül bepillantottunk a világi ferencesek lelkiségbe. Abba az életformába, amelynek a segítségével a történelem folyamán a rend hűséges tagjai igazi krisztuskövetőknek bizonyultak. Ők mindig továbbadták ezt a kincsüket a nyomukba lépő nemzedékeknek, és így ez a lelkiség ma is több mint 400 000 fogadalommal elkötelezett világi ferencest¹⁸⁷ segít az életszentségre való eljutásban.

Amint az előszóban is említettem, ez az összeállítás nem ad teljes képet a FVR-ről. Az általam ismertetett két fejezet inkább betekintést kínál e témába, és azok számára, akik egyáltalán nem ismerik még ezt a rendet és lelkiségét, a vallásos élet igen szép távlata nyílhat meg. Azok viszont, akik többet szeretnének megtudni a világi ferencesekről, ehhez elég bőséges anyagot találnak az általam felkutatott és feldolgozott irodalomban. Annál is inkább találhatnak új szempontokat, lehetőségeket a téma esetleges továbbviteléhez, mivel több olyan forrást használtam, amely eddig még nem jelent meg magyar nyelven, illetve még nem vált a Ferences Világi Renddel foglalkozó magyar szakirodalom részévé.

Személy szerint a témával való foglalkozás során ferences hivatásom megéléséhez sok lelki vigaszt és lendületet kaptam, mert több vonatkozást újragondolhattam, jobban megértettem, hiszen egyetlen ferences lelkiség létezik, csak annak megélési módja és helye változik. Az ideál azonban egy: követni Jézus Krisztust és az ő szent Evangéliumát a maga eredetiségében, tisztaságában Szent Ferenc példájára. Ugyanakkor úgy érzem, közelebb kerültem a világban élő testvéreimhez is.

Remélem, hogy az itt összegyűjtött gondolatok tovább fogják építeni azok életét, akik ferencesként élnek a világban, és azokét is, akik ezután fogják felfedezni a szívükben rejlő, eddig még fel nem fedezett evangéliumi lelkiséget.

Szakirodalom

• A Ferences Világi Rend Regulája, Általános Konstitúciói, Országos Statútumai és Szertartáskönyve. Kiadja a Ferences Világi Rend Országos Tanácsa, Budapest, 2002, kézirat, ford. Domokos György

• Balanyi György: Assisi Szent Ferenc, Szent István Társulat, Budapest, 1927

• Balanyi György: Anima Franciscana. A Ferences Közlöny Kiadása, Budapest, 1930

• Bracaloni, Leone: La Spiritualità Francescana nei suoi corollari, Edizioni Porziuncola, S. Maria degli Angeli, 1959

• Cardaropoli, Gerardo: Vocazione e missione dei fedeli laici francescani nella chiesa e nel mondo, Fedeli Laici Francescani, Pro manoscritto, Roma, 1990

• Celánói Tamás: Életrajzai Szent Ferencről, Ferences Források 2., Agapé, Szeged, 1996, Hidász Ferenc. – Várnai Jakab. (szerk.)

• Cserháti József – Fábián Árpád (szerk.): A II. Vatikáni zsinat tanítása, Szent István Társulat, Budapest, 1992

• Ciccarelli, M. Marciano: I Capisaldi della Spiritualità Francescana, 2. Edizione rivedutta e aumentata, Benevento, 1959

• Esser, Kajetan: Temi Spirituali, II. edizione riveduta, Edizioni Biblioteca Francescana, Milono, 1973

• Galli, Marc: Assisi Szent Ferenc és kora, Scolar Kiadó, Budapest, 2003, ford. Gebula Judit

• Gemelli Ágoston: A Franciskanizmus, Ferences Közlöny Szerkesztősége, Budapest, 1933, ford. Takács Ince

• Goff, Jacques Le: Assisi Szent Ferenc, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, ford. Szilágyi András

• Hidász Ferenc – Várnai Jakab (szerk.): Assisi Szent Ferenc művei, in: Ferences Források 1., Agapé, Szeged, 1993

• Hidász Ferenc – Várnai Jakab (szerk.): A három társ legendája, Ferences források 4., Agapé, Szeged, 1995

• Hubaut, Michel: Krisztus a mi boldogságunk, Agapé, Újvidék, 1991, ford. Barsi Balázs

• Iriarte, Lazaro: Vocazione francescana, Edizioni Francescane „Cammino”, Roma, 1971

• Katolikus Egyház Katekizmusa, Szent István Társulat, Budapest, 2002, ford. Diós István

• Leclerc, Eloi: Assisi Szent Ferenc – Visszatérés az Evangéliumhoz, Agapé, Szeged, 1993, ford. Barsi Balázs

• Lombardi, Teodosio: Introduzione allo studio del Francescanesimo, Edizioni Porziuncola, S. Maria degli Angeli, 1975

• Matic, Ivan: Manuale per l`assistenza all`OFS e alla GiFra, kézirat, 2007

• Matura, Thaddée: L`identità Francescana – Ieri e Oggi, Pazzini Editore, Villa Verucchio (RN), 2002

• Merino, J. Antonio: Umanesimo Francescano – francescanesimo e mondo attuale, Citadella Editrice, Assisi, 1984

• Rotzetter, Anton – Van Dijk, Willibrord-Christian – Matura, Thaddée: Assisi Szent Ferenc, Vigília Kiadó, Budapest, 1995, ford. Szöllősy Christophora – Kovács Sándor

• Szántó Konrád: A katolikus Egyház Története, I, Ecclesia, Budapest 1983

• Szentírás, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003

• Varga Kapisztrán. – Várnai Jakab. (szerk.): Assisi Szent Ferenc Virágoskertje – Fioretti, Ferences Források 6., Agapé, Szeged, 1999

• Várnai Jakab: Kézikönyv a Ferences Világi Rend életéhez, Agapé, Szeged, 1992