ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP

Kolozsvár 
Havas Boldogasszony ferences templom és kolostor
Hirdetések

2019. szeptember 29. 
Évközi 26. vasárnap
 

  • Szeretnénk felhívni a kedves testvérek figyelmét, hogy adományaikat, amelyeket Jakubinyi György érsek atyánk felhívására a Katolikus Magyar Bibliatársulat támogatására készítettek, abba az erre kijelölt perselybe helyezhetik el, amit a templom kijárata felé közeledve, önöktől jobb kéz felől fognak megtalálni. Isten fizesse nagylelkű adományaikat!
  • Szept. 30. Hétfő. Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító. Emléknap.
  • Okt. 1. Kedd. Lisieux-i Szent Teréz. Emléknap.
  • Okt. 2. Szerda. Szent Őrzőangyalok. Emléknap.
  • Okt. 3. Csütörtök. Assisi Szent Ferenc rendalapítónk ünnepének előestéjén megünnepeljük tranzitusát, átmenetelét ebből az életből az örök életbe.
  • Okt. 4. Péntek. ASSISI SZENT FERENC atyánk főünnepe, templomunk búcsúünnepe. Nagy szeretettel hívjuk a kedves testvéreket, hogy kapcsolódjanak bele a Ferences Család szép ünnepeibe, mind okt. 3-án, mind 4-én. Mindkét nap a Szentmisék 18-órától fognak kezdődni. Jöjjenek, ünnepeljenek velünk együtt!
    Pénteken, mivel elsőpéntek, a Szentmise előtt, 17-órától Szentségimádás veszi kezdetét templomunkban.
  • Okt. 5. Elsőszombat. 19-órától szentségimádás a Szűzanya palástja alatt.
  • Kezdetét vette a Szent Ferenc kilenced. Az 5. napnál tartunk. Minden Szentmise végén egy-egy rövid szertartással készülünk Szent Ferenc atyánk Tranzitusának megünneplésére. Szeretettel hívjuk a kedves testvéreket, hogy együtt készüljünk a számunkra, ferencesek számára, oly kedves ünnepre!
  • Szentatyánk, Ferenc pápa az októberi hónapot rendkívüli missziós hónappá nyilvánította. A missziós hónap témája: Megkereszteltek és küldetésre rendeltek: Krisztus Egyháza misszióban a világban. „Ennek a hónapnak megünneplése először is segíteni fog nekünk abban, hogy megtaláljuk a Jézus Krisztus iránti hitbéli elköteleződésünknek a missziós értelmét, azt a hitet, amit a keresztségben kaptunk ajándékul. Istenhez tartozunk mint az Ő gyermekei. Ez az isteni élet nem eladásra szánt áru, hanem olyan gazdagság, amit tovább kell ajándékozni, meg kell osztani, hirdetni kell: ebben rejlik a misszió értelme.” - tanít a Szentatya.
    Mindannyiunk hivatása, hogy tanúságot tegyünk ott ahol élünk az Úrról, az Ő szent tanításáról! Ezért kérdezzünk meg magunktól: Az, amit teszek, megfelel Isten akaratának? Mit tenne helyettem ebben a helyzetben az Úr? Mit kér Ő tőlem?
    Imádkozzunk a misszionáriusokért, a missziókért, de közben ne felejtsük el, hogy mi is ott ahol élünk, misszionáriusok vagyunk: megkereszteltek és küldetésre rendeltek.
  • Október hónap a Rózsafűzér Királynőjének a hónapja, ezért minden Szentmise előtt 40-perccel rózsafűzért fogunk imádkozni a templomban. Kivételek a szerdai napok. Nagy szeretettel várjuk a Kedves Testvéreket!
  • Jövő héttől újból indulnak a már sokak számára ismerős csoportjaink találkozói: Családos csoport, Fiú_csapat, Francesco Palántái vegyes egyetemista csoport, Ferences Világi Rend. További részleteket a kitett plakátokon találunk, illetve a Kolozsvári Ferencesek honlapon.
  • 10 Szó, amely szabaddá tesz címmel, október 7-től heti rendszerességgel, ferences templomukban egy új 10 parancsolat katekézis sorozat indul. A fiatalos nyelvezettel megfogalmazott előadások, megtanítanak egy új módon olvasni az életünket. Érdemes megmozdulni és ösztönözni a fiatalokat, hogy jöjjenek el ezekre az alkalmakra, tudva azt, hogy sokak élete, új értelmet nyert ezen tanítások által.
    A tanítások a templomban lesznek megtartva.
    Minden hétfőn 20,30-től Szeretettel várjuk a 18 és 35 év közötti fiatalokat.
    A katekézisek kb. egy órásak lesznek. További részletek: 0746774701 – fr. Tibor.
  • A kolozsvári Ferences Világi Rend kezdeményezésére templomunk Cserebere napot hirdet, október 6-án a 12.00 órai Szentmise után, kint a templom előtt. Ekkor gazdát cserélhet vetőmag, virágmag, fűszernövény, teafű, cserepes virág. Ha túl sok van bármelyékből a fentiek közül, hozd el bátran és oszd meg másokkal, helyette vigyél el olyat, amire szükséged van. A hozott vetőmagokat, fűszernövényeket, virágokat Szentmise után megáldjuk.

 

 

sajat: