Adventi lelkinapon vettünk részt december 11-én a kolozsvári ferences templomban.

A zsolozsma közös elimádkozása után, Magyar Gergely (magyarországi provinciális) atya gondolat- és lélekébresztő elmélkedését hallgattuk meg.

Megtanultuk, hogy nem mindegy az idő. A Jézust követő ember nem egynapos életet él, hanem múltja, jelene és jövője van. A jelent szakrális hétköznapokban éli meg, szorosan összekapcsolva a múlttal és a jövővel.

Ha megismerjük múltunkat, rádöbbenünk mennyire kicsinyek vagyunk, megértjük, hogy a múltból élünk, felfedezzük, hogy valakik megteremtették a feltételeit annak, hogy ma itt állunk. Bár nincs hatalmunk a múlt felett, de van tennivalónk vele kapcsolatosan: értékelni, újraértékelni, megbocsátani, jóvátenni. A jövőt ugyan nem ismerjük, de a leglényegesebbet tudjuk: van örök élet és lesz utolsó ítélet. Ennek tudatában a jelenben Jézus szavai vezetnek: „igyekezzetek bejutni a szűk kapun”. Válaszunk pedig Józsueval együtt: „én és házam, az Úrnak fogunk szolgálni!”

Életünk olyan, mint az orgonaépítés. A hangszer az orgonaépítő gondolataiban létezik, és csak amikor több éves munka eredményeként elkészül, akkor látszik, hogy minek hol van a helye, mi a szerepe, és ekkor szólal meg az orgona.

Mennyit tudok szüleimről, családom történetéről? Mi érdekel az ő életükből? Mit nem tudtam még megbocsátani másoknak? Mit nem tudtam még jóvátenni, ami nyomaszt? Tudom-e vállalni a múlt szégyenletes részeit? Hogy állok a hálaadással a múlt tekintetében? Szoktam-e segítséget kérni a családi szentektől?

A kérdésekre a válaszokat kiscsoportos beszélgetés formájában kerestük. A csoportok, mint egy igazi családban, vegyes összetételűek voltak: idősek és fiatalok, férfiak és nők, édesanyák és édesapák kisgyermekekkel, családalapítás előtt álló fiatalok. Az őszinte és mély megosztások során a különbözőségek kiegészítették egymást, így mindenki gazdagodott: a fiatalok az idősebbek tapasztalatából, az idősek a fiatalok tiszta lelkesedéséből. Életünket múlt, jelen és jövő dinamikájában nézve és élve, mindannyian megtapasztaltuk, hogy mindennek ami történik velünk, értelme van. Utólag látjuk, hogy Isten hogyan vezetett át a nehézségeken. Ez a jövőre nézve erőforrás és biztonság, hisz tudjuk, Isten továbbra is gondot visel ránk. Bár fiatalon, kamaszkorban mindenki lázad a családja ellen, utána rádöbbenünk, hogy mennyire fontos a családunk, fontos az idősek tapasztalata, tanácsa, megóvhatnak attól, hogy egész életünkre kiható bűnöket kövessünk el, rossz döntéseket hozzunk. Megismerve családunk múltját, felfedezhetjük a hibákat, bűnöket, terheket, sebeket is melyeket hordoz a család. Fontos dönteni, hogy mi életünkben ezeket elkerüljük, de ez nem elég, Isten elé kell vinni, kérve az ő áldását, gyógyító erejét, védő kegyelmét. A családban az elfogadott élet – egy újabb gyermek, egy örökbefogadott sérült – előbb-utóbb áldássá válik, hisz Jézust fogadjuk be ezáltal. Életünkben, családunk életében meg kell tanulni elengedni saját elképzeléseinket és átengedni a vezetést Istennek.

Ezután a kolostor egykori refektóriumában gyűltünk össze, és a csoportvezetők megosztották a kiscsoportokban elhangzottakat. A lelkinap jó hangulatban elfogyasztott ebéddel, beszélgetéssel folytatódott.

Délután a „Minden jól van” című filmet néztük meg, végigkísérve egy özveggyé vált idős apa „útját”, amint végre olyannak ismeri meg és fogadja el gyermekeit, amilyenek a valóságban. A film után beszélgetés következett. Többen megosztották, hogy milyen emlékeket, gondolatokat, fájdalmakat ébresztett fel bennünk a film, keresve a továbblépés, jóvátétel lehetőségeit.

A nap ünnepi szentmisével zárult.

Köszönet a ferences testvéreknek a befogadó, gondoskodó szeretetért. Köszönet Gergely atyának a tanításért. Köszönet mindazoknak, akik megosztották tapasztalataikat, másokat gazdagítva ezáltal. Köszönet az élő Istennek, aki összegyűjtött, hogy szívünkben gyújtogassa az adventi fényeket, és előkészítsen Jézus születésére, a Megváltó befogadására.

Sárkány Györgyi