14. Ferences levél

XIV. fejezet.
Visszatérése Rómából a spoletói völgybe és megpihenése útközben

34 Szent Ferenc, miután testvéreivel együtt kellőképpen kiörvendezte magát az oly hatalmas úr és atya bőkezűségén és kegyességén, hálát adott a mindenható Istennek, aki felemeli az alázatosakat, és jólétet ad a szomorkodóknak. Utána mindjárt a Szent Péter-templom meglátogatására indult, s imádsága végeztével elhagyta a várost, és társaival együtt a spoletói völgynek vette útját. Útközben alaposan meghányták-vetették, milyen sok és nagy ajándékkal halmozta el őket a jóságos Isten: milyen szíves fogadtatásban részesültek Krisztus helytartója, az egész keresztény világ ura és atyja részéről, és hogy viszonzásul hogyan igyekeznek majd teljesíteni intelmeit és parancsait;

sajat: 

A Szentatya nagyböjti üzenete

 

„Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást”

(Zsid 10,24)

Kedves Testvérek!

A nagyböjt ismét alkalmat ad arra, hogy a keresztény élet középpontjáról elmélkedjünk: a felebaráti szeretetről. Ez ugyanis alkalmas időszak, hogy Isten igéje és a szentségek segítségével megújulva folytassuk hitbeli utunkat, személyesen és közösségileg egyaránt. Ezt az utat az imádság és a megosztás, a csönd és a böjt jellemzi, miközben várjuk, hogy átéljük a húsvéti örömet.

NB 1 Vasárnapja

A Kolozsvári Ferences Templom Hirdetései

2012. Február 26. Nagyböjt 1. Vasárnapja B év

 


1. A Ferences Rendtartomány által végzett ifjúsági munka támogatására rendezett gyűjtésen 921 Ron-t adományoztak a kedves hívek. Hálásan köszönjük segítségüket. Isten fizesse meg százszorosan!

 

2. Jövő hétvégén március 2-4 között, kilencedik alakalommal, Désen kerül megszervezésre a FITT - Ferences Ifjúsági Téli Találkozó. További részletekért a sekrestyében lehet érdeklődni. (Vagy www.ofm.ro/eferi) A mai nappal lejár a jelentkezés ideje.

 

3. A nagyböjt folyamán minden pénteken keresztúti ájtatosságot végzünk 17:20.

sajat: 

Évk. 7. Vasárnap

A Kolozsvári Ferences Templom Hirdetései

2012. Február 19. évközi 7. Vasárnap B év


1. A mai Vasárnap Egyházmegyénkben az ifjúsági pasztoráció javára tartanak gyűjtés.

Ez alakalomból, templomunkban, a Ferences Rendtartomány által végzett ifjúsági munka támogatására gyűjtünk adományokat.

Aki szívesen támogatná anyagilag a fiatalokkal végzett munkánkat, kérjük helyezze el adományát a kijáratnál erre a célra elhelyezett perselyben. Isten fizesse meg százszorosan jóságukat.

2. Ehhez kapcsolódik a következő hirdetésünk is: március 2-4 között, kilencedik alakalommal, Désen kerül megszervezésre a FITT - Ferences Ifjúsági Téli Találkozó. További részletekért a sekrestyében lehet érdeklődni. (Vagy www.ofm.ro/eferi)

3. Szerdán Hamvazószerda, elkezdődik a Nagyböjt. Nagyböjt célja, Húsvét ünneplésének előkészítése. Hamvazószerdán szigorú böjt van: háromszori étkezés, egyszeri jóllakással. Szentmise és a hamvazkodás szertartása 18:00 órától.

sajat: 

Oldalak