Segíteni jó

 

 

 

 

Segíteni jó!

Február 11-én egy egyszerűbb kamera segítségével elkezdtük közvetíteni a Szentmiséket a Kolozsvári Ferences Templomból, azzal a szándékkal, hogy segítsük azok lelki gyarapodását, akik idős koruk vagy betegségük miatt nem tudnak Szentmisére járni. Illetve azokra is gondoltunk, akik helyi közösségükben részt tudnak venni Szentmisén, de emellett szívesen bekapcsolódnának az általunk bemutatott liturgiákba, vagy csak átelmélkednék az itt elhangzott prédikációkat.

 

A korona-vírus megjelenése óta naponta közvetítünk egy Szentmisét, két zsolozsmát, és e hónapban a misék előtti májusi ájtatosságot.

 

Ezt egy telefon segítségével tesszük, amit elhelyezünk az oltár előtt. Ez a megoldás addig működik, amíg újból meg nem lesz engedve, hogy a kedves hívek is részt vegyenek a Szentmiséken (reméljük az időseknek is, mihamarabb), mert akkor már a telefonos közvetítő felszerelést nem tarthatjuk ott az oltár előtt.

 

Annak érdekében, hogy templomunkból a közeljövőben is rendszeresen és jó minőségben tudjuk közvetíteni a Szentmiséket, szeretnénk ehhez megfelelő felszerelést beszerezni (valamink már van…).

Aki szívesen segítene bennünket és támogatná anyagilag is ezen szolgálatunkat azt megkérjük adományát (bármilyen csekély is legyen az) küldje el az alábbi számlaszámra:

RO24RNCB0106026604440001 (Biserica Franciscana)

 

Aki megteheti, természetesen személyesen is elhozhatja.

Elérhetőségünk: kolozsvariferencesek@gmail.com / 0746774701

 

Egy kis humor a végére:

Akinek van és ad, ez igazságos, mivel ő is kapott.

Akinek nincs és ezért nem tud adni, ez természetes, megértjük és továbbra is imádkozunk érte.

Akinek nincs és mégis ad… az árulja el nekünk is, hogy hogy csinálja! ;)

A szabadtéri Szentmisék rendje

Fontos tudnivalók a Szentmisék bemutatásának rendjéről
a készenléti állapot időszakában

Kovács Gergely érsek atya körlevelének alapján a következőkre hívjuk fel a kedves hívek figyelmét:
- Mindenben kövessük a hatóságok járványügyi előírásait, különös figyelmet fordítva azokra, amelyek a közös terek és tárgyak használatára vonatkoznak. Mindenki gondoskodjon védőmaszkról, amelyet az előírásoknak megfelelően használjon, és vigyázzon arra is, hogy tartsa meg a személyek közt előírt fizikai távolságot.

sajat: 

ÉVKÖZI VII. VASÁRNAP

Kolozsvár 
Havas Boldogasszony
 
ferences templom és kolostor
Hirdetések

Évközi 7.Vasárnap

 

  • Feb. 24. Hétfő. Szent Mátyás apostol. Ünnep.
  • Feb. 26. Szerda. Hamvazószerda. Szigorú böjti nap. Ezen a napon templomunkban egy Szentmise lesz, ami 18.00 órától kezdődik. A homíliát követően hamvazást végzünk.
  • Feb. 28. Péntek. 17:15-től a keresztúti ájtatosság elvégzésére hívjuk a kedves híveket, amit 18:00-tól Szentmise fog követni.

sajat: 

Házasság hete

Kolozsvár 
Havas Boldogasszony
ferences templom és kolostor

Házasság hete
Programjaink

 

  • Február 9.: Szentségimádás a családokért/házaspárok 13-14 és 15-16 óra között

  • Február 15.: Gótikus randevú házaspároknak. 15-20 óra között a Ferences Kolostor refektóriumában.
    Gyerekfelügyeletet biztosítunk. Részletekért hívják a 0744-552807 telefonszámom Albert Katalint

  • Február 16.-án a reggeli és déli szentmise keretében házaspárok megáldása

sajat: 

Oldalak