1Kor 2,10b-16 
Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember lelke, amely benne van? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, amely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Ezt hirdetjük is, de nem az emberi bölcsesség által, hanem a Lélek által tanított szavakkal, lelkiekhez lelkieket mérve. Az érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé, mert oktalanság az számára, és nem tudja megérteni, hiszen lelki módon kell azt megítélni. A lelki ember pedig mindent megítél, őt azonban senki sem ítéli meg. Mert ki ismeri az Úr gondolatait, hogy oktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus gondolatai vannak. 
Lk 4,31-37 
Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: „Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus azonban megparancsolta neki: „Némulj el, és menj ki belőle!” Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?” És a híre elterjedt a környék minden helyén.

Krisztus ismeretének van egy olyan foka, amelyet hitetlenül – a Szentlélek elnyerése nélkül – is el lehet sajátítani, és bizonyos fokig művelni. Sok minden megtanulható a hívő keresztényektől, a hitigazságok egymással egybevethetők, bizonyos következtetések vonhatók le belőlük, és így tovább. Azonban más annak a tudása, aki a keresztségben a Szentlélek által a Szentháromság egy Isten benső életére lett rákapcsolva, akinek örök élete van. Számára Krisztus gondolatai – azok legalábbis, amelyeket nyilvánosan feltárt nekünk és amelyeket a szent evangélisták leírtak – kijelölik az ő életútját: az üdvösség útját, amelyről le nem akar térni. A valódi Krisztus-hívő Krisztus meghirdetett igazságaira építi az életét. 
Van azonban egy harmadik ismerete is Krisztusnak, amikor a Szentlélekben Krisztus azon gondolatait is ismerjük valamiképpen, amelyekről nyíltan sohasem beszélt. Ezt az ismeretet a Szentlélek adja, és mivel a Szentlélek nem haladja túl a Krisztus által adott kinyilatkoztatást, ez a fajta ismeret kifejezhetetlen, kimondhatatlan, megfogalmazhatatlan. Kizárólag nekünk szól, mint szellemi, belső látomás, mint egy fönséges zenemű hallgatása, amelyet ha szavakba akarnánk foglalni, szinte nevetségessé válnánk. Ezért érdektelen és unalmas sok látomásos könyv, mely több száz oldalon ismételgeti azt, amit minden átlagos hittudással rendelkező keresztény tud, csak éppen felhígítva, érzelmeskedve adja elő, hogy fogyaszthatóbb legyen. Nem feltétlen csalók az ilyen lelkiírók, csak nem elég intelligensek ahhoz, hogy hallgatnának, belátva, hogy a megtapasztalás, a szellemi látás, a zene sokkal hatalmasabb. 
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük azt a fönséges és gazdag ismeretet, melyet magadról adtál és melyet napról napra el akarsz mélyíteni bennünk a Szentlélek által. Ne engedd, kérünk, hogy megrekedjünk a külsődleges és felszínes ismeretnél, mely mit sem használ nekünk, vagy beérjük azzal a holt ismerettel, melyekkel a démonok rendelkeztek Rólad, hanem segíts kegyelmesen, hogy érzékennyé válva a Lélek érintéseire belsőleg ismerjünk Téged, és mind jobban a Te képmásodra formálódjunk.

1Kor 2,1-5 
Én is, amikor hozzátok mentem, testvérek, nem a beszéd vagy a bölcsesség fölényével mentem, hogy hirdessem nektek Isten titkát. Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségben, félelemben és nagy rettegésben voltam nálatok. Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. 
Lk 4,16-30 
Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: ,,Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: ,,Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: ,,Nem József fia ez?” Ő ezt felelte nekik: ,,Bizonyára azt a példázatot fogjátok nekem mondani: ,,Orvos, gyógyítsd önmagadat! Amiket hallottunk, hogy Kafarnaumban történtek, cselekedd itt is, a hazádban.”„ Majd így folytatta: ,,Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” (...) 

A megfeszített Krisztus hirdetése többszörösen rádöbbent gyöngeségünkre. Maga a hirdetett misztérium arról szól, hogy az ember sok mindent elérhet, megtehet, alkothat, de saját üdvösségét előállítani nem tudja. A legégetőbb kérdésre nem tud megválaszolni a maga erejéből: végül is mi lesz velem? Olyan gyöngeség ez, amelyhez a természetben még csak hasonló sincs. Az állatoknak nemcsak haláltudatuk nincs, de önmagukra vonatkozó kínzó kérdéseik sincsenek, a növényeknek és az ásványoknak még kevésbé. Tehát gyöngébb vagyok a falon araszoló póknál, gyöngébb a fűzfánál és a rajta levő harmatcseppnél. 
Ezt a világmindenségben megjelenő, egyedülálló gyöngeséget akarja elpalástolni a bűnbeesett ember. Úgy él, mintha nem kellene meghalnia, és mintha nem szomjazna a boldog, örök életre. Az erő fitogtatása tragikomikus. Pedig pontosan az ember legnagyobb gyöngesége, a halállal való szembenézés elkerülhetetlensége kényszeríti arra, hogy újra meg újra feltegye a kérdést: van-e Isten? Ezt a gyöngeséget nem kell leplezni, sőt naponta vállalni kellene, mert semmi sem kiált jobban egy jóságos teremtő Isten léte után, mint az ember halandó voltában. Valójában ez az ember ereje. Ebből lendülhet egészen bizonyosan Isten világába. A megfeszített Krisztusba vetett hitben olyan választ kap az emberi gyöngeség, hogy szinte lélegzethez sem jut: Isten emberré lett és szeretetből meghalt – értünk. Tehát Krisztus „gyöngeségét” is hirdetnie kell a keresztény hithirdetőnek, és minden kereszténynek. Ám az ember amiatt is gyöngének érzi magát, hogy ezt a nagy és meglepő kinyilatkoztatást vajon képes-e megfelelően hirdetni. Új ékesszólásra és bölcsességre van ezért szükség: az áttetszőség ékesszólására és az egyszerűség bölcsességére. 
Urunk Jézus, a Te evangéliumod hirdetése, ha őszinte, gyökeresen átalakítja a szokásos emberi kommunikációs formákat, műfajokat és beszédmódokat... Add meg, kérünk, a kegyelmet, hogy úgy tehessünk tanúságot Rólad, hogy megtapasztaljuk saját gyöngeségünket, de azt is, hogy ebben a gyöngeségben olyan ellenállhatatlan erő rejtőzik, amely legyőz bennünk minden kétséget, félelmet és szorongást.

MTörv 4,1-2.6-8
Most pedig, Izrael, hallgass azokra a parancsokra és rendeletekre, amelyekre tanítalak, hogy megtartsd őket, s így élhess és elérhesd és birtokolhasd azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene majd nektek ad. Ne tegyetek hozzá semmit se ahhoz az igéhez, amelyet hozzátok intézek, se el ne vegyetek belőle: tartsátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket parancsolok nektek. Tartsátok meg tehát őket, és azok szerint cselekedjetek, mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmességtek bizonysága a népek előtt, hogy amikor meghallják mindezeket a parancsokat, azt mondják: „Íme, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet.” Nincs is más ilyen nagy nemzet, amelyhez istenei olyan közel lennének, mint amilyen közel mihozzánk van a mi Urunk, Istenünk, valahányszor kérjük. Vagy melyik az a másik ilyen dicső nemzet, amelynek olyan szertartásai, olyan igazságos rendeletei lennének, mint ez az egész törvény, amelyet ma én szemetek elé tárok?
Jak 1,17-18.21b-22.27
Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak. Szabad akaratból nemzett minket az igazság igéjével, hogy mintegy zsengéje legyünk az ő teremtésének. Azért vessetek el minden tisztátalanságot és a különféle gonoszságokat, és fogadjátok szelídséggel a belétek oltott igét, amely meg tudja menteni lelketeket. Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok, önmagatokat ámítva. Mert ez a tiszta és szeplőtlen vallásosság az Isten és Atya előtt: meglátogatni az árvákat és özvegyeket szorongatásukban, és önmagunkat szeplőtelenül megőrizni ettől a világtól.
Mk 7,1-8.14-15.21-23
Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak (…): „Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?” Ő ezt felelte nekik: „Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak.” Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.” Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: „Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.”

Amikor magunkról gondolkodunk, népszerűségünk és sikereink csúcsán vagy éppen sorozatos kudarcainkkal szembesülve, elsősorban nem magunk körül kell keresnünk a viszonyítási pontot, hanem belül, létezésünk mélyén, szívünk legbensejében. Mert igaz, hogy egyszeriek vagyunk és megismételhetetlenek, Isten tervében mással nem helyettesíthetők, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennénk pótolhatatlanok valamely szolgálatban és felválthatók az élet egyik vagy másik területén. Éppen ezért nem formálhatunk jogot semmilyen tisztségre, rangra, pozícióra, nem sajátíthatunk ki munkakört, nem gondolhatjuk magunkat az igazság egyedüli letéteményesének. Amink van – tehetségünk, anyagi lehetőségeink, kapcsolataink –, mind felülről valók, s a közösség szolgálatára adattak, nem pedig arra, hogy bárki fölé helyezzük magunkat általuk.
Nincs mit szégyellni azon, hogy mindent úgy kaptunk, s azon sem, ha nem közvetlenül az Úristentől, hanem egymás kezén keresztül kaptuk. Az eredetiség látszata is egyfajta csábítás, mintha nem apánk és anyánk fia vagy lánya volnánk, mintha nem úgy volnánk összerakva másokból – igaz, páratlan, soha nem volt és soha nem lesz összeállításban –, mintha nem kellett volna és nem kellene folyamatosan tanulnunk, mintha önmagunk erejéből képesek lennénk bármire is. (Ez még a legnagyobb zsenikről sem mondható el, akikben az ősöktől örökölt tehetség olyan fokon koncentrálódott, hogy robbant, sőt a legtöbbször éppen ők azok, akik nem győzik elégszer megköszönni mindazt, amit kaptak – Istentől és az emberektől egyaránt.)
Urunk Jézus, add nekünk, kérünk, hogy ne csak külsődlegesen, ajkunkkal tiszteljünk Téged, hanem mindent tegyünk szívből a Te dicsőségedre, tiszteletedre és szolgálatodra, s a nekünk juttatott kegyelmet leleményesen felhasználva legyünk eredetiek a szeretetben, embertársaink javára.

1Kor 1,26-31
Mert nézzétek csak meghívásotokat, testvérek: nem sok a bölcs test szerint, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő; hanem azt, ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és ami a világ szerint gyönge, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. Ami a világ szerint alacsonyrendű és megvetett, azt választotta ki Isten: azt, ami semmi, hogy azt, ami valami, megsemmisítse, hogy egy ember se dicsekedhessék Isten színe előtt. Általa vagytok ti Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, igazságunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett, hogy amint írva van: ,,Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.”
Mt 25,14-30
Úgy lesz akkor, mint amikor egy ember arra készült, hogy külföldre menjen. Hívta a szolgáit és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek a képessége szerint; és elment külföldre. Ekkor rögtön elindult az, aki öt talentumot kapott, dolgozott velük, és szerzett másik ötöt. Éppígy az is, aki kettőt kapott, szerzett másik kettőt. Az viszont, aki egyet kapott, elment, a földbe ásva elrejtette ura pénzét. Sok idő múltán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. (...) Végül odajött az is, aki egy talentumot kapott, és azt mondta: ,,Uram, tudom rólad, hogy kemény ember vagy, aratsz, ahol nem vetettél, és begyűjtesz onnan is, ahová nem ültettél. Mivel féltem tőled, elmentem és elrejtettem a talentumodat a földbe. Íme, itt van, ami a tied!” Az ura azt válaszolta neki: ,,Te gonosz és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem, és gyűjtök onnan, ahová nem ültettem. Éppen ezért el kellett volna helyezned a pénzemet a pénzváltóknál, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam vissza a magamét. Vegyétek hát el tőle a talentumot és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! (...) A haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre! Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!”

Az a mérhetetlen lelki gazdagság, amely Jézus Krisztus ismeretéből adatik nekünk, az a nagy megtisztulás, amelyben részünk van általa, az az egészen új világ a testvéri, hitvesi, baráti szeretetben, amely benne nyílik meg számunkra, azzal a kísértéssel járhat, hogy elbízzuk magunkat, s mindezt hallgatólagosan a magunk érdemének, eredményének tulajdonítjuk. A lelki öntetszelgés apró hibának látszik, valójában azonban az egész teremtett világ zuhanásának, a történelmen végighúzódó rettenetes gyilkosság- és szenvedéssorozatnak s végső soron az örök kárhozatnak oka mind ebben keresendő. Szent Mihály arkangyal nevének jelentése: „Ki olyan, mint az Isten?”, érv és csatakiáltás az Isten ellen fellázadt, bukott angyalok öntetszelgése ellenében.
A vallásos öntetszelgés azért igen veszélyes, mert belülről észrevétlen, csendes, boldogító állapotként jelentkezik. Azt hiszi a lélek, hogy Isten békéje burkolja be, holott csak saját vélt kiválóságának dicsfényében sütkérezik. Szerencse, ha mások már messziről észreveszik, s áldás, ha – tapintatosan, de félreérthetetlenül – szóvá is teszik. Ha ezért megsértődünk, az biztos jele annak, hogy valóban lelki öntetszelgésben élünk. Nem árt ilyenkor durvább hibáinkra, gyarlóságainkra gondolni, az kijózaníthat bennünket. És vigyázzunk, hogy az ellenkező végletbe ne essünk hirtelen: amit eddig tettünk, csak azért, mert nem teljesen tökéletes lelki hozzáállással tettük, nehogy abbahagyjuk, lemondást és alázatot színlelve. A mai Evangélium arra tanít, amikor ilyesmit készülünk tenni, hogy a talentum nem arra való, hogy elássuk, hanem hogy kamatoztassuk, de ne magunknak, hanem Urunk dicsőségére.
Urunk Jézus, a mai olvasmányok és ezzel egybehangzóan a szentek életpéldája arra tanítanak, hogy nem a mi emberi kiválóságunk, hanem a Te isteni tetszésed alapján szemeled ki választottaidat, s bízol rájuk különböző mennyiségű talentumot. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ne azzal törődjünk, hogy sokat vagy keveset bíztál ránk, hanem mindenkor hálát adva azért, hogy meghívtál az élet világosságára, tehetségünk legjavát, szeretetünk maximumát nyújtva szolgáljunk Téged testvéreinkben.

1Kor 1,17-25 
Nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse. Mert a kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. Mert írva van: „Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem.” Hol van a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak kutatója? Nemde oktalansággá tette Isten a világ bölcsességét? Mivel ugyanis a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél. 
Mt 25,1-13 
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

Nagypéntek és Húsvét nem két egymást lerontó valóság, hanem egyazon misztériumnak, Isten világ iránti irgalmának, eredeti, soha vissza nem vont szeretetének két oldala. Ezért bár Krisztus nincs már a kereszten, értünk felajánlott halálát, keresztáldozatát, melyből üdvösségünk fakadt, a világ végezetéig hirdetjük. Ennek legelső, legalapvetőbb helye és formája a szentmiseáldozat bemutatása, ahol titokzatos módon, vérontás nélkül jelenvalóvá lesz az Úr kereszthalála. Ahogy ugyancsak a korintusiaknak írt első levelében mondja az Apostol: „Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.” Az ige nem felszólító módban áll, vagyis nem arról van szó, hogy az utolsó vacsora felidézésekor a megfeszített Krisztusról kell prédikálni, hanem maga a szentmiseáldozat bemutatása a hirdetés, amely még nem a kívülállóknak szól, hanem az Egyház tagjainak, hogy az Egyház Egyház maradjon, sőt egyre jobban azzá váljon. 
A megfeszített Krisztus hirdetésének második módja, mely a szentmisében való igazi részvételből fakad, hogy életünk áldozatait egyesítjük Krisztus áldozatával – ahogy a pap imádkozza a misekánonban: „…hogy híveid élő áldozattá váljanak”. A Keresztrefeszített hiteles és gyümölcsöző szóbeli hirdetése csak ezután és csak ennek az aranyfedezetnek a birtokában következhet. Akinek életében nincs jelen a kereszt és az áldozat, az lényegében idegen Krisztustól, kereszténysége sajátos ideológia csupán, s amit hirdet, az nem a megfeszített Krisztus, hanem csak önmaga. 
Urunk, Jézus Krisztus, töltsd el lelkünket halálod és feltámadásod szent misztériuma iránti hódolattal, és add meg nekünk kegyelmesen, hogy életünk kisebb-nagyobb áldozatait, felajánlásainkat, lemondásainkat, szenvedéseinket a Te áldozatoddal egyesítve részt vállaljunk abból a szenvedésből, amelyet Te érettünk, a mi üdvösségünkért vállaltál, s elmondhassuk Szent Pállal, hogy testünkön, földi életünkön a Te jegyeidet viseljük.

Jer 1,17-19 
(...) Íme, én ma megerősített várossá tettelek téged, vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyai és fejedelmei előtt, papjai és a föld népe előtt. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok – mondja az Úr –, hogy megmentselek téged. 
Mk 6,17-29 
Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. János ekkor azt mondta Heródesnek: „Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.” Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem tudta. Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, figyelt szavaira, sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt. Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: „Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki, hogy: „Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!”. Az kiment és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Az így szólt: „Keresztelő János fejét.” Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: „Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.

Heródes börtönbe vetette Keresztelő Szent Jánost, mert nem bírta elviselni tőle a rá vonatkozó terhelő igazságot, ugyanakkor tisztelte, „sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt”. Heródiás azonban nem elégedett meg azzal, hogy János börtönbe került, hanem el akarta őt pusztítani, s csak a kedvező alkalmat kereste, amikor ezt a megroppant gerincű királynál elérheti. 
Legtöbbünknek ugyancsak megvan a magunk Keresztelő Jánosa és Heródiása: a jobbik énünk és a rossz szellemünk. Rossz szellemünk – énünknek az a része, melyen keresztül a Kísértő igyekszik eltávolítani Istentől – állandóan azt hajtogatja, hogy jogunk van jól érezni magunkat. Ne törődjünk az Egyházzal, amely folyton a bűnről papol és bűntudatra nevel, hisz ezzel csak örökös kiskorúságban akar tartani. Jobbik énünk viszont – vagyis lelkiismeretünk, mely Istennel magával van kapcsolatban – azt mondja, hogy nem a bűntudatot kell leküzdeni, hanem a bűnt orvosolni, bűnbánatot tartva és Isten irgalmát kérve. Vajon kire hallgatunk? Mert hiába igyekszünk egyensúlyozni jobbik énünk és rossz szellemünk között, ebben a kettősségben nem lehet sokáig élni. Ha mégis megpróbáljuk, előbb-utóbb úgy járunk, mint Heródes, aki nemhogy szabadon engedte volna Jánost, de Heródiásnak engedelmeskedve megölette őt.
Urunk Jézus, kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy megnyíljunk Szentlelked csodálatos működésére, és hallgassunk el nem állítódott lelkiismeretünk szavára akkor is, ha az rövid távon hátránnyal jár számunkra. Add, hogy ellene mondjunk a gonosznak és minden csábításának, elutasítsuk mindazt, ami üdvösségünket veszélyeztetné, s félelem nélkül vállaljuk, amire Te hívsz bennünket.

2Tessz 3,6-10.16-18 
Ugyanakkor Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki rendetlenül él, és nem a szerint a hagyomány szerint, amelyet tőlünk kapott. Jól tudjátok, miként kell minket követni, és pedig abban, hogy nem voltunk köztetek izgágák, nem ettük ingyen senki kenyerét, hanem megdolgoztunk érte, fáradsággal, éjjel-nappal munkálkodva, hogy ne legyünk terhére egyikteknek sem. Nem mintha nem lett volna jogunk hozzá, hanem hogy magunkat követendő példakép gyanánt állítsuk elétek. Amikor ugyanis még nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. A békesség Ura adjon nektek örök békességet mindenhol! Az Úr legyen mindnyájatokkal! Én Pál, a saját kezemmel írom az üdvözlést. Minden levelemben ez az ismertető jel. Így írok. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen. 
Mt 23,27-32 
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársaik a próféták vérében.” De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték. Ti is betöltitek atyáitok mértékét!

Az ember alapvető feladata művelni és őrizni a kertet, vagyis a teremtett világot. Ez pedig többet jelent, mint azt, hogy napi nyolc vagy tíz órát dolgozunk. Az ember értékét ugyanis nem a munka adja meg, hiszen akkor a gyermek, a beteg, az elaggott értéktelen és haszontalan ember volna. Ezzel szemben Jézus, Isten szent Fia példaképnek állította elénk a gyermeket, szerette és felkarolta a betegeket, Izrael szent öregjeinek pedig kinyilatkoztatta dicsőségét. Művelni és őrizni a ránk bízott teremtést – ez magában foglalja saját magunk képzését, testi-lelki adottságaink fejlesztését, emberi kapcsolataink építését, hogy rajzolunk, festünk, zenélünk, valós és igaz gondolatokat fogalmazunk meg, és hogy Isten szeretetében megmaradva vigyázunk a ránk bízott kincsre: a minket körülvevő természetre, szeretteink mosolyára, hivatásunk titkára. 
Nem vét, aki nem dolgozik, mert nem tud, de vét, aki nem akar dolgozni, nem akar részt venni abban a munkában, mellyel a Teremtő megbízta. Szent Ferenc „légy testvérnek” nevezte az olyan embert, aki annyira „lelkinek” képzelte magát, hogy méltóságán alulinak érezte a kétkezi munkát. Nem dolgozott, mondván, hogy ő szemlélődő, akiről a többieknek kötelességük gondoskodni. Az igazi szemlélődő szerzetesek keményen dolgoznak, s csak ha nem tudnak munkájukból megélni, fogadják el a hívek adományait, azok pedig örömmel segítik őket, mert kolostoraikból a szellemi-lelki javak bősége árad rájuk. Nem lehet büntetlenül elszakadni a kétkezi munkától. Még ha professzor, nagy tekintélyű elöljáró, vállalati vezető is valaki, ne restelljen időnként takarítani, fát vágni, kertet ásni, hogy aztán megtapasztalja, milyen jóleső érzés fáradtan, de megelégedéssel és jó lelkiismerettel nyugovóra térni, s hogy utána mennyivel ízesebb a szellemi munka is. 
Urunk Jézus, aki példát mutattál nekünk a kétkezi munkára, áldd meg fáradozásainkat, az otthonunkban és a munkahelyünkön végzett munkánkat, és add meg kegyelmesen, hogy mindaz, amit teszünk, az Atya dicsőségére és embertársaink szolgálatára legyen.

2Tessz 2,1-3a.14-17 
Urunk, Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna. Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, Meg is hívott titeket erre evangéliumunk által, hogy elnyerjétek Urunk Jézus Krisztus dicsőségét. Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár élőszó, akár levelünk útján tanultatok. Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben. 
Mt 23,23-26 
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Bizonyos keresztény körökben rögtön sikerre számíthat az olyan írás, amely a világ végéről szól. Mindegy, hogy ki írta, nem számít a stílus, csak hivatkozzék konkrét dátumokra, eseményekre, régi iratokra, amelyek alapján bizonyosra vehető, hogy végítélet napja még ebben az évben elérkezik... Azután pedig, hogy a jóslat nem teljesedik be, sokán máris egy újabb világvégi látomásról szóló írás után kapnak, s belemerülve ismét elveszítik józan ítélőképességüket. Egészen komolyan, persze, mégsem veszik a dátumot, hiszen akkor az volna logikus, hogy hatalmas lakásukból kiköltözzenek és odaajándékozzák egy lakásra váró fiatal házaspárnak, hadd örüljenek neki arra a rövid időre is. Ó, nem, annyira azért nem veszik biztosra ezeket a „kinyilatkoztatásokat”, hogy életükön a valódi megtérés irányában változtassanak. Legfeljebb a munkával hagynak fel, mint annak idején a tesszaloniki hívek is, s ölbe tett kézzel várják a csodát. 
Krisztus valóban el fog jönni egy nap, a világ utolsó napján. A halottak feltámadnak és megítéltetnek, az egész világmindenség átalakul, s részünk lesz Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőségében, amint azt a mai Szentleckében olvassuk. Ám a végítélet várása nem elszakít a hivatásunktól, családunktól, közösségünktől, munkánktól, hanem éppen oda küld vissza, hogy amikor eljön a mi Urunk, munkában érjen minket, s találjon tevékeny, világot alakító, szépítő hitet a földön. 
Urunk Jézus, ne engedd, hogy hagyjuk megtéveszteni magunkat bárkitől is, hanem segíts, hogy úgy fogadjuk el a végső napokra vonatkozó tanítást, ahogyan az az apostoli hitletéteményben benne van benne van: dátumok és rémüldözés, pánikkeltés nélkül. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy mindvégig megmaradhassunk a mi Atyánk szeretetében, élvezhessük kegyelmének vigasztalását, és soha el ne veszítsük a jó reménységet, amelyet beteljesít a Te második, dicsőséges eljöveteled.

2Tessz 1,1-5.11b-12
Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiek egyházának, amely Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban él. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Mindig hálaadással tartozunk Istennek értetek, testvérek, méghozzá méltán, mert a hitetek komolyan erősödik, és az egymás iránti szeretet mindnyájatokban gyarapszik, annyira, hogy dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban, béketűrésetekkel és hitetekkel, amellyel minden üldözést és viszontagságot elviseltek. Isten igazságos ítéletének a jelei ezek, hogy méltónak találjanak benneteket Isten országára, ha meg is szenvedtek érte. Ezért imádkozunk is mindig értetek, hogy Istenünk méltónak találjon titeket meghívására. Adjon beteljesedést a jóra irányuló minden készségnek és a hit erőteljes munkájának, hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön bennetek, és ti is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.
Mt 23,13-22
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének menni, azokat sem hagyjátok bemenni. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejártok tengert és szárazföldet, hogy egy megtérőt szerezzetek, s amikor megszereztétek, magatoknál kétszer inkább a gyehenna fiává teszitek. Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: „Ha valaki megesküszik a templomra, az semmi, de aki megesküszik a templom aranyára, az kötelez.” Ti ostobák és vakok! Mi a nagyobb, az arany, vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? És azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de aki a rajta levő ajándékra esküszik, az kötelez.” Ti vakok! Mi a nagyobb, az ajándék, vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Hiszen aki az oltárra esküszik, megesküszik az oltárra és mindenre, ami rajta van. S aki a templomra esküszik, megesküszik a templomra, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, Isten trónjára esküszik, és arra, aki azon ül.

A mai Szentleckében az Apostol a tesszaloniki hívek hitének erősödését dicséri, amelynek megvannak a látható gyümölcsei. A Krisztusban gyökeret vert hit intelligens, vagyis lényeglátó, van arányérzéke, nem a hit apróbb elemeibe kapaszkodik; nem bizonytalan és vitatható teológiai kérdésekre alapoz, még csak nem is egy-egy hitigazságra, hanem a keresztény hit lényegéig és forrásáig megy vissza: a Szentháromság egy Istenhez. Akkor mutatkozik meg, hogy a hitünk megerősödött, amikor következetesen döntéseket hozunk azért a misztériumért, amelyet a kinyilatkoztató Isten feltárt előttünk, amikor életünk már a felszínen és a mélyben egyaránt ennek következményeképpen és ennek megfelelően alakul.
A megerősödött hitű ember szüntelenül szembesül egy olyan személyes valósággal, aki a legmeghatározóbb realitás lesz az életében, s akitől függ minden tekintetben. Ez a függés adja állhatatosságának erejét, ebben alakítja erkölcseit mindenkor Jézus Krisztushoz, s ebben szolgáltatja ki magát mindennap az ő igazságos és méltányos ítéletének. A hit további megerősödését szolgálja Isten igazságos ítéletének komolyan vétele. Függetlenül attól, hogy a legfrissebb statisztikák szerint a keresztények közül is kevesen hisznek abban, hogy létezik pokol, és hogy vannak, akik elkárhoznak, az állhatatos és intelligens hit úgy tartja, hogy ez az egy élet adatott itt a földön, hogy az Istentől jövő üdvösséget elfogadjuk, és ha ezt elmulasztjuk, utána már késő lesz. S ez nem egy egész életünket megnyomorító fenyegetés, hanem a béke és öröm forrása, mert a végső ítéleten a Bíró az a Jézus Krisztus, aki értünk meghalt és feltámadt.
Urunk Jézus, erősítsd, kérünk, Beléd vetett hitünket, és segíts kegyelmeddel, hogy ha a tesszaloniki hívek annyi üldözést és zaklatást elviseltek Érted, akkor mi se rémüljünk meg, ha munkahelyünkön vagy valamely társaságban esetleg kinéznek minket amiatt, hogy Hozzád tartozunk, hanem készek legyünk életünkkel tanúskodni Rólad, s így neved megdicsőüljön bennünk.

Józs 24,1-2a.15-17.18b
Aztán Józsue egybegyűjtötte Izrael valamennyi törzsét Szíchembe, összehívatta a véneket, a fejedelmeket, a bírákat s az elöljárókat, s amikor azok odaálltak az Úr elé, így szólt a néphez: ,,Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: A folyóvízen túl laktak eleinte atyáitok, Táré, Ábrahámnak és Náchornak atyja és más isteneknek szolgáltak. Ha azonban rossznak látjátok, hogy az Úrnak szolgáljatok: választhattok. Válasszátok ma, ami tetszik, kinek akartok inkább szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek földjén laktok: én és házam azonban az Úrnak fogunk szolgálni.” Azt felelte erre a nép: ,,Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr, a mi Istenünk. Ő hozott ki minket s atyáinkat Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából, Ő vitt végbe szemünk láttára igen nagy jeleket, Ő őrzött minket az egész úton, amelyen jártunk, s azok között a népek között, amelyek között átjöttünk, s Ő vetett ki minden nemzetet az amoritákkal, ennek a földnek, amelyre bejöttünk, lakóival együtt. Az Úrnak fogunk tehát szolgálni, mert Ő a mi Istenünk.”
Ef 5,21-32
Engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus félelmében! Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, amint Krisztus is feje az egyháznak; ő a test üdvözítője. De mint ahogy az egyház Krisztusnak van alárendelve, úgy az asszonyok is mindenben a férjüknek. Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat! Önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjében az ige által megtisztítva megszentelje, és dicsővé tegye magának az egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtlen. Ugyanígy a férfiak is úgy szeressék feleségüket, mint önnön testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Hiszen soha, senki sem gyűlöli a testét, hanem táplálja és ápolja, akárcsak Krisztus az egyházat, mert tagjai vagyunk az ő testének. ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek.” Nagy titok ez; én pedig Krisztusról és az egyházról mondom!
Jn 6,60-69
Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: ,,Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” Jézus tudta magában, hogy tanítványai emiatt zúgolódnak, ezért azt mondta nekik: ,,Megbotránkoztat ez titeket? Hát ha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek.” Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy ki fogja őt elárulni. Majd hozzátette: ,,Ezért mondtam nektek: Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: ,,Talán ti is el akartok menni?” Simon Péter azt felelte: ,,Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje.”

Amíg a bűn miatt megromlott emberiség legfőbb célkitűzése az egyenlőség lesz, addig soha nem valósulhat meg az igazi egyenlőség és a belőle fakadó békesség. Csak a szeretetben születhet meg a valódi egyenlőség, amikor a felek kölcsönösen szolgálni akarják egymást, és alárendelik magukat egymásnak. Tudjuk, mivé lett a gyakorlatban a „szabadság, egyenlőség, testvériség” hármas jelszava a francia forradalom idején – hasonló sors vár minden olyan mozgalomra, amely különféle elnyomott osztályok, rétegek, etnikai csoportok jogainak érvényesítését tűzve zászlajára harcot hirdet, hiszen ennek a vége csak az ellenfél megsemmisítése vagy porba sújtása lehet, jobb esetben valamilyen kompromisszum – de semmi esetre sem igazság, béke és öröm.
Férfi és nő kapcsolata sem fog megnyugtatóan rendeződni mindaddig, amíg saját jogaikat és elszenvedett sérelmeiket hangoztatják, hanem csak akkor, amikor a nemek harcát felváltja az egymás elfogadása és szolgálata, a szeretetben való kiegészítés és kiegészülés. Akkor valóban egy test lesznek ketten, s beteljesítik azt a misztériumot, amelyet Szent Pál Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatott. Szeretni és engedelmeskedni ezen a ponton egy és ugyanaz. Élet, amely az önajándékozásban nyer értelmet és beteljesülést. Amelyet nem lehet – és nem is érdemes – „kipróbálni”, hanem csak vállalni lehet, minden kockázatával együtt. A teljes önátadást nem lehet próbaképp eljátszani, mert ez egész életre szóló, abbahagyhatatlan vállalkozás. Hogy megéri-e, arra bizonyíték a szerelemben megöregedett házaspárok és Istennek szentelt szerzetesek, szent életű papok és világiak példája, az apostolok korától mind a mai napig. Az ő életük arról is tanúskodik, hogy kinek az erejéből voltak képesek a mindhalálig tartó hűségre.
Urunk Jézus, aki szeretetből megaláztad magadat, és engedelmes voltál mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig, add nekünk kegyelmedet, hogy legyen bátorságunk az engedelmesség útját választani. Segíts, hogy ne féljünk belevágni az önátadás teljes emberi életet kívánó, meglepetésekkel teli kalandjába, s bár alávetettként és szolgaként, mégis szabadságban, örömben és békében élhessünk e világban, soha el nem hagyva és soha meg nem tagadva Téged.

Jel 21,9b-14 
Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt, és így szólt hozzám: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. 
Jn 1,45-51 
Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.” Natanael erre megjegyezte: „Jöhet valami jó Názáretből?” Fülöp azt felelte neki: „Gyere és lásd!” Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: „Íme egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Natanael megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus azt felelte: „Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Natanael azt válaszolta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus erre így szólt: „Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.” Aztán hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

Natanael, azaz Bertalan apostol meghívásának eseménye fényt vet arra a csodálatos kegyelmi előtörténetre, mely felkészíti Isten választottait, hogy Jézus nyomába szegődjenek. Natanael sok zsidó honfitársához hasonlóan várta a Messiást. Azért is kérdezi kétkedve: „Jöhet valami jó Názáretből?”, mert az Írásokat alaposan ismerve tudta, hogy a jövendölések szerint Názáretből nem származik próféta. Fülöp szavára mégis felkeresi Jézust. Elmélkedéseivel, imádságaival és jócselekedeteivel mint nagyítóüveggel minden sugarat összegyűjt, amely a Messiás világító napjától érkezik. Ezért is részesül dicséretben Jézustól, még mielőtt egy szót is szólt volna: „Íme egy igazi izraelita, akiben nincs álnokság.” 
Jézus szava őszinte elismerés, s egyben felhívás egy még nagyobb, szentebb hivatásra. A Jézussal való találkozás egy pillanat alatt izzásba hozza és lángra lobbantja Natanael szívét. Igen, mert Jézus éppen a gyújtópontba irányozza kijelentését: „Láttalak, amikor a fügefa (a végidőket jelképező fa) alatt voltál.” Tudok buzgóságodról, amellyel szüntelen kutattad az Írásokat, melyek rólam szólnak. Még mielőtt eljöttél volna hozzám, már engem kerestél, de én még előbb, azelőtt, hogy tudtál volna róla, már kerestelek és hívtalak téged. Még mielőtt megszülettél volna, ismertelek, s még mielőtt a világ lett, kiválasztottalak, hogy meglásd a végső időket, melyekről elmélkedtél, s a végidők Izraelének, az Egyháznak szilárd alapköve legyél. 
Minket a nevünkön szólító Urunk, Jézus Krisztus, aki után a szívünk anyánk méhétől fogva vágyódott, hálát adunk Neked, hogy szemmel tartod érlelődésünket, értékeled erőfeszítéseinket, s hogy igyekezetünk egy, a világ kezdete óta tartó isteni előkészületbe ágyazódik bele! Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szent Bertalan apostol példájára és közbenjárására előítéleinket levetve, tétovázás nélkül engedelmeskedjünk édes vonzásodnak, s Téged követve betöltsük azt a hivatást, amelyre öröktől fogva kiválasztottál bennünket.

Ez 37,1-14 
Akkor az Úr rám helyezte kezét, az Úr lelkében kivezetett és letett a mező közepén, ami telve volt csontokkal. Körülvitt engem azok mellett mindenfelé; igen nagy volt a számuk a mező színén, és teljesen ki voltak száradva. Azt mondta nekem: ,,Emberfia, vajon életre kelnek még ezek a csontok?” Azt feleltem: ,,Uram Istenem! Te tudod!” Erre így szólt hozzám: ,,Prófétálj ezekről a csontokról, és mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten a csontokhoz: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy életre keljetek! Izmokat adok rátok, húst növesztek rajtatok, bőrrel vonlak be, és lelket adok nektek, hogy éljetek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” Erre én prófétáltam, amint megparancsolta nekem. Miközben prófétáltam, zaj támadt és íme, zúgás hallatszott, és egyik csont a másikhoz közeledett, mindegyik a saját ízületéhez. És láttam, hogy íme, izom és hús nőtt rajtuk, és bőr feszült rájuk, de lelkük nem volt. Akkor azt mondta nekem: ,,Prófétálj a léleknek; prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az Úr Isten: A négy szél tájékáról jöjj elő, lélek, és fújj ezekre a megöltekre, hogy új életre keljenek!” Prófétáltam, amint megparancsolta nekem; erre beléjük szállt a lélek, és életre keltek; a lábukra álltak, mint valami igen nagy sereg. (...) 
Mt 22,34-40 
Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Ő azt felelte neki: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”

Ezekiel látomása a megelevenedő csontmezőről kinyilatkoztatást ad arról, hogy Isten nem feledkezett meg az ő népéről, nem vonta meg tőle éltető leheletét, s így ami lehetetlennek látszik, megvalósul: a csontok összeforrnak, újra megtelnek élettel, vagyis a kétfelé szakadt nép – a fogságba hurcoltak és az otthon maradt elnyomottak közössége – felkelve az elesettségből, a szolgaságból ismét eggyé válik. Ám ez a látomás, mint minden nagyszabású, a teremtő Istentől kapott prófécia túlhaladja a konkrét, az adott kor emberének szóló értelmezést, és egy felfoghatatlanul új jövő felé nyit horizontot. Van egy egyetemes, még sokkal nagyobb horderejű és ma is érvényes üzenete is ennek a látomásnak, ami nem más, mint a holtak testben való feltámadása az utolsó napon. 
A kulcsszó Ezekiel látomásában az éltető lehelet, mely Isten teremtő tevékenységére utal. A csontmező életre keltése, valamint az, amit ez előre jelez: az eljövendő egyetemes feltámadás az első és legcsodálatosabb isteni tett, a semmiből való teremtés végleges befejezése, illetve a végső megszabadítás a fogságból, végérvényes diadal a sátán és a kárhozat hatalma felett. A teremtő Isten megállapítása, hogy amit alkotott, az „nagyon jó”, vagyis méltó az örökkévalóságra, Húsvét hajnalán nyerte el végső értelmét, s Pünkösdkor, az éltető Szentlélek által vált nyilvánvalóvá Krisztus Egyháza számára. 
Urunk, Jézus Krisztus, vésd szívünkbe, kérünk, Ezekiel próféta látomását, hogy mi, akik az új teremtés csíráját hordozzuk bensőnkben, élő hittel és reménnyel várjuk a test feltámadását, s a holtakat meg­elevenítő Lélekben szeressük viszont Istent, szeressük önmagunkat és embertársainkat.

Ez 36,23-28
Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a nemzetek között, amelyet meggyaláztak közöttük, hogy megtudják a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, mondja a seregek Ura, amikor megmutatom szentségemet köztetek az ő szemük láttára. Mert kiviszlek titeket a nemzetek közül és összegyűjtelek minden országból, és elvezetlek saját országotokba. Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok és megcselekedjétek. Azon a földön laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, és ti az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.
Mt 22,1-14
Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. (...) Azután azt mondta a szolgáinak: „A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.” A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: „Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?” Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: „Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Az Úr Jézus küldetésének lényege – mely a Miatyánk első kérése is –, hogy szenteltessék meg Isten neve, nem mást jelent, mint amiről a mai Olvasmányban olvasunk, hogy az Úr az ő országába gyűjti választott gyermekeit. Krisztusban, az ő Fiában válik egyetemessé és teljessé ez az összegyűjtés: nem korlátozódik többé csupán Izrael szétszórt fiaira, és nem politikai, hanem kegyelmi esemény lesz: az Izraelből és a pogányságból megtértek összegyűjtése egy közös állapotra, Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára az Egyházban. Így szentelődik meg Isten neve, és így teljesedik be az ő üdvözítő akarata.
Íme, itt is igazolódik Szent Ágoston szava: „Az Ószövetségben benne rejtőzik az Újszövetség, az Újszövetségben nyilvánvalóvá lesz az Ószövetség.” Hiszen Krisztus megtestesülése előtt és után ugyanannak az Istennek ugyanaz az üdvösségterve bontakozik ki egyfajta szerves növekedésben, mint ahogy mibennünk is ott van az az egykori kisgyermek, aki valaha voltunk, és a lényegünkhöz tartozik most, felnőttkorunkban is. Jézus nem felbontani jött az Ószövetséget, hanem beteljesíteni. Ezek a mostani elmélkedéseink erre a csodálatos valóságra nyitják fel egyre jobban a szemünket, s arra tanítanak, hogy Istent csak Istennel lehet lemérni: Isten egyik tettét csak Isten egy másik tettével megérteni, Isten egyik kijelentését Isten egy másik kijelentésével megvilágítani.
Urunk Jézus, add meg, kérünk, hogy belülről egyre jobban átjárjon minket a Miatyánk lelkülete, hogy ne csak ajkunkkal mondjuk, hanem lélekben éljük annak kéréseit. Segíts kegyelmeddel, hogy mi is az Atya nevének megszenteléséért buzgólkodjunk, s menyegzős lakomád méltatlan, de megváltó halálod által meghívást kapott és kiválasztott vendégeiként részünk legyen az örök ünnep el nem múló örömében.

Ez 34,1-11
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, jövendölj Izrael pásztorairól; jövendölj, és ezt mondd a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten: Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Vajon a pásztoroknak nem a nyájat kell-e legeltetniük? A tejet megettétek, a gyapjúval ruházkodtatok és a hízott állatot leöltétek, de nyájamat nem legeltettétek. A gyengét nem erősítettétek és a beteget nem gyógyítottátok; a sebesültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem hoztátok vissza és az elveszettet nem kerestétek; hanem keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk. Juhaim pedig elszéledtek, mert nem volt pásztoruk; prédájává lettek a mező minden vadjának és elszéledtek. Ott bolyongtak juhaim minden hegyen és minden magas dombon; a föld egész színén elszéledtek juhaim, és nem volt senki sem, aki velük törődött volna, nem volt, mondom, aki velük törődött volna. Ezért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Életemre mondom, én, az Úr Isten: Mivel nyájaim prédává lettek és juhaim a mező minden vadjának eledelévé, mert nem volt pásztoruk -- pásztoraim ugyanis nem törődtek nyájammal --, mert a pásztorok önmagukat legeltették, de nyájaimat nem legeltették, azért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten: Íme, én magam fordulok a pásztorok ellen; kezükből követelem nyájamat és végzek velük, hogy ne legeltessék tovább a nyájat, és a pásztorok ne legeltessék többé önmagukat. Kiszabadítom nyájamat szájukból, és az nem lesz többé eledelük. Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat.
Mt 20,1-16a
Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: ,,Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.'' Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: ,,Miért álltok itt egész nap tétlenül?'' Azt felelték neki: ,,Mert senki sem fogadott fel minket.'' Erre azt mondta nekik: ,,Menjetek el ti is a szőlőbe.'' Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.'' Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.'' Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?'' Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.’’

Azon túl, amit az Úr a gonosz pásztorok ellen mond – az otthon maradt, kollaboráns elit ellen, amely galád árulóként az elnyomók szolgálatába állt –, valami olyat jelent ki, amely túlhaladja az egész Ószövetséget, annyira, hogy amikor Krisztusban beteljesedik a felfoghatatlan ígéret, megmagyarázhatatlan ellenállást vált ki az ugyancsak megalkuvó főpapságban, akik pontosan ugyanazt teszik Jézus korában, mint az Ezekiel korabeli önző pásztorok. 
„Íme, én magam keresem fel juhaimat…” – nem valaki más helyettem, az én nevemben, hanem én magam, az Örökkévaló, a Szent, a világtól elválasztott, aki az egek egei felett lakozik, akinek a neve: „Én vagyok, aki vagyok”. Itt Isten Ezekiel által olyasmit nyilatkoztat ki, ami messze felülmúlja a próféta gazdag fantáziáját és hatalmas teológiai tudását is. Csak magát az üzenetet tudja átadni, hogy Izrael hordozza, éljen vele, és főleg várakozzék. Most sejtjük csak meg az igazi jelentőségét Jézus azon szavának, ahol a juhok pásztorának nevezi magát: „Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát; és én életemet adom a juhokért.” Nem bukolikus idillről van itt szó, birkanyájjal és alkonyati furulyaszóval a szelíd domboldalon, hanem arról, hogy Jézus egylényegű Isten az Atyával. Mivel azonban Jézusban Isten, az egész teremtett világ Ura lépett a történelembe, a megújítás nemcsak Izrael juhaira vonatkozik, hanem Ádám valamennyi fiára és leányára. 
Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked gondviselő szeretetedért, mellyel bennünket, nyájad juhait egyesével és együttesen is nap mint nap körülveszel. Kérünk Téged az Egyház pásztoraiért, akiknek nem önmaguktól, hanem Belőled élve kell a nyáj gondját viselniük, mert akár Péter, akár Pál keresztel, bennük és általuk mindig Te magad cselekszel tieid javára. Kérünk továbbá minden juhodért, hogy az Atya akarata szerint legyen egy akol és egy pásztor.

Péld 4,10-15.18-27 
Figyelmezz, fiam, és fogadd be igéimet, akkor megsokasodnak életed esztendei! Eligazítlak a bölcsesség útján, és vezetlek az igazság ösvényein. Ha azokon jársz, semmi sem zavarja járásodat, és nem botlasz meg, amikor szaladsz. Tartsd meg a fegyelmet és el ne hagyd, őrizd meg, mert ez a te életed! Ne gyönyörködj a gonoszok ösvényein, és ne leld tetszésedet a rosszak útjában! Fuss tőle és ne járj rajta, kerüld és hagyd el azt, Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a derengő fény, amely mindinkább erősödik, amíg a nappal teljes lesz. A gonoszok útja sötétség, nem tudják, hogy mibe botlanak. Fiam! Ügyelj szavaimra, nyisd meg füleidet igéimnek! Ne távozzanak szemed elől, óvd őket szíved belsejében! Mert életet adnak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek. Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad! Vesd el magadtól a száj hamisságát, s az ajkak alattomosságát tartsd távol magadtól! Szemed egyenesen nézzen, és szempillád a lábad elé tekintsen! Egyengesd lábad ösvényét, és minden utad legyen céltudatos! Le ne térj se jobbra, se balra, fordítsd el lábadat a rossztól, mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, és útjaidat szerencsés véghez vezeti. 
Ef 4,17-24 
Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, (...); újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett. 
Mt 7, 24-29 
Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.(...)

Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium. 
Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott honfitársainknak pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát. Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből. 
Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

Ez 24,15-24 
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, íme, egy csapással elveszem tőled szemed gyönyörűségét, de ne sirasd; ne sírj, s a könnyeid se folyjanak. Sóhajts csöndben, halotti gyászt ne tarts; tedd föl fejedre turbánodat, és sarud legyen a lábadon; ruháddal ne takard el arcodat, és a gyászolók eledelét se edd.” Szóltam tehát reggel a néphez, és estére meghalt a feleségem; reggel pedig úgy tettem, amint Ő megparancsolta nekem. Ekkor a nép ezt mondta nekem: ,,Miért nem mondod meg nekünk, mit jelent az, amit cselekszel?” Azt feleltem nekik: ,,Az Úr így szólt hozzám: Beszélj Izrael házához: Így szól az Úr Isten: Íme, én megfertőzöm szentélyemet, országotok büszkeségét és szemetek gyönyörűségét, amely miatt aggódik a lelketek; fiaitok és leányaitok, akiket hátrahagytatok, kard által esnek el. Akkor ti is úgy tesztek majd, amint én tettem: Arcotokat nem takarjátok el ruhátokkal és a gyászolók eledelét nem eszitek; turbánotok a fejeteken lesz és sarutok a lábatokon; nem jajgattok, sem nem sóhajtoztok, hanem elsenyvedtek majd gonoszságaitokban, és mindenki csak a rokona előtt siránkozik majd. Mert Ezekiel csodálatos jel lesz számotokra; mindenben úgy cselekszetek majd ti is, amint ő cselekedett, amikor ez majd megtörténik; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. 
Mt 19,16-22 
Ekkor íme, valaki odament hozzá és azt mondta: ,,Mester! Milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő azt válaszolta neki: ,,(...) Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.” E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt. 

A prófétának mondott isteni igék Szent Pál szavait juttatják eszünkbe az első korintusi levélből: „Az idő rövid. Ezután azok is, akiknek van feleségük, legyenek olyanok, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik örvendeznek, mintha nem örvendeznének, akik vásárolnak, mintha nem volna tulajdonuk, és akik élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele, mert elmúlik ennek a világnak a formája.” Ez nekünk is szól, itt és most, életre szóló érvénnyel. Ez a szent, a keresztény hívő állapota a világban, aki az új, örök élet jeleként él kortársai között. Ez a gazdag ifjúnak szóló meghívás lényege is, melyet ő nem mert, nem tudott vállalni, mert szíve túlságosan kötődött ahhoz, ami ebből a világból mulandóságra van ítélve. 
Ezekiel próféta példája azt is jelenti, hogy Isten titkaiból azt tudjuk igazán hitelesen hirdetni, amit valamiképpen emberi életükben megtapasztaltunk. Nem azzal lesz valaki kiváló igehirdető, hogy szépen forgatja a szavakat és megtanulja a retorika fogásait – bár a próféták és Urunk Jézus is értett a jó szónoki beszédhez –, hanem mindenekelőtt azzal, hogy megtapasztalja a keresztet, hogy iszik Ura magányának és szenvedésének keserű kelyhéből, hogy lelke megismeri az alvilág rettenetes árnyait és a sziklasírnál is sötétebb mélységeket, miközben mindvégig az Atya oltalmának árnyékában marad, és az Úrral egyesülve lélekben feltámad az örök életre. Azt a titkot is megpillanthatjuk, hogy Isten szentjeinek egyéni élete és a szent nép sorsa között valami titokzatos kapcsolat van, életük mélységesen összeér. Különösen is igaz ez az Újszövetség szent népére, az Egyházra és szentjeire. A szentek szenvedik el legmélyebben a Krisztus Titokzatos Testének sebeit, és e sebek bennük találnak gyógyulást is. 
Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy titkaidról élő tapasztalatunk legyen, mely hozzásegít ahhoz, hogy mind jobban egy életet éljünk Veled. Kérünk, hogy szenvedéseinket egyesítsd a Te megváltó és üdvösségszerző szenvedéseddel, s ezáltal egyéni életünk s az Egyház élete közötti kapcsolat is egyre elevenebb, erősebb, termékenyebb legyen.

Péld 9,1-6
A bölcsesség házat épített magának, kifaragta hét oszlopát, leölte áldozatait, elegyítette borát, meg is terítette asztalát. Elküldte szolgálóit, hogy kiáltsák a várban és a város falain: „Aki tudatlan, jöjjön hozzám!” S a dőréknek üzente: „Jöjjetek, egyétek étkemet, és igyatok a borból, amelyet nektek elegyítettem! Hagyjatok fel az együgyűséggel, hogy élhessetek, és járjatok a belátás útjain!”
Ef 5,15-20
Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk. Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata! Ne részegedjetek le bortól, mert abból erkölcstelenség fakad, inkább teljetek el Lélekkel! Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek, énekeljetek és zengedezzetek szívetekben az Úrnak! Adjatok hálát mindenkor mindenért a mi Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek és Atyának!
Jn 6,51-58
Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért. Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.

Amióta Ádám vétkezett, állandóan rossz napokat élünk, tudniillik abban az értelemben, hogy azóta – mivel értelmünk elhomályosult, és akaratunk rosszra hajlóvá vált – folytonosan ki vagyunk téve a kísértésnek, amely arra akar rávenni bennünket, hogy elszakadjunk az élet forrásától, Istentől. Krisztus halála és feltámadása óta azonban az a kijelentés is érvényes, hogy „most van itt az alkalmas idő, most van itt az üdvösség napja”. Vagyis a rossz napok egyszerre alkalmas, szent idővé válhatnak számunkra, ha értelmünket és akaratunkat arra használjuk, hogy megtaláljuk és megragadjuk a szentség új meg új lehetőségét, az Istenhez való kötődés soha nem volt és soha meg nem ismétlődő módját. Ezt jelenti az Apostol szava: ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek éljünk e világban, felhasználva az időt, amely üdvösségünkre adatott.
Két gyakorlati tanácsot is ad Szent Pál a továbbiakban: az egyikkel óv a rossztól, a másikkal buzdít a jóra. „Ne részegedjetek le bortól.” Ez nem csupán az alkoholfogyasztásban való mértékletességre vonatkozik, hanem mindenfajta mámorba menekülésre, amellyel az ember az elveszített Paradicsomért próbálja kárpótolni magát. Itt a földön vállalni kell azt a feszültséget, amely legmélyebb vágyaink kielégítetlenségéből (és kielégíthetetlenségéből) fakad, azt a lelki vákuumot, amit semmi be nem tölthet ezen a világon. „Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek!” Ez az a gyakorlat, amely Isten jelenlétébe von, és meg is őriz benne, tudatosítva bennünk ajándékait és ígéreteit, kialakítva szívünkben a hálaadás lelkületét. Fontos ez egymás közt is: férj, feleség, gyerekek, szerzetesi család, imaközösség, hittancsoport összekovácsoló és megtartó ereje a közös imádság, istendicséret. A hálás szív ujjong és énekel, s a lelki örvendezés megóv a léhaság, az eltompulás kísértésétől.
Urunk Jézus, a Te szentséges megtestesülésed, megváltó halálod és dicsőséges feltámadásod óta a rossz napok az üdvösség napjaivá lettek számunkra, mert kezdenek kinyílni az örökkévalóságra, amelyből születtek. Adj nekünk kegyelmeddel mélységes vágyakozást, csillapíthatatlan szomjúságot az örökkévalók után, és szítsd fel bennünk az istendicséret szellemét, mely mindennapjainkat összeköti a kiapadhatatlan forrással, a Szentháromság egy Isten meg nem fogyatkozó, örök életével.

Ez 18,1-10.13b.30-32
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Mi dolog az, hogy közmondássá lett közöttetek Izrael földjén az a mondás, amely így szól: ,,Az atyák ették meg a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el tőle?” Életemre mondom, én, az Úr Isten: Nem lesz számotokra többé közmondás ez a mondás Izraelben! Íme, minden lélek az enyém; miként az apa lelke, úgy a fiú lelke is az enyém; amely lélek vétkezett, az hal meg. Mert ha egy férfi igaz lesz, jog és igazság szerint jár, nem eszik a hegyeken és nem emeli szemét Izrael házának bálványaira, nem gyalázza meg társának feleségét és nem közeledik havi tisztulásban szenvedő asszonyhoz, nem nyom el senkit sem, visszaadja a zálogot az adósnak, semmit sem vesz el erőszakkal, kenyerét odaadja az éhezőnek és ruhájával betakarja a mezítelent, nem kölcsönöz kamatra és nem fogad el ráadást, elfordítja kezét a gonoszságtól és igazságos ítéletet hoz az emberek között, parancsaim szerint jár és megtartja ítéleteimet, hogy igazságot cselekedjék: az ilyen ember igaz, és biztosan életben marad – mondja az Úr Isten. – Ha azonban a gonosz fiút nemz, aki vért ont és ezek közül bármit elkövet, kamatra ad és ráadást fogad el: vajon élni fog-e? Nem fog élni! Mivel mindezeket az utálatos dolgokat elkövette, halállal hal meg, s az ő vére rajta lesz! Azért tehát mindenkit a saját útjai szerint ítélek majd meg, Izrael háza! – mondja az Úr Isten. – Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot minden gonoszságtok fölött, és nem lesz romlástokra a gonoszság. (...) Mert nem akarom én a halandó halálát – mondja az Úr Isten; – térjetek meg, hogy éljetek!
Mt 19,13-15
Akkor kisgyermekeket vittek oda hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzon, de a tanítványok elparancsolták őket. Jézus azonban azt mondta: „Hagyjátok a kisgyerekeket, ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Rájuk tette a kezét, és továbbment onnan.

A fogságbeli fiatalabb nemzedék nem kérdez semmit Istentől és az ő prófétájától, nem imádságban tárja fel értetlenségét és lelkének fájdalmát, hanem egy közmondást ismételve elhárítja a felelősséget. Ábrahám nem szégyellt alkuba bocsátkozni az Úrral Szodoma érdekében, és nyíltan feltenni neki az őt nyugtalanító kérdést: „Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt?” Jób imádságban panaszkodott és vonta kérdőre Istent, a zsoltáros pedig szinte óvta az Urat attól, hogy igazságosságán és szentségén csorba essék a gonoszok szemében, ha látják, hogy az igazat is ugyanúgy bünteti, mint a bűnösöket... Ez a közmondás viszont burkolt vádaskodás Isten ellen: nem ők vétkeztek, hanem atyáik, őket gyermekként hozták ide, vagy már itt, a fogságban születtek, vagyis méltánytalan, hogy ők szenvedjenek atyáik vétke miatt. Holott éppen ezzel bizonyítja az új nemzedék, hogy semmivel sem különb atyáinál: ugyanolyan önelégült, magabiztos, Istennel szemben csupa elvárást támasztó, vallásos, de nem igazán hívő.
Ezekiel próféta azonban, mint a választott nép felelősségteljes lelkiatyja nem hagyja szó nélkül ezeket az Isten ellen szóló, nyíltan nem is vállalt kijelentéseket. Előbb visszahúzódik, elgondolkodik, töpreng, és Isten elé viszi a hallottakat, majd Istennel megbeszélve, köntörfalazás nélkül kinyilvánítja a leleplező választ. A végső választ pedig majd az Újszövetségben, a krisztusi kinyilatkoztatás teljességében kapja meg ez a nemzedék, akárcsak Ábrahám és Jób is az ártatlanok szenvedésére vonatkozólag: „Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál... De nem úgy áll a dolog a kegyelem ajándékával, mint a bűnbeeséssel... Isten kegyelme, és az egy embernek, Jézus Krisztusnak a kegyelmében nyert ajándék még sokkal bőségesebben kiárad sokakra.”
Urunk Jézus, a szenvedés titka újra és újra megérint minket, akár a saját, akár a mások életében találkozunk testi-lelki fájdalommal, melynek oka emberileg megmagyarázhatatlan. Adj nekünk, kérünk, gyermeki lelkületet, hogy előítéletek nélkül és teljes bizalommal hagyatkozzunk a Te gondviselő szeretetedre, hiszen Te mindenkor a lehető legjobbat akarod nekünk.

Ez 16,1-15.60.63
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, add tudtára Jeruzsálemnek az ő utálatosságait, és mondd neki: Így szól az Úr Isten Jeruzsálemhez: Gyökered és nemzetséged Kánaán földjéről való; atyád amorita volt, anyád pedig hetita. Amikor megszülettél, születésed napján nem vágták el köldökzsinórodat, sem vízzel nem mostak meg, hogy egészséges légy, sem sóval nem dörzsöltek be, sem pólyába nem takartak. Senkinek a szeme sem volt irántad részvéttel, hogy e dolgok közül bármit is megtegyen neked irántad való könyörületből, hanem kivetettek a föld színére, mert megutáltak születésed napján. Én pedig elmentem melletted, és láttam, hogy összetaposnak véredben, és így szóltam hozzád, amikor véredben fetrengtél: ,,Maradj életben!'' Mondom: így szóltam neked, amikor véredben fetrengtél: Maradj életben! Megsokasítottalak, mint a mező füvét, és te megsokasodtál, megnőttél, fejlődésnek indultál és eljutottál az asszonyi szépséghez; emlőd megduzzadt és szőrzeted kinőtt; de meztelen voltál és szégyenkeztél. Ekkor elmentem melletted és megláttalak, és íme, itt volt a te időd, a szerelem ideje. És rád terítettem ruhámat és befödtem szégyenedet; megesküdtem neked és szövetségre léptem veled, -- mondja az Úr Isten, -- s az enyém lettél. Megmostalak vízzel, megtisztítottalak véredtől és megkentelek olajjal. Sokszínű ruhába öltöztettelek és sarut adtam neked kék bőrből; bisszussal öveztelek és finom ruhába öltöztettelek. Felékesítettelek ékszerrel: karperecet adtam karodra, láncot nyakadra, gyűrűt adtam szád fölé, függőket a füledbe és díszes koronát a fejedre. Arannyal-ezüsttel ékesítetted magadat, és te bisszus-, tarka- és sokszínű ruhába öltöztél; lisztlángot, mézet és olajat ettél, igen-igen szépséges lettél és királyságig vitted. Neved eljutott a nemzetek közé szépséged miatt, mert tökéletes voltál ékességemben, amelyet rád adtam, -- mondja az Úr Isten. -- De te elbizakodtál szépséged miatt és parázna lettél hírneved miatt; paráznaságra adtad magadat minden arramenőnek, hogy az övé légy. De mégis megemlékezem szövetségemről, amelyet ifjúságod napjaiban veled kötöttem, és örök szövetséget kötök veled. hogy emlékezzél és szégyenkezzél, és szégyenedtől ki se nyithasd többé szádat, amikor mindent megbocsátok neked, amit elkövettél’’, -- mondja az Úr Isten.
Mt 19,3-12
Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?’’ Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?’’ Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.’’ Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni és úgy kell elbocsátani?’’ Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét -- hacsak nem paráznaság miatt --, és mást vesz el, házasságot tör.’’ Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.’’ Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.’’

A mai Olvasmány Izrael népéről szól, de magunkra, saját, eredeti bűnben fogant életünkre is érthetjük. Hiszen az Isten ellen fellázadt emberiséghez tartozunk, és a Paradicsomon kívül, a vad mezőn születtünk. Azonban a mi Urunk elhaladt mellettünk, gyöngéden fölénk hajolt, s így szólt hozzánk: Élj! Megszeretett minket, és az Énekek énekét dalolta lelkünknek. Nem a régi Paradicsomba, hanem az örökkévaló isteni szerelem húsvéti kertjébe helyezett: megmosott a keresztség fürdőjében, felkent az üdvösség és kiválasztottság olajával, szent testével és vérével táplált, és saját Lelkéből adott nekünk, hogy egy életet élhessünk vele... De mi elbíztuk magunkat, s ha nem tagadtuk is meg nyíltan az életszövetséget, melyet kötött velünk, nemegyszer megfeledkeztünk róla, és úgy éltünk, mint keresztjének ellenségei. 
Ő azonban mindig mellettünk maradt, készen arra, hogy megújítsa és beteljesítse a szövetséget, melyet ifjúságunk hajnalán kötött velünk. Lelkünk mélyén visszhangzik szava: „Akarom, hogy gyógyulj meg, akarom, hogy tisztulj meg, akarom, hogy láss, akarom, hogy járj, akarom, hogy örökké élj, mert én mindörökre veled akarok lenni, árva, szegény lélek, akinek nincs és nem is lehet más Istene, csak én, akit véremen másodszor vettem meg magamnak.” 
Urunk Jézus, hűséges Jegyesünk, köszönjük nem múló irgalmadat, feltétel nélküli szeretetedet, mellyel feloldozol, felemelsz és újjáalkotod bensőnket. Átérezve méltatlanságunkat, szégyenkezve állhatatlanságunk és utálatos bűneink miatt kérünk, ne szűnj meg el újra és újra felszítani lelkünkben kegyelmedet, hogy mi is hűségesek maradjunk Hozzád, s így képesek legyünk egy életen át kitartani választott házastársunk mellett vagy a mennyek országáért vállalt szüzességben is, mert egyetlen szerelem van, amely a Te szívedből forrásozik, s abból itatsz bennünket.

Jel 11,19a 
(...) Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona. Mivel áldott állapotban volt, vajúdva, a szüléstől gyötrődve kiáltozott. (...) A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel fogja kormányozni az összes nemzetet. De elragadták a fiát, és Isten trónjához vitték. Az asszony pedig a pusztaságba menekült, ahol Istentől elkészített helye volt, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig. (...) 
1Kor 15,20-26 
Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. (...) 
Lk 1,39-56 
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben...” (...)

Szent Lukács a mai Evangéliumban azokkal a képekkel és szavakkal írja le Mária látogatását Erzsébetnél, mint amelyeket az Ószövetségben a frigyláda Jeruzsálembe való felvitelének leírásában olvashatunk. Ahogy Dávid liturgikus táncot járt örömében a frigyláda előtt, úgy az eredeti görög szöveg szerint a magzat Keresztelő Szent János is liturgikus szent táncot járt az élő frigyláda, a Szent Szűz előtt, akiben Isten dicsősége, Jézus volt jelen. Mária is körülbelül három hónapig maradt ott Zakariás házában, mint egykor a frigyláda Obedeus házában – és mindkét ház áldásban részesült. A Szent Szűznek a lorettói litániában szereplő megszólítása – „Frigynek szent szekrénye” – tehát nem csupán szép költői kép, hanem mélységes bibliai igazságot hordozó kijelentés: az új és örök szövetség Isten és ember között maga Jézus, aki valóságos Isten és valóságos ember, a szövetség ládája viszont a Szent Szűz testestül-lelkestül, mert ő előbb hitébe, majd testébe fogadta az új és örök szövetséget, a megtestesült örök Igét, a második isteni személyt. 
Amilyen szorosan összetartozik a szövetség ládája és a benne lévő isteni dicsőség, olyan szorosan összetartozik Szűz Mária ma ünnepelt megdicsőülése Jézus Krisztus megdicsőülésével – ezért bár Szent Pál nem említi külön a Szűzanyát, amikor a feltámadás sorrendjéről beszél, hiszen ő csak a kezdetre és a végre összpontosít, Szűz Mária megdicsőülésének hittitka szervesen hozzátartozik a hitletéteményhez. Isten pedig azért nyilatkoztat ki nekünk egy-egy hittitkot, hogy az üdvösségünkre legyen. Ezért is fontos, hogy szemléljük ezt a misztériumot, úgy is, mint saját örök jövőnk zálogát. 
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai ünnepet, mely Édesanyád, a Boldogságos Szent Szűz megdicsőülésének és a mi test szerinti megdicsőülésünknek is ünnepe. Add kegyelmedet, hogy bármi történjék is velünk, bármilyen keserű legyen is az életünk, Szűz Mária anyai közbenjárására a ma ünnepelt hittitok, a megnyílt ég s benne a szövetség szekrényének és a napba öltözött Asszonynak látomása ott éljen a szívünkben, megerősítve minket a holtak feltámadásának várásában és az örök dicsőség reményében.