Mal 3,1-4.23-24 
Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, – mondja a Seregek Ura. – De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat és mint az ezüstöt, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak, és tetszeni fog az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint a hajdankor napjaiban, és mint a régi esztendőkben. Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz s a fiúk szívét atyáikhoz, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet. 
Lk 1,57-66 
Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: ,,Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: ,,De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: ,,János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: ,,Mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Úr keze volt vele. 

Hajnalodik, a történelem és a világmindenség éjszakájának végén már dereng a megtestesülés szelíd fénye. Izrael igazi története a végéhez, pontosabban a beteljesedéshez közeledik. Mai zsidó testvéreink, akik az Ószövetség tanúi, elcsodálkozhatnak azon, hogy Keresztelő János után miért nincs több prófétájuk, Jézus keresztáldozata óta miért nincs többé áldozatuk... Ám lehet, hogy az tartja távol zsidó testvéreinket Karácsony mindent beteljesítő titkától, ami bennünket is kísért: Ha Isten valóban eljött e Földre, miért nem változott meg minden? Hiszen a próféták is, maga a Keresztelő is az ítélet nagy és félelmetes napját hirdette meg, és csillagfényes, angyalénekes betlehemi éjszaka jött helyette. 
Igen, mert Isten, mielőtt ítéletet tartana, ember akar lenni; mielőtt végleg szétválasztaná a jókat a rosszaktól, előbb jóként, ártatlan emberként szenvedni akar a rosszakért és a gonoszokért, hogy szabadságukat tiszteletben tartva irgalmasságában mégis megtérésre hívja őket. A felszínen talán semmi sem változott, az isteni irgalom azonban csendben a valóság lényegét változtatta meg Krisztusban, aki velünk akart lenni itt a földön, hogy mi vele lehessünk örökké a mennyben. 
„Ó, Emmánuel, Törvényünk és Törvényhozónk, népeknek reménysége, s mindenek Üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!” Ó, Jézus Krisztus, Emmánuel, aki nemcsak törvényedet nyilatkoztattad ki nekünk, hanem velünk is akartál lakni, részt vállalva emberi mivoltunkból! Te magad vagy a mi törvényünk és törvényhozónk, aki hatalmat adtál azoknak, akik befogadtak Téged, hogy Veled egy életet élve Isten fiaivá legyenek. Te lettél nekünk az Út, mely Atyád házába vezet, az egyetlen Igazság, mely megigazulttá tesz minket, s az Élet, mely a mi örök boldogságunk. Szentséges megtestesülésed ünnepének küszöbén ezért hangos szóval kérünk: Jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Mik 5,1-4a
De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék. Föllép és legelteti nyáját az Úr erejében, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében. Letelepedhetnek, mert hatalmát kiterjeszti egészen a föld határáig. Ő maga a béke lesz.
Zsid 10,5-10
Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Először tehát ezt mondta: „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, és nem telt benne kedved”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta: „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat. E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk.
Lk 1,39-45
Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

A Szentírás tanúsága szerint a két rokon, Jézus és János majd csak harminc év múltán találkoznak, a Jordán partján, és akkor János ráismer Jézusra, felismeri benne az Isten Fölkentjét. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ehhez a biztos és tévedhetetlen felismeréshez hozzásegítette őt az a születésük előtti, emberi szavakba nem önthető mélységes találkozás, melyről a mai Evangéliumban olvasunk. Akiknek édesanyja áldott állapotban gyakran áldozott, akiket már méhében hordozva felajánlott az Istennek, azokra Krisztus közelsége révén valamiképpen előre kiáradt a kegyelem. Itt kezdődik az egzisztenciális katekumenátus, melynek tartalma az ördögűzéstől a szavak nélküli tanításon át az isteni ölelésig terjed. Ez a még értelem előtti mélységes találkozás alakítja ki az emberi lélekben a készséget, hogy felnőttként majd Isten akaratát keresse, ami a vallásosság lényege.
Az örökkévalósághoz képest az egész földi élet olyan, mint egyfajta magzati lét, s majd csak a halál lesz a végső születés. Szeressünk ebben a magzati, homályos létezésben Jézus közelében lenni, anélkül, hogy látnánk őt. Időzzünk minél többször hosszabban-rövidebben az Oltáriszentség előtt, s maradjunk a Szent Szűz közelében! A Krisztust hordozó Mária közelségének tudata, lelki tapasztalata átjárja benső világunk mélyrétegeit, és megízlelhetünk valamit abból az örömből, mely a Keresztelő osztályrésze volt Erzsébet méhében.
Segíts, Urunk, hogy ennek a Hozzád való közelségnek csöndes, mégis erőteljes, kisugárzását tudjuk adni gyermekeinknek minden karácsonyi ajándéknál értékesebb ajándékként. Add, hogy még magzatkorú gyermekeink is megérezhessék, hogy milyen fontos számunkra a Veled való meghitt együttlét, melyből mély, nem evilági öröm fakad; s hogy már megszületett és öntudatra ébredt gyermekeink lelkében is táplálni tudjuk az isteni életet azáltal, hogy nem csupán tanítjuk őket, szokásokat és szabályokat adva át nekik, hanem mindennapi élő, bensőséges kapcsolatban vagyunk Veled.

Én 2,8-14 
Csitt! A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken és szökell a dombokon! Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. Aztán köszön, s így szól szerelmesem: „Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők s jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.” 

Lk 1,39-45 
Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” 

Szerelmünk, aki örök szeretettel szeretett bennünket, a mi emberi testünket vette fel. Senki nem lett és nem lehet emberré értünk, csak ő, az élő Isten örökkévaló Fia. Már itt áll a házunk falánál... Nemsokára benéz a teremtés rácsos ablakán a mi emberi világunkba, és tekintetével épp minket: engem és téged keres. Ó, édességes, szentséges, egyetlen Megtestesülés! Hogyan lehetséges, hogy az keres bennünket, akinek senki és semmi sem hiányzik a boldogságához? Hogyan lehetséges, hogy az jön el hozzánk, aki mindent betölt jelenlétével? Miként lehetséges, hogy itt nézelődik az ablakon át minket keresve, ő, aki átlátja a mélységeket és a kerubok fölött trónol? 
Ha nekünk lenne csupán szükségünk az ő jelenlétére, akkor is eljönne hozzánk, de lám, ő maga is szomjazik a mi szeretetünkre, hiszen nemcsak Istennek és Úrnak nevezi magát, hanem Vőlegénynek. Már szól is hozzánk a szerelem kifejezhetetlen gyöngédségének hangján: „Nézd, elmúlt a tél...” – nem a természetben, hanem a kegyelemben, hiszen éppen attól szép a mi Karácsonyunk, hogy a benső tavasz a tél közepén bontakozik ki. 
„Ó, Napkelet, örök fény sugara, igazság napja, jöjj el, s világosíts meg minket, kik sötétben ülünk, a halál árnyékában!” Ó, Jézus Krisztus, felkelő Napunk és Világosságunk! Ha Te nem világítasz, lelki sötétségben s a halál árnyékában ülünk, ha a Te igazságod nem ragyog, csak ködben tévelygünk, ha a Te szereteted melege nem sugárzik, fázunk, és erőt vesz rajtuk a csüggedés. Te vagy a Fény a Fényből, Világosság a Világosságból, aki az isteni örök fényesség sugarát hoztad el a földre. Benned felragyogott nekünk az Atya örök terve, és feltündöklött a beteljesülés fénye. Ne engedd, hogy a megigazulatlanság alvilági árnyai között bolyongjunk s lelkünk a halál hatalmában maradjon, hanem világosítsd meg szívünk sötétségét, adj bátorságot, hogy viszonozzuk szerelmes közeledésed, jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Iz 7,10-14
Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: ,,Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!” De Ácház azt mondta: ,,Nem kérek jelet, és nem kísértem az Urat.” Erre a próféta így szólt: ,,Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.

Lk 1,26-38
Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: ,,Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: ,,Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” Mária erre megkérdezte az angyaltól: ,,Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal ezt felelte neki: ,,A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária erre így szólt: ,,Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És eltávozott tőle az angyal.

Ácház királyt látszólag az alázat és az istenfélelem készteti arra, hogy ne kérjen jelet Istentől, valójában azonban éppen ellenkezőleg: azért nem akar jelet kérni, mert megvan a saját politikai elképzelése, s egyáltalán nem szeretné, ha Isten ebbe beleszólna. Az Istenre hivatkozás tehát vallási máz csupán, mely keményszívűségét, Istentől való elfordulását leplezi. Istent azonban nem lehet megtéveszteni: ő akkor is ad jelet, ha a király nem kér belőle. Igaz, az ő jelei nem olyanok, hogy kényszerítő erejű, vitathatatlan bizonyítékul szolgálnának minden ember számára. Nem azért, mert gyöngék és erélytelenek: éppen belső erejükből fakad, hogy nem rontják le az ember szabadságát. Minden esetben felhívást közvetítenek, döntésre szólítanak, az isteni tervben való szabad részvételre, együttműködésre hívnak.
A legragyogóbban ez az angyali üdvözlet jelenetében tűnik ki, ahol Isten egy leány kezébe teszi le az emberiség és az egész világmindenség sorsát. Erre a jelre méltó választ csak a romlatlan, bűn előtti embert megtestesítő Mária adhatott, aki nem kért igazoló jelet az angyaltól, mint Zakariás Keresztelő János születésének hírüladásakor, csupán az isteni akarat megvalósulásának módjára kérdezett rá, majd feltétel nélkül igent mondott.
„Ó, Dávid kulcsa, Izráel házának jogara, ki megnyitsz és nincs, aki bezárja, bezársz és nincs, ki megnyitja: jöjj el, és vidd ki a börtönből a bilincsbe verteket, kik sötétben ülnek, a halál árnyékában!” Ó, Jézus Krisztus, Dávid kulcsa! Te vagy a kulcs, mely értelmet ad a világtörténelemnek – segíts, hogy ahol ajtót nyitsz, oda belépjünk, és valódi megértésre jussunk! Te vagy a kulcs, mely megnyitja börtönünk zárait – tekints reánk, kiket fogva tartanak saját terveink és elképzeléseink, állhatatlanságunk és bűneink! Te vagy a kulcs saját magunkhoz is – segíts megnyitnunk Neked, amikor kopogtatsz lelkünk ajtaján! Te vagy a kulcs, mely kinyitja nekünk a menny kapuját – jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Bír 13,2-7.24-25a 
Volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége meddő volt, és nem volt gyermeke. Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: „Magtalan vagy és nincs fiad. Most azonban vigyázz magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek Isten nazírja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.” (…) Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. (…) 
Lk 1,5-25 
(…) Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.” Zakariás megkérdezte az angyaltól: „Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban.” „Én Gábor vagyok – felelte az angyal –, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.” 

Foganás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban. A Szentírásban szereplő meddő asszonyokat: Sárát, Ráchelt, Mánoah feleségét, Hannát és Erzsébetet azonban Isten különleges módon kárpótolta, mert nemcsak elvette szégyenüket, visszaadva nekik a teremtéskor kimondott isteni áldást, hanem fiaikat isteni küldetésre választotta ki a nép körében, hogy még bőségesebb áldás hordozói legyenek. Előképek ők, annak bizonyságai, hogy az Úr a természet rendje fölött is hatalommal bír, s bár a kövekből is tudna fiakat támasztani magának, mégis inkább azt választja, hogy az anyai méltóságot magasztalja fel. 
S ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy nem mondott le arról, hogy szent Fia is édesanyától szülessen, testesüljön meg. Szűz Mária esetében ugyanakkor az isteni közbeavatkozás még csodálatosabb, mert ő nem meddő, az Úr – amint a bűntől is előre megóvta – a természet rendjét mintegy megelőzve indítja el méhében Isten Fiának földi életét. Ő az a fügefa, amely már kora nyáron gyümölcsöt hoz, holott még nincs itt a gyümölcsérés ideje. Zárt kert, egy darabka az elveszett paradicsomból, ahová egyedül Istennek van szabad bejárása. 
„Ó, Jessze gyökere, ki jelként állsz a népek között, kit látván, a királyok megnémulnak, kire a népek vágyakoznak: jöjj el, és szabadíts meg minket, már ne késlekedjél!” Ó, Jézus Krisztus, Jessze gyökere és sarja! Mint valóságos embernek, Neked is vannak őseid, kik nemzedékről nemzedékre átörökítették emberi tested anyagát és alkotóelemeit. Már ősatyánk, Ábrahám sejtjeiben hordozott Téged, s génjeid ott rejtőztek Dávid atyjának, Jesszének testében, hogy amikor elérkezett az idők teljessége, Édesanyád, Dávid leánya a Szentlélektől fogantatva világra szüljön Téged. Szenteld meg, kérünk, és tedd gyümölcsözővé adventi készületünket, hogy buzgó várakozásunk és vágyakozásunk által mi is Krisztus-hordozókká legyünk, és cselekedeteinkkel a világra szüljünk Téged. Te pedig teljesítsd be szent néped, az Egyház vágyakozását: jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Jer 23,5-8 
Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban. Az ő napjaiban megszabadul Júda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: „Az Úr, a mi igazságunk.” Jönnek napok – mondja az Úr –, amikor nem azt mondják többé: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki kihozta Izrael fiait Egyiptom földjéről”, hanem: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki visszavezette és hazahozta Izrael házának ivadékát észak földjéről és azokból az országokból, ahová szétszórta őket.” És a saját földjükön laknak majd.
Mt 1,18-24 
Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét. 

Jézus Krisztus egy személyben Isten igazsága és a mi igazságunk. Istené, mert benne kinyilvánult Isten hűsége ígéreteihez, amikor az Ábrahámnak ígért áldást minden népre kiárasztotta. Benne igaznak bizonyult mindaz, amit a próféták által előre hirdetett. És a mi igazságunk, mert benne nyertük el a megigazulást. Szent Józsefről azt olvassuk, hogy „igaz ember volt”, vagyis hitt abban, hogy igaz az Isten. Hitte, akárcsak ősatyja, Ábrahám, hogy Isten hűséges ígéreteihez. És kész volt, akárcsak Ábrahám, hogy ha kell, feláldozza Isten kedvéért azt, akit a legjobban szeretett a földön: Máriát. 
Mert csak az lehet igaz ember, aki nem szab Istennek feltételeket, mert annyira megbízik benne, és fel meri hatalmazni, hogy úgy cselekedjen vele, ahogy neki tetszik. József ilyen ember volt, az ő bizalma és vágyakozása túlmutatott az emberi gondolkodás és képzelet szűk látóhatárán, s hagyta, hogy Isten nem várt időben és módon beavatkozzon az életébe. Így lett az Ószövetség szerinti igaz ember az Újszövetség szerint is igazzá azáltal, hogy elfogadta jegyesének, Máriának titkát, s így részesedett Isten igazságának, Krisztusnak titkából. 
„Ó, Adonáj, Izráel házának vezére, ki Mózesnek a vöröslő tűzlángban megjelentél, s neki Sína hegyén törvényt adtál: jöjj el, és válts meg minket kinyújtott karral!” Ó, Jézus Krisztus, Adonáj! E néven hívtak, szólongattak Téged atyáink, az Ószövetség igazai. Te valóban megváltó és törvényt adó Istenünk vagy: szavaiddal, tetteiddel s legfőképpen kereszthaláloddal helyreállítottad igaz állapotunkat, visszahelyezve bennünket az Istennel való élő kapcsolatba, abba az egyetlen helyes és igaz vonatkozásba, amelyet a bűnbeeséskor elveszítettünk, és kinyilatkoztattad nekünk szereteted törvényét. Hálát adunk Neked, hogy feltártad előttünk azokat az ígéreteket, melyeknek az Ábrahám számára adott ígéretek csak halvány előképei voltak, s melyeknek az örökösei mi vagyunk. Kérünk Téged, váltsd valóra ígéreteidet eljöveteled által: jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Ter 49,2.8-10 
Gyűljetek össze, s halljátok, Jákob fiai, halljátok atyátokat, Izraelt! Júda: téged dicsőítenek majd testvéreid; ellenségeid nyakán lesz a kezed, és atyád fiai meghajolnak előtted. Júda fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán – ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek. 
Mt 1,1-17 
Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája. Ábrahám nemzette Izsákot, Izsák nemzette Jákobot, Jákob nemzette Júdát és testvéreit. Júdának született Perec és Szerach, Támártól. Perec nemzette Hecromot, Hecrom nemzette Aramot. Aram nemzette Aminadabot, Aminadab nemzette Nachsont, Nachson nemzette Salmont. Salmonnak született Boász, Ráchábtól. Boásznak született Jobed, Ruttól. Jobed nemzette Izájt, Izáj nemzette Dávid királyt. Dávidnak született Salamon, Urija feleségétől. Salamon nemzette Rechabeámot, Rechabeám nemzette Abiját, Abija nemzette Azát. Aza nemzette Jozafátot, Jozafát nemzette Jorámot, Jorám nemzette Uziját. Uzija nemzette Jotámot, Jotám nemzette Acházt, Acház nemzette Hiszkiját. Hiszkija nemzette Manasszét, Manassze nemzette Amont, Amon nemzette Joziját. Jozija nemzette Jechonját és testvéreit – a Babilonba való elhurcoláskor. A Babilonba hurcolás után: Jechonja nemzette Sealtielt, Sealtiel nemzette Zerubbábelt. Zerubbábel nemzette Abihudot, Abihud nemzette Eljakimot. Eljakim nemzette Acort. Acor nemzette Cádokot, Cádok nemzette Achimot, Achim nemzette Eliudot. Eliud nemzette Eleazárt, Eleazár nemzette Mattant, Mattan nemzette Jákobot. Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte. Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék. 

A mai Evangéliumban Jézus családfáját olvassuk, melyben Ábrahámtól Dávidon át Józsefig felsorakoznak Isten meghitt barátai és hűséges szolgái, pátriárkák és királyok, és még több ismeretlen szereplő, hogy annak színre lépését készítsék elő, akiért az egész világ teremtetett. Ez a családfa ugyanakkor különbözik az uralkodói nemzetségtábláktól, mert az itt felsorolt személyeket a testnél és vérnél is jobban az köti össze, hogy mind Isten akaratának hordozói és teljesítői, s ezért ennek az isteni akaratnak a jóvoltából örökké élnek. Az, hogy Józsefnél meg is szakad a természetes leszármazási sor, még inkább nyilvánvalóvá teszi Isten csodálatos művét, mely a természetre épít, de azt hatalmasan felül is múlja. Ez az a lelki családfa, mely örökké zöldell és új hajtásokat hoz, s amelyre ha ráoltódunk, mi magunk is élő ággá, gyümölcsöt érlelő fává leszünk. 
A mai nappal egyben az adventi előkészület utolsó hetébe is léptünk. Felfokozódó vágyakozásunk kifejezői az esti zsolozsmában felhangzó Ó-antifónák, melyek sűrítve tartalmazzák az Ószövetség Jézusra vonatkoztatott szebbnél szebb képeit, s új meg új néven nevezve kérlelik az Eljövendőt, hogy jöjjön és szabadítsa meg népét. 
A mai nap Ó-antifónája így szól: „Ó, Bölcsesség, ki a Fölségesnek szájából származol, ki a mindenséget egyik végétől a másikig erősen átfogod s szelíden el is rendezed: jöjj el, s mutasd meg nékünk az okosság útját!” Ó, Jézus Krisztus, örök Bölcsesség! Micsoda öröm felfedezni, hogy az Ószövetség messiási jövendölései, a homályos, önmagukban értelmezhetetlen kijelentések Benned mind elnyerik értelmüket! Az eddig külön futó szálak most egyetlen közös pontban találkoznak, s innentől már nincs több szál, csak egyetlenegy, melyre felfűződik az egész üdvösségtörténet, átfogva az egész történelmet Ábrahámtól az utolsó napig. Kérünk, hogy Te, akiben az erő együtt jár a végtelen gyöngédséggel és szelídséggel, Szentlelked erejével vezesd szívünket igazi bölcsességre, s hogy a teremtés sóvárgó vágyakozása végre beteljesedjék, jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Szám 24,2-7.15-17a 
Bálám felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke, ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: ,,Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul és akkor megnyílik a szeme: Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael! Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok. Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül. Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát. Erre elkezdte példázatát és ismét szólt: ,,Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit. 
Mt 21,23-27 
Amikor bement a templomba és tanított, odajöttek hozzá a főpapok és a nép vénei. Megkérdezték tőle: ,,Milyen hatalommal teszed mindezt? És ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus így válaszolt nekik: ,,Kérdeznék tőletek én is egy dolgot. Ha megmondjátok nekem, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége honnan volt? A mennyből vagy az emberektől?” Azok így tanakodtak egymás közt: ,,Ha azt mondjuk: »a mennyből«, azt mondja majd nekünk: »Akkor miért nem hittetek neki?«. Ha pedig azt mondjuk: »az emberektől«, félünk a néptől, mert mindnyájan prófétának tartják Jánost.” Azt felelték tehát Jézusnak: ,,Nem tudjuk.” Erre ő azt mondta nekik: ,,Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem mindezt.” 

Bálám szavai arról tanúskodnak, hogy Isten Lelkének ereje az átkot is képes áldássá változtatni. Az ember, aki hallani akar és látni, aki nem zárja el szívét, az kérdéseire magától Istentől kap választ, és meglátja őt, aki az Igazság. Betelik a Szentlélekkel és az ő szócsöve lesz, nem emberi szavak és szándékok közvetítője többé. Ami viszont Jézus ellenfeleit illeti, ők megmaradnak az emberi gondolatoknál. Miközben Jézus hatalmának eredetét firtatják, esélyt sem adnak arra, hogy ez a hatalom az ő szívüket is megérintse, s az átkot áldássá tegye. Előre kitervelt forgatókönyv szerint teszik fel a kérdést, hogy majd vádolhassák. 
Amikor pedig Jézus visszakérdez, zavarba jönnek: nem azon gondolkodnak, ami a mondat tartalma, meg sem érinti őket, hogy arról van szó, hogy Keresztelő János küldetése a legszorosabb kapcsolatban van Jézuséval, hanem csak amiatt fő a fejük, hogy eredeti logikájuk alulmarad Jézuséval szemben. Itt is merőben emberi szempontok vezérlik őket: maguk bizonyítják, hogy sem Isten küldöttét, sem a nép róla alkotott véleményét nem veszik komolyan, egyedül pozíciójuk fenntartása érdekli őket. A válaszadás alóli kibújásuk azért bűnös, mert mögötte nem az igazság megismerése utáni vágy húzódik meg, hanem a cinikus közömbösség, amely lényegében elutasítás. 
Ments meg, minket, Urunk, az agnoszticizmus langyosságától, de még inkább attól, hogy nem akarásunkat nem tudásnak hazudjuk! Ne engedd, hogy a Te üzeneteddel szemben közömbösek és érdektelenek maradjunk, s így akarva-akaratlanul is Veled szemben foglaljunk állást. Hiszen az, amit Te kinyilatkoztattál, nem puszta információ, hanem teljes valónkat mozgósító felhívás, mely belülről kiindulva egészen át akar alakítani, hogy az isteni üzenet jelévé, hordozójává tegyen minket. Segíts, hogy emberi szempontjainkat túlhaladva hagyjuk a Te isteni hatalmad által lenyűgözni és megragadni szívünket, és ne féljünk készséges lélekkel, teljesen átadni magunkat Neked.

Szof 3,14-18a
Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya! Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: „Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, mintha ünnepet ülne. Elfordítom felőled a balsorsot, hogy többé ne legyen gyalázatod miatta.”
Fil 4,4-7
Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki. Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.
Lk 3,10-18
Ekkor megkérdezte a tömeg: „Mit tegyünk hát?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.” A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni.” (…)

Az öröm, amelyről a mai Szentleckéből idézve a szentmise introitusa énekel, Isten közelségéből és cselekvéséből fakad. Szofoniás próféta is azzal biztatja a szent népet, hogy „veled van az Úr” . Az öröm forrása azonban csak akkor ad éltető vizet, ha mi magunk is cselekszünk, ha Isten cselekvése a mi cselekvésünkkel találkozik.
Mit tegyünk hát? – kérdezhetjük mi is, mint a Keresztelő Jánoshoz kivonuló népsokaság. S a Keresztelő nem valami rendkívüli feladatot ad, hanem az állapotbeli kötelességeink becsületes megtartására szólít fel, konkrétan és testre szabottan. Nem szabad hagyni megzavarni magunkat attól a kísértéstől, hogy valahol egész másutt, egész mást csinálva kell szentnek lennünk. Ott kell cselekednünk és helyt állnunk, ahol éppen vagyunk. Aki házasságban él, nem abból kilépve, kolostori álmokban találja meg a szentség útját, hanem családi otthonában. Aki tanít, beteget ápol, házakat tervez vagy épp állatokat tart, nem e tevékenységek mellett, mögött, ellenére lehet kedves Istennek, hanem éppen ezekben a tevékenységekben, amennyiben odaadóan és lelkiismeretesen teljesíti feladatát.
Urunk, add nekünk azt az örömet, mely a Veled való együttmunkálkodásból fakad! Adj nekünk találékony, kreatív szeretetet, hogy az „emberszerető jóság”, amelyről Szent Páltól hallottunk a mai Szentleckében, konkrét tettekben nyilvánuljon meg. Segíts, hogy állapotbeli kötelességeink teljesítésében, mindennapi feladatainkban megtaláljuk a módját, hogy tanúságot tegyünk Hozzád való tartozásunkról! Állj mellettünk segítő kegyelmeddel, hogy Karácsonyra készülve személyválogatás nélkül gyakoroljuk azt a szeretetet, melyre megtestesült szent Fiad által tanítottál minket, s melyre a nekünk ajándékozott Szentlélekben képességet is kaptunk. Áldd meg Adventünket, hogy az ne az ideges nyüzsgés, kapkodás és sietség időszaka legyen, hanem napról napra egyre jobban megtapasztaljuk a Te közelséged örömét!

Sir 48,1-4.9-11 
Ekkor, mint a tűzvész, Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya. Éhínséget hozott rájuk, és haragjában megtizedelte őket. Az Úr szavával elzárta az eget, és tüzet hozott le háromszor az égből. Illés, de nagy voltál csodatetteiddel! Melyik öntelt, gőgös mérkőzhetnék veled? Vihar közepette magasba ragadtattál, szekéren, amivel tüzes lovak száguldottak. Jel lettél a jövendő harag idejére, hogy te csillapítsd le, mielőtt kitörne, hogy az apák szívét fiaikhoz fordítsd, és Jákob törzseit újra helyreállítsd. Boldogok mind, akik téged meglátnak, akik szeretetben hunyták le szemüket, s mi is részesei leszünk az életnek.
Mt 17,10-13 
A tanítványok megkérdezték: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Így felelt: „Illés ugyan eljön és helyreállít mindent. Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is.” Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik. 

Illés, ez az emberségében oly isteni fényben tündöklő próféta, aki az Úr hatalmával véghezvitt csodái után a halk szellő suttogásában ismerte fel Istent, annyira mély nyomot hagyott Izrael kollektív emlékezetében, hogy várták: újra eljön és helyreállít mindent. És Isten be is teljesítette ezt a várakozást Keresztelő János elküldésével, persze, nem a reinkarnáció értelmében, hanem úgy, hogy ugyanazt a prófétai lelket adta az Előhírnöknek, amellyel Illés munkálkodott. Az ő szava is égő fáklya módjára lángolt, s ő is az égből jövő tűzre utalt, amikor azt hirdette, hogy aki utána jön, Szentlélekkel fog keresztelni. Ugyanakkor az illési karizmát új, szellemibb-lelkibb módon jelenítette meg, amikor az istenítéletet nem külső erődemonstrációként, hanem belső valóságként hirdette meg, s szívbéli megtérést várt el hallgatóitól. Azzal, hogy helyreállította a Teremtő és teremtmény kapcsolatát, amikor őszinte megtérést hirdetett, és helyreállította az ember és ember viszonyát, amikor arra figyelmeztetett, hogy senki ne éljen vissza Istentől kapott hatalmával, előkészítette a talajt, hogy az emberek megnyíljanak Jézus magvetése előtt, és szívükbe fogadják Isten országának magvait, egy egészen új, sohasem látott Isten–ember kapcsolat kezdeményeit. 
A párhuzam Keresztelő János és Illés között abban is megmutatkozik, hogy a Keresztelőnek is meg kellett tanulnia – Jézus nyilvános működését látva, majd annak hírét hallva a börtönben –, mint Illésnek a Hóreben, hogy az Úr nem a szélviharban és a villámlásban, hanem a szelíd szellő suttogásában van jelen, hogy az ő stílusa nem a bűnösök kegyetlen elpusztítása, sokkal inkább az újabb és újabb lehetőségeket felkínáló irgalom. 
Urunk, Jézus, ne engedd, hogy vakok és süketek legyünk az idők jeleire! Add, hogy a Keresztelőben ne csak a szigorú aszkétát, a félelmetes prófétát lássuk, hanem felismerjük benne Előhírnöködet, akinél asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb, ugyanakkor tanuljuk meg tőle azt is, hogy miközben hűségesen ragaszkodunk Hozzád, mindvégig készek legyünk megengedni Neked, hogy felülírd Rólad alkotott korábbi elképzeléseinket.

Iz 48,17-19 
Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: Én az Úr, a te Istened tanítalak arra, ami jámborrá tesz, ami arra az útra vezet, amelyen járnod kell. Bárcsak ügyeltél volna törvényemre, akkor boldogságod hasonlítana a folyóhoz, és igazságosságod a tenger hullámához. Nemzetséged annyi volna, mint a föveny, és ivadékod, mint a homokszem. Neved sohasem tűnne el, és nem halványodnék el szemem előtt. 
Mt 11,16-19 
„Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” 

A farizeusok viselkedésében egy kicsit mindnyájan magunkra ismerhetünk. Milyen találékonyak is vagyunk, ha arról van szó, hogy kifogást keressünk és megokoljuk, miért nem teszünk meg valamit, amit pedig nyilvánvaló, hogy meg kellene tennünk! Milyen gyorsan sikerül belekapaszkodnunk egy apró ténybe, jelentéktelen mozzanatba, amellyel igazolni tudjuk – legalább önmagunk előtt –, hogy miért vesszük hallatlanra a szívünk mélyén jelentkező hívást! 
Pedig a keresztény életében nincs helye semmiféle langyosságnak, a világgal való alkudozásnak, a megosztott szív kétfelé sántikálásának. Hiszen aki az utolsó napon nem a tökéletes istenszerelem mennyországába jut, az kizárásos alapon – de végső soron a maga választása alapján – a pokolba kerül. Nem hiábavaló ennek az alternatívának fényében szemlélni a keresztény életet, hogy jobban megértsük azt a rendíthetetlen állhatatosságot, mellyel a szentek ragaszkodtak Istenhez, s ahhoz, amit Isten akarataként életükben felismertek. Az Egyház jövője emberileg azon múlik, hogy meghalljuk-e és szívünkbe fogadjuk-e Jézus megtérésre szólító szavát. Az Egyházat – és rajta keresztül a világot – csak azok a férfiak és nők, papok, szerzetesek és világiak fogják megmenteni, akik szívükben a mennyország után vágyakoznak, s nem akarnak mást, mint az Úrral lenni mindörökké. 
Urunk, könyörülj meg rajtunk, és szabadíts ki bennünket az önáltatás veszélyes csapdájából! Taníts minket belső fegyelemre és szívbéli bölcsességre, hogy ne akadjunk fenn külsődleges részleteken, és meg tudjuk különböztetni a lényegest a lényegtelentől! Szítsd fel bennünk Szentlelked tüzét, hogy meghalljuk és felfogjuk minket is állásfoglalásra szólító üzenetedet, és ne tusakodjunk a felismert igazság ellen, hanem azt elfogadva készek legyünk életre váltásáért erőfeszítést tenni és áldozatot vállalni.

Iz 41,13-20 
Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod – az Úr mondja ezt neked –, Izrael Szentje, a te Megváltód. Nézd, cséplőszánná teszlek, új és éles fogú cséplőszánná. Hegyeket csépelsz és törsz majd össze, halmokat zúzol pozdorjává. Szélnek engeded majd, és a szél elsodorja őket, a forgószél szerteszórja mind. De te ujjongsz majd az Úrban, és dicsekszel Izrael Szentjében. Vizet keresnek a szűkölködők és a szegények, de nincs, a nyelvük száraz a szomjúságtól. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket. Folyókat fakasztok a kopasz dombokon, és forrásokat a völgyek ölén. A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet. A sivatagban cédrust növesztek, akácot, mirtuszt és olajfát; a pusztában fenyőt ültetek, platánt és ciprust, egymás mellett. Hogy így mindenki lássa és megtudja, meggondolja és megértse: Az Úr keze vitte ezt végbe mind, Izrael Szentje teremtette. 
Mt 11,11-15 
Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála. A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mind ezt jövendölték. S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek van füle, hallja meg! 

A mennyek országának megvalósulását a külső erőszak fenyegetheti,de meg nem hiúsíthatja. Sőt, a próféták és szentek üldöztetése, a mártírok kiontott vére a mennyek országának terjedését segítette és segíti mind a mai napig. Ahol Isten ügyéről van szó, ott a külső erőszak beleütközik abba a másik fajta, belső erőszakba, mely a keresztények önlegyőzését jelenti, azt a következetes és megalkuvás nélküli küzdelmet a bűnnel, amelyet a Keresztelő hirdetett, s amire ő maga is példát mutatott. E két erőszak között a különbség ég és föld. Szó szerint, hiszen az egyik az ember görcsös igyekezetéből születik, a másik viszont Isten erejéből táplálkozik. 
Éppen ezért a harc kimenetele sem kétséges: fizikailag a külső erőszakot elkövetők kerekedhetnek felül, de ezzel saját vereségüket készítik elő, hiszen „kard által vész el, ki kardot ragad”. Az önmegtagadás viszont az örök győzelem felé segít: felszabadít bennünket Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Különös módon a belső erőszak kifelé szelíd erőként nyilvánul meg. Minél inkább szegény féregnek érezzük magunkat, annál jobb cséplőszánná válhatunk az Úr kezében, s minél jobban átadjuk magunkat Istennek, annál alkalmasabbak leszünk az ő erejének kinyilvánítására. 
Urunk, újból és újból tapasztaljuk magunkban az erőszakra való kísértést. Sokszor érezzük úgy, hogy elfogy a türelmünk, s mennyivel gyorsabb, egyszerűbb kényszeríteni valakit az általunk vélt jóra, mint megvárni, amíg maga látja be, hogy nekünk van igazunk. Mennyivel egyszerűbb lemondani valakiről, és faképnél hagyni, ha megbántott minket, vagy csak egyszerűen nem ért velünk egyet, mint újra meg újra felkínálni neki a bocsánatot és az együttműködést. Add, hogy ilyenkor erőt véve magunkon tudjunk lemondani a külső erőszak útjáról! S ha szelídségünkkel olykor akaratlanul is ingereljük környezetünket, segíts kitartani a belső erőszak útján, hogy az ellenfél fegyvereivel szemben az igazság és a szeretet fegyverzetét magunkra öltve elnyerhessük a mennyek országát.

Iz 40,25-31 
„Kihez tudtok hasonlítani? És ki lehetne hozzám hasonló?” – mondja a Szent. Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem. Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izrael: „Sorsom el van rejtve az Úr elől, és igazságom elkerüli Istenem figyelmét”? Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, s bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el. 
Mt 11,28-30 
„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” 

Úgy tűnik, az emberek nagy többsége természetesnek veszi, hogy nap mint nap igába feszül, anélkül, hogy megvizsgálná, mi az az iga, az a teher, amely alatt görnyed. Talán bizonyos értelemben kényelmesebb is így tenni, és közben azzal megnyugtatni magunkat, hogy ha terheket cipelünk, akkor bizonyára nem vagyunk haszontalanok, mint azzal szembenézni, hogy az üdvösség szempontjából nem az számít, mennyit fáradozunk, hanem az, hogy kinek, minek adtuk oda a szívünket. 
De vajon az élet terheinek egykedvű cipelése nem öli-e ki belőlünk az emberi méltóságot? Miben vagyunk többek az igavonó állatnál, ha már a puszta vegetálást tekintjük életcélnak, s beérjük annyival, hogy meglegyen a mindennapi betevő falatunk? S ha elviselhetetlenül súlyossá válik a teher, melyet hordozunk, vajon nem csak azért szakad-e fel lelkünkből a kétségbeesett kiáltás, hogy Istent vádoljuk, amiért mindezt hagyja, amiért nem figyel ránk, nem is törődik velünk? Pedig Isten ismeri terheinket, és kész arra, hogy megszabadítson tőlük. A próféta szavával kinyilvánítja hatalmát, Jézusban pedig azt is megmutatja, akiben lelkünk felüdülést talál. Nem pillanatnyi felfrissülést, rövid pihenőt a mindennapok taposómalmában, hanem egészen más, édes igát és könnyű terhet, mely önmagában hordja értelmét. Benne mindannak, amit tennünk kell, s mindannak, amit el kell viselnünk, örök értelme és célja lesz. Ezért még ha testileg fáradtnak és kimerültnek érezzük is magunkat, szívünk mélyén olyan rejtett erőtartalékokra bukkanunk, hogy magunk is elcsodálkozunk, mi mindenre vagyunk képesek. 
Légy áldott, Atyánk, szent Fiadért, akiben magadhoz hívsz, és új életet adsz nekünk. Legyünk bár gyöngék és fáradtak, az ő igája édes és az ő terhe könnyű a számunkra, mert miközben magunkra vesszük ezt az igát és hordozzuk ezt a terhet, mind inkább vele magával azonosulunk. Add, hogy ne is keressünk másutt felüdülést, mint a mi Urunknál, Jézus Krisztusnál, s egyre jobban az ő képére és hasonlatosságára formálódva fáradhatatlanná váljunk a szeretetben.