Ez 2,8 – 3,4 

Te pedig, emberfia, hallgass mindarra, amit én majd neked mondok, és ne légy ellenszegülő, mint az az ellenszegülő ház; nyisd fel szádat és edd meg azt, amit én neked adok.” Erre azt láttam, hogy íme, egy kéz nyúlt felém: benne könyvtekercs volt. Kiterítette előttem, és az kívül is, belül is tele volt írva, s ami bele volt írva, az siralom, gyászének és jajszó volt. Ekkor azt mondta nekem: ,,Emberfia, ami előtted van, edd meg; edd meg ezt a tekercset és menj, beszélj Izrael fiaihoz.” Erre felnyitottam számat, s ő megetette velem azt a tekercset és így szólt hozzám: ,,Emberfia, a gyomrod vegye be, és belső részeid teljenek meg ezzel a tekerccsel, amelyet én neked adok.” Erre megettem azt, és olyan édes lett a számban, mint a méz.” Azt mondta nekem: ,,Emberfia, menj Izrael házához és intézd hozzájuk az én igéimet. 
Mt 18,1-5.10.12-14 
Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be. Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet sem e kicsik közül. Mert mondom nektek: angyalaik a mennyekben mindig látják Atyám arcát, aki a mennyekben van. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.

Nem hasonlat, metaforikus kifejezés ez, inkább az evés és emésztés a távoli metaforája annak, ami akkor történik velünk, amikor hittel befogadjuk Isten igéjét. Isten kimondott szava – mellyel a semmiből a létbe hívta a világot – teremtő akaratát hordozza, ezért igéjét befogadni annyi, mint megerősödni a létezésben. Az Úr Jézus ezért mondja: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki engem küldött”, illetve ezért jelenti ki önmagáról – mint az Atya véglegesen kimondott igéjéről –: „Én vagyok az élet kenyere, aki engem eszik, örökké él.” 
Semmiféle más ige, üzenet, szó nem tartja fenn bennünk a létezést, nem táplálja bennünk a személyes életet, nem ad örök isteni életet. Legfeljebb a szeretet megvallása, az, amikor valakit igaz szeretettel szeretünk, és ezt szóban is megvalljuk neki, hordoz valamit abból a mélységes valóságból, hogy a szó életet ad. Jeremiás, Ezekiel, Szent János, de mind a többi próféta, apostol és hitvalló is csak akkor vált igazi tanúságtevővé, amikor lenyelte Isten igéjét, s miközben egyre mélyebben magába fogadta, kezdett fokról fokra átalakulni, belülről hasonulni ahhoz, aki őt meghívta. Ez a feltétele annak, hogy a küldött ne elméletet, teológiai leckét, ne mások prédikációját mondja el, hanem valóban az Úr igéjét hirdesse, amely most már egészen az övé is. A szánkban édes ez az eledel, mert az üzenet lényege az örök élet, s nekünk ezt kell hirdetnünk. A gyomrunkban azonban keserűvé válik, mint a Jelenések könyve látnokának, mert Isten igéje felfedi bűneink fájdalmas valóságát, és megmutatja ezek keserű következményeit. Urunk is, aki bár bűntelen volt, de magára vette a világ minden bűnét, megtapasztalta ezt, amikor kiitta a keserűség kelyhét. 
Urunk Jézus, a naponkénti elmélkedés szent igédről a szentáldozásban teljesedik be, mert Isten igéje csak a kommunió révén válik érthetővé a maga teljes valóságában. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy semmi más ne éltesse lelkünket, mint a Te jelenléted, s készek legyünk Veled kiüríteni a keserűség kelyhét, hogy megízlelhessük az örök élet édességét.

Ez 1,2-5.24-28c
A hónap ötödik napján, Joachin király száműzetésének ötödik esztendejében ezt a szózatot intézte az Úr Ezekiel paphoz, Búzi fiához, a káldeaiak földjén, a Kebár folyó mellett, mert ott terjesztette fölé az Úr a kezét. Ez volt a látomásom: Íme, forgószél jött észak felől és nagy felhő, lobogó tűz és körülötte fényesség, és belőle, tudniillik a tűz belsejéből, olyasvalami tűnt elő, mint a fénylő érc. Abban pedig olyasmi volt, mint négy élőlény. Alakjuk ilyen volt: emberhez hasonlítottak; A szárnyuk suhogását olyannak hallottam, mint a nagy vizek zúgását, mint a fölséges Isten szózatát; amikor jártak, hangjuk olyan volt, mint a sokaságé, mint a tábor zaja; amikor pedig álltak, leeresztették a szárnyukat. Mert valahányszor szózat hangzott az égboltozat fölött, amely fejük felett volt, megálltak, és lebocsátották szárnyukat. Az égboltozat fölött pedig, amely fejük felett volt, olyasmi látszott, mint a zafírkő, királyi székhez hasonló; s a királyi székhez hasonló dolog fölött fenn emberi alakhoz hasonló valami látszott. Ebben köröskörül olyasvalamit láttam, mint a fénylő érc, olyasmit, mint a tűz; derekától felfelé pedig és derekától lefelé köröskörül olyan valamit láttam, mint a fénylő tűz, olyasmit, mint a szivárvány, amikor esős napon a felhőben feltűnik. Ilyennek látszott a fényesség köröskörül. Így láttam az Úr dicsőségének jelenését. Én, amikor ezt láttam, arcra borultam. Ekkor egy beszélőnek szavát hallottam.
Mt 17,22-27
(...) Mire hazaért, Jézus megelőzte őt és azt mondta neki: „Mit gondolsz, Simon, a föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól, vagy az idegenektől?” Ő azt felelte: „Az idegenektől.” Jézus erre így szólt: „Akkor tehát a fiak mentesek. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd ki a horgot, és fogd ki az elsőként kapó halat. Nyisd ki a száját, s találni fogsz benne egy sztatért. Fogd azt, és add oda nekik értem és érted.”

Ezekiel nem trónt lát, mely az emberi hatalom legfőbb szimbóluma, hanem trónszerű dolgot, mert Isten hatalma nem azonos az ember által elképzelt hatalommal. Nem is embert lát, hanem emberhez hasonló lényt, mert Isten nem valami, hanem valaki, de nem teremtett személy, nem angyal és nem ember. Ezekiel után már nem szabadna a világot azonosítani Istennel, s hatalmát nem szabadna személytelen valaminek tartani. Ám azt se felejtsük el, hogy Istent soha senki sem látta, „csak az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki”.
Hogy ez a látomás nemcsak hiteles, hanem valóban a leglényegesebbeket közli Istenről, igazolódott az idők teljességében, amikor Isten emberré lett. Az apostolok húsvéti találkozásai a dicsőségben megjelenő Feltámadottal az idők teljességének feltárulása. Míg azonban Ezekiel egy szinte felfoghatatlan s csak gyarló hasonlatokkal közölhető látomással a szívében indul prófétai feladatának teljesítésére, az apostolok és bennük mi mind fedetlen fővel szemléljük Isten dicsőségét, s az Ezekiel látomásában adott kinyilatkoztatás teljességét birtokolva foghatunk hozzá küldetésünk teljesítéséhez. Látjuk-e magunk előtt lelkünk szemével a keresztre feszített és feltámadott Úr Jézus Krisztust? Lehet az evangélium követelményei szerint élni e szívbéli látomás nélkül?
Urunk, Jézus Krisztus, dicsőség Királya, akiben az istenség egész teljessége lakozik, áraszd ki ránk világosságodat és a Szentlélek tüzét, hogy a Te örök, isteni életedből részesedve betöltsük a ránk bízott küldetést, és egész életünkkel tanúskodjunk arról, hogy Hozzád tartozunk.

1Kir 19,4-8
Illés pedig egy napi járásnyira bement a pusztába. Miután beért, s egy borókafenyő alá leült, azt kívánta magának, hogy haljon meg. Így szólt: „Elég volt, Uram, vedd el életemet, mert én sem vagyok jobb, mint atyáim.” Majd lefeküdt és elaludt a borókafenyő árnyában. Ekkor íme, az Úr angyala megérintette és azt mondta neki: „Kelj fel, s egyél.” Odatekintett, s íme, egy hamuban sült lepény és egy edény víz volt a fejénél; evett tehát és ivott, s ismét elaludt. Ekkor másodszor is eljött az Úr angyala, s megérintette és azt mondta neki: „Kelj fel, egyél, mert nagy út vár rád.” Ő felkelt, evett és ivott, s ennek az ételnek az erejével negyven nap és negyven éjjel ment, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.
Ef 4,30 – 5,2
Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség és harag, indulat, szóváltás és szitkozódás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek.
Jn 6,41-51
A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mivel azt mondta: „Én vagyok a kenyér, aki a mennyből szálltam alá”, és azt mondták: „Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Hogyan mondja most: „A mennyből szálltam alá”? Jézus azt válaszolta nekik: „Ne zúgolódjatok egymást közt. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.

Elkerülhetetlen ebben a földi életben, hogy előbb vagy utóbb, talán nem is csupán egyszer, a pusztába űzött Illés helyzetét, lelkiállapotát testestül-lelkestül átérezzük és végigszenvedjük. Amikor terveinkben, álmainkban csalódva a borókabokor alá ülve halálunkat kívánjuk, így szólva Istenhez: „Elég volt, Uram, vedd el életemet!” Azonban mennyire más ez, mint amikor a szentek fohászkodnak utolsó sóhajtásukkal: „Uram, vedd magadhoz lelkemet!” Igen, mert ez utóbbit a feltétlen bizalom és ráhagyatkozás diktálja, a miénket pedig az önsajnálat és a keserűség. Az ilyen és hasonló sóhajtozások azt mutatják, hogy még nem volt részünk abban az istentapasztalatban, mely Illésre is várt a Hóreb hegy barlangjánál.
Sokkal hasznosabb az a megállapítás, hogy „én sem vagyok jobb, mint atyáim”. Ez a felismerés már jó kiindulópont lehet a Lélek újjáteremtő munkájához. Fájdalmasan kiábrándító, mégis pozitív, mert a valósággal szembesítő tapasztalat, hogy mi is csak az átlaghoz tartozunk, a lenézettek és megvetettek, a szürkék és középszerűek közé. Az embertársainkkal való kemény ütközés megkérdőjelezi Istenről és magunkról alkotott képünk helyességét. Végre kénytelenek vagyunk belátni, hogy bizony mindkettő alapos felülvizsgálatra szorul. Ez a vallomás, mint valami életgyónás, Illés lelkét is megkönnyítette, úgyhogy mindjárt mély álomba szenderült. Most tette le sorsát igazán Isten kezébe, s szívébe béke költözött. Úgyhogy a halál helyett Isten angyala jön, hogy kenyérrel táplálva felkészítse őt a hosszú útra – gyónás után áldozás.
Urunk Jézus, segíts, hogy amikor kudarc és szenvedés ér bennünket, ne szomorítsuk meg Szentlelkedet önsajnálattal és hiábavaló panaszkodással, hanem elismerve méltatlanságunkat feltétel nélkül bízzuk Rád magunkat. Hiszen Te vagy a mi kenyerünk, az Atya küldött nekünk, akik e világ pusztaságában vándorlunk. Ez a kenyér az igazi örömet adó és a keserűséget lelkünkből messze űző táplálék, mely képessé tesz arra, hogy Illéssel együtt feljussunk Hóreb hegyére, hogy egyszer s mindenkorra leszámolva saját dicsőségünk keresésével többé már ne önmagunknak éljünk, hanem Neked, aki meghaltál és feltámadtál érettünk.

2Kor 9,6-10 

Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, amint írva van: „Bőven adott a szegényeknek; igazsága fennmarad örökkön-örökké.” Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, megsokasítja majd a ti vetéseteket is, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. 
Jn 12,24-26 
Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki szolgál nekem, meg fogja tisztelni az Atya.

Nem a vértanúk nagy tettei és nagy szenvedése a bőséges vetés, hanem az a szeretet, mellyel életüket odaadták Istennek. A nagy tettek, de még az önfeláldozás sem ér semmit Szent Pál szava szerint, ha mozgatórugója nem a szeretet: „Vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.” Szeretet nélkül mindenféle áldozat saját kevélységünk és önzésünk bő vetése lenne csupán, mert csak a szeretet és művei maradnak meg az örök életre. Aki nem hull bele a földbe, vagyis nem hal meg sok mindennek, abban az egy szükséges, a halhatatlan élet kezd pusztulni. Szeretet nélkül a búzaszem pusztulása terméketlen megsemmisülés és rothadás, a szeretetben való földbe hullás viszont olyan halál, melyből új élet sarjad és bőséges termés fakad. Az ilyen földbe hullott élet egészen biztosan bő termést hoz, hiszen bő volt a vetés: mert az Istennek tetsző bő adakozás nem abban áll, hogy sokat adunk, hanem hogy mindent odaadunk, szeretetből. 
Ismert a legenda, mely szerint a római prefektus az Egyház kincseit követelte Lőrinctől, aki erre összegyűjtötte az öregeket, betegeket, vakokat, özvegyeket és szüzeket, s őket vitte a prefektus elé, úgy mutatva be őket, mint az Egyház aranyát, ezüstjét, drágaköveit és gyöngyeit. Nagy tanítást hordoz ez a mi számunkra is: magként a földbe hullani annyi, mint mindennapi teendőinket szeretetben végezni, az életállapotunkban hűségesen kitartani, a betegséget, gyászt, az öregkorral járó gyengülést és fogyatkozást szeretettel fogadni, s felajánlani azt Isten dicsőségére és az Anyaszentegyház javára. Így hozhat életünk bő termést, így válhatunk értékes kinccsé testvéreink számára. 
Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, hogy Szent Lőrinc vértanúd közbenjárására tégy minket bő termést hozó búzaszemmé a Neked való teljes önátadás által. Add kegyelmedet, hogy semmi mást ne akarjunk, mint megtanulni szeretni, úgy, hogy meghalunk mindennek, amit a világ életnek nevez, és már csak az Istentől kapott szeretetből élünk.

Oz 2,16b.17b.21-22
Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek; és visszaadom neki attól kezdve szőlőit, és Ákor völgyét, a remény kapujául, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, és mint abban az időben, amikor Egyiptom földjéről feljött. És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.
Mt 25,1-13
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: ,,Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rend behozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: ,,Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: ,,Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: ,,Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: ,,Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

A ma ünnepelt szent életének első felében kiváló tehetség, filozófiai doktor volt, mégsem lehetett okos szűz: bár vallásos zsidó családból származott, hitének lámpása tizenhárom éves korában kialudt. Isten azonban megkönyörült rajta, és a hozzá hasonlóan átlagon felüli intellektusú női szenttel, Avilai Szent Terézzel való találkozásán keresztül megérintette szívét. A nagy spanyol kármelita apáca önéletrajzának elolvasása után nem sokkal Edith Stein megkeresztelkedett, majd tudományos karrierjét feladva egyházi iskolában vállalt tanítást, hogy aztán tíz év múlva, éppen Szent Teréz ünnepén az ő rendjébe, a sarutlan kármeliták közé lépjen. Íme egy szép példája annak, amikor egy okos szűz meg tudta osztani mécsesének olaját balga társával, aki híján volt a hit és a buzgó istenkeresés olajának. (Az égi szüzeknek ez már nem okoz gondot, mert a menyegzős házban kifogyhatatlan készlet birtokába jutnak, melyből bátran osztogathatnak az arra szorulóknak.) Ez a kölcsönolaj azután olyan fényt adott Edith lámpásának, hogy azzal utat tudott mutatni nővérének is, vértanúsága és megdicsőülése által pedig egész Európának.
A kiváló elmét egy hasonlóan kiváló elme ragadhatja meg, ám a szentet nem értheti meg más, csak az, aki maga is elindult az életszentség útján. Itt már nem a szellemi adottságok a legfontosabbak, hanem a lélek égő vágya, mellyel a Vőlegény elébe siet. Szent Terézia Benediktának a másik nagy kármelita szentről, Keresztes Szent Jánosról írt könyve, A kereszt tudománya már nem csupán magas színvonalú tudományos munka, hanem mélységesen misztikus mű, egy egészen belsővé vált istenismeret gyümölcse, mely annál is értékesebb, mert szerzőjének népéért való önfelajánlása és vértanúságig menő szeretete hitelesíti.
Urunk, Jézus Krisztus, Keresztes Szent Terézia Benedikta vértanú szüzed érdemeiért és közbenjárására könyörülj meg Európa népein, s add meg kegyelmesen, hogy mind többek szívében lobbanjon lángra ismét a hit és az istenszeretet lámpása.

Jer 31,31-34
Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor megfogtam kezüket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéről; azt a szövetségemet ők bontották fel, pedig én voltam az Uruk – mondja az Úr. – Hanem ez lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával kötök azok után a napok után – mondja az Úr –: törvényemet a bensejükbe adom és a szívükre írom. Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Nem fogja többé így tanítani egyik a másikat, senki a testvérét: ,,Ismerjétek meg az Urat!” Mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig – mondja az Úr – mivel megbocsátom bűnüket, és vétkükre nem emlékezem többé.
Mt 16,13-23
Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ők ezt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus azt felelte neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.” Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás. (…)

Már az ember megteremtése is egyfajta szövetségkötés, hiszen Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Következésképpen a bűn pedig mindig szövetségszegés, felrúgása annak az ártatlan és tiszta kapcsolatnak, amely a Teremtő és teremtménye, a szerető és szeretett között eredetileg fennállt. Ezért volt szükség új és új szövetségekre – nem Isten, hanem az ember részéről –, s ezek sorozata alkotja az Ószövetséget. Itt és most azonban arról beszél az Úr, hogy Jeremiás által olyan szövetséget köt, amely „új”, vagyis az előzőekhez képest valamiben lényegesen más, mert ez a szövetség az ember oldaláról is tökéletesen meg lesz tartva. Ez az a pont, ahol le kellene térdelnünk, mint Gyümölcsoltó Boldogasszony és Karácsony ünnepén Jézus Krisztus születésének kimondásakor, mert az értünk emberré lett Isten Fia az, aki az Atyával való szövetséget soha meg nem szegi.
Jézus majd az utolsó vacsorán veszi ajkára Jeremiás szavait, hogy tudtára adja apostolainak, hogy bűneikkel együtt eleve belül maradnak a szövetségen, mert ő, aki vérével lemosta bűneiket, velük marad a Szentlélekben: „Törvényemet a bensejükbe adom, és a szívükre írom.” Pünkösd óta nyilvánvaló, hogy Isten igazi „törvénye” nem a Tízparancsolat, hanem az ő belső, szentháromságos élete, amelyben a Szentlélek árad az Atyától a Fiúig, és viszont. Jézus istenségében egylényegű az Atyával, emberségében pedig egylényegű velünk. Ha mi hiszünk ebben, és bűneinket megvallva megtérünk hozzá, akkor ő részt ad nekünk isteni természetéből, beiktat bennünket örök istenfiúságának misztériumos valóságába.
Köszönjük Neked, Úr Jézus, hogy a szent keresztség által az új és örök szövetség tagjai vagyunk, s ezt vétkeink, bűneink, botlásaink sem törhetik meg. Óvj meg, kérünk, kegyelmeddel attól, hogy hűtlenül megtagadjunk Téged, s erőnek erejével kitépjük magunkat ebből a szövetségből, és segíts, hogy a gyakori, töredelmes lélekkel végzett szentgyónás, a rendszeres szentáldozás, a Szentírás figyelmes olvasása és a szívbéli elmélkedés által hűségesek maradjunk Hozzád.

Jer 31,1-7 
Abban az időben – mondja az Úr – Istene leszek Izrael minden nemzetségének, ők pedig az én népem lesznek. Így szól az Úr: Kegyelmet talált a pusztában a nép, amely megmenekült a kardtól; nyugalma felé tart Izrael.” A távolból megjelent nekem az Úr: „Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel. Ismét felépítelek, és te felépülsz, Izrael szüze; ismét ékeskedsz kézidobjaiddal, és kivonulsz a vigadozók körtáncával. Ismét szőlőt ültetsz Szamaria hegyein; és akik ültették, az ültetők fogják élvezni is. Mert lesz nap, amikor így kiáltanak az őrök Efraim hegyén: »Keljetek fel, és menjünk fel a Sionra, az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!« Mert így szól az Úr: Ujjongjatok Jákobnak örömmel, és vigadjatok a nemzetek vezére miatt! Zendítsetek dicsérő dalra, és mondjátok: »Szabadítsd meg, Uram, népedet, Izrael maradékát!«” 
Mt 15,21-28 
Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.” Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: „Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.” Ekkor így szólt: „Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: „Uram, segíts rajtam!” Erre így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.” De az asszony csak folytatta: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.” És abban az órában meggyógyult a lánya.

A hamis próféták nem csupán abban tévedtek, hogy a közelgő katasztrófát az Úr templomának jelenléte miatt elkerülhetőnek tartották, hanem abban is, ahogy és amikor az Úr népe iránti szeretetéről beszéltek, miközben a szeretett nép gúnyt űzött ebből a szeretetből, és nem az Úr, hanem a gyomra érdekelte, meg a világ, amelyet bálványozni kezdett. Jeremiás próféta akkor adja tudtul az egész kinyilatkoztatás egyik legszebb isteni üzenetét, amikor az ellenséges hadsereg már elfoglalta a szent várost, Jeruzsálemet, és a nép színejavát fogságba hurcolta. Ha mindezt előbb mondja, még akkor, amikor a választott nép tagjai egyre biztosabban haladtak a megátalkodottság felé, vagyis konokul vétkeztek, miközben továbbra is jártak a templomba, kinevették volna, mások meg csak még vakmerőbben vétkeztek volna, mintegy isteni igazolást tudva maguk mögött.
Jézus sem sietett feloldozni a paráznákat, csak a megkövezésre vitt, végsőkig megszégyenített asszonyt és Mária Magdolnát, aki könnyeivel öntözte Mestere lábát. A halálát kívánó főpapoknak nem Isten irgalmáról beszélt, hanem az utolsó ítéletről, Pilátusnak pedig, a római jogásznak, az igazságról, melyet az éppen megcsúfolni készült. A bal latornak nem ígérte meg az örök életet, hiszen az nem is vágyakozott az üdvösségre, ellenben a jobb latornak megígérte, hogy vele lesz a paradicsomban, mert az őszinte bűnbánatot tartva vallotta meg őt Urának. Igenis alkalmassá kell válnia a léleknek annak a valóban új és meglepő üzenetnek a befogadására, hogy az Örökkévaló, a világot teremtő Isten örök szeretettel szeretett és most is szeret minket. 
Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, Isten irgalmas szeretetének kinyilatkoztatásáért és azért, hogy a magunk életében is oly sokszor megtapasztalhattuk, hogy örök szeretettel szeretsz, magadhoz vonzol bennünket, és megkönyörülsz rajtunk. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ne újabb nagy bűnök és bukások árán, hanem Isten fönségét és szentségét szemlélve jussunk el arra az alázatra és szívbéli töredelemre, melyre a mai Evangéliumban szereplő kánaáni asszony ad példát, aki nem követelőzött előjogaira hivatkozva, hanem az utolsó helyre állt, és őszinte bizalommal, állhatatosan könyörgött Hozzád.

Dán 7,9-10.13-14
Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.
2Pét 1,16-19
Mert nem mesterségesen kiagyalt meséket követve adtuk tudtotokra a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő nagyságának. Mikor ugyanis az Atyaistentől tiszteletet és dicsőséget nyert, ez a szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: ,,Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. És súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben.
Mk 9,2-10
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle ruhafestő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: »Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.« Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: »Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok«. Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát. Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: ‘feltámad a halálból’.

Minden embernek naponta fel kellene kapaszkodnia egy ilyen magas hegyre: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől, sőt még saját magától is. Enélkül aligha lehet ebben a mostani világban nemhogy keresztényként, de egyáltalán emberként élni. Hiszen egyedül onnét felülről lehet mindent jól látni. A lenti feladatok, megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel „nyakig” benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele; mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva?
A Tábor hegyére azonban nem juthatunk fel meditációs módszerekkel, hanem csak Jézussal és az ő szentjeivel. Nagy segítség, ha közösen tudunk időt és helyet találni az imádkozáshoz. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól, másrészt testvéreink és a magunk Jézus-követése olyan erőteret hoz létre, melyben könnyebben tudunk imádkozni. A színeváltozás nem látomás, hanem annak felismerése egész egzisztenciánkkal, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. Bizonyára volt olyan Tábor-hegyi élményünk, mely Szent Péteréhez és társaiéhoz hasonló. Akkor elég a visszaemlékezés. Szent Péter is ebből élt; ez a visszaemlékezés ugyanis a jelen legmélyebb valóságára nyitja fel szemünket, hiszen „Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké”.
Színeváltozott Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy nap mint nap Veled együtt mehessünk fel a Tábor hegyére imádkozni, s ott a Te dicsőségedet szemlélve engedjük magunkat is kegyelmed által elváltoztatni, miközben Neked, az örök Hajnalcsillagnak fénye felkél a szívünkben. Segíts, hogy apostolaid tanúságtétele és saját színeváltozásaink emléke által megerősítve úgy térjünk vissza a Veled való bensőséges együttlétből szeretteinkhez és mindennapi teendőinkhez, hogy új szemmel lássuk, és jelentőségének megfelelően kezeljük mindazt, ami ránk és szeretteinkre vár itt e földön.

Jer 28,1-17 
(…)Akkor Hananja próféta levette az igát Jeremiás próféta nyakáról, és összetörte. Majd ezt mondta Hananja az egész nép szeme előtt: ,,Így szól az Úr: Így töröm össze Nebukadnezárnak, Babilon királyának igáját két esztendőn belül minden nemzet nyakán.” Jeremiás próféta pedig elment útjára. Így hangzott az Úr igéje Jeremiáshoz, miután Hananja próféta összetörte az igát, amely Jeremiás próféta nyakán volt: ,,Menj, és mondd meg Hananjának: Így szól az Úr: Faigákat törtél össze; csinálj helyettük vasigákat! Mert így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Vasigát teszek mindezeknek a nemzeteknek a nyakára, hogy szolgálják Nebukadnezárt, Babilon királyát, és szolgálni fogják őt; még a mező vadjait is neki adom.” Majd ezt mondta Jeremiás próféta Hananja prófétának: ,,Halld hát, Hananja! Nem küldött téged az Úr, te mégis hazugsággal biztattad ezt a népet. Ezért így szól az Úr: Íme, én elűzlek téged a föld színéről; még ebben az esztendőben meghalsz, mert lázadást hirdettél az Úrral szemben.” Meg is halt Hananja próféta még abban az esztendőben, a hetedik hónapban. 
Mt 14,22-36 
(...) A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!”, és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.” Ő azt mondta: ,,Gyere!” Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?” (...) 

Bennünket is megkísért, hogy mint a hamis próféták, mindenáron optimizmust erőltessünk magunkra, és lekicsinyeljük az Ellenség elszántságát és erejét; hogy a pozitív gondolkodás és életszemlélet jegyében ne vegyünk tudomást az emberi természet rosszra hajló voltáról, hogy az Isten iránti bizalmat rosszul értelmezve megfeledkezzünk arról, hogy bűnösök vagyunk. Ezzel a hamis optimizmussal szemben meg kell tanulnunk Jeremiás realizmusával szembenézni az életünkben jelen lévő, az üdvösségünket fenyegető gonosszal, illetve azzal a rosszal, amely bűneink elkerülhetetlen következményeként ér minket. És meg kell tanulnunk igazán bízni Istennek a világ feletti bölcsességében és irgalmasságában, mellyel nem csodálatos módon félresöpör az utunkból minden nehézséget, hanem a legnagyobb nyomorúságban sem hagy el minket, s mindent a javukra fordít azoknak, akik szeretik őt. 
Ha nem menekülünk önámításba, nem nyúlunk pótszerekhez, és nem sajnálgatjuk magunkat, hanem felvesszük a keresztünket nap mint nap, akkor a nyomorúságból élet fakad: kezd kitisztulni a kép, új, evidenciaként ható felismerésekre jutunk, egyre mélyebb szeretetet tapasztalunk Isten iránt, s felfedezzük, ahogy ő görbe vonalakon is tud egyenesen írni, vagyis jót és rosszat egyaránt igazi javunk, üdvösségünk szolgálatába tud állítani. 
Urunk Jézus, taníts meg, kérünk, az igazi bizalomra, mely nem önmagunkra, a természetről szerzett tapasztalatainkra és elvárásainkra, hanem kizárólag a Te hatalmadra és szeretetedre épít, s egy új világ ajtaját nyitja meg előttünk. Adj bátorságot, hogy szavadra ki merjünk lépni a biztonságot jelentő bárkánkból, hétköznapi komfortzónánkból, s elindulni Hozzád a vízen. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy ha erős szél korbácsolja a felszínt, bizalmunk akkor se rendüljön meg Benned, hiszen akármi történik is velünk, Te mindig változatlan és soha nem szűnő szeretettel szeretsz minket.

Kiv 16,2-4.12-15
Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: „Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ettünk kenyeret! Miért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy éhen veszítsétek ezt az egész sokaságot?” Azt mondta erre az Úr Mózesnek: „Íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót, hogy próbára tegyem, vajon törvényem szerint jár-e el, vagy sem. „Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Mondd nekik: Estére húst fogtok enni, reggel pedig jóllaktok kenyérrel, hogy megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek!” És történt este, hogy fürjek szálltak fel, és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt a tábor köré. Miután elborította a föld színét, apró, mozsárban tört dologhoz hasonló valami lett látható a pusztán, olyan, mint a földre hullott dér. Amikor Izrael fiai meglátták, azt mondták egymásnak: „Man-hu?”, ami azt jelenti, hogy: „Mi ez?” Nem tudták ugyanis, hogy micsoda. Mózes pedig azt mondta nekik: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek.
Ef 4,17.20-24
Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, akik hiúságokon jártatják az eszüket. Ti azonban nem így tanultátok Krisztustól, ha valóban őt hallottátok és róla kaptatok oktatást, annak az igazságnak megfelelően, amely Jézusban van: vessétek le a korábbi életmód szerint való régi embert, aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok miatt; újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett.
Jn 6,24-35
Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek. Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: „Mester, mikor jöttél ide?” Jézus azt felelte: „Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.” Erre azt kérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?” Jézus azt felelte: „Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” Erre megkérdezték tőle: „Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: »Égi kenyeret adott enni nekik.«„ Jézus ezt válaszolta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.” Ekkor azt mondták neki: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”

Nem az a baj, hogy éhezünk, hanem hogy beérjük a romlandó eledellel, a mulandó szeretettel. Jézus az élet kenyere, mert az ő szeretete nem romlik meg, nem múlik el, és soha nem változik gyűlöletté, sem közömbösséggé. Senki és semmi nem képes betölteni szeretetvágyunkat, táplálni legbensőbb életünket, csak Jézus Krisztus, akit az Atya küldött, hogy ő maga legyen a mi életünk. Amikor a szentáldozásban szent testét és vérét magunkhoz vesszük, a kenyérrel és borral testünket táplálja, előre hirdetve, hogy testünk is az örökkévalóságra van rendelve, szentségi jelenlétével pedig lelkünket élteti.
Jézus minden egyes áldozáskor belép emberi életünkbe, hogy felvegyen az ő isteni életébe. Vagyis a szentáldozás nem egy percig tart csupán, hanem egész nap, egész héten át folyamatosan történik velünk és bennünk, szakadatlanul, mint maga az élet. Belebocsátkozunk-e ebbe a kozmikus történésbe? Míg a földi kenyérért dolgozunk, viselve a nap terhét és hevét, ne feledjük: a világ nagy átváltozása megkezdődött, mégpedig odabenn, a lelkünk mélyén. Ne a környezetünktől: az egyházi és világi vezetőktől, a házastársunktól, a főnökünktől vagy a többi embertől várjuk, hogy életünk megváltozzék, és jobbá legyen. Nekünk kell megváltoznunk az élet kenyere által, s belülről átalakulva átalakítanunk mindeneket.
Urunk, Jézus Krisztus, Te nem ítéled el bennünk a testi éhséget és szomjúságot, mely teremtett mivoltunkhoz, fizikai valóságunkhoz tartozik, sem lelkünk éhségét és szomjúságát, amikor jó szóra, megértésre, elfogadásra vágyakozunk, s arra, hogy szerethessünk és szeretve legyünk. Amikor ez az éhség és szomjúság fokozódik bennünk, ne engedd, hogy bizalmatlankodni és vádaskodni kezdjünk, mint Izrael népe a pusztában. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy szívvel-lélekkel ráhagyatkozzunk vezetőnkre, aki már nem Mózes, hanem Te magad vagy, s szereteteddel az oltáron végbemenő konszekrációnál is csodálatosabb és hatalmasabb módon saját képmásodra akarsz átváltoztatni minket és általunk az egész világot.

Jer 26,11-16.24
Akkor így szóltak a papok és a próféták a fejedelmekhez és az egész néphez: ,,Halálbüntetés jár ennek az embernek, mert ez ellen a város ellen prófétált, amint saját fületekkel hallottátok.” Jeremiás azonban ezt mondta az összes fejedelemnek és az egész népnek: ,,Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak ez ellen a ház ellen és ez ellen a város ellen mindazokkal a szavakkal, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, s hallgassatok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára! Akkor megbánja az Úr azt a rosszat, amelyet kimondott rólatok. Én pedig, íme, a kezetekben vagyok; tegyétek velem azt, ami jó és helyes a szemetekben! De tudjátok meg jól, hogy ha megöltök engem, ártatlan vérrel terhelitek magatokat, ezt a várost és lakóit, mert valóban az Úr küldött engem hozzátok, hogy elmondjam fületek hallatára mindezeket az igéket!” Erre azt mondták a fejedelmek és az egész nép a papoknak és a prófétáknak: ,,Nem jár ennek az embernek halálbüntetés, mert az Úrnak, a mi Istenünknek nevében szólt hozzánk.” De Ahikámnak, Sáfán fiának a keze Jeremiással volt, így nem adták őt a nép kezére, hogy megöljék.
Mt 14,1-12
Abban az időben Heródes negyedes fejedelem hírét hallotta Jézusnak, és azt mondta szolgáinak: ,,Ez Keresztelő János. Ő támadt föl a halottak közül, ezért működnek benne a csodatevő erők.” Heródes ugyanis elfogatta Jánost, megkötözte és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki testvérének, Fülöpnek volt a felesége. János ugyanis azt mondta neki: ,,Nincs megengedve neked, hogy ő a tiéd legyen.” (...)

Ha úgy képviseljük Krisztus evangéliumát, hogy elhallgatjuk belőle mindazt, ami esetleg irritálhatja a modern embert, akkor éppen azokat áruljuk el, azokat károsítjuk meg, akik öntudatlanul is várják az Örömhírt. A házasság felbonthatatlansága, az élet szentsége a fogantatás első pillanatától az élet utolsó pillanatáig, a férfi és a nő Istentől rendelt különbözőségének és egymást kiegészítő voltának tiszteletben tartása, a kizárólag férfiakból álló papság vagy az örök kárhozat reális lehetősége nem túl kelendő portékák a mai Európa különböző vallásokból összegyúrt lelki elixíreinek és ezoterikus tanainak piacán. Ám ha nem ragaszkodnánk következetes, konok hűséggel a krisztusi hitletéteményhez, akkor sem térnének meg tömegek az Egyházhoz, ellenkezőleg, látva gyöngeségét és állhatatlanságát még inkább támadnák. Ugyanakkor Krisztus tanításának, a hitletéteménynek és az evangéliumi erkölcsnek felhígításával azokat is elbizonytalanítanánk és félrevezetnénk, akik eddig hűséges hívei voltak.
Az Egyháznak az új évezredben ezért nincs más választása, mint hogy egyre jobban Egyházzá alakuljon radikális megtérések sorozatán keresztül. A mélyből kiindulva a felszínig, a külső megjelenési formákig át kell hogy hassa Jézus Krisztus misztériuma, s ellentmondva a sátán különféle furfangos csábításainak megalkuvás nélkül ragaszkodnia a tisztasághoz, a szegénységhez, az Atya szüntelen imádásához és Jézus Krisztus szent keresztjéhez.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy kortársaink elutasítása visszariasszon attól, hogy mindig a teljes igazságot képviseljük és a csorbítatlan evangéliumot hirdessük, még ha olyan ellentmondást kell elviselnünk is, mint Jeremiás, vagy akár életünk odaadásával kell is tanúskodnunk az igazságról, mint Keresztelő Jánosnak a mai Evangéliumban. Add, kérünk, hogy kegyelmed erejéből egyre jobban azzá legyünk, amik csírájában már keresztségünk óta vagyunk, s amivé Te akarod tenni egyenként és közösségként is szent Egyházadat.

Jer 26,1-9
Joakimnak, Jozija fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén ez az ige hangzott el az Úrtól: ,,Így szól az Úr: Állj az Úr házának udvarába, és mondd el Júda minden városáról, ahonnan eljönnek leborulni az Úr házába, mindazokat az igéket, amelyekről megparancsoltam neked, hogy elmondd nekik; ne hagyj el egy szót sem! Hátha meghallgatják és megtérnek, mindenki a maga gonosz útjáról, és akkor megbánom azt a rosszat, melyet tenni szándékozom velük cselekedeteik gonoszsága miatt. Mondd tehát nekik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok rám, és nem jártok törvényem szerint, melyet elétek adtam, hallgatva szolgáimnak, a prófétáknak szavaira, akiket én küldök hozzátok – idejekorán küldtem, de nem hallgattatok rájuk –, akkor olyanná teszem ezt a házat, mint Síló; ezt a várost pedig átokká teszem a föld minden nemzete előtt.” Hallották a papok, a próféták és az egész nép, amint Jeremiás elmondta ezeket az igéket az Úr házában. Történt pedig, hogy amikor befejezte Jeremiás mindannak az elmondását, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, megragadták őt a papok, a próféták és az egész nép, s azt mondták: ,,Bizony meg kell halnod! Miért prófétáltál így az Úr nevében: ,,Mint Síló, olyan lesz ez a ház, ez a város pedig elpusztul, úgyhogy nem lesz lakója?” Ekkor odagyűlt az egész nép Jeremiáshoz az Úr házába.
Mt 13,54-58
Azután elment a saját falujába, és tanította őket a zsinagógájukban, úgy, hogy elcsodálkoztak rajta: „Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez? Anyját nem Máriának hívják, és a testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? Nincs itt nálunk minden nővére? Honnan vette hát mindezt?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.” Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.

Senki sem próféta a maga hazájában – ezt nemcsak Jeremiásnak, hanem az Úr Jézusnak magának is meg kellett tapasztalnia. Aki nem elég készséges, hogy mindenben kiszolgálja környezete ízlését, elvárásait, az hamarosan gyanús lesz, és idegesítő jelenséggé válik. Ellenlábasai mindjárt keresni kezdik, mibe köthetnének bele, s ha nem találnak mást, akkor a családjával hozakodnak elő: „Jól ismerjük az apját és az anyját, egész rokonságát, mi csak tudjuk, hogy mit lehet várni tőle.”
Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a világ minden látszat ellenére öntudatlanul is az életszentséget várja tőlünk. Sokan vannak, akik bírálják, szidják, gúnyolják az Egyházat, amiért kitart kétezer éves öröksége mellett, ám titokban, a szívük mélyén tisztelik és becsülik az Egyház hűségét. A bűnbeesett emberiség rejtett, önmaga elől is eltagadott vágya mutatkozik meg ebben az igazi életszentség után. Ne feledjük: az Egyház Krisztus ígérete szerint az utolsó napig fennmarad. Persze ez az ígéret nem az épületekre és birtokokra, nem a címekre, rangokra és az evilági hatalomra vonatkozik, hanem egyedül arra, ami Jézus Krisztus személyével van összefüggésben: amiből a krisztusi szeretet árad és ami ebből a szeretetből születik, él és fejlődik.
Urunk Jézus, olykor a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy elkötelezettségünk, Rólad szóló tanúságtételünk irritálja környezetünket, s talán el is bizonytalanodunk, hogy nem szükségtelenül provokáljuk-e viselkedésünkkel a körülöttünk élőket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a Te nevedben soha ne legyünk erőszakosak és ítélkezők, de óvj meg attól is, hogy embertársaink érzékenységére hivatkozva kiöljük magunkból a Szentlelket, aki azáltal tud gyógyítani és újjáteremteni, hogy előbb megsebez, néven nevezve a rosszat, leleplezve a megalkuvást, s gyökerénél tapintva rá a romlottságra.