Isten-képek nagyböjtben

          A kolozsvári ferences templomban nagyböjti lelkinapra gyűltünk össze április 2-án. A zsolozsma közös elimádkozása után a lelkigyakorlat vezető Szilvágyi Zsolt atya kérésére próbáltuk egy szóban megfogalmazni ki számunkra Isten: atya, teremtő, atya és anya, hűség, fényesség, békesség, mindenható, kegyelem, szeretet, melegség. Az elmélkedésben az életünk során fokozatosan kialakuló, változó Isten-képről hallhattunk. Egyrészt átgondolhattuk, hogy a mi Isten-képünk hogyan alakult, másrészt a jelenlegi és majdani szülők, nagyszülők, pedagógusok néhány fontos útmutatást kaptak, hogyan segíthetik a rájuk bízott gyermekekben a helyes Isten-kép kialakulását, és melyek azok a buktatók, amelyeket fontos elkerülni.

A gyermekkori Isten-kép leginkább a szülők tulajdonságaira alapul, ezért áldás, ha egy gyermek kiegyensúlyozott családban nő fel. Ha azonban Isten nem cél, hanem csak nevelési eszköz, akkor teherré válhat, akitől meg akar szabadulni a gyermek. A közép és késő gyermekkorban a gyermeknek mitikus elképzelése van Istenről, tulajdonságokkal ruházza fel, Ő a nagyszakállú bácsi, aki az egész világról gondoskodik, mindent tud, mindent lát. Kérdéseket tesz fel, melyekre válaszolni kell. Mivel ebben a korban úgy a szülők, mind a tanárok részéről nagyon sok elvárást tapasztal, könnyen kialakulhat az a téves gondolat, hogy Isten szeretete feltételekhez kötött, ki kell érdemelni. A személyes tanúságtétel a legfontosabb tényező mely a helyes Isten-kép kialakulásához segítheti. A kamaszkor, fiatalkor a lázadás időszaka, mely egy természetes elválási folyamat. Ilyenkor minden autoritás ellen fellázad a gyermek, megkérdőjelez mindent, amit addig tanítottak neki, és magányossá válik. Így jut el végül oda, hogy Istenben felfedezi a jó barátot, a példaképet, rájön, hogy hitét tudatosan kell vállalnia, döntenie kell. A felnőtt korban az ember rádöbben, hogy eddig egy külön világban kereste Istent, de ahhoz, hogy találkozzon vele, a valós világban kell keresnie Őt. Két nagy veszély fenyegeti a felnőtt embert, egyrészt, hogy a vallási gyakorlatokban csak külsőséget lát, másrészt, hogy saját erkölcsi rendet alakít ki. Nem elég testben felnőni, hanem lélekben is fel kell nőni, mindannyiunk hivatása, hogy érett hithez jussunk. Az érett ember mély kapcsolatban van Istennel, számára a vallásosság és az élet között nincs különbség, a kettő egységbe kerül. Tudja, hogy Isten érdemek nélkül szereti, meglátja a vallásos gyakorlatok mélységét és megérinti Isten szeretete. Hite belülről fakad, szabadon válaszol az őt meghívó Istennek.

Ezután egymással szembe állítva négy téves és négy helyes Isten-képpel ismerkedtünk meg, mely beteggé tehet vagy felszabadít: a bíró-Isten vagy a szeretet-Isten; a halál-Isten vagy az élő-Isten; a könyvelő-Isten vagy a jó pásztor-Isten és a teljesítmény-Isten vagy a termékenység-Isten.

Végighallgatva az Isten-kép kialakulását, valamint a különböző Isten-képekre jellemző vonásokat, a szentírási példákat, remélhetőleg mindannyiunkban megszületett a döntés, hogy ne készítsünk magunknak faragott képet Istenről, hanem keressük az élő Istent, akinek egyetlen hiteles képe Jézus Krisztus.

A kiscsoportos beszélgetések során pár percnyi csendben az elhangzottak fényében végiggondoltuk egyénileg hitbeli fejlődésünket, mint egy utat, melyen folyamatosan haladunk. Megpróbáltuk ábrázolni vagy leírni ennek az útnak a főbb állomásait, a személyeket és eseményeket, melyek hozzájárultak alakulásához. Ezután megosztottunk egymással néhány mozzanatát, egy-egy szakaszát hit-utunknak, illetve jelenlegi Isten-képünkről beszéltünk. Végül a 23. zsoltár szavaiban találkoztunk az élő Istennel: „Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet. Az igaz úton vezérel, nevéhez híven. Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad. Számomra asztalt terítettél, ellenségeimnek szeme láttára. Fejemet megkented olajjal, s a poharam színültig töltötted. Kegyelmed és jóságod vezet életemnek minden napján, s az Úr házában lakhatom örök időkön át.”

Ezután újból összegyűltünk és a csoportvezetők beszámoltak a csoportokban elhangozottakról. Majd az ebéd következett és egy kis szünet, amikor a kolostor folyosóján a boldog gyermek-sikongások és szaladgálások mellett-között személyes beszélgetésekre is sor került.

Délután egy lelkig hatoló, mélyen elgondolkoztató filmet néztünk meg, egy szerzetes közösség valódi történetét, ember-ember és ember-Isten kapcsolatáról, hitről, hivatásról, szeretetről, gyűlöletről, döntésről, mely életet vagy halált jelent, az Istennek kimondott igen-ben a végsőkig való kitartásról. A film után megbeszéltük a látottakat, megosztottuk egymással nemcsak azt, hogy mi tetszett, hanem azt is, hogy milyen folyamatokat indított el bennünk, milyen pontokon találkozott a mi életünkkel mindaz, amit a filmben láttunk.

A lelkinap ünnepi szentmisével zárult.

Köszönjük Zsolt atyának a velünk töltött napot, a ránk figyelést, az elhangzott szavakat, melyekkel elgondolkoztatott és segített felismerni, hogy felelősek vagyunk saját- és a ránkbízottak hitéletének fejlődésért, a helyes Isten-képünk kialakulásáért. Köszönjük a ferences testvéreknek, hogy újból befogadtak minket maguk közé egy napra, csendes jelenlétükkel végigkísérték együttlétünket, gondoskodtak lelki és testi táplálékunkról.

Sárkány Györgyi