1)              Írd, hogy megáldom összes testvéreimet, a szerzetben élőket és az ezután következőket, egészen a világ végéig.

 (2) Mivel azonban gyöngeségem és fájdalmaim miatt nem tudok beszélni, csak röviden, ebben a három mondatban adom tudtára akaratomat minden testvéremnek.

(3) Nevezetesen, hogy áldásom és végrendeletem emlékezetének jeléül mindig szeressék egymást;

 (4) azután mindig szeressék és őrizzék meg úrnőnket, a szent szegénységet;

(5) és végül mindig legyenek hűségesek az Anyaszentegyház elöljárói és minden klerikusa iránt és legyenek az ő alattvalóik.

A testvérek úgy kértek végrendeletet, valamiféle utasítást, hogy le akarták írni. Hihetünk abban, hogy itt valóban szent Ferenc szavait hozzák, azt olvassuk. Nem csak emlékezésről van szó.

A szerzetben élőket: a regula prológusát idézi. Az első mondat az Ő áldása. Ez amit élete végén fontosnak tart. Öntudatosan, nagy meggyőződéssel mondja: a világ végéig. Így mindannyian benne vagyunk.

Utal a helyzetére: gyöngeségem, fájdalmaim miatt… röviden….

három mondatban üzen

Nagyon kedves kell, hogy legyen számunkra ez a három mondat.

Mint a búcsúzó Jézus azt hagyja hátra, hogy mindig szeressük egymást. Teljesen azonosult az úr Jézussal. Annyira, hogy haldokolva ugyanazokat a szavakat mondja, anélkül hogy idézné.

Ezekkel a szavakkal megjelölte a rend életének következő évszázadait.

Sancta mater Ecclesia.

Ezzel kezdte a regulát, és ezzel fejezi be. nagy kapcsolódás A Krisztusi műhöz, szeretetben. Sajátosságunk a szegénység.