Huszonegyedik nap - avagy Toscana

A mai nap egy kicsit egy kicsit hosszúra sikerült … pontosabban az éjszaka volt egy kicsit rövid: az este a meleg, vagy mi miatt egy kicsit későn sikerült elaludni; reggel pedig a tervek szerint már 5-kor indultunk.

Huszadik nap - avagy Szent Antal mindent üt

A mai napi káptalani tevékenységet nagyon röviden össze lehet foglalni: szent Antal ünnepére való tekintettel, illetve az elmúlt 2-3 nap „igyekezetének” köszönhetően ma szabad nap volt.
 
Ettől függetlenül azért reggel rendes COTAF programot tartottunk … igaz nagyarányú magyar többséggel, hisz a

Tizenkilencedi nap - avagy „de re oeconomica”

No visszatért a nyár Assisibe … s nem is akárhogyan, hisz ma már 30 fok körül járt, s holnapra még nagyobb meleget jeleztek előre. Közben zajlik a káptalani tevékenység is … lassan be kezdett indulni a „törvényhozás” is.

Tizenhetedik nap - avagy bizottság vagy/és imádság

A ma reggeli lelki program „izgalmasnak” ígérkezett, mert a COTAF szentmisén az a testvér volt a főcelebráns, akinek – saját bevallása szerint – tizennyolc éve nincs habitusa … s az eddig megnyilatkozásai is ennek megfelelőek voltak.
Amúgy tényleg azt már korábban akartam írni, de talán a képeken is l

Tizenharmadik nap - avagy teljes a "governo"

Egy újabb napján vagyunk túl a káptalannak, s ezzel azt hiszem, hogy a választások (legalábbis, ami a személyeket illeti) lejártak … na jó tudom, hogy az EU parlamenti választások holnap vannak, de az engem itt annyira nem érint.
 
Amúgy a mai nap is teljesen normálisan kezdődött: reggel héttől COTAF szentm

Oldalak